Szabó Lőrinc és a Balaton
„Partra döng a tó: nagyitóüveg-/ húsa alatt ingó terméskövek/ dagadnak-fogynak, ahogy éleik/ szöge a híg kristályban megtörik,/ szűkűl vagy tágúl: a dirib-darab/ roncsok együtt emelik hátukat” – olvashatjuk A földvári mólón című versben. Szabó Lőrinc, akinek talán a legtöbb balatoni verset köszönhetjük, viszonylag sok időt töltött a tónál, és ezek jellemzően elég heves, érzelmileg intenzív időszakok voltak számára. Több alkalommal is meglátogatta a füredi Szívkórház gyógyfürdőjét, pihent Hévízen, titkos találkákat folytatott Balatonföldváron. Nem is csoda, hogy a költészetében erős nyomot hagyott a Balaton, amely számára a szerelem és a vágy megélésének egyik helyszíne, valamint a koncentrált munka közege is volt.
„Nyaranta többfelé meg szoktak hívni barátok s új ismerősök, többnyire balatonvidékiek…” – írta egyik levelében Szabó Lőrinc, amely versei mellett szintén bizonyítékul szolgál arra, hogy gyakran látogatta a tópartot. Azt is lehet tudni, hogy egyik hévízi gyógykúrája alkalmával az apácák vezette Keresztes panzióban szállásolták el, ahol verseiből is felolvasott és egész komoly hitvitába keveredett néhány szállásadójával. Az 50-es évek környékén néhányszor Ábrahámhegy, illetve Kisőrs közelében pihent, ahol szállásadóinak még egy-két verskéziratot is odaadományozott vendégszeretetükért cserébe. A visszaemlékezések szerint a napjai ilyenkor többnyire úgy teltek, hogy a szobájából szinte ki se mozdult, egész nap dolgozott, és csak esténként vett részt a társasági életben.
Korzáti Erzsébet és a titkos viszony kezdete
Korzáti Erszébet és Szabó Lőrinc kapcsolata nagy szerelem volt, amelynek sok nehéz állomása lehetett, és aztán sajnos tragikus véget ért. Korzáti Erszébet balatoni lány volt, Keszthelyen született 1902-ben és már fiatalkorában elég sok sorscsapásban volt része, több családtagját is idő előtt elveszítette. Szabó Lőrinccel úgy került kapcsolatba, hogy feleségének, Mikes Klárának volt a legjobb barátnője és legfőbb bizalmasa. A költővel először 1921-ben találkozott, nem sokkal később pedig olyan szerelem szövődött köztük, amely örökre megváltoztatta Klára, Lőrinc és Erzsébet viszonyát.
„Volt már szó Erzsikéhez írt versekről. Mindenekelőtt az adatok: Vékes Ödönné Korzáti Erzsébet, szül. 1902. június 25-én. Egészen fiatalon ismerkedtem meg vele, azt hiszem, 1921 tavaszán vagy kora nyarán, és nem sejtettem, hogy milyen rendkívüli erejű kapcsolat lesz köztünk” – írta Szabó Lőrinc Erzsike című szövegében.
A szerelmi háromszög sok drámával járt. A viszony persze egy ideig titkos volt, Szabó Lőrinc külföldi utakon és a Balatonnál találkozgatott Böskével. A legenda szerint felesége, Klára egy versből jött rá, hogy a férje csalja őt, és ezután öngyilkosságot kísérelt meg. A történtek után Szabó Lőrinc szakított szerelmével, pár év múlva azonban újra fölvették a fonalat, és titokban folytatták a viszonyt. Többek között Balatonföldváron találkozgattak, ott született meg a fent említett A földvári mólón című vers is. De amikor 1949-ben a költő Hévízen pihent az apácáknál, Erzsébet ott is meglátogatta őt. Az intenzív élmény ihlette a Képzelt képzeleteddel című költeményt, amit a költő levélben küldött a nő után: „Képzelt képzeleteddel képzelem,/ hogy idegondolsz, kedves, mialatt/ gyors kerék visz: sóvár magányomat/ hívja magányod, együtt vagy velem,/ ahogy veled én, és ahogy nekem/ vigaszt csak képzelt jelenléted ad”.
„Erzsike rendszeresen lejárt a Balatonra egy csomó gyengetehetségű gyerekkel és megfelelő személyzettel. Legtöbbnyire Szárszóra ment. Ott többször meglátogattam, egyszer a J. A. rokonai-féle panzióban is. (J. A. akkor már nem élt.) Ez 1940-ben lehetett, mert akkor rendeztem sajtó alá és fordítottam újra a Baudelaire-eimet. Azután Földvárt is rettenetesen szerettük, a Zrínyibe egyszer ő mászott be hozzám éjszaka” – írta Szabó Lőrinc visszaemlékezésében.
A szerelem vége
Korzáti Erzsébet és Szabó Lőrinc viszonya 25 éven át tartott. A szerelmük sokszor fellángolt, sok különleges kalandban volt részük együtt, de persze nem kevés szenvedéssel is járt a hosszantartó, titkos kapcsolat. Erzsébet végül 1950-ben öngyilkos lett. Történetüket Szabó Lőrinc A huszonhatodik év – Lírai rekviem százhúsz szonettben című ciklusában írta meg. A versek a gyászévben, 1950 és 1951 között születtek meg, a szonetteket átjárják a veszteség, a fájdalom és a lelkifurdalás nyomai. „Az ősz legutolsó virágait/ szedem. November siratja magát./ Sárban gázolok a dúlt réten át,/ s mintegy válaszként bennem is esik./ S ez így lesz most már mindig, mindig így.” (75. November).
