Szerb Antal egy diákkori jó barátjáról mintázta Ulpius Tamást, akit a kamaszfiúk már-már barátságon túli rajonságával szeretett. Kisfiús lelkesedni tudását később is megőrizte, az írást illetően azonban nem ismert tréfát. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a 70 éve meggyilkolt szerzőről, és legismertebb művéről, az Utas és holdvilágról.
Bár esszéi és irodalomtörténeti munkái is időtállóak, Szerb Antalt mégis elsősorban regényei miatt ismeri a szélesebb közönség: ezek közül is talán Utas és holdvilágot övezi a legnagyobb kultusz. Készült már belőle színdarab, film, rádiójáték, hangoskönyv, fotóalbum, sőt, tavaly még rovásírásos formában is kiadták. Ráadásul a könyv nemcsak itthon, hanem külföldön is sikeres: 2004-es német nyelvű újrafordítása széles körben is ismertté tette nyugaton, nemrég pedig angolul is megjelent az új fordítás Journey by Moonlight címmel. Pedig 1937-es publikálásakor nem volt egyértelműen pozitív a regény fogadtatása, sőt, néhányan egyenesen erkölcstelen műnek tartották.
A nosztalgia regénye
„A legrokonszenvesebb vonása, hogy nagyrészt Olaszországban játszódik. Ezenkívül főképp a nosztalgiáról van szó benne. A nosztalgiáról általában, arról a nosztalgiáról, ami túlmegy a honvágyon, az ember vágyán az ifjúsága után, arról a nosztalgiáról, ami túlmegy a honvágyon, az ember vágyán az ifjúsága után, arról a nosztalgiáról, ami minden vágy alján a teljesülhetetlenséget jelenti. Ebből is látható, hogy romantikus a regény. Esti olvasásra készült.”
Ezekkel a szavakkal jellemezte Szerb Antal egy 1937-es interjúban akkor még kiadatlan regényét. Az Utas és holdvilágban egy fiatal pár olaszországi nászútra indul, ám a férjben, Mihályban a velencei sikátorok ellenállhatatlan vágyat ébresztenek elvesztett kamaszkora iránt. Megszökik feleségétől, és sorra felkeresi ifjúsága még életben lévő szereplőit. Közben mégis leginkább halott barátja, Ulpius Tamás foglalkoztatja. Tamás húga, Éva segítségével Mihály is majdnem öngyilkos lesz, ám végül mégis az életet választja, hiszen „ha az ember él, még mindig történhet valami".
Mihály folyamatos ingázása felnőttség és kamaszkor, polgári lét és lázadás, élet és halál között Szerb Antal életében is jelen volt.
Az ellentmondások írója
Az író személyiségét mindig jellemezte egyfajta ellentmondásosság. Minden visszaemlékező kiemeli, milyen gyermekiség, kamaszos báj áradt megjelenéséből még negyvenéves korában is. A kamaszosság velejárója volt, hogy Szerb mindenbe óriási lelkesedéssel vetette bele magát – különösen igaz ez a tudományokra, hiszen szinte nem volt olyan terület, amit ne tanulmányozott volna. Főleg a történelem, a filozófia és a vallástudomány iránt rajongott. Azonban a lelkesedés pátoszának ellensúlyozásául Szerb mindig használta az iróniát (gondoljunk csak A Pendragon-legendára) – egyáltalán nem véletlen, hogy ma is őt tartjuk az egyik legironikusabb írónknak.
A gyermekiség, kamaszosság egyfajta lázadás, egy kitörési kísérlet volt a polgári rend szigorú szabályai alól. Ugyanakkor Szerb nagyon is ragaszkodott ezekhez a szabályokhoz, sőt, bizonyos szempontból kimondottan konzervatív volt. Keresztury Dezső például így emlékszik rá:
„Egyszerű, minden feltűnést, személyiségének minden hangsúlyozását kerülő, diákosan fiatalos tanár volt. A polgári rend kötelező határain messze túlmenően megtartotta az életünk külső, társadalmi formáit meghatározó szabályokat. Pasaréti legényszobáját például képes volt elcsúfítani egy ormótlan kapcsolókészülékkel, hogy ha egyedül kívánt lenni, elnémíthassa a telefont; holott minden barátja egyszerűen kihúzta volna a telefondugót, vállalva az esetleges tettenéréssel járó bírságot. Őt jobban zavarta a szabályok meg nem tartása, pontosabban: a szabálytalanság kockázata. Igazi, rendtartó állampolgár volt.”
Tehát Mihályhoz hasonlóan Szerb Antal is folyamatosan ingázott különböző, ellentétes dolgok között. De nem ez az egyetlen hasonlóság kettejük között: a kamaszkor iránti ellenállhatatlan nosztalgiát belőle is egy olaszországi utazás váltotta ki.
