Anna vagyok, sorozatfüggő - Maradj otthon #29

Az első Maradj otthon cikkemben arról írtam, hogy mennyi elvemet kellett feladnom ahhoz, hogy elfogadható állapotban éljem túl a karantén első heteit. Akkor onnan indultam, hogy rántott húst sütöttem a lakásban, amire előtte az olajszag miatt soha nem volt példa, majd odáig jutottam, hogy a könyvek mellett rákattantam a Love is Blind valóságshowra, ahol emberek úgy házasodnak össze, hogy előtte nem is látták egymást. Azóta sok minden változott, több, mint egy hete az erdő közepére költöztünk, ahol minden nap harcolunk az elemekkel (a vízzel, az időjárással és a tűzifával) és ahol a felismerés ért: a karantén alatt sorozatfüggővé váltam. 

A kutya szeparációs szorongása - Maradj otthon #17 - Könyves magazin

Barkával az évek alatt összenőttünk. A kilencedik évünket tapossuk együtt, teljesen felvettük egymás ritmusát. Van köztünk egy egyezség: nem zavarjuk egymás köreit. Egyetlen komoly és éveken át tartó konfliktusunk volt, hogy nem volt hajlandó egyedül maradni: amint bezártam az ajtót, rákezdett a fejhangú üvöltésre, amit addig nem hagyott abba, amíg haza nem értem.

Nem vagyok egy nagy filmrajongó, nincsenek meghatározó filmélményeim, ritkán nézek meg többször egy filmet, nem hatnak rám úgy, mint egy könyv. Moziba ugyan járok, de otthon soha nem találtam az idejét a filmnézésnek. Egyetemistaként persze beszippantott a Grace klinika és a Gossip Girl, de a Trónok harca és A Szolgálólány meséjének hájpja csak messziről ért el hozzám, egyetlen részt sem láttam a sorozatokból. 

Valami gond van a vizuális befogadóképességemmel, szeretem ezt arra fogni, hogy nehezemre esik, amikor egy másik ember vagy stáb helyettem hoz létre egy világot, nem nekem kell megteremtenem a történetet, a hangulatot, a szereplőket. 

Az olvasás munka, és én szeretem ezt a munkát, a filmek pedig ezt elveszik tőlem. 

Ahogy a hétköznapokban eddig sosem, a karantén alatt megtaláltam a sorozatnézés idejét: egész nap, bármikor, bármeddig. 

A Chloé tüdejében növekvő lótuszvirág visszarántott a jelenbe -...

Még csak a tizennegyedik napunkat töltjük itthon, de már most rengeteg elvem dőlt meg. Az első héten például az egyik legfontosabbat szegtem meg: hiába a legkedvesebb ételem a rántott hús, a lakásban ilyesmit nem sütünk, mert napokig nem lehet majd kiszellőztetni az olajszagot. Vasárnap a rántott hús mellé még sültkrumplit és palacsintát is sütöttünk.

Amikor pár napja azt tapasztaltam, hogy az új Murakami-regényt tíz oldalanként leteszem, mert nem köt le, lassúnak érzem, akkor elővettem Margaret Atwood Az ehető nő című regényét, amelyben már nemcsak azt tapasztaltam, hogy nehezen haladok és unom, hanem azt is, hogy elkalandozik a figyelmem, többször el kell olvasnom egy-egy sort, hogy megértsem. 

Teljesen bepánikoltam, úgy éreztem, ez mind a sorozatok hibája, ahol ugyan napok óta nulla erőbefektetést nem teszek, csak elindítom, majd amikor vége a résznek, olyan izgatott leszek, 

hogy képtelen vagyok mást csinálni, elindítom azonnal a következő részt.

Ez így megy addig, amíg meg nem fájdul a szemem. 

26 könyvvel vidékre költöztem - Maradj otthon #23 - Könyves magazin

Nagymaroson töltöttük a hétvégét, amikor nálunk is berobbant a járvány. Fél éve megfogadtuk, hogy havi egy hétvégét a városon kívül töltünk. Ezek a lopott két-három napok tartották életben a kapcsolatunkat, és kicsit minket is, mert otthon elteltek úgy napok, hetek, hogy szinte alig találkoztunk, vagy csak a bevásárlólistát és a kutyasétáltatás leosztását egyeztettük.

Minden idegszálamra hat, pedig nem ad semmit. Nem kapom meg a végén, amit egy könyvtől, az útravalót, a tanítást, az emlékét, a sorozat nem tesz mást, csak lebilincsel és nem ereszt. Ráadásul mindegyikben, amit elkezdtünk nézni, üldöznek vagy megölnek valakit, félni kell, pedig én nem szeretek félni. Nyilván senki nem kattintana a következő részre, ha mondjuk Karl Ove Knausgard Harcom című regényfolyamából készülne sorozat, hiszen nem történik benne semmi más, “csak” annyi, amennyi mindenkivel megtörténik az életben. 

