Ugron Zsolna: Sok hétköznapi téboly generálódik, amikor egymástól nagyon különböző életek találkoznak

Ugron Zsolna: Sok hétköznapi téboly generálódik, amikor egymástól nagyon különböző életek találkoznak

Nincs egy férfi címmel jelent meg Ugron Zsolna új kötete tavaly decemberben,  a szerző az előszóban jelezte, hogy ez nagyon más, mint amit eddig csinált: "Aki ismeri eddigi könyveimet, bizonyára nem ilyesmire számít. Bár a világon, azt hiszem, valójában kevés meghökkentő dolog történik, a többi valójában hétköznapi téboly." Utolsó regénye 2016-ban jelent meg Hollóasszony címmel, most az írás hiányáról, a családban és történelemben gondolkodásról és egy nőközpontú jövőről is kérdeztük.

Valuska László | 2022. március 03. |
Ugron Zsolna
Nincs egy férfi - Írások és firkák
Libri, 2021, 201 oldal

Hiányzott az írás?
Nem.

2016-ban jelent meg könyved, és mégsem hiányzott?

Ez így nem igaz, időnként hiányzott, ez a pontos válasz. Nekem az írás nem feltétlenül öröm. Ezt a könyvet volt eddig talán a legfelszabadítóbb írni, mert nem kötöttek béklyók. Alapvetően elég jól elvagyok írás nélkül. Néha rám tör a hiány, és akkor átmeneti rossz érzésem van. Nem maga az írás hiányzik, hanem az a tudat nyomaszt, hogy nem írok.

Ha az írás nem, a történetmesélés hiányzott?

Az meg azért nem hiányzott, mert közben mesélek történeteket, mindenféle más módokon. Dokumentumfilmeket forgatunk, és az interjúkészítés is történetmesélés. Lassan azt gondolom, hogy a social media is egyfajta történetmesélés, szóval ez nem tűnt el az életemből, ami valószínűleg inkább kontraproduktív, mert ha ezek mind nem lennének, akkor biztosan többet írnék.

Nyáry Krisztián podcastjében, a Buksóban arról beszéltél, hogy jó volt visszaülni írni, de bevallottad, hogy napi szinten nem foglalkoztat. Hogyan találtál vissza az íráshoz?

Ez a kettősség mindig van. Írni azért mégiscsak többnyire kínszenvedés, meg fegyelmezettséget igényel, de ha nem lenne benne semmi jó, akkor nyilván nem csinálnám, senki nem tart pisztolyt a fejemhez, hogy írjak. Biztos, hogy van benne jó, mert van, amikor elkap a flow, és akkor jó írni, de ez viszonylag ritkán fordul elő. Akkor az az egyik legjobb dolog a világon, meg nyilván az embernek nagyon jólesnek az olvasói visszajelzések. Jó elkészülni egy kézirattal, ami miatt az ember csinálja. Abszolút jó volt visszatalálni az íráshoz. Nem volt meg bennem mindig a bizonyosság, hogy ez menni fog, mint a biciklizés. És megnyugtató volt, hogy oké, még tudok írni, vagy hát a magam által elvárt színvonalon tudok írni.

Kevés meghökkentő dolog van, a többi valójában hétköznapi téboly, írod a könyv előszavában. Mi ez a téboly?

Nem tudom, kinek milyen az élete, de az enyém tele van hétköznapi abszurd helyzetekkel, amikor állsz és nézel, és azt gondolod, hogy ez nem lehet, mert hogyha könyvben olvasnád, akkor túl sok lenne, vagy béna, erőltetett. Az élet tele van egészen furcsa, megmagyarázhatatlan történésekkel, helyzetekkel, ezeket nevezem hétköznapi tébolynak. A családom egy része félig németül működik, úgyhogy nálunk van egy ilyen családi válasz, és ez került be a könyvbe: Ganz normale Wahnsinn. Mi van veletek?

Csak a szokásos őrület. Ezeket a pillanatokat keresem, figyelek rájuk, végtelenül szórakoztatnak.

A hétköznapi tébolyok közé mindenféle, az utóbbi évet meghatározó téma került: milyen bonyolult meghatározni a családot, mi a nő és a férfi szerepe, hogyan alakul az Erdély-képünk.

Most félek abszurdnak nevezni, mert valójában ez a realitás, amit abszurdként élünk meg. Amilyen gyorsan változik a világ, egyre több párhuzamos valóság alakul ki. A világ globalizálódik, a kommunikáció egyre gyorsul, minden információ elérhető, de mégis azt érzékelem, hogy a párhuzamos valóságoknak nem sok közük van egymáshoz, vagy nem állnak szóba egymással. Buborékokban élünk, amiből nagyon ritkán látunk ki, a kilátás pedig bizonyos erőfeszítéseket igényel. Izgalmas pillanat, amikor a buborékok találkoznak vagy összecsattannak. Sok hétköznapi téboly generálódik, amikor egymástól nagyon különböző életek találkoznak. Izgalmas, hogy ez hogyan hat ránk.