Előzmények
Az író 1936-ban Spanyolországba akart utazni, de az ottani polgárháborús helyzet miatt ez a terv meghiúsult. Úgy döntött, helyette inkább Olaszországba megy, amíg lehet. Útinaplóját A harmadik torony címmel ki is adták: az ottani tájleírások és kultúrtörténeti fejtegetések közül Az utas és holdvilágban nem egy visszaköszön. Az írót a lelkesedés mellett a könyvben félelmeinek is hangot ad, hiszen útja során a Mussolini-éra visszásságaira is felfigyelt. Azonban töretlenül hitt abban, hogy az igazi művészetbe, vagyis a harmadik toronyba bezárkózva az ember túlélhet minden katasztrófát.
Ekkoriban Szerb egy történelmi regényen, a reformkori Magyarországot bemutató Fiatal országon dolgozott. Itáliából hazatérve azonban hamarosan rájött, hogy nem tudja folytatni a regényt, ugyanis van egy másik téma, ami egyszerűen nem hagyja nyugodni: ekkor kezdte el írni az Olaszországot és a kamaszkort összekapcsoló Utas és holdvilágot.
A regénynek azonban nem az útinapló az egyetlen irodalmi előzménye. Sokkal korábbról, 1919-ből maradt fenn egy novellája Hogyan halt meg Ulpius Tamás? címmel – ez bizonyítja, hogy Szerbet már egészen fiatalon foglalkoztatta a téma, és egyes szereplők személyisége már akkor ki volt dolgozva.
Kulcsregény?
Kézenfekvő magyarázat lehet, hogy az író az Utas és holdvilág szereplőit saját ifjúkori barátairól, ismerőseiről mintázta. Férje halála után az özvegy Szerb Antalné többször is kifejtette, szerinte kik lehettek a minták. Több mint valószínű például, hogy Ulpius Tamás eredetije Szerb Antal kamaszkori barátja, Térey Benno volt. Tamás leírása nemcsak külsejében emlékeztet az arisztokratikus megjelenésű szőke fiúra, hanem egyes életrajzi adatok is egyeznek: például az Ulpius családhoz hasonlóan Téreyék is műgyűjtők voltak – az apa, Gábor neves művészettörténészként a Szépművészeti Múzeumot vezette. Ráadásul, ahogy Mihályt is Tamás gyógyítja ki nyugtalanító hallucinációjából, az örvényből, úgy Szerb Antal naplójában is találunk hasonló jelenetet: ő és Benno azért barátkoztak össze, mert a fiú segített neki kilábalni kamaszkora nyugtalanító képzeteiből. Ulpius Tamás és Térey Benno egyúttal különböznek is egymástól, hiszen míg Tamás a történetben jeles tanuló, addig Benno a valóságban csak bukdácsolt, és végül be sem fejezte a középiskolát.
Évának, Tamás húgának viszont az özvegy szerint nem volt valóságbéli megfelelője. Szerb Antalné úgy véli, alakjára azért volt szükség, hogy legitimizálják a főhős Tamás iránti érzéseit. Szerb Antal naplóiból ugyanis kiderül: a katolikus iskolába járó kamasz fiúkhoz hasonlóan őt is a megszokottnál erősebb, már-már homoerotikus vonzalom fűzte barátjához. A regényben az erotika azonban Tamás női megfelelőjére, Évára van kivetítve.
Évához hasonlóan a másik nőalak, a feleség, Erzsi sem valós személyről lett mintázva: ő egyszerűen a polgári nőtípus megelevenedése. Viszont Waldheimnek, a vallástudósnak mindjárt három lehetséges megfelelője is van: külsejében leginkább a német klasszika-filológusra, Franz Altheimre hasonlít, míg a nők iránti rajongása Szerb Antal irodalom-professzor barátjára, Zolnai Bélára emlékeztet. Művészettörténeti nézetei viszont leginkább Kerényi Károlyt idézik, aki szintén jóban volt az íróval.
Ervin, avagy Severinus atya mintájául valószínűleg Szerb fiatalkori barátai, a Szedő-testvérek, Mihály és László szolgáltak, akik az író hatására katolizáltak, ráadásul mindketten szerzetesek lettek – László éppen Severinus néven. Az élvhajhász világcsavargó, Szepetneki János eredetijeként két lehetséges mintakép is szóba jön: egyrészt Hevesi András író, másrészt Szerb unokaöccse, Faludi János. Pataki Zoltán, a feleségét visszaszerezni akaró gazdag polgár figurája pedig az író egyik osztálytársára, Engl Gusztávra emlékeztet, aki ugyanilyen rajongással szerette a feleségét, Nagykovácsi Ilona színésznőt.