Ahogy most végiggondoltam, melyik sorozatokat néztem az elmúlt hónapban, mindegyik főszerepében egy nő áll, aki megmenti magát, a környezetét, a társadalmat vagy az egész világot. Hát, elcsábítanak, miért ne tennék? Én is hős akarok lenni, ölni a jó ügy nevében, nem félni semmitől és senkitől!

Aztán eszembe jut még egy nő, Olga Tokarczuk, akinek a beszéde a Nobel-díj átvételekor nagy hatással volt rám, és ő már hónapokkal ezelőtt figyelmeztett, de azt gondoltam, rám nem érvényesek a szavai: 

“A másik fontos új jelenség - az egyéni vélekedések dühös kakofóniája mellett -, hogy az írás szerepét a 21. században átvette a kép. Levelek és naplók helyett képeket osztunk meg, ez viszont silányítja a szellemünket, mert sokkal kisebb erőfeszítésbe telik befogadni az információkat, és így elveszik az értelmezés közben kialakuló mélyebb, összetettebb megismerés. 

Az irodalom szerepét átvették a filmsorozatok, ez lett az uralkodó műfaj, ami Tokarczuk szerint szintén teljesen átalakította a történetmesélés szerkezetét. A sorozat lényege ugyanis a figyelem ébren tartása, mindenáron. Éppen ezért a mai történetekben a karakterek menet közben teljesen átalakulhatnak, a jellemfejlődést nem az író valóságot megmutatni akaró koncepciója, hanem a fordulatokra való igény határozza meg. Pont ezért visszatért a mai történetekbe "deus ex machina" alkalmazása is, amikor váratlanul, a történet belső logikájától függetlenül, minden a feje tetejére áll. Az új évad elkészítésének üzleti alapú reménye miatt lezáratlanság is jellemzi a mostani történetmesélést, ez viszont elveszi a befogadótól a katarzist, illetve a tanulság levonásának lehetőségét.” 

A sorozatnéző pályafutásom a Morning Show-val kezdődött, aminél keményebbet és csodálatosabbat azóta sem láttam. A metoo következményeit az áldozatok és az elkövetők szempontjából mutatja be, és talán ez az egyetlen sorozat, amiből sok mindent magammal tudtam vinni, miután véget ért. 

A karantén első napjaiban az Éles tárgyakat kezdtük el nézni: a fiatal újságírólányt, Camillet visszaküldi főnöke a szülővárosába, ahol kamaszlányokat gyilkolnak. Camille egy emberi roncs, aki vodkával próbálja egyben tartani magát, utál visszatérni gyermekkora helyszínére, ahol már az elejétől sejthető, hogy valami durva trauma érhette. Az egész sorozatnak olyan elképesztően bizarr és hátborzongató hangulata van, hogy már-már horrorba hajlik, amit szívből utálok, mégsem tudtam abbahagyni, pár nap alatt végignéztem.

Be kell vallanom valamit: imádom a bűntényeket, a nyomozók munkáját, akik egy neonvilágított lepattant irodában gondolkoznak, elméleteket gyártanak, majd halált megvető bátorsággal a gyilkos után erednek. Ha ezt nő csinálja, akkor úgy érzem, pályát tévesztettem, nyomozó akarok lenni.

Ezzel csak az a baj, hogy annyira félek még nézni is ezeket a történeteket, hogy kivilágítom az egész házat, mert sötétben mozdulni sem merek. 

A Valhalla gyilkosságok hőse egy nyomozónő, aki előtt a gyilkos mindig egy lépéssel előrébb jár. Bár a skandináv krimik kimaradtak eddig az életemből (mert félek, ugye), ezután biztos leveszem a polcról Jo Nesbot, hogy átéljem a borzongást írott formában is. A sorozat Izlandon játszódik, amit eddig csak Jón Kalman Stefánsson szemüvegén keresztül láttam. Hatalmas fehérség, húsbavágó hideg, magány, üresség, hátborzongató múltak. Ez a Menny és pokol-trilógiában is megvan, csak ott mindez pozitívba fordul. 

Nagyon vártam Deborah Feldman Unortodox - A másik út című önéletrajzi regényét, aminek megjelenése a koronavírus miatt májusra csúszott, így nem bírtam kivárni, és előbb néztem meg a sorozatot. A négyrészes minisorozat annyira lebilincselt, hogy egyszerre néztem meg az egészet. Esty Williamsburgben nő fel egy ultraortodox zsidó közösségben, és bár hiába New York a világ egyik legmodernebb városa, a közösség tagjai teljesen elszigetelten élnek: a nők nem tanulhatnak tovább, nem dolgozhatnak, egyetlen céljuk, hogy újraépítsék a holokausztban meggyilkolt zsidó népességet, így Estyt, amilyen gyorsan lehet, férjhez adják, hogy a család gyarapodjon. Esty szökése és sorsának alakulása is elképesztően izgalmas, de a visszaemlékezések magukkal hoznak rengeteg információt a közösségről, ami után érdemes egy kicsit kutakodni (én napokig tettem ezt). Amikor már majdnem mindent tudtam az ortodox zsidó hagyományokról és szokásokról, az Instagramon rákerestem az íróra és a főszereplőkre is, ez is egy nagy utazás volt. 

