Ugron Zsolna: Sok hétköznapi téboly generálódik, amikor egymástól nagyon különböző életek találkoznak

Ugron Zsolna: Sok hétköznapi téboly generálódik, amikor egymástól nagyon különböző életek találkoznak

Nincs egy férfi címmel jelent meg Ugron Zsolna új kötete tavaly decemberben,  a szerző az előszóban jelezte, hogy ez nagyon más, mint amit eddig csinált: "Aki ismeri eddigi könyveimet, bizonyára nem ilyesmire számít. Bár a világon, azt hiszem, valójában kevés meghökkentő dolog történik, a többi valójában hétköznapi téboly." Utolsó regénye 2016-ban jelent meg Hollóasszony címmel, most az írás hiányáról, a családban és történelemben gondolkodásról és egy nőközpontú jövőről is kérdeztük.

Valuska László | 2022. március 03. |
Ugron Zsolna
Nincs egy férfi - Írások és firkák
Libri, 2021, 201 oldal

Hiányzott az írás?
Nem.

2016-ban jelent meg könyved, és mégsem hiányzott?

Ez így nem igaz, időnként hiányzott, ez a pontos válasz. Nekem az írás nem feltétlenül öröm. Ezt a könyvet volt eddig talán a legfelszabadítóbb írni, mert nem kötöttek béklyók. Alapvetően elég jól elvagyok írás nélkül. Néha rám tör a hiány, és akkor átmeneti rossz érzésem van. Nem maga az írás hiányzik, hanem az a tudat nyomaszt, hogy nem írok.

Ha az írás nem, a történetmesélés hiányzott?

Az meg azért nem hiányzott, mert közben mesélek történeteket, mindenféle más módokon. Dokumentumfilmeket forgatunk, és az interjúkészítés is történetmesélés. Lassan azt gondolom, hogy a social media is egyfajta történetmesélés, szóval ez nem tűnt el az életemből, ami valószínűleg inkább kontraproduktív, mert ha ezek mind nem lennének, akkor biztosan többet írnék.

Nyáry Krisztián podcastjében, a Buksóban arról beszéltél, hogy jó volt visszaülni írni, de bevallottad, hogy napi szinten nem foglalkoztat. Hogyan találtál vissza az íráshoz?

Ez a kettősség mindig van. Írni azért mégiscsak többnyire kínszenvedés, meg fegyelmezettséget igényel, de ha nem lenne benne semmi jó, akkor nyilván nem csinálnám, senki nem tart pisztolyt a fejemhez, hogy írjak. Biztos, hogy van benne jó, mert van, amikor elkap a flow, és akkor jó írni, de ez viszonylag ritkán fordul elő. Akkor az az egyik legjobb dolog a világon, meg nyilván az embernek nagyon jólesnek az olvasói visszajelzések. Jó elkészülni egy kézirattal, ami miatt az ember csinálja. Abszolút jó volt visszatalálni az íráshoz. Nem volt meg bennem mindig a bizonyosság, hogy ez menni fog, mint a biciklizés. És megnyugtató volt, hogy oké, még tudok írni, vagy hát a magam által elvárt színvonalon tudok írni.

Kevés meghökkentő dolog van, a többi valójában hétköznapi téboly, írod a könyv előszavában. Mi ez a téboly?

Nem tudom, kinek milyen az élete, de az enyém tele van hétköznapi abszurd helyzetekkel, amikor állsz és nézel, és azt gondolod, hogy ez nem lehet, mert hogyha könyvben olvasnád, akkor túl sok lenne, vagy béna, erőltetett. Az élet tele van egészen furcsa, megmagyarázhatatlan történésekkel, helyzetekkel, ezeket nevezem hétköznapi tébolynak. A családom egy része félig németül működik, úgyhogy nálunk van egy ilyen családi válasz, és ez került be a könyvbe: Ganz normale Wahnsinn. Mi van veletek?

Csak a szokásos őrület. Ezeket a pillanatokat keresem, figyelek rájuk, végtelenül szórakoztatnak.

A hétköznapi tébolyok közé mindenféle, az utóbbi évet meghatározó téma került: milyen bonyolult meghatározni a családot, mi a nő és a férfi szerepe, hogyan alakul az Erdély-képünk.

Most félek abszurdnak nevezni, mert valójában ez a realitás, amit abszurdként élünk meg. Amilyen gyorsan változik a világ, egyre több párhuzamos valóság alakul ki. A világ globalizálódik, a kommunikáció egyre gyorsul, minden információ elérhető, de mégis azt érzékelem, hogy a párhuzamos valóságoknak nem sok közük van egymáshoz, vagy nem állnak szóba egymással. Buborékokban élünk, amiből nagyon ritkán látunk ki, a kilátás pedig bizonyos erőfeszítéseket igényel. Izgalmas pillanat, amikor a buborékok találkoznak vagy összecsattannak. Sok hétköznapi téboly generálódik, amikor egymástól nagyon különböző életek találkoznak. Izgalmas, hogy ez hogyan hat ránk.

