„Nemcsak azt kell megértenünk, mi hogyan rendszerezzük és érzékeljük a világot, hanem azt is, hogy a világ hogyan lát minket. Meg kell értenünk, valójában hogyan szerveződik a körülöttünk lévő világ, és hogyan érzékel minket a benne élő többi szelf” – olvassuk Ray Nayler Az óceán szeme című ökothrillerének egyik kulcsgondolatát.
És amint talán ez a rövid idézet is rámutat, a magyarul az Agave gondozásában, Sepsi László fordításában megjelent debütkötet nemcsak aktuális ökothriller és izgalmas kérdéseket pedzegető szemiotikai krimi,
hanem egyszersmind az emberi kommunikáció határain és a tudomány feladatán töprengő gondolati próza is.
Hogy jobban értsük a Locus-díjjal kitüntetett, de Nebulára, valamint a Los Angeles Times Ray Bradbury-díjára is jelölt regényt, érdemes megtudnunk először a szerzőjéről egy keveset.
Az író, akinek a távol szerzett tapasztalatok formálták a szemléletét
A Québecben született és Kaliforniában nevelkedett Ray Nayler korábban az oktatásfejlesztés területén dolgozott, de szolgált a Békehadtestben, valamint volt az Egyesült Államok Ho Si Minh-városi konzulátusának környezetvédelmi, tudományos, technológiai és egészségügyi tisztviselője is. Tevékenykedett továbbá a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal Nemzeti Tengeri Menedékhelyek Hivatalának tanácsadójaként, jelenleg pedig a George Washington Egyetem Nemzetközi Tudományos és Technológiai Politikai Intézetének diplomáciai ösztöndíjasa.
Munkájából adódóan hosszabb időt töltött Oroszország, Türkmenisztán, Tádzsikisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Afganisztán, Azerbajdzsán és Vietnám területén, valamint