A bemutató személyes történetekkel kezdődött. Pálfy Eszter elmesélte, hogy A világirodalom történetéből korábban csak részleteket olvasott, a teljes szöveggel csak most, a konkrét munka folyamán ismerkedett meg. Hozzátette azt is, hogy Szerb Antal esszéisztikus, ironikus stílusát nagyra tartja és sokra becsüli, szerinte Szerb irodalomtörténeti munkái ma is tudnak frissek lenni és sokszor megvilágító erejűek. Havasréti József az érettségi után olvasta el először, az édesanyja könyvtárában volt néhány Szerb Antal-kötet, akkor lett rajongója az írónak, amikor azok a kezébe kerültek. Később az egyetem alatt mélyedt el jobban A világirodalom történetében.
A kötet keletkezéstörténetéről sok izgalmas részlet kiderült. Egyrészt, hogy Szerb Antal nagyon gyorsan, mindössze másfél év alatt írta meg a nagyszabású munkát. Másrészt pedig, hogy szívesen idézett magától, sok olyan rész van A világirodalom történetében, amit korábbi könyveiből, írásaiból vett át. Havasréti József szerint valószínűleg sorrendben haladhatott Szerb, az irodalomtörténeti korszakok egymásutánjának megfelelően írta a fejezeteket, de alkalomadtán beépített hosszabb-rövidebb részeket a saját korábbi szövegeiből (például a Hétköznapok és csodákból). Ebben közrejátszhatott, hogy erőltetett tempóban kellett elkészülnie a könyvnek.
Felmerült az is, hogy Szerb hogyan állította be a saját munkáját mások előtt. Pálfy Eszter azt mesélte, hogy az író azt írta egyik barátjának egy levélben akkoriban, hogy hónapok óta csak görög klasszikusokat olvas, mert világirodalmat ír, saját magán pedig így ironizált: „egy humbug, aki vagyok”. Fennmaradt egy vicces anekdota is, miszerint a római irodalom történetét egy kiránduláson meséltette el magának Kerényi Károllyal a Zsíros-hegyen.
Arról is szó esett, hogy a világirodalom fogalmat Szerb Antal ebben a kötetben goethei értelemben használta és erre ki is tért az előszóban. Goethe nem úgy értette ezt a kifejezést, hogy az összes művet lefedi, amit a világon valaha írtak, hanem azokat sorolta bele, amelyek az összes nemzet számára bírnak érvényes mondanivalóval. Havasréti József azt is kiemelte, hogy azért is választhatta ezt a címet Szerb Antal, mert Babitsnak pár évvel korábban Az európai irodalom története címmel jelent meg kötete. Mint mondta, Babits Mihályt egyébként Szerb eszményítette, de tartott is tőle, mert azt gondolta, nem kedveli őt, aminek volt is némi alapja, a költő ugyanis hatásvadásznak, felületesnek tartotta a munkáit. Havasréti József szerint egyébként mind Babits, mind pedig Szerb kötete kríziskönyv, a bennük elrejtett ideologikus, politikai üzenetek a két világháború közti krízishangulathoz kapcsolódnak. Amikor Babits például az európai irodalom egységéről beszél, azt a gondolatkört hangsúlyozza, hogy Európának egységesnek kell lennie, az antikvitáshoz kell visszanyúlnia, szemben a törzsiséget, fajiságot éltető korabeli irodalomtörténeti írásokkal.
Szóba került, hogy a Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története sok szempontból különbözik egymástól. Utóbbi mozaikosabb, teljesen más benne a korszakképzés, és más a stílusa is. Pálfy Eszter elmondta, A világirodalom történetében Szerb sokkal kevésbé járt el pontosan a hivatkozásoknál, ezért ő igyekezett jegyzetekkel kiegészíteni, hogy láthatóbbá váljon, milyen forrásokból dolgozott. Havasréti József szerint Szerb Antal kettős stratégiát követett, amikor a munkafolyamatról mesélt másoknak. Egyrészt szeretett panaszkodni, hogy mennyit dolgozik, másrészt szerette azt is hangsúlyozni, hogy a súlyos szövegeket csak úgy kirázza a kisujjából, a levelezésében próbálta úgy beállítani magát, mint aki könnyed nemtörődömséggel tud alkotni. Véleménye szerint utóbbi valószínűleg csak egy póz volt, ahogy arra sem volt szüksége Szerb Antalnak, hogy séta közben ismerje meg a római irodalom történetét. Elhangzott az is, hogy míg a Magyar irodalomtörténet inkább professzionális irodalomtörténeti munka volt, addig A világirodalom története könyvkiadói felkérésre született. Szerb Antal volt az egyetlen olyan szerző, aki ezt ilyen rövid idő alatt, olvasmányos formában, de szakszerűen meg tudta írni. Pálfy Eszter azt is elárulta, hogy egyébként Szerb nemcsak korábbi tanulmányaiból épített be részeket a szövegbe, de még az Utas és holdvilágból is megtalálunk egy bekezdést, csak éppen Mihály dilemmája ott Paul Valéryvel kapcsolatban merül fel.
A beszélgetés végén arról volt szó, miért volt szükség arra, hogy most újra megjelenjen ez a kötet. Pálfy Eszter elmondta, A világirodalom története 1941-ben jelent meg először, a mostani kiadás ezt a szövegváltozatot veszi alapul. Az első megjelenés óta hányattatott sorsa volt a könyvnek. A 40-es években több kiadása megjelent, de történt egy jelentős változtatás: A mai orosz irodalom címet viselő fejezet áldozatul esett a politikai-ideológiai szempontoknak. De nemcsak egyszerűen cenzúrázták, hanem újraíratták ezt a fejezetet Lányi Saroltával. Az 50-es években aztán túl propagandisztikusnak ítélték ezt a megoldást, így amikor 57-ben újra megjelent, egyszerűen kihagyták az orosz irodalomról szóló fejezetet és a függeléket, ami a kisebb európai országok irodalmáról szólt. A cenzúrának ezek mellett még egy félmondat esett áldozatul, amelyben Szerb Antal megkérdőjelezte, hogy a szamováron kívül adott-e bármit az orosz nép az emberiségnek.