A megszállottak viadala volt az, aminél megálljt parancsoltam magamnak - miután három nap alatt végignéztem két évadot, mert végérvényesen maga alá temetett a sorozatfüggőségem. Adott egy gyönyörű, sikkes, végtelenül intelligens bérgyilkoslány, aki még a gyilkolást is hihetetlen stílussal és humorral végzi, mondjuk ez utóbbi abból következik, hogy pszichopata. Nem egészen tiszta, kinek és mi célból dolgozik, viszont rááll az MI6 egyik munkatársa, Eve. Macska-egér játék, kis szerelmi szál és folyamatos öldöklés. 

Szóval, nagy munka az olvasás, a sorozatok világából tekintve pedig még nagyobb. De én szeretem ezt a munkát és hűséges akarok maradni a könyvekhez. Murakamit és Atwoodot befejezem, majd jön a Varázshegy

Kapcsolódó cikkek
...
Összekötve

A családunkat nem választhatjuk meg, az adva van - Összekötve Ott Annával

Az Aegon Irodalmi Díjért idén is a tavalyi év legjobb kortárs magyar irodalmi művei versenyeznek. Ott Anna irodalomszervező mutatja be Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét. Összekötve.

...
Nagy

Az én valóságom egyezik Barnás fikciójával - #olvass Ott Annával

Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét először karácsonykor, az év legterheltebb időszakában olvastam, amikor pattanásig feszül mindenkiben a húr a tudattól, hogy eljött az idő, amikor együtt a család, és ha tetszik, ha nem, szeretnünk kell egymást. Mindig nagyon érdekelt a család, az intézmény, a különböző szabályrendszerek, a rutinok, a hagyományok, a mintázatok és a szereposztások.

...
Nagy

„Mire a test porladásnak indul, a lélek már rég szétrohadt” - #olvass Ott Annával

Mindenki csak egy lépcsőfokot tud fejlődni a szüleihez képest - ezt a pszichológusom mondta egyszer. Ez az egy lépcsőfok akár a fél életünkbe is  kerülhet. Háy János A gyerek című regényéről írt Ott Anna.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Bognár Péter: Az unokatestvérek bosszúja

„…egy pillanatra az őz jutott szembe, mert hiszen mégiscsak az őz okozta a galibát, az őz, amely az autó reflektorának fénycsóvájában hirtelenjében torzszülöttnek és vámpírnak látszott lenni, és amely hosszan nézett rám, egészen addig, míg félre nem kaptam a kormányt...” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a kilencedik rész.

...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

...
Kritika

„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz író harmadik, díjnyertes regényét több mint húsz nyelvre fordították le. 

...
Nagy

Ma már világirodalmi klasszikusok, de ki sem akarták adni őket

A kilencedik alkalommal meghirdetett Margó-díj támogatója, az Erste idén először különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki saját történetével vagy prózájával példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Cikkünkben négy híres, mára klasszikussá vált szerzőt mutatunk be, akik hittek magukban annyira, hogy ne futamodjanak meg a visszautasítások miatt.

...
Nagy

Karinthy a Micimackót akkora szenzációnak érezte, mint „Mikimauz” megjelenését

Magyarországon a Micimackó Karinthy Frigyes fordításában lett borzasztóan népszerű. De hogyan bukkant az író Milne gyerekkönyvére, ő maga mit gondolt a kötetről, és milyenek voltak a korabeli kritikák? Cikkünkben ennek járunk utána.

...
Nagy

Nem kell mindent megbocsátani, de ha képesek vagyunk rá, az egyfajta szupererő

Carley Fortune a pandémia alatt írta meg első, Minden elmúlt nyár című regényét, amiben arra a kérdésre keresi a választ, hogy meddig tart a kamaszkori szerelem varázsa. A szerzővel a kanadai tájról, a kamaszkori naplóírásról is beszélgettünk. Interjú.

Polc

Nem a nagy háború, hanem a barátod halála avat felnőtté

...

Az árulást a legnehezebben saját magának bocsátja meg az ember

...

Ménes Attila regényében egy ír úr meséli el a romlásnak indult magyarság történetét

...

McCarthy sötét világában a szerelem és a zsenialitás sem képes világot gyújtani

...
...
Kritika

Miért gyilkolnak a gazdagok, ha a pénz és a hatalom már nem elég motiváció?

Jeneva Rose thrillerjében a város leggazdagabb feleségei olyan döntésre szánják el magukat, ami örökre összeköti őket.

Szerzőink

...
Sándor Anna

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

...
Vass Norbert

Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját

...
Ruff Orsolya

Rébecca Dautremer: A jó képeskönyv olyan, mint egy színházi előadás