A családodban 600 éve nem volt válás, írod az egyik novellában, és a történelmi távlatban is megmutatod a hétköznapi tébolyokat: bonyolult dolog a család, rengeteg elbeszélt és el nem beszélt történet hozza létre. A történelmi nézőpont mire tanított?

Nagy luxusnak élem meg, kényelmes ilyen biztos nézőpontból érkezni, miközben bele is tud döngölni a földbe. Mégis könnyebb stabil talajról elrugaszkodni. Ezt a gyerekeimnek is próbálom átadni. Adjatok egy fix pontot, és kiforgatom sarkaiból a világot - mondta valaki (Arkhimédész - aszerk.), és ez tényleg igaz. Meg tudom kérdőjelezni, vagy tudok rá saját válaszokat találni, amik néha akár egybeesnek a hozott válaszokkal, néha meg nem. 

Az elmúlt két év a család újradefiniálásáról is szólt a közéletben. A novelládban ez a történelmi család olyannak tűnik, amelyikben minden megtörtént, mégis a szélsőségeivel együtt családként működik.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a család, nem az a család, azaz, hogy ezek, remélem egyértelmű, fiktív írások. 

Mindenkinek a családjában minden volt már, legfeljebb nem feltétlenül tudunk róla.

Én sem feltétlenül tudok mindenről, ami a családomban volt, pedig a családom egy részének  története az jobban dokumentált, mint a családok többségének a története. Innen-onnan azért ki lehet bogozni, hogy nem mindig mentek egyenesen azok a vonalak, néha kanyarodtak jobbra-balra. Kezdeni kell valamit a családi emlékezettel, mert nagy hiányosság, ha nem tesszük. Már senki nem tudja, vagy nagyon kevesen tudjuk elmesélni azt, hogyan élt a dédnagymamánk. És nem feltétlenül azért, mert nincs dokumentálva, hanem mert egyre kevesebbet beszélgetünk. 

Bár azt mondtad, a mesélés nem hiányzott neked, de a novellásköteted első szövege, az Ida hagyatéka a Hamupipőke történetét írja át, varázstalanítja.

Nem állt szándékomban varázstalanítani a mesét, azt gondolom, hogy a történelminek nevezett regények írása közben annyira hozzászoktam, hogy megtaláljam azokat a történeteket, amik akár így is történhettek volna, hogy erre már automatikusan ráállt a kezem. Nagyon üdítő volt, és talán ez hiányzott igazán, hogy itt a történetnek a terét, az idejét, a terjedelmét én alakíthattam, ami nem feltétlenül van így bármilyen más formátumnál, akár egy dokumentumfilmnél, egy Instagram-posztnál vagy egy regénynél. Nagyon klassz szabadesés volt, nagyon élveztem. 

Korábban is foglalkoztatott, hogy az egyes mesék mögött mik lehetnek a valódi történetek?

Engem a miértek foglalkoztattak, és talán ez a varázstalanítás. Miért marad fenn valakiről az, hogy a hamuban alszik és állatokkal beszél, és hazarohan éjfélkor? Megpróbáltam ennek valami kézzelfogható, a mi világunkban hihető és értelmezhető magyarázatot találni. A szimbólumok kérdése izgatott, mert a történeteinkben megjelenő archetípusok igazából szimbólumként is értelmezhetők. Nagyon szépnek találom, amikor szimbólumokban lehet kommunikálni, mert sokkal több jelentésréteggel bírnak, mint a nagyon egyértelműen kódolt üzenetek. Sajnálnám, ha ezeket elveszítenénk. Próbálok valamit kifacsarni még ezekből a szimbólumokból, vagy átalakítani őket, de azt gondolom, ez egyáltalán nem tudatos, sajnos, csak az érzéseimet próbálom becsatornázni, amik nagyon ösztönösen alakulnak.

Az egyik szereplő azt mondja, hogy “elvégre én nem Ugron Zsolna-regényeken szocializálódtam”. Bizonytalan vagy az írói pozíciódban?

Nagyon sokáig frusztrált, hogy hol vagyok én a kortárs magyar irodalomban, de most már megöregedtem, nincs bennem frusztráció. Engem őszintén nem nagyon érdekel már, hol a helyem a kortárs magyar irodalomban. Megkockáztatnám, az se nagyon érdekel, hogy általánosan mi a története, helyzete, sorsa, iránya, jövője a kortárs magyar irodalomnak. Amíg vannak könyvek, és amíg az emberek olvasnak, az jó. Ha többet olvasnak, az még jobb. Az fontos, hogy az emberek olvassanak. Ha írok és olvasnak, akkor majd egyszer lesz helyem. Vagy elfelejtenek íróként, és akkor nem lesz. Ezt a fricskát gegnek szántam. Vannak kicsit provokatívabb írások, és mégiscsak úgy tisztességes, ha az ember magát is provokálja, ha magának is beszól.

Történelmi regényeidről vagy ismert, viszont most a jövőről is írtál, mennyire volt más élmény?

