#BookTok: Megmentheti a TikTok az olvasást?

#BookTok: Megmentheti a TikTok az olvasást?

A TikTokon létrejött könyves közösségek világszerte határozzák meg a fiatalok olvasási szokásait. A #BookTok címkével ellátott videókban elsősorban lányok és fiatal nők osztják meg olvasmányélményeiket, és mostanra már a könyvpiacra is kimutatható hatással vannak.

Horányi Hanna Zelma | 2024. március 29. |

Vége-hossza nincs a vádaknak, amik az elmúlt években a TikTokot érték: addiktív, veszélyes, és persze kínai kémprogram. Amire talán senki sem volt felkészülve, az az, hogy a platform egy nap számtalan könyves közösségnek ad majd helyet – pedig pontosan ez történt. A BookTok hashtaget a pandémia éveiben otthon ragadt fiatalok indították útnak, azóta pedig jelentős befolyásra tett szert: a BookTok-trendek befolyásolják a könyvkiadást itthon és külföldön is. Booktokosokkal beszélgetve, kulturális kommentárokat olvasva, és persze nagy mennyiségű booktokot elfogyasztva megpróbáltam utánajárni a jelenségnek. Amit találtam, az egy elsőre felszínes, de tulajdonképpen sokszínű és kedves közösség.

A BookTok felemelkedése

A TikTok 2018-ban jelent meg az Egyesült Államokban, és az év végére itthon is elkezdett teret nyerni. Az alkalmazás legfőbb jellemzői a vizualitás, a gyorsaság és az algoritmusok hódítása: szemben a korábbi közösségimédia-platformokkal, a TikTok nem ismerősök, hanem random profilok tartalmát részesíti előnyben,

és a felhasználó érdeklődését feltérképezve ajánl új és új videókat.

A BookTok a Covid első hónapjaiban robbant be igazán: sok fiatal számára időtöltést és közösséget jelentett. A BookTok hashtaget használó videók száma már 2022-ben meghaladta a hatvanmilliárdot, és a legnépszerűbb profilok több százezer követővel rendelkeztek. (Coleen Hoover írónő [@coleenhoover], akit sokan a BookTok koronázatlan királynőjeként tartanak számon, jelen pillanatban 1.4 millió követőnél tart.)

@readbypaulina #BookTok #reading #books #bookaddict #romancebooks #bookobsessed #colleenhoover #booktoker #booktokfyp #fyp ♬ All Time Low original by weasleyyvfx - Natalie✰ఌ

És ennek a trendnek valódi következményei vannak. A BookTok milliók számára tette népszerűvé az olvasást: egy felmérés szerint a megkérdezett amerikai fiatalok 49 százaléka járt könyvesboltban és 59 százaléka fedezte fel (újra) az olvasás örömét a BookTok miatt. A könyvipar pedig figyel: a kiadók és könyvesboltok BookTok profiljai, a kiemelt BookTok-polcok, valamint a BookTok-ízlésnek megfelelő kiadványok priorizálása világosan mutatja a BookTok befolyását.

Eladnám a lelkemet, hogy újraolvashassam ezt a könyvet

De mi teszi ezeket a videókat ennyire népszerűvé? Talán a legfontosabb elemük a kellemes vizualitás: a BookTok világa egy olyan világ, ahol egész nap fekhetsz az ágyban, miközben Lana del Rey énekel a háttérben, és a könyveid a polcon mind ugyanolyan méretűek. A BookTok világa egy olyan világ, ahol égnek a karácsonyfaizzók, esik a hó, te pedig jegyzetekkel és cédulákkal díszíted a kedvenc regényedet. A BookTok világa egy olyan világ, ahol órákat beszélgethetsz a barátnőiddel az olvasmányaitokról, és nincs veszekedés, nincs sértettség, és persze az olvasás sem tesz titeket népszerűtlenné.

