Nagymaroson töltöttük a hétvégét, amikor nálunk is berobbant a járvány. Fél éve megfogadtuk, hogy havi egy hétvégét a városon kívül töltünk. Ezek a lopott két-három napok tartották életben a kapcsolatunkat, és kicsit minket is, mert otthon elteltek úgy napok, hetek, hogy szinte alig találkoztunk, vagy csak a bevásárlólistát és a kutyasétáltatás leosztását egyeztettük. Nagymaroson találtunk egy faházat a dombtetőn, távol mindentől, dunai kilátással. Bár folyamatosan olvastuk a híreket az első, majd rögtön utána sorban a többi magyar betegről, még mindig távolinak éreztük. Amikor harmadnap hazaértünk és kitártam az összes ablakot, hogy átszellőzzön a lakás, 

akkor ütött meg a valóság, csend volt az utcán. 

Az első tíz nap gyorsan eltelt, vagy csak nagyon elfáradtam, mert gyakorlatilag háromóránként változott meg minden az életemben. Első körben csak egy-egy programot kellett lemondani, végül a munkahelyeim határozatlan időre bezártak. A családjaink az első perctől egyöntetűen javasolták, kérték, majd felszólítottak minket, hogy költözzünk erre az időszakra vidékre. Ezt eleinte azzal magyaráztuk, hogy túl sokat forgatták a Dekameront, mi viszont helytállunk Budapesten, az otthonunkban, mert ott érezzük magunkat biztonságban.

Az én valóságom egyezik Barnás fikciójával - #olvass Ott Annával -...

Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét először karácsonykor, az év legterheltebb időszakában olvastam, amikor pattanásig feszül mindenkiben a húr a tudattól, hogy eljött az idő, amikor együtt a család, és ha tetszik, ha nem, szeretnünk kell egymást. Mindig nagyon érdekelt a család, az intézmény, a különböző szabályrendszerek, a rutinok, a hagyományok, a mintázatok és a szereposztások.

Aztán teltek a napok és a hetek. Kiolvastam a Tajtékos napokat, Az idegent, a Nixet, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját, A gyereket, a Baráti beszélgetéseket, a Prozac-országot, a Hajtsad ekédet a holtak csontjain át, az Életünk végéiget, belefeledkeztem Woody Allen életművébe, majd antisorozatnézőként megnéztem a Tiger Kinget is, mégis 

egyre több nap telt el úgy, hogy ki sem keltem az ágyból.

Amikor végre kikeltem és elmentünk a kutyákkal a megszokott sétára a Hármashatárhegyre, és úgy éreztem magam, mint egy majálison rengeteg emberrel, rengeteg ismerőssel, akkor veszítettem el a biztonságérzetemet.

A családunkat nem választhatjuk meg, az adva van - Összekötve Ott...

Az Aegon Irodalmi Díjért idén is a tavalyi év legjobb kortárs magyar irodalmi művei versenyeznek. A döntésre ugyan még három hetet várni kell, a ötös jelöltet addig azonban a zsűritagok tolmácsolásában ismerheti meg a közönség, most Ott Anna irodalomszervező mutatja be Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét.

A döntést pár perc alatt hoztuk meg, elutazunk vidékre, Petiék erdei házába, ami Pécstől húsz kilométerre van az erdőben, ahol a faluban harminc ház van, de jelenleg csak egy család él ott. Abban nem állapodtunk meg, hogy meddig maradunk, mindegy, hogy két napra, két hétre vagy két hónapra megyünk, a lakás, amitől kezdtünk megőrülni, majd színfolttá, újfajta menedékké változik az erdő távlatából nézve.

Az erdei ház az év nagy részében lakatlan. A harmadik napunkat kezdjük ma itt, mondom, hogy a napi rutin a „várd meg a 12 órát, utána menj gyógyszertárba, van-e élesztőd, tudsz-e kenyeret sütni” dimenziójából merre változott:

Ha fáztál már úgy igazán, akkor azt szorozd meg kettővel, és megtudod, milyen a klíma egy erdei hálószobában. Víz van a ciszternában, a szivattyút üzemeld be, így lesz víz a csapban is, reggelre talán a bojler is megtelik, így melegvízzel zuhanyozhatsz. Ha zuhanyzol, készülj fel jó előre, ne menjen közben sem a vízforraló, sem a főzőlap! 

Van villanyradiátor, de ne használd a villanyrezsóval egyszerre, mert akkor mehetsz a biztosítótáblához, mert lecsapja az áramot!

(Pro tipp: maradj szorosan a villanyrezsó mellett, az is melegít.) Olyan párt válassz, aki tud tüzet gyújtani! Ha sétálni mész, járj nyitott szemmel, a vékony gallyakra szükség van a cserépkályhában! Ha kutyád van, szemöldökcsipeszed is legyen, csípőfogóval bajos kullancsot szedni! A hősugárzó a legjobb barátod, első este, mint Mária a kisdeddel, járkáltam vele, amíg a zsinórja engedte.

Mivel a nap pirkadattól napnyugtáig tart, a jelenlegi mérleg: két nap, két könyv. A hangsúly elmozdult: jobban félek a vaddisznóktól, mint a vírustól. 

Két hét múlva születik döntés az idei Aegon Irodalmi Díjról, így igyekszem mind az öt esélyest újraolvasni. A Könyves 2019-es listáján a legjobb 20 közé került Csabai László A vidék lelke című novelláskötete, amiben az egyik kedvenc mondatom így hangzik: 

„De hát a történelem aljas fickó, nem sokáig engedi az embert boldogan élni. Nyalat vele egy kis mézet, aztán hadd jöjjön a feketeleves.”

A második világháborútól kezdve, a kommunizmuson, a forradalmon és a rendszerváltáson át napjainkig mesél a kiszolgáltatott és kizsigerelt vidéki emberek mindennapjairól (kritikánk itt). Nem akar történelemkönyv lenni, sem szociológiai tanulmány, emberi történeteket mesél, ami túl sok reménnyel nem szolgál. 

Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvét régóta nézegetem a polcomon, jobb alkalmat és helyszínt nem is választhattam volna arra, hogy végre el is olvassam. Az erdész rövid fejezetekben, mindenki számára érthetően mesél arról, hogy a fák éreznek, tudnak barátságokat kötni, egy íratlan illemkódex alapján belső egyensúlyban élnek, a fájdalmukat is folyamatosan kifejezik és a szülők felelősségteljesen gondozzák utódjaikat. 

Bár a nagy útra 26 könyvet hoztam magammal, és választáskor a lakásomban fellelhető leghosszabb könyvek élveztek prioritást, Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című verseskötete mégis velem van. A költészet napjának reggelét A reggeli című verssel kezdtem, olvassátok el ti is!