„Mindenki ebédel.
Hanyatt fekve süttetem magam a napozóban, mely mélyen bele van építve a Balatonba. Nem messze tőlem, törökülésben, kisportolt, magasra nőtt fiú s egy nagyon barnára sült lány, fejét a fiú ölébe hajtva. Más senki. A lány behunyja szemét, mert a déli napfényt mint egy nagyító tükör veri vissza a víz.
A tó csöndes, csak alattunk, a napozó cölöpei közt szöszmötöl a víz. Más zaj nincs. Hogy meg ne halljam, fojtott hangon beszélget a fiú meg a lány." Örkény István: Vallomás
„A hivatalomban három hétre szabadságoltak. Azon a három héten még tartott a kánikula, és nem volt ott akkor se fasor, se erdő, se kút. A Balaton-vidékiek ma is azt tartják, hogy minek a kút, mikor ott a Balaton!
Ittuk hát azt a vizet, amelyikben Lőwné áztatta a háját, máját délutánonkint. A mészárszékben hetenkint csak egyszer vágtak, akkor is többnyire csak birkát. A forróságot azon a három héten egyszer se enyhítette eső, ellenben szél az fújt. A löllei homokot mind átfújta Siófokra. A siófoki szél meg visszafújta. Így mulattak a szelek a homokkal.
Mégis azt mondhatom, hogy az volt az életem legboldogabb három hete!
Mert hiszen a forróság elől behúzódtunk mink az árnyékos szobába. Birka helyett ettünk csirkét. A vizet meg átszűrtük asztalkendőn - betettük a pincébe, hogy hideg legyen.
És hát fürödtünk is délutánonkint. A boltosné átengedte egy órára a bódéját. A mama, akármilyen idő volt, belement a vízbe. Olyan volt a szegény a vörös-bodros, fekete fürdőruhájában, mint valami cirkuszi sovány-vén csimpánz, csak épp a kutya hiányzott, hogy ráültessük.
De nagy gyönyörűségünk volt a fürdés. Volt úgy, hogy messzecskén beúsztam.
Viki olyankor sikoltozott:
- Vissza! Vissza! Gyere vissza! Jaj, jaj, jaj!
S én le-lebuktam, rémítgettem, hogy elnyelt a Balaton.
Aztán, ha fasor nem is volt, sétálhattunk este a Balaton partján, holdvilágnál.
Mi szebb érzés a világon mint mikor a vőlegény a menyasszonyával a Balaton partján, holdvilágnál sétál!" Gárdonyi Géza: A harmadik agglegény elbeszélése – Egy korty víz (Hosszúhajú veszedelem)
„Juszti mama azt mondta, idén bejglit viszünk az útra, hogy már az első perctől finom legyen a balatoni nyaralás. És nekem is segítenem kell a sütésben, mert másképpen esik a falat, ha az ember saját keze munkája.
Füredre mentünk, ez volt a második nyár, hogy ketten szöktünk el nyaralni – a nagymamám és én.
Juszti mama fonott vesszőkosárban hozta a partra a föltétlenül szükséges ételt: a jegesre fagyott gyümölcslevest, a sárgadinnyét, a kenyeret és most a bejglit. Kosár lengett a karján akkor is, mikor a szövetkezeti üdülők mellett mentünk el, egy vékony patak partján, le a Kisfaludy strandra, és én megláttam.
Szűk volt rajta a nadrág. Vérforralóan szűk és rövid. Nem forrónaci, mert farmerből volt, de az én vérem habzott tőle. Olyan pillái voltak, hogy leszállhattak volna rá a bakonyi búbos cinegék, akkora édes pillák, hogy elnótázott volna rajta a félsziget legszebb sárgabegyű madara. Nem lépett a lábam, csak csodáltam.” Grecsó Krisztián: Édes, édes, édes (Harminc év napsütés)