A könyv kiindulópontja, hogy a mai férfiak jelentős része nincs jól. Álarcokat viselnek, “ketrecbe zárt tigrisként” élik életüket és amit nem mutathatnak kifelé, azt befelé fordítják, ezzel megbetegítve önmagukat és a környezetüket is. Biddulph innen több irányba indul, egyrészt feltárja a lehetséges okokat, amik ide vezettek, másrészt megoldásmódokat és célokat kínál a változás érdekében. Sokszor személyes hangvételű, még többször határozottan segítő és buzdító, ugyanakkor rengeteg szakmai megfigyelésről és kutatásról számol be, így egész jól egyensúlyba hozza a téma tudományos megközelítését és az önsegítő könyvek műfaját.
Gerinc és szív
Biddulph ezzel a két szóval foglalja össze, mit is jelent valódi férfinak lenni. A gerinc utal a kitartásra, a szavahihetőségre, a magabiztosságra, a megbízhatóságra, az erőre és a sebezhetetlenségre. A gerinc az, amit az évek során társadalmi, kulturális, családi és mindenféle intézményes rendszerben túlzásba vittünk, és aminek az eredménye az, hogy
a férfiak jelentős része nemcsak nem mutatja, de meg sem éli az érzelmeit,
elfojtja őket, merevvé, zárkózottá, nehezen kiismerhetővé és érzelemmentessé válik. Biddulph a 60-as évek közepe táján jelöli meg annak a fajta változásnak a kezdetét, amely a férfiak érzelmi életére való odafigyelést hirdeti: “Az 1960-as évek közepe táján, amikor a vietnami háború borzalmai sokakat megviseltek, az emberek lassan felismerték, hogy a hatalmon lévő férfiak gyakran hazugok és csalók. Ebben az időben kezdtek rádöbbenni, hogy a tekintélyelvű férfimodell álságos, megbízhatatlan és a legkevésbé sem csodálatra méltó. A férfiasságról alkotott kép hirtelen megváltozott. A feminizmus előretört és elsöpörte a nemek szerepének merev szabályait. A férfiak fiatal nemzedéke fokozatosan ráébredt, hogy számtalan lehetőség áll előttük.”
Ekkor került előtérbe a szív,
ami a melegségre, a szeretetre, az érzelmek kimutatására, a meghitt és gyengéd kapcsolatok kialakításának képességére, a baráti kapcsolatok ápolásárára és a nők tiszteletére utal. “Az egész a háborúellenes és természetközeliséget hirdető mozgalommal kezdődött, majd széles körben elterjedt. A sportpályákon, a filmeken és a reklámokban (a reklám mindig is a társadalmi folyamatok legmegbízhatóbb tükre volt) a férfiak egyre emberibbek lettek.” De hát az ember jellemzően az a faj, amelyik mindent túlzásba visz, így természetesen megjelent a “tisztán” szív típusú férfi is, akit a változékony érzései vezettek, ezáltal gyakran megbízhatatlan, ingadozó és nárcisztikus volt, gyakran kilépett egy-egy kapcsolatból – “az érzékeny New Ages-es fickó gyakran nem volt elég gerinces”. Hamar kiderült, hogy ahhoz, hogy a férfiak mentálisan egészségesek legyenek, és ugyanígy a környezetük is, arra van szükség, hogy
a szív és a gerinc értékei egyaránt meglegyenek bennük.
Valójában ettől a felismeréstől sem lett könnyebb a férfiak dolga annál, mint amikor rendíthetetlen kősziklának kellett látszaniuk, vagy amikor meg kellett tanulniuk, hogyan fejezzék ki (újra) az érzelmi oldalukat. A társadalmi elvárások szerint most mindezekre egyszerre kell törekedniük. A következő megfogalmazás árnyalja ezt az egyensúlykeresést: “A beavatás lényege az volt, hogy a fiatalemberek vadságát, kreativitását és erejét kiszélesítsék ahelyett, hogy letörnék a szarvukat. [...] Azt akartuk, hogy bátrak legyenek, de okkal, energikusak legyenek, de céllal, és szenvedélyesek legyenek, de oltalmazón.”
Érzelmes kősziklák, de hogyan?
A könyv sokszor hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy a fiúk férfivá – és kiegyensúlyozott, érzelmileg egészséges férfivá – váljanak, mindig szükség van külső segítségre, elsősorban más felnőtt férfi – kiegyensúlyozott, érzelmileg egészséges felnőtt férfi – szerepében. Ez a szerep passzív és aktív felelősséget is ruház a felnőttekre. (Természetesen a nőkre is, és a könyv is többször említi az anyák és más, a gyerek környezetében fontos nők helyzetét, azonban kiemeli, hogy sok dolog van, amihez elengedhetetlen a férfiak jelenléte.) Passzívat abból a szempontból, hogy mivel a gyerek sok mindent modellkövetés alapján tanul meg és sajátít el, fontos, hogy milyen példát mutatunk neki azzal, amilyenek mi magunk vagyunk és ahogyan a saját életünket éljük. Ha azt akarjuk, hogy a fiainkból, unokáinkból, diákjainkból, sportolóinkból érett férfiak legyenek, akkor
az apáknak, nagypapáknak, tanároknak, edzőknek és a többieknek is érett férfiaknak kell lenniük körülöttük.