A családodban 600 éve nem volt válás, írod az egyik novellában, és a történelmi távlatban is megmutatod a hétköznapi tébolyokat: bonyolult dolog a család, rengeteg elbeszélt és el nem beszélt történet hozza létre. A történelmi nézőpont mire tanított?

Nagy luxusnak élem meg, kényelmes ilyen biztos nézőpontból érkezni, miközben bele is tud döngölni a földbe. Mégis könnyebb stabil talajról elrugaszkodni. Ezt a gyerekeimnek is próbálom átadni. Adjatok egy fix pontot, és kiforgatom sarkaiból a világot - mondta valaki (Arkhimédész - aszerk.), és ez tényleg igaz. Meg tudom kérdőjelezni, vagy tudok rá saját válaszokat találni, amik néha akár egybeesnek a hozott válaszokkal, néha meg nem. 

Az elmúlt két év a család újradefiniálásáról is szólt a közéletben. A novelládban ez a történelmi család olyannak tűnik, amelyikben minden megtörtént, mégis a szélsőségeivel együtt családként működik.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a család, nem az a család, azaz, hogy ezek, remélem egyértelmű, fiktív írások. 

Mindenkinek a családjában minden volt már, legfeljebb nem feltétlenül tudunk róla.

Én sem feltétlenül tudok mindenről, ami a családomban volt, pedig a családom egy részének  története az jobban dokumentált, mint a családok többségének a története. Innen-onnan azért ki lehet bogozni, hogy nem mindig mentek egyenesen azok a vonalak, néha kanyarodtak jobbra-balra. Kezdeni kell valamit a családi emlékezettel, mert nagy hiányosság, ha nem tesszük. Már senki nem tudja, vagy nagyon kevesen tudjuk elmesélni azt, hogyan élt a dédnagymamánk. És nem feltétlenül azért, mert nincs dokumentálva, hanem mert egyre kevesebbet beszélgetünk. 

Bár azt mondtad, a mesélés nem hiányzott neked, de a novellásköteted első szövege, az Ida hagyatéka a Hamupipőke történetét írja át, varázstalanítja.

Nem állt szándékomban varázstalanítani a mesét, azt gondolom, hogy a történelminek nevezett regények írása közben annyira hozzászoktam, hogy megtaláljam azokat a történeteket, amik akár így is történhettek volna, hogy erre már automatikusan ráállt a kezem. Nagyon üdítő volt, és talán ez hiányzott igazán, hogy itt a történetnek a terét, az idejét, a terjedelmét én alakíthattam, ami nem feltétlenül van így bármilyen más formátumnál, akár egy dokumentumfilmnél, egy Instagram-posztnál vagy egy regénynél. Nagyon klassz szabadesés volt, nagyon élveztem. 

Korábban is foglalkoztatott, hogy az egyes mesék mögött mik lehetnek a valódi történetek?

Engem a miértek foglalkoztattak, és talán ez a varázstalanítás. Miért marad fenn valakiről az, hogy a hamuban alszik és állatokkal beszél, és hazarohan éjfélkor? Megpróbáltam ennek valami kézzelfogható, a mi világunkban hihető és értelmezhető magyarázatot találni. A szimbólumok kérdése izgatott, mert a történeteinkben megjelenő archetípusok igazából szimbólumként is értelmezhetők. Nagyon szépnek találom, amikor szimbólumokban lehet kommunikálni, mert sokkal több jelentésréteggel bírnak, mint a nagyon egyértelműen kódolt üzenetek. Sajnálnám, ha ezeket elveszítenénk. Próbálok valamit kifacsarni még ezekből a szimbólumokból, vagy átalakítani őket, de azt gondolom, ez egyáltalán nem tudatos, sajnos, csak az érzéseimet próbálom becsatornázni, amik nagyon ösztönösen alakulnak.

Az egyik szereplő azt mondja, hogy “elvégre én nem Ugron Zsolna-regényeken szocializálódtam”. Bizonytalan vagy az írói pozíciódban?