Az új TikTok-trend: roskadozó könyvespolcok, mesés otthonok
Az új TikTok-trend: roskadozó könyvespolcok, mesés otthonok

Új trend jelent meg a TikTok világában: a könyvekkel és műtárgyakkal megpakolt otthon. A „bookshelf wealth”-ként elterjedt stílus lényege, hogy úgy hasson, mint amit hosszú évek hozzáértő gyűjtőmunkája hozott létre.

Tovább olvasok

A vizualitás mellett fontos a videók személyessége és érzelemközpontúsága. A videók pörgése miatt hagyományos értelemben vett könyvajánlók nem jellemzik a BookTokot; a szinopszisok, érvek és elemzések helyét többnyire néhány szó és egy hangulat veszi át. Eladnám a lelkemet, hogy újraolvashassam ezt a könyvet. Könyvek, amik darabokra törték a szívemet – szól a felirat, majd három csinos borító tűnik fel. Ha megfeledkezünk a platformot irányító algoritmusokról és gigantikus méreteiről, a BookTok azt a hatást kelti bennünk, mintha egy barátunk még sírástól csillogó szemmel a kezünkbe nyomna egy könyvet, ezt rebegve: „Olvasd el!”

@carla.relativo kapit mars #booktok #bookish #bookworm #booktabbing #bookstagram #bookcommunity ♬ Трагедия 😥 - wweagleweagle

Legyen szex meg gyilkosság

És akkor ott van még a „spicy literature”, ami szervesen hozzátartozik a BookTok varázsához. Az eufemisztikusan „romantikus irodalomnak” nevezett műfaj mindig is nők között hódított – egyesek szerint azért, mert sok nő nem érzi saját magát és vágyait reprezentálva a pornó világában. Így hát nem meglepő, hogy a szintén nők által uralt BookTokon felfutott könyvek közül nem egy jócskán túllépi a szoftpornó határait.

A „spicy” vagy „smut” könyveket tehát nem kell keresni, sőt:

első látogatásomkor nekem kifejezetten úgy tűnt, hogy lehetetlen őket kikerülni.

Vannak listák, vannak kifejezetten szórakoztató olvasói videók, amiken egy lány zavartalanul olvassa a könyvét, majd egyszerre megdermed, elpirul, és körülnéz, hogy „ugye senki sem vette észre”, és vannak pov (point of view)-videók, amik egy meglehetősen pikáns jelenetet írnak le úgy, mintha a nézővel történne meg – egy olyan jelenetet, teszem hozzá, amibe a legtöbb booktokos saját bevallása szerint sem akarna kerülni.

Romantikus bálokba járnak a fantasyk rajongói – ez a TikTok új szenzációja

Egyre több fantasy tematikájú bált rendeznek Amerikában és Angliában. Az események népszerűsége elsősorban a TikTokon létrejött könyves közösségeknek köszönhető.

Tovább olvasok

A TikTok ünnepelt könyvei közül ugyanis nem egyben hemzsegnek a kifejezetten problematikus karakterek, kapcsolatok és döntések. Ünnepelt kategória a „morally grey”, vagyis morálisan, nos, megkérdőjelezhető férfi, valamint az „enemies to lovers”, vagyis az égő gyűlöletből égő vággyá váló viszony.

Ahogy egy booktokos magyarázta el a Guardiannek: „Ha azt mondod valakinek, hogy van románc és közben még meg is próbálják ölni egymást, kész, el van adva”. Nem véletlenül járta be a BookTokot @tianajclark videója, amiben egy férfi értekezésére, miszerint „A nők valamilyen okból szeretik a szexkönyveket és a gyilkosságot” értetlenül széttárja a kezét: „Igen. És néha szeretik a szexkönyveket gyilkossággal. Mit nem értesz?”

@two.point.of.views what book is this to you? 👇 #booktok #books #bookish #booknerd #pov #viral #siblings #fypシ #foryou ♬ original sound - two.point.of.views

Az olvasás halála?