A gyerekek sokkal több mindent észrevesznek rajtunk, mint hinnénk, ezért oda kell figyelnünk magunkra, hogy jó dolgokat lássanak. De a passzív példamutatás nem mindig elegendő, gyakran szükség van az aktív felelősségvállalásra, például beszélgetések, közös cselekvések, célzott programok formájában. Biddulph szerint például nagyon hasznos, ha az apák felnőtt barátaik körébe is bevonják a fiaikat, mert így lehetőségük van arra, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot a felnőtt férfiak kommunikációjáról, dinamikájáról, viselkedéséről. A szerző sok iskolai programot, apa-fia cserkésztábor jellegű foglalkozást és más beavatás-szertartást említ, amik kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy a fiúk idősebb férfiak jelenléte és segítsége mellett ismerjék meg a felnőttek világát.
A számtalan jó gyakorlat mellett azonban sajnos általános jelenségként fogalmazza meg a könyv ezeknek a modelleknek a hiányát és e hiány következményeit: “Gyakran nem adjuk meg azt a férfias törődést a fiúknak, amelyből megtanulhatnák, miként legyenek ők maguk is gondoskodó emberek. Ha egy fiú nem tudja pontosan, hogyan éljen egy férfi testében, ha nincs előtte kézzelfogható példa, milyen egy férfi, nehéz kialakítania a saját személyiségét. Csak félig-meddig tud felnőni. [...] Ha egy fiatalember számára nincs megfelelő információ arról, hogyan válhat jóravaló férfivá, könnyen bezárkózik, és ostobaságokat tesz.” Az ostobaságok alatt Biddulph az erőszakot, a háborút, a terrorizmust, a bűncselekményeket, a mai üzleti életet és a nők elleni erőszakot érti. Úgy érvel, hogy mindezek nem gonoszságból jönnek létre, hanem ostobaságból, hiszen a bűn szó görög eredetije sem a gonoszt jelenti, hanem az íjászatból származik, és azt jelenti, célt téveszteni vagy rossz célra lőni. Így tehát még fontosabbá válik az érzelmileg érett férfiak nevelése, hiszen jelentős társadalmi problémák kiküszöbölésében is a segítségünkre lehet.
Van apaseb is – természetesen
Ha már a bevezetőben visszautaltam Bethany Webster könyvére, akkor különösen érdemes kiemelni ennek a könyvnek a 4. fejezetét, amelynek a címe Az apaseb gyógyítása.
A férfiak sem ússzák meg a transzgenerációs hatásokat,
és nekik is érdemes tisztában lenniük azzal, milyen a kapcsolatuk saját édesapjukkal, mert az nagyban befolyásolja, hogy ők maguk milyen férfivá és milyen apává válnak. Biddulph az apasebet egy természetesebb jelenségnek mutatja be, mint Webster az anyasebet – vagy legalább nem hibáztat érte olyan vehemensen senkit. Olyan, gyakran szükségszerű és nagyon is emberi működésmódok eredményének tekinti a sérülést, mint hogy a gyermekekre jellemző egocentrikus világképet, és a szülőkről alkotott szeretetteljes, tökéletes és omnipotens (mindenható, hatalmas) elképzelést egy idő után felváltja a valóság realisztikus észlelése – a szüleink nem is mindig olyan jók, nem is olyan hibátlanok, nem is tudnak mindent megoldani, ráadásul más vélemény is van a világon a miénken kívül. Vagy például hogy az apa-fiú kapcsolat minden társadalomban bizonyos ciklikus folyamatot követ, aminek fontos része az eltávolodás, csak jól kell belőle visszatalálni. “A kisfiúk eleinte szorosan kötődnek az apjukhoz, majd jönnek a kamaszkori nehézségek, végül a fiú önállósodik, hogy a maga életét élje. Később, ha a fiatalember biztos önmagában, újra közel kerül az apjához, aki immár sokkal inkább egyenrangú barát.” Mindehhez pedig természetesen hozzáadódik az a sok társadalmi elvárás és szerepkijelölés, amit a korábbiakban megismertünk.
A könyv egyértelműen
az apával való beszélgetést hangsúlyozza
mint elsődleges gyógyírt az apaseb begyógyítására, olyannyira, hogy egy 6 lépésből álló tervet is ad hozzá, hogyan tegyük ezt.
Biztosan sokak számára segítség lehet a Férfilét, személy szerint viszont inkább úgy mondanám, hogy a segítség első lépése. Kétségtelenül szeretetteljesen és elfogadóan fordul az apák, a fiúk, a férfiak, és természetesen a nők felé, és könnyed stílusban tálal egyáltalán nem könnyű témákat, és ez mind fontos. Átfogó és figyelemfelkeltő könyv a férfiak lelki világáról, de egyik kérdésben sem megy túlságosan mélyre. Valószínűleg szinte minden egyes fejezetet önálló kötetté lehetne duzzasztani, és de jó is lenne, ha akár Biddulph, akár mások egyszer így tennének.
