Tüdős Klára nevét korábban egy viszonylag szűk kör ismerhette, nem igazán volt köztudatban, pedig pályáján végigtekintve a két világháború közötti időszak igazi celebje lehetett – mindennek tetejébe egy olyan ismert ember, aki le is tett valamit az asztalra. Összeszedni is nehéz, mi mindenben jeleskedett, hiszen dolgozott jelmeztervezőként, néprajzkutatóként, vezetett divatszalont, írt forgatókönyvet, nem mellesleg pedig ő volt az első magyar filmrendezőnő. Ez a sokszínűség Bódis Kriszta regénye szerint már egészen fiatalon jellemezte Tüdős Klárát, csak míg az utókor erényként kezeli, addig a kor férfi társadalma szemlátomást nem tudott mit kezdeni a fiatal nő szerteágazó tehetségével. A regény hősének vezető beosztású férfiak így aztán többször is a szemébe vágták, hogy a nő csak dilettáns maradhat választott szakterületén.
Amikor például az Iparművészeti tanára arról kérdezi, mik a tervei és Tüdős felsorolja azokat, a következő válasszal szembesül:
„Sok! Sok! Sok! (…) Maga arra megy, ami éppen eszébe jut. Nem is megy, száguld, rohan ész nélkül.”
Pedig Tüdős Klára alapvetően egy buborékban nőtt fel: kivételezett helyzete és tehetős családja lehetővé tette számára, hogy a debreceni Dóczi elvégzése után egy svájci magánintézetben tanuljon, majd huzamosabb ideig Londonban és Amszterdamban éljen. Emancipált szelleme ugyanakkor már középiskolás korában megmutatkozott: a lázadás netovábbjaként és kisebb helyi botrányként kezelték, amikor az iskolás Klárát és társait focizáson kapták. A női szerepre nevelés ebben az életkorban már csúcsra járt, de
ez alapvetően egy konzervatív szemléletet jelentett,
és leginkább csak külsőségekben, viselkedésben, etikettben nyilvánult meg. Az anyák, nagyanyák, a szűkebb és tágabb család tagjai előtt egyetlen cél lebegett: jól férjhez adni a lánygyerekeket. Szigorú szabályrendszer szabta meg a családok belső működését is, bizalmaskodásról szó sem lehetett – nem véletlen, hogy a fiatal Tüdős is inkább Erzsi nevű cselédjükkel, nem pedig az anyjával beszélte meg sérelmeit, vágyait, vele tárgyalta ki legbensőbb gondolatait. Szexuális nevelésről pedig aztán végképp szó sem lehetett: a kor képmutatását jól jelzi, hogy az erkölcsi magaslatokból beszélő urak nem ritkán szeretőt tartottak, amivel az asszonyok is tisztában voltak, csak épp szemet hunytak felette:
„A hallgatólagos megállapodás úgy szólt, hogy csak a férfi vágyának lovagias megnyilvánulásai, a polgári nappalok léteznek – a tapogató kezek, a szemérmetlenül vetkőztető tekintetek, s mindaz, ami az éj leple alatt vagy négyszemközt történik, mintha nem léteznének.”
A fentiekből is látszik, hogy Bódis Kriszta regénye nem korlátozódik kizárólag a Tüdős-életútra, hanem
tágabb értelemben vett nőtörténet is egyben.
Utóbbiba pedig beletartozik a különböző ruhák, szabások taglalása éppúgy, mint a házi szappanfőzés mikéntjének ismertetése, ezek viszont esetenként elnehezítik a szöveget, és félreviszik a fókuszt. A cselekmény súlypontjai viszont egyértelműen a későbbi Tüdős-életpálya főbb állomásait idézik. Így többször előkerül a tánc, amely számára az egyik legszabadabb és legkreatívabb művészi kifejezési forma volt. A regénybeli Tüdős így vallott erről: „El akarom érni, hogy csakúgy tökéletesen táncolhassam Carment, a modern táncokat és az igazi csárdást, ahogy azt a csaplárosnét alakító Blaha Lujza táncolta abban a táncfilmben, amit még kisgyerekkoromban láttam, de soha el nem felejtem (…). A harmónia- és szimmetriaművészet akadémiája a keringőnél, a balettnél, s a fergeteges modern táncoknál is jobban – a csárdás! Az az én világom.” Ugyanígy fontos szerep jutott a ruháknak, amelyeket Tüdős Klára nemcsak viselni, hanem elkészíteni is tudott – és az első világháború idején szinte rongyokból varrt hordható darabokat. Később az Operaház jelmeztervezője, és saját divatszalonjának tervezője és vezetője lett – így személyében és korát megelőzően az egyik legelső női vállalkozó is volt egyben.
Istenhegy címmel ír trilógiát Bódis Kriszta a huszadik századnak a maga korában meghatározó, mára viszont kevésbé ismert női ikonjáról, Tüdős Kláráról. Az első kötetet (Kisasszonyképző) szerda este mutatták be a Hadikban, a szerzőt Jakupcsek Gabriella kérdezte.
Tovább olvasokA trilógia első kötete nem szalad ennyire előre, a Tanácsköztársaság kikiáltásáig követi Tüdős Klára életének és pályájának eseményeit. Erre az időszakra nagyot változott a fiatal nő élete, hiszen Tüdősék anyagilag tönkrementek, a családfő pedig meghalt. A család hanyatlástörténetével párhuzamosan viszont Tüdős Klára egyéni szárnybontogatásának is szemtanúja az olvasó, hiszen a fiatal nő eget-földet megmozgat, hogy tanulhasson és művészileg kibontakozhasson, még ha ezt időről időre a saját rokonai is értetlenkedve figyelik. Életének egyik legizgalmasabb korszaka majd csak ezután, a regénytrilógia készülő második részében következik, de Bódis Kriszta már ezzel az elsővel is elég markánsan feltette/visszatette Tüdős Klárát a magyar emlékezetpolitika és nőtörténet térképére.