Nem vagyok történész, amit nagyon sajnálok, mert azt gondolom, hogy a jó történészek nagy eséllyel tudnak mondani olyan forgatókönyveket, amelyek közül valamelyik megvalósul. 

Nem gondolom, hogy a történelem ismétli önmagát, de az emberi természet nem nagyon változik, bizonyos fajta mintázatok kiolvashatóak ezek alapján.

Nem biztos, hogy szeretném azt a képességet, hogy látom, mi lesz a jövőben. A legaggasztóbb, hogy az emberek nagy része városlakó lesz, azaz felbomlanak a hagyományos közösségek, a közösséghez tartozás kérdése egy kicsit lóg a levegőben. Ennek vannak előnyei is: ha már nem a hagyományos közösségekhez tartozol, akkor ki tudsz lépni és meg tudod választani a közösségedet, amihez tartozol. A hátránya, hogy az a védőháló, a közösség, ami megfogott téged, közben eltűnik. Minél több helyen jártam a Covid előtt a világban, minél többféle közösséget láttam, annál több kérdésem lett, és egyre kevesebb válaszom. Azt hiszem, ezeket a kérdéseket próbálom feltenni ezekben az írásokban, de nem szeretnék válaszokat adni.

2157-ben, írod, megfordul minden, a mostani férfiközpontú világgal szemben beköszönt a nőké. Nőként mit tudsz átadni a lányaidnak, hogy erre a világra felkészüljenek?

Néhány évvel ezelőtt olvastam, hogy mire a kisebbik lányom egyetemista lesz, addigra a felsőoktatásban résztvevők 80 százaléka nő lesz. Nem tudom, hogy európai vagy amerikai adat volt, de ez ilyen helyzet más kérdéseket és problémákat vet fel, más kihívásokat. Nincs bennem bizonyosság arról, hogy mi lesz a leghasznosabb tudás, vagy képesség a következő évtizedekben. Az útravaló talán csak annyi, hogy gondolkodjanak, kérdezzenek, legyen egy belső iránytűjük, tudjanak alkalmazkodni változó helyzetekhez, tanuljanak és tapasztaljanak minél többet, többfélét a világból, és próbáljanak meg mások szemszögéből is látni dolgokat. Más útravalót nagyon nem tudok adni. Ezen kívül nekem még van egy túlélési minimum programom, amit próbálok megtanítani a gyerekeimnek, bár mindenki röhög rajtam (ők is). Én mindig a legrosszabbra készülök, ezért a lányoknak meg kell tanulniuk lovagolni, kenyeret sütni, kertészkedni, lőni, valamint több nyelven biztonsággal eligazodni. A nyelvekkel elég jól haladnak. A kenyérsütés alakul, lovagolni tudnak, a lövésnél még nem tartunk. Sokkal okosabbak és érzékenyebbek nálam, meg fogják oldani. Ez is transzgenerációs talán, ez a túlélésre kondicionáltság. 

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Írók dolgozószobájába leshetünk be Ugron Zsolnával

Jaj, írni kell címmel új online irodalmi sorozatot indított Ugron Zsolna. A Várkert Irodalom Facebook-oldalán elérhető videókban az írók dolgozószobáiba, munkamódszereibe, rigolyáiba leshetünk bele.

...
Nagy

Ugron Zsolna: Légnyomás

...
Nagy

Ugron Zsolna: A nők kiszínezetlen foltok a történelem képeskönyvében

Hírek
...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!

...
Hírek

Elhunyt Haumann Péter Kossuth-díjas színész

...
Hírek

Az első hindiből fordított regény kapta a Nemzetközi Booker-díjat 2022-ben

...
Alkotótárs

Mucha Dorka: Éreztem, hogy ebből nem lehet tingli-tangli történetet írni [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Kollár-Klemencz László lesz az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége 

...
Hírek

Vámos Miklós az egykori New York kávéházról: Minden áldott nap itt voltam

...
Gyerekirodalom

A világ legmegátalkodottabb gyerekkönyve mindent elkövet, hogy ne tudjátok elolvasni

...
Hírek

Először térképezték fel a pompeji vulkánkitörés egy áldozatának teljes génkészletét

...
Hírek

Budapest környékén kószál egy medve

...
Szórakozás

A Top Gunon kívül is van repülős élet

...
Alkotótárs

Mécs Anna: Már régóta foglalkoztatott édesapám története [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

Bjørneboe-t nem a Semmelweis alakja köré utólag szőtt magasztos vagy patetikus tisztelet foglalkoztatta, hanem a személyiségét és a küzdelmeit szétfeszítő ellentmondások. A Semmelweis ma is pezsdítően és bicskanyitogatóan aktuális dráma.

...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

Olvass!
...
Könyvtavasz

Az Óriásalka ugyan messziről boszorkányra hasonlít, de megtanít repülni

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Vajon kit illet meg a megtalált kincs?

Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mán-Várhegyi novellájában nyomtalanul eltűnik egy férj a Miss Pula fedélzetéről