Nagyon sokáig frusztrált, hogy hol vagyok én a kortárs magyar irodalomban, de most már megöregedtem, nincs bennem frusztráció. Engem őszintén nem nagyon érdekel már, hol a helyem a kortárs magyar irodalomban. Megkockáztatnám, az se nagyon érdekel, hogy általánosan mi a története, helyzete, sorsa, iránya, jövője a kortárs magyar irodalomnak. Amíg vannak könyvek, és amíg az emberek olvasnak, az jó. Ha többet olvasnak, az még jobb. Az fontos, hogy az emberek olvassanak. Ha írok és olvasnak, akkor majd egyszer lesz helyem. Vagy elfelejtenek íróként, és akkor nem lesz. Ezt a fricskát gegnek szántam. Vannak kicsit provokatívabb írások, és mégiscsak úgy tisztességes, ha az ember magát is provokálja, ha magának is beszól.

Történelmi regényeidről vagy ismert, viszont most a jövőről is írtál, mennyire volt más élmény?

Nem vagyok történész, amit nagyon sajnálok, mert azt gondolom, hogy a jó történészek nagy eséllyel tudnak mondani olyan forgatókönyveket, amelyek közül valamelyik megvalósul. 

Nem gondolom, hogy a történelem ismétli önmagát, de az emberi természet nem nagyon változik, bizonyos fajta mintázatok kiolvashatóak ezek alapján.

Nem biztos, hogy szeretném azt a képességet, hogy látom, mi lesz a jövőben. A legaggasztóbb, hogy az emberek nagy része városlakó lesz, azaz felbomlanak a hagyományos közösségek, a közösséghez tartozás kérdése egy kicsit lóg a levegőben. Ennek vannak előnyei is: ha már nem a hagyományos közösségekhez tartozol, akkor ki tudsz lépni és meg tudod választani a közösségedet, amihez tartozol. A hátránya, hogy az a védőháló, a közösség, ami megfogott téged, közben eltűnik. Minél több helyen jártam a Covid előtt a világban, minél többféle közösséget láttam, annál több kérdésem lett, és egyre kevesebb válaszom. Azt hiszem, ezeket a kérdéseket próbálom feltenni ezekben az írásokban, de nem szeretnék válaszokat adni.

2157-ben, írod, megfordul minden, a mostani férfiközpontú világgal szemben beköszönt a nőké. Nőként mit tudsz átadni a lányaidnak, hogy erre a világra felkészüljenek?

Néhány évvel ezelőtt olvastam, hogy mire a kisebbik lányom egyetemista lesz, addigra a felsőoktatásban résztvevők 80 százaléka nő lesz. Nem tudom, hogy európai vagy amerikai adat volt, de ez ilyen helyzet más kérdéseket és problémákat vet fel, más kihívásokat. Nincs bennem bizonyosság arról, hogy mi lesz a leghasznosabb tudás, vagy képesség a következő évtizedekben. Az útravaló talán csak annyi, hogy gondolkodjanak, kérdezzenek, legyen egy belső iránytűjük, tudjanak alkalmazkodni változó helyzetekhez, tanuljanak és tapasztaljanak minél többet, többfélét a világból, és próbáljanak meg mások szemszögéből is látni dolgokat. Más útravalót nagyon nem tudok adni. Ezen kívül nekem még van egy túlélési minimum programom, amit próbálok megtanítani a gyerekeimnek, bár mindenki röhög rajtam (ők is). Én mindig a legrosszabbra készülök, ezért a lányoknak meg kell tanulniuk lovagolni, kenyeret sütni, kertészkedni, lőni, valamint több nyelven biztonsággal eligazodni. A nyelvekkel elég jól haladnak. A kenyérsütés alakul, lovagolni tudnak, a lövésnél még nem tartunk. Sokkal okosabbak és érzékenyebbek nálam, meg fogják oldani. Ez is transzgenerációs talán, ez a túlélésre kondicionáltság. 

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Írók dolgozószobájába leshetünk be Ugron Zsolnával

Jaj, írni kell címmel új online irodalmi sorozatot indított Ugron Zsolna. A Várkert Irodalom Facebook-oldalán elérhető videókban az írók dolgozószobáiba, munkamódszereibe, rigolyáiba leshetünk bele.

...
Nagy

Ugron Zsolna: Légnyomás

...
Nagy

Ugron Zsolna: A nők kiszínezetlen foltok a történelem képeskönyvében

ZÖLD - TERMÉSZETESEN OLVASOK
...
Zöld

Megjelent Greta Thunberg új könyve, mégsem ezzel került a hírekbe

...
Zöld

A Felhőkakukkvárban ősi szövegek élnek tovább az emberi civilizációt mentő generációs űrhajón

...
Zöld

Nincs idő arra várni, hogy a tölgyfa megnőjön, mert az nem most hoz profitot

Hírek
...
Zöld

30 évesen fejezte be az állatenciklopédiát, amit 9 évesen kezdett rajzolni

...
Beleolvasó

Grecsó Krisztián mit vinne magával, ha egy háborúban menekülne az oroszok elől?