Persze nem mindenki van elragadtatva a jelenségtől, a BookTokot több szempontból is érte kritika. Vegyük például a platform homogenitását. Tagadhatatlan, hogy a BookTok elsősorban lányok és fiatal nők között hódít: a profilokat nézve szinte komikusan hat, milyen kevés közöttük a férfi – ez pedig kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a BookTok kiket, mennyire és hogyan reprezentál.

Többször megfogalmazódott az a vád is, hogy a BookTok ugyanazt a húsz könyvet forgatja újra és újra. A BookTok bestsellerei tényleg egy világosan megjelölhető könyvcsoport – ráadásul hasonló szerzőktől, hasonló műfajokban és hasonló borítókkal érkeznek, így még ha valójában ötven címről is beszélünk,

a külső szemlélő számára a könyvek könnyen összemosódnak.

Tekintve, hogy mekkora hatással van a BookTok a könyvpiacra, fennáll a veszélye, hogy ez a homogenitás a jövőben megjelenő könyvekre is hatással lesz, akár ellehetetlenítve feltörekvő írókat, akik így vagy úgy, de eltérnek a BookTok normáitól.

Nem is beszélve arról, hogy a BookTok miatt háttérbe szorulhatnak hazai szerzők művei; ahogy @babi0417 booktokos írta: „Az a tapasztalatom, hogy inkább nemzetközi könyvekre fókuszál a magyar booktok is. Nagyon kevés magyar szerző művét látom”. Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte mostanában javul a helyzet. Kollár Betti (@kollarbettiwriter), aki több megjelent regény, köztük Kosársuli szerzője, szintén nagy reményeket fűz a magyar BookTokhoz: „A BookTok Magyarországon eleve újdonságnak számít, a könyves tartalomgyártók is most bontogatják ott a szárnyaikat, úgyhogy még sok lehetőség rejlik benne” – írta.

A YouTube fontosabb az olvasó fiataloknak, mint a TikTok?
A YouTube fontosabb az olvasó fiataloknak, mint a TikTok?

Egy brit felmérés adatai szerint az olvasó fiatalok új könyv után kutatva előbb fordulnak a YouTube-hoz, mint a TikTokhoz. Utóbbit viszont nem kell temetni, a különbség egyelőre elhanyagolható, érdekesebb viszont, hogy egyik sem tudta még kiváltani az úgynevezett offline módszereket.

Tovább olvasok

Más kritikusok úgy látják, hogy a BookTok alapjaiban mond ellent az olvasás lényegének. Először is ott van a BookTok formátuma: bár január óta a TikTok akár harminc perces videók feltöltését is engedi, a videók többsége így is alig haladja meg a tizenöt másodpercet. A figyelem, ami ilyen tartalmak fogyasztásához szükséges, merőben különbözik attól, amit mélyebb szövegek olvasásához használunk – így talán nem túlzás amellett érvelni, hogy a TikTok térnyerése együtt jár a mélyolvasásra való mind nagyobb képtelenséggel.

A figyelem átalakulásán túl megkérdőjelezhető a BookTok performatív jellege is. Az olvasás elsősorban bensőséges elfoglaltság – ezzel szemben a BookTok-jelenlét egyfajta felfokozott öntudatossággal jár. Ahogy a brit újságíró, Barry Pierce fogalmazott a BookTokról szóló cikkében: „Amennyi energiát fektetnek abba, hogy olvasóként lássák őket, az ember akaratlanul is eltűnődik rajta, hogy van-e egyáltalán idejük olvasni”.

Az utolsó kedves hely

A BookTokot érő kritikák közül nem mind alaptalan. A TikTok formátuma sok szempontból problémás, és a BookTokon felkapott könyvek bizony elég homogének. Ugyanakkor egy kis erőbefektetéssel mindenki megtalálja a saját műfaját – mert a felszín alatt megannyi közösség létezik, néha kifejezetten specifikus érdeklődési körrel. A TikTok finomra hangolt ajánlásai így hangot adnak azoknak is, akiknek korábban nem volt hangjuk – mert mindig meg lehet találni azt az egy embert, akinek erre a történetre volt szüksége,

és aki majd viszi a hírét tovább és tovább.

