Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Talán az a legfontosabb, hogy az inspiráció és az ihlet mellett leginkább fegyelemre, szigorú napirendre és csendre van szükség.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
A kötet alapötletét a családi legendárium adta,
abból is elsősorban a nagybátyám története, akit 56-ban katonának hívnak Biharnagybajomból Budapestre. Még a kétezres években sem tudtuk, hogy mi történt vele pontosan. A nagyszüleimtől hallott anekdotákból és az utazásaim alatt gyűjtött történetekből kezdett el összeállni a történet, de ezen túl legalább másfél évtizede vadászom a mondatokat, neveket és történeteket az első regényemhez. A történetszövéshez, a történet elmeséléséhez szavaknál persze sokkal többre van szükség.
A történetekre rátalálok, a saját, személyes örökségemből és az utazásaim alatt megtaláltakat fűztem össze regényfolyammá. Inspiráció és ihlet persze folyamatosan szükséges ahhoz, hogy az ember mesélni kezdjen, de az első könyvem megírása közben többször azt tapasztaltam, hogy
a történetek önmagukat írják.
Egy idő után azt vettem észre az utazásaim közben, hogy szinte észrevétlenül elkezdenek egymáshoz kapcsolódni a körülöttem lévő történetek. Ahol véget ér az egyik, ott egyszer csak elkezdődik a másik. Ahol a nagybátyám története véget ért, éppen ott kezdődött el egy másik. Amikor például Rióban jártam, a nagyszüleim falujából kaptam egy üzenetet, hogy találkoznom kell Luzíával, aki kilencven körül jár és a Copacabanán vár. Kiderült, hogy egy bajomi fiatalemberhez ment férjhez, akivel az esküvő előtt mindössze egyszer találkoztak, majd évekig leveleztek. Nem volt más dolgom, mint hogy tovább kutassak, majd összefűzzem az igaz történetekből építkező szálakat egy nagy fiktív egésszé. Az első mondatokat a regény elején arról eperfáról, ami egyszerre terem fekete és fehér gyümölcsöket, egy vonaton írtam le Budapestről Debrecen felé menet, míg a regény utolsó sorait pedig valahol Püspökladány és Karcag között, már Budapest felé. Összesen egy év és két hónap munka van a Dharmában.
Mit vártál az első könyvedtől?
Nem voltak elvárásaim. 44 éves korára megtanulja az ember, hogy az elvárások semmire sem jók és inkább vezetnek csalódáshoz, mint örömhöz, de abban őszintén hittem, hogy biztosan lesz legalább egy olyan olvasó, aki érteni, érezni és igazán szeretni fogja a regényt.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Pont az a nagyszerű egy könyvben, mint ami az életben is, hogy visszamenőleg már nem lehet rajta változtatni, viszont mint ahogyan az életünket is lehet minden egyes új nappal másképpen folytatni és lehet fejlődni, úgy
az első könyv megjelenése után születő történeteket is el lehet mesélni más módon.
Nagyon sokat tanultam magamról és az írásról is az első regényem megszületése közben.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
A kötet szerkesztését Gyuricza Eszter vállalta, itt is köszönöm neki, hogy majd egy évig együtt lélegzett a regénnyel, értelemszerűen ő olvasta először egyben a kész regényt is. Az ötvenes években játszódó jeleneteket írás közben egyeztettem még olyan emberrel, aki jól ismeri azt a kort. Akiknek pedig inspiráló gondolatokat köszönhetek egy-egy beszélgetésből, vagy akihez segítségért fordultam a regény megírása közben – például a New York-i nagybőgős jelenet miatt zenei kérdésben akadt konkrét kérdés –, annak is köszönetet mondtam a regény végén található köszönetnyilvánításban. Köztük vannak olyanok is, akik már nem élnek, de korábban biztattak az írásra vagy tanítottak valami olyat, aminek a regény írása közben nagy hasznát vettem.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Emlékezetesből van több, az egyik olvasó azt írta nekem a könyv elolvasása után, hogy nagyobb lett a szíve és az olvasottak után már több minden belefér, mint korábban, mert végleg leszámolt az előítéleteivel. Meglepett, amit egy egyébként kifejezetten korrekt olvasói visszajelzésben olvastam, miszerint ebben a könyvben tudatosan csak a tuti van benne, hogy eladható legyen. Szerintem egy elsőkötetes szerző, aki el akarja mesélni a családja és a saját történetét, egyáltalán nem gondol az eladásra, miközben ír, nekem legalábbis egyszer, egy pillanatra sem jutott eszembe ilyesmi.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Mark Twaintől a Huckleberry Finn kalandjai volt az első regény, amit elolvastam, emlékszem, először szerettem volna olyan lenni, mint a főhős,
aztán pedig úgy írni, mint a szerző.
Nem is olyan régen egy könyvszekéren szembe is jött velem az a kiadás, amit gyerekként először kézbe vettem. Azonnal megvettem és újra olvastam. Ugyanolyan magával ragadó, mint egykor, de felnőtt fejjel már nemcsak szórakoztatónak, hanem nagyszerű alkotásnak is tartom ezt a könyvet.
Hány évesen írtad meg az első olyan szövegét, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Nem tudom, hogy hány éves az ember akkor, amikor az interjú műfaját tanítják neki az általános iskolában, de emlékszem, egyszer az volt a feladatunk, hogy írjunk a dolgozatfüzetbe egy kitalált interjút. Az én fiktív interjúm egy kertésszel készült, az első mondat maradt meg a legjobban, valahogy így szólt: „Ma egy kertésszel készítek interjút, szívemben ünnepi öröm.” Arra emlékszem még, hogy az interjú készítője rákérdez a kertésznél arra is, hogy nem fáj a szíve, amikor meg kell válnia egy évekig nevelgetett citrusfélétől? Nem tudtam, hogy mi számít irodalomnak, de megtudtam, hogy a magyartanárom, a volt osztályfőnököm évekkel később sokáig abból az írásból tanította az interjú műfaját a diákjainak. Kár, hogy már nincs meg sehol, elveszett az a füzet. Később kertésztechnikusnak tanultam Gyulán, a kertészeti technikum és a húsipari szakképző intézet kollégiumában laktam. Előfordult, hogy
az ott lakóknak sertésmájkonzervért írtam szerelmes verseket vagy megcsináltam a magyarházit.
Évekkel később Mario Vargas Llosa regényében, A város és a kutyákban találkoztam egy hasonló karakterrel, aki hasonló szolgáltatást nyújtott egy bentlakásos fiúiskolában, nyilván Llosa magáról mintázta a figurát. 1994-ben, már egyetemista koromban a Litera.hu és a berlini Kafka folyóirat pályázatára küldtem el az első irodalminak szánt szövegemet, a Kafka a fa alatt címűt, amivel megnyertem a közönségdíjat.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Debütáló kötetet nem tudnék mondani, olyat viszont igen, hogy nekem fontos íróknak melyik könyvét olvastam el először. Mindenből meghatározó lehet az első, Gabriel Garcia Márqueztől A szerelemről és más démonokról, Zolától pedig a Párizs gyomra volt az első és meghatározó. Egyik kedvenc könyvem Michael Tournier Rémkirálya a szerző második könyve volt. Fontos és emlékezetes az első Háy János kötet is az életemben, A bogyósgyümölcskertész fia. A könyv elolvasása után döntöttem el végleg, hogy magam is regényt írok egyszer.