Térey Benno egyébként még valamiben különbözik Tamástól: nem lett öngyilkos, legalábbis nem annyira fiatalon. Barátságuk azért szakadt meg, mert kivándorolt Amerikába. Ottani életéről nem sokat tudunk, viszont egyes vélemények szerint végül önkezével vetett véget életének, ráadásul éppen valamikor a harmincas évek közepén. Szerb Antal özvegye szerint nem kizárt, hogy az író éppen az ő halálhírének hatására kezdte el írni a regényt, bár tudjuk, hogy Ulpius Tamás már az 1919-es novella-változatban is meghalt.
Bár érdekesek a találgatások, hogy kit kiről mintázhatott Szerb, az Utas és holdvilág azért mégsem kulcsregény – vagy legalábbis nem csak az – hiszen a szereplők sokkal összetettebb figurák annál, mintsem hogy egyetlen valós személy regénybeli megvalósulásai legyenek. Ulpius Tamás például semmiképpen sem azonosítható Térey Bennoval, hiszen legalább annyira emlékeztet a fiatal Szerb Antalra is, mint őrá, ráadásul a jelentősége a regényben végig inkább szimbolikus: ő jelképezi azt az életutat, melyet Mihály végül nem választ, sőt, nem is választhat. Hiszen, ahogy Éva is mondja: „Mindenkinek meg kell keresnie a saját halálát.”
Szigorú munkamorál
A regénynek tehát számos előképe volt mind Szerb műveiben, mind az életében. Ami a történet konkrét megírását illeti: nos, az írás azok közé a területek közé tartozott, amit a kamaszos lelkületű Szerb nagyon is komolyan vett. Felesége így emlékszik vissza az író napirendjére:
„Igen keményen dolgozott, szinte hivatalnoki szigorral megtartott munkarenddel. Nagyon rossz alvó volt, s ennek, bármily groteszkül hangzik is, örült! Ha éjjel fölébredt, az egyik könyvespolcba épített teafőzőn teát készített magának. Az álmatlanul töltött éjszakai órákban olvasott és jegyzetelt. Némi öniróniával mondta egyszer: „Csodálatos műveltségemet álmatlanságomnak köszönhetem. Sorszámokkal ellátott jegyzetfüzeteit én készítettem, tanítványai dolgozatfüzeteinek üresen maradt lapjaiból. Rövid hajnali alvás után indult napi sétájára, vagy iskolai óráit megtartani. A lyukasórák alatt megjárta a könyvtárakat, az Egyetemi könyvtárt, a Széchényi Könyvtárt; vagy egy-egy barátjával találkozott valamelyik, az iskolához közel eső kávéházban. Otthon ebédelt, majd pótlandó az éjszakai ébrenlétet, rövid délutáni alvás következett. Ébredéskor egy-két csésze teát ivott – kávét jóformán soha – s már leült írni. És mert kitűnően gépelt, akár saját munkán dolgozott, akár fordított, mindent géppel írt. Kéziratpapírjainak egyharmadát hagyta üresen, az utólagos javítások beírására. Amivel elkészült, azt mindenkor felolvasta nekem.”
Fogadtatás
A regény 1937-es megjelenésekor Szerb Antal már beérkezett írónak számított, hiszen túl volt a Pendragon-legenda és a Magyar irodalomtörténet megírásán is. Bár a korabeli kritikusok közül sokan méltatták a regényt, a fogadtatása mégis inkább vegyes volt. Erdősi Károly, az Élet kritikusa például egyenesen erkölcstelennek bélyegezte a történetet:
„E könyv erkölcsi egyenlegét talán abban lehetne megállapítani, hogy csupa freudista komplexumú, szexuális alapon beteg és öngyilkosságra sóvárgó, vagy öngyilkosságra buzdító között egy egészséges érzékű szereplője van, az is házasságtörő.”
A legtöbben elismerték ugyan, hogy Szerb kiváló író, és a megvalósítás kifogástalan, a koncepciót mégis bírálták. Erdősihez hasonlóan például sokan kifogásolták a regényt pszichoanalitikus megalapozottságát. A korabeli befogadókban az is megütközést keltett, hogy míg egyrészről a könyv komoly vallás- és filozófiatörténeti fejtegetéseket tartalmaz, és stílusában helyenként a modern világirodalom legnagyobbjait, Cocteau-t, Proustot, Joyce-t idézi, addig bizonyos tekintetben kimondottan lektűrszerű. Ez nem véletlen: Szerb Antal mindig is törekedett arra, hogy írásai a szélesebb közönség számára is érthetőek legyenek. Ezt az igyekezetet szintén többen kifogásolták. Mindenesetre mai szemmel úgy tűnik: Szerb Antal tudta a siker receptjét, hiszen az Utas és holdvilág még most, hetven évvel az író halála után is az egyik legnépszerűbb magyar regény.
