Esterházy Péter szerint Szerb Antal a nagy magyar elegánsak közé tartozott, oda, ahova Márai és Kosztolányi is. Az olvasó országában így írt róla: „Mondok hasonlatokat: Mintha Bruce Chatwint hallanánk 70 évvel ezelőttről. A fejezetzárásai olyan pontosak, mint egy Molnár Ferenc-felvonásvég. Vagy mint Kundera zárlatai. Olyan könnyedén és mintegy mellékesen tart vallás-, irodalom- és művészeti kurzust, mint Eco.” Ahogy fogalmazott, a magyar irodalomról és a világirodalomról írt zseniális könyvei sokszor eltakarták előlünk Szerb Antalt, a szépírót. Pedig ő nem irodalomtörténész volt, hanem egy író, aki átmenetileg az irodalomtörténettel foglakozott.
Szerb Antal tipikus könyvember volt, aki a legkülönfélébb műfajokban alkotott, aki egész életében irodalmat tanított, és aki mindig arra vágyott, hogy olvassák az írásait. Könyveinek megjelenései eseményszámba mentek, nem egy közülük vitákat is generált. A Magyar irodalomtörténet például a megjelenésekor nagyon sikeres volt, az első kiadás pillanatok alatt elfogyott. Sőt, a könyv akkora közönségsikert aratott, hogy 1934-ben részben emiatt egy nappal meg kellett hosszabbítani a könyvhetet. Másrészről viszont sok kritikus kifogásolta a stílusát és a nyelvhasználatát, 1943-ban pedig be is tiltották a kötetet.
Halálának hetvenedik évfordulójára készült portrécikkünkben így jellemeztük őt:
„Az író személyiségét mindig jellemezte egyfajta ellentmondásosság. Minden visszaemlékező kiemeli, milyen gyermekiség, kamaszos báj áradt megjelenéséből még negyvenéves korában is.
A kamaszosság velejárója volt, hogy Szerb mindenbe óriási lelkesedéssel vetette bele magát
– különösen igaz ez a tudományokra, hiszen szinte nem volt olyan terület, amit ne tanulmányozott volna. Főleg a történelem, a filozófia és a vallástudomány iránt rajongott. Azonban a lelkesedés pátoszának ellensúlyozásául Szerb mindig használta az iróniát (gondoljunk csak A Pendragon legendára) – egyáltalán nem véletlen, hogy ma is őt tartjuk az egyik legironikusabb írónknak.
A gyermekiség, kamaszosság egyfajta lázadás, egy kitörési kísérlet volt a polgári rend szigorú szabályai alól.
Ugyanakkor Szerb nagyon is ragaszkodott ezekhez a szabályokhoz, sőt, bizonyos szempontból kimondottan konzervatív volt. Keresztury Dezső például így emlékszik rá: »Egyszerű, minden feltűnést, személyiségének minden hangsúlyozását kerülő, diákosan fiatalos tanár volt. A polgári rend kötelező határain messze túlmenően megtartotta az életünk külső, társadalmi formáit meghatározó szabályokat. Pasaréti legényszobáját például képes volt elcsúfítani egy ormótlan kapcsolókészülékkel, hogy ha egyedül kívánt lenni, elnémíthassa a telefont; holott minden barátja egyszerűen kihúzta volna a telefondugót, vállalva az esetleges tettenéréssel járó bírságot. Őt jobban zavarta a szabályok meg nem tartása, pontosabban: a szabálytalanság kockázata. Igazi, rendtartó állampolgár volt. «”
Szerb Antal már a harmincas évektől kezdve egyre méltatlanabb helyzetbe került, és mindössze 44 éves volt, amikor meggyilkolták:
„Szerb Antal a harmincas évek végétől kezdve egyre kevesebb megkeresést és lehetőséget kapott, helyzete egyre kilátástalanabbá vált. 1944-ben elvesztette tanári állását is, majd behívták munkaszolgálatra. A budapesti munkaszolgálat alatt két katonatiszt, Thassy Jenő és Görgey Guidó a katonai rangjukra hivatkozva, motorbiciklin akarta kimenteni Szerbet a körletből, ám az író nem élt a lehetőséggel, mivel nem akarta magára hagyni a társait, és mivel „soha nem követett el törvénysértést”. Balfra vezényelték őket, ahol a teljesen értelmetlen birodalmi erődvonalat kellett építeniük. A kezdeti leveleiben még palástolni próbálta Balf iszonyát (»Elég jó dolgunk van, csak persze a koszt odahaza bőségesebb volt.«), utolsó levelében azonban már kendőzetlenül írt megpróbáltatásaikról: »Általában ez a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely, és minden tekintetben rosszul megy nekünk. És most már nincsen más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket.« Szerb Antal nem érhette meg a háború végét: a hivatalos iratok szerint végelgyengülésben halt meg, a szemtanúk beszámolója szerint 1945. január 27-én a nyilas keretlegények agyonverték.”
Bár nagyon fiatalon és igazságtalanul korán ment el, kultikus műveket hagyott hátra. Az Utas és holdvilág a mai napig az egyik legnépszerűbb regény Magyarországon. Mihály történetét tavaly mi is újraolvastuk. Ezt írtuk róla:
„Aki olvasta az Utas és holdvilágot, az tudja, hogy ez a könyv több mint egy történet: ez a regény egy életérzés,
egy egészen ismerős, mégis megfoghatatlan hangulat lenyomata, amit Szerb Antal mindenkinél jobban meg tudott ragadni és szavakká tudott transzformálni. Ebben az életérzésben benne van az olasz atmoszféra, ahogy benne van a beteljesületlen szerelem, a halálvágy, a fiatalság és az elmúlás erotikája is. De ami talán a legerősebb benne, az a nosztalgia boldog-szomorú érzése, amely átjárja a könyv minden egyes oldalát, és amely meghatározza Mihály összes döntését, legyen az tudatos vagy tudattalan.”
Ha szeretnétek jobban megismerni Szerb Antalt, ezt a négy kötetet ajánljuk.