A magyar BookTok még gyerekcipőben jár, így a hazai tartalmakban kisebb a változatosság. Viszont lépten-nyomon találkozhatunk feltörekvő írókkal, akik a BookTok segítségével kerülnek kapcsolatba az olvasóikkal.

Kollár Betti szerzőként hamar felfedezte a BookTokban rejlő lehetőségeket és a mai napig sokat jelent számára az ott létrejött közösség – ugyanakkor hozzátette, hogy a TikTok terjedésével egyre nehezebbé válik a szoros kapcsolattartás. Riley Baker (@rileybakerauthor) lelkendezve írta: „Rengeteg embert megismerhettem a Booktok által, és sokkal közelebb érzem magam az olvasóimhoz, ami számomra nagyon fontos”. 2024-ben jön ki a kilencedik könyve, A pokol fiai,

ami hetek óta áll a Libri előrendelési sikerlistáján.

A BookTok nem való mindenkinek; én a jövőben sem leszek több alkalmi látogatónál. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy népszerűsíti az olvasást és közösséget ad. @babi0417 így fogalmazta meg az élményeit: „A booktokok nemcsak az olvasás örömét közvetítik, hanem egy aktív közösséget is létrehoznak, ahol az emberek megoszthatják könyvajánlóikat, véleményeiket és élményeiket. A közösségformaló ereje abban rejlik, hogy összehozza az embereket a közös olvasási szenvedélyük révén, létrehozva egy támogató és inspiráló környezetet.” Talán mégsem túlzás azt állítani, hogy a BookTok az internet utolsó kedves helye.

Nyitókép: Cottonbro Studio / Pexels

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az új TikTok-trend: roskadozó könyvespolcok, mesés otthonok

Új trend jelent meg a TikTok világában: a könyvekkel és műtárgyakkal megpakolt otthon. A „bookshelf wealth”-ként elterjedt stílus lényege, hogy úgy hasson, mint amit hosszú évek hozzáértő gyűjtőmunkája hozott létre.

...

Romantikus bálokba járnak a fantasyk rajongói – ez a TikTok új szenzációja

Egyre több fantasy tematikájú bált rendeznek Amerikában és Angliában. Az események népszerűsége elsősorban a TikTokon létrejött könyves közösségeknek köszönhető.

...

A Heartstopper sokatmondó díjat kapott az első TikTok Book Awardson

A shortlistjét az irodalmi élet, a könyvszakma és a #BookTok képviselői állították össze,

Jón Kalman Stefánsson: Semmi sem akadályozhatott meg az írásban

Jón Kalman Stefánsson: Semmi sem akadályozhatott meg az írásban

Jón Kalmann Stefánsson két magánkiadás után robbant be igazán. Ha nem fut utána egy kis kiadó, talán ma nem is ismernénk. Interjú.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

A szexipar valósága: a testi piszkot le lehet mosni, a lelki megterhelést nem

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Szembenézni a halott testvérrel, akit mindig jobban szerettek

A hét könyve
Kritika
Hogyan lehet kitörni egy családból, ahol az apa mindenkit terrorban tart?
A The New York Times Halász Rita regényéről: Lélegzetelállító

A The New York Times Halász Rita regényéről: Lélegzetelállító

Már a hazai siker is bebizonyította, hogy Halász Rita nagyon is tud regényt írni, de a nemzetközi szárnyalás még csak most kezdődik! 

...

„Nem minden fás terület erdő, de minden erdő fákból áll” – ezért fontosak az örökerdők

...

Az erdő csodákat művel: 4 izgalmas kötet a Zöld könyv podcast könyvajánlójában

...

Az erdő gyógyít és kisimít – ezért töltsünk minél több időt a természetben!