Az ismeretterjesztő könyveknek nincs könnyű dolguk. Ahhoz, hogy felkeltsék az emberek ismeretek iránti igényét és kíváncsiságát, megkapó, nekik/róluk szóló címet kell kapniuk, viszont az ismeretek, amiket terjesztenek, gyakran közel sem olyan egyszerűek, mint a hívószavak, amikkel hirdetik őket. Mindezek miatt gyakran túl sok mindennek kellene megfelelniük, olyan elvárásoknak/elképzeléseknek is, amiknek szinte lehetetlen feladat. Ha a Hogyan küzdjünk meg életünk hullámvölgyeivel? alcímet vesszük példának: reálisan nézve képtelenség, hogy kétszáz oldalnyi szöveg egyértelmű, pontos, és mindannyiunk számára működő válaszokat adjon egy ilyen kérdésre, mégis, sok olvasó saját asszociációi és prekoncepciói alapján talán ezt várja majd.
Személy szerint örülök, hogy a kérdés-válasz alapú önsegítő jelleg mögött aztán mégsem ezzel találtam szemben magam. Sokkal inkább mindazzal, amit fejlődéslélektan, személyiség-, kognitív és affektív pszichológia, pszichopatológia kurzusokon hallottunk, ráadásul egy tapasztalt pszichiáter meséli el. A páciensei és saját élete példáit gyakran illeszti az elméleti keretek közé, de egyszer sem szedi pontokba, hogy mi magunk itthon mit és hogyan tegyünk az életünk bizonyos fordulópontjain, hogy gondtalanul és papírforma szerint haladjunk rajtuk végig. Inkább óvatosságra intő táblákat helyez el, hogy tudjuk, mikor milyen veszélyre számíthatunk.
Normatív krízisek, normatív hangulatzavarok
A normatív jelző itt arra utal, hogy válságok és általuk hangulatzavarok kialakulhatnak “természetes úton”, a normál életfolyamatok változásaiból adódóan is, nem kell hozzájuk kifejezett baleset, trauma, vagy más nem szükségszerűen bekövetkező életesemény (amiket ezek váltanak ki, azokat akcidentális kríziseknek nevezzük). A normatív krízisek olyan helyzetek, amikkel a legtöbb ember szembesül élete során, és amik megoldásához a korábbi eszköztárunk már nem bizonyul elégnek, ezért új megoldásmódokat kell kialakítanunk – tulajdonképpen ez maga a felnövés. Az ilyen helyzetek lehetőséget adnak a fejlődésre, a szintlépésre, a tapasztalatszerzésre. Ugyanakkor, ha a krízissel való megküzdés nem sikeres, akkor benne is ragadhatunk egy életszakaszban, vagy bizonyos kritikus részeit vagy a korábbi megküzdési repertoárunkat visszük tovább a következőbe, ahol velük annyira sem fogunk boldogulni, mint az előzőben.
Ezért fontos, hogy minden életszakaszban megéljük, és a lehető legjobb módon kezeljük az adott feladatot,
hiszen a további szintek mind arra az alapra épülnek majd, amit ezekben a helyzetekben döntéseink és megoldásmódjaink által megalkotunk.
Az emberi fejlődés szakaszos jellegét hangsúlyozza Erik Erikson, aki pszichoszociális fejlődéselméletével az első volt, aki a fejlődést az egész életen át tartó folyamatként írta le (korábban már Freudnál is megjelent a szakaszos elképzelés, az ő pszichoszexuális fejlődéselmélete azonban csak a serdülőkor végéig, a felnőtté válásig foglalkozott a kérdéssel). Erikson nyolc fő szakaszt jelölt ki a születéstől a halálig, és azóta újabb kutatók természetesen már ezeket is árnyalják, vagy újabb szakaszokat próbálnak beilleszteni, de az alapszerkezet kétségkívül még a mai napig meghatározza azt, ahogy az emberi életútról gondolkodunk. Dr. Belső Nóra könyve is többé-kevésbé ezt a felosztást követi, bár megjegyzi, hogy klinikusi tapasztalataira jelentősen alapozva inkább saját megállapításait osztja meg.
Valahogy, főleg itthon, még mindig nem tudjuk normálisan kezelni a pszichés témákat és a hangulatzavarokat. Vagy túl könnyen dobálózunk velük másokra (minden ex nárcisztikus, ugye) és diagnosztizáljuk magunkat (“napok óta depis vagyok”, “úgy beszorongtam”), vagy túl ritkának tartjuk, olyan szerencsétlenségeknek, amik velünk úgysem történhetnek meg, de ha hallottunk valakiről, aki látott valakit, akkor még azt is messziről elkerüljük, aki ezt az egészet mesélte nekünk. Pedig, ahogy a könyv is említi, mindezek előfordulása gyakoribb, mint gondolnánk: “Nemzetközi és hazai adatok szerint a felnőtt lakosság csaknem 20%-a legalább egy depressziós fázison keresztülmegy élete során, és az ismétlődően zajló vagy krónikus depressziók prevalenciája is meghaladja a 10%-ot. Ez Magyarországon körülbelül két-, illetve egymillió embert jelent! Fontos megjegyezni, hogy a depresszió nem azonos a rossz társadalmi és szociális viszonyok okozta, többnyire jogos rossz közérzettel, hiszen az igen nehéz körülmények között élők többsége nem depressziós, míg a depresszióban szenvedők jelentős hányada az átlagnál lényegesen jobb körülmények között él. Téves az a nézet, amely a depressziót csupán a hangulati élet indokolatlan és tartós negatív irányú eltolódásával azonosítja.”
Ennek a 20 és 10 százaléknak a nagy része normatív (bár ez lehet, hogy önkényes elnevezés, a könyv inkább életciklus vagy életesemény által provokált hangulatzavarnak nevezi) hangulatzavar, és ha ezt megértjük, talán közelebb juthatunk ahhoz, hogy megismerjük saját működésünket és elfogadóbbak legyünk másokéval szemben.
Nincs pihenés
Az életszakaszok jönnek egymás után, ha akarjuk, ha nem.
Velük együtt pedig minden újabb és újabb kihívás is, amivel meg kell küzdenünk. Bármilyen idősek vagyunk és bármilyen élethelyzetben vagyunk, mindig van feladatunk, amit át kell gondolnunk és valamilyen megoldást találnunk arra, hogyan tovább. A könyv abban kíván nekünk segíteni, hogy ezt tudatosítva nagyobb szerepet vállalhassunk életünk irányításában, így pedig felkészültebben és erősebben állhassunk a következő akadály elé:
“Ebben a könyvben szeretnék segítséget nyújtani az olvasónak, hogy megismerje azokat a jellegzetes életszakaszokat, amelyeken áthaladva – a kézzelfoghatóbb biológiai változások mellett, mindenkinél más és más hangsúlyokkal – lelki, érzelmi és személyiségbeli fejlődés, személyiségváltozás következik be. Ha megismerjük életünk állomásait, amelyek talán félelmeket, de mindenképpen új életérzéseket és tapasztalatokat tartogatnak számunkra, könnyebben tudunk megbirkózni velük. A különböző életciklusokban bekövetkező jellegzetes változásokat nem kell passzívan elviselnünk, aktív részesei is lehetünk saját fejlődésünknek.”
Természetesen ez a tudatos vagy aktív jelenlét nem azt jelenti, hogy karóránkra pillantva könnyedén konstatáljuk, hogy "ma délután 3-kor gyermekkorból a serdülőkorba léptünk, gyerünk, nézzük meg, milyen új feladatok érkeztek". Ezekben a korai szakaszokban különösen nem, de a határok később sem lesznek sokkal élesebbek.
Egyrészt a szakaszokat és változásaikat az életkor mellett sok egyéb tényező is meghatározza, úgy, mint a történelmi kor, a hely, a kultúra, a neveltetés, a vallás, illetve az események maguk, amikkel találkozik az ember, ezek pedig hatalmas egyéni különbségeket eredményeznek az életutak történeteiben. Dr. Belső Nóra a könyv bevezetőjében a nagymamája példáját hozza, akinek a története jól szemlélteti mindezt: “Nagymamám életében pár év alatt lezajlott szinte minden, ami a gyermekkor után következik: munkába állás, házasság, szülés…”. Mai fejjel gondolkodva ezeket simán elosztjuk akár több évtizedre is, néhány generációval ezelőtt viszont sokkal természetesebb volt, hogy ezek a jelentős életesemények ilyen szorosan követték egymást.
Másrészt a változás leggyakrabban egy átmeneti állapot formájában jelentkezik,
és nem lehet egy adott szülinaphoz vagy hivatalos papírhoz kötni, ezért nehéz is tetten érni. Érezni viszont ekkor is érezzük, és a tudatosság inkább erre vonatkozik: hogy tudjuk észrevenni a bennünk és/vagy körülöttünk elinduló változást, és az ahhoz kapcsolódó hangulati, érzelmi összetevőket is. Tudjunk nyitottan és megértően, ugyanakkor ha szükséges, segítséget kérve fordulni feléjük.
Érzelmi próbatételeink
A könyv egyszerűen és érthetően adja át azt is, mit értünk hangulatzavar alatt és milyen különböző típusait különíthetjük el.
Hangulatunk változása alapvetően egy természetes folyamat, aminek természetes része az is, hogy időnként negatív érzelmeket, szomorúságot, félelmet, szorongást élünk meg. Vannak azonban olyan kritikus időszakok, amikor ezek előfordulásának esélye különösen megnő: “Az életciklusváltások szinte mindig lelkiállapot-változással járnak; az viszont egyedi, ki hogyan tud együtt élni lelkiállapotának természetes hullámzásaival. Van, aki hamar kialakítja új lelki egyensúlyát, másoknál az életciklus-változások hangulati labilitáshoz, szorongáshoz vagy hangulatzavarokhoz vezetnek”. A hangulat definíció szerint “az ember látásmódját, gondolkodását, tudatát és magatartását viszonylag tartósan befolyásoló érzelmi állapot”. A hangulat tehát olyan, mint egy szűrő, amin keresztül érzékelem és feldolgozom a bennem és körülöttem zajló történéseket. Zavarról akkor beszélünk, amikor ez a tartósan fennálló állapot bizonyos egyensúlyvesztést okoz, és negatív következménnyel jár mind az egyénre, mind a környezetére. “A pszichésen kiegyensúlyozott, egészséges ember képes arra, hogy felismerje az aktuális hangulati beállítódását, és kontroll alatt tartsa a hangulat által elindított reakcióit, érzelmi kifejezéseit, netán indulatait. Hangulatzavarok esetén az egyensúly megbomlik, és a hangulat tartósan valamely irányba – ez lehet negatív és pozitív is – tolódik el.” Azt, hogy valóban mennyi mindenre kihat az aktuális hangulatunk, biztosan sokan tapasztaltuk már. Gondoljunk csak arra, hogyan befolyásolja a jó- vagy rosszkedvünk a belső energiaszintünket, a produktivitásunkat, az étkezésünket, az alvási ritmusunkat, a másokkal való kommunikációnkat, az életről vallott nézeteinket és még számos egyéb dolgot.
Hangulatzavar esetén ezek a területek mindegyike érintetté válhat, és az egyensúly visszaszerzéséhez ilyenkor szakember segítségére lehet szükség.
A könyv által beleláthatunk abba, milyen szorongáskeltő helyzetekkel találkozhat például egy csecsemő, egy felnőttkor küszöbén, a “kapunyitásnál” álló fiatal felnőtt, egy az életközéphez, a “kapuzáráshoz” érő felnőtt, egy nagyszülő, vagy tulajdonképpen bárki más. Ha valahol, akkor ebben a könyvben tényleg mindannyian megtaláljuk magunkat – legalábbis annak az életszakasznak a leírását mindenképp, amiben mi magunk járunk.