...
Gyerekirodalom

Julie Andrews újabb mesekönyvön dolgozik a lányával

...
Hírek

Rushdie első interjújában kolosszális erejű támadásról beszélt

...
Hírek

Kicserélték a nevetségessé vált Kölcsey-képet az irodalmi munkafüzeten

...
Podcast

Spáh Dávid: Nélkülünk is menne tovább a világ, ez vezet a kiégéshez

...
Zöld

Gillian Anderson mindent tudni akar a szexuális fantáziáidról

...
Hírek

Mesterséges intelligencia segítségével bukkantak rá Lope de Vega eddig ismeretlen darabjára

...
Gyerekirodalom

Rofusz Kinga a legjobb tíz között, shortlistre került az Otthon

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Harry herceg katonai botránnyal és lefagyott pénisszel váltja aprópénzre az örökségét

Harry herceg Tartalék című könyve az év elején az angol királyi család végtelenített szappanoperájának adott egy újabb csavart, a könyvet övező figyelem és felhajtás ugyanakkor szinte egyedülálló látleletét adta a könyvpiac működésének is. Egyáltalán ki írta a könyvet, hogyan épült fel a kampány, és miért baj, hogy már az első nap a brit láncok egy része leértékelte a könyvet? A Tartalék márciusban jelenik meg magyarul, és egy darabig még biztosan tematizálni fogja a közbeszédet.

...
Nagy

Petőfi példátlanul jó érzékkel kezelte a korabeli médiát

Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából nyitotta meg a PIM Költő lenni vagy nem lenni című kiállítását. A kurátorok célja az volt, hogy a költő tankönyvekből ismert, fekete-fehér portréja életre keljen a látogatók előtt, és az eddig ismeretlen arca rajzolódjon ki előttük.

...
Kritika

Narine Abgarjan novellái úgy életigenlők, hogy nem hallgatják el a háború borzalmait

Az Égből hullott három alma szerzője novelláskötetében gyerekkora helyszínére vezet, ahol a háborút követő mindennapok a halál és a holtak emlékével terhesek, mégis tele vannak az élet szépségeivel. Ez a hét könyve.

...
Panodyssey

Ahol az író és az olvasó közvetlenül találkozik: ismerd meg a Panodysseyt!

Ebben a cikkben azt magyarázzuk el, hogyan működik a Panodyssey oldal, és miért érdemes csatlakoznod hozzá olvasóként vagy íróként. 

...
Panodyssey

Moskát Anita: "Az Írói Munkám Elrablása: Hogyan Lopta El Az Artificial Intelligence Az Álmomat"

"Mielőtt elítéljük az MI-t: ezekért a közhelyekért mi felelünk. Mi tanítottuk meg neki a „zöld oázist”, a „sötétzöld szőnyeget”, amit „hívogat”, vagy az „élet táncát” járó ludakat meg a „szentély” hasonlatot a „világ káosza” ellenében. Az MI abból dolgozik, amiből tanul, és mi közhelyekkel etetjük." Moskát Anita műhelynaplójában arra keresi a választ, mit is tud vaójában ma a mesterséges intelligencia.

...
Nagy

Kölcsey még nem tartotta fontos versének a Hymnust, de később már büntettek érte

200 éves Kölcsey Hymnusa, ami egészen sokáig nem vált a magyarok hivatalos himnuszává. Mit énekeltünk előtte? Hogyan használták a Hymnust politikai célokra? És mi a közös a cseh, a lengyel és a magyar himnuszban? Érdekességeket gyűjtöttünk össze az évfordulóra.

Olvass!
...
Beleolvasó

Grecsó Krisztián mit vinne magával, ha egy háborúban menekülne az oroszok elől?

Grecsó Krisztián történetei mindig egy apróságból indulnak, ám olyan távlatot keresnek, amelynek segítségével nemcsak a szerző, de az olvasó is megértheti saját sorskérdéseit. Olvass bele a Lányos apába!

...
Beleolvasó

Tolsztoj vakmerő katona volt, tapasztalatait beleírta a Háború és békébe

Lev Tolsztoj klasszikusa Gy. Horváth László új fordításában jelent meg ismét magyarul. Az orosz író élete során hivatásos katonaként is szolgált, ezért is tudott megrendítő hitelességgel írni a háborúról. Olvass bele a Háború és békébe!

...
Beleolvasó

Légrádi Gergely az apák és fiúk közé ékelődő pusztító hallgatást írja meg

Légrádi Gergely új regénye a mindent felemésztő hallgatás története, egy magába forduló, csorbult családfa rajza, melynek ágai meghajlanak a generációs traumák és a kimondatlanul maradt szavak súlya alatt. Olvass bele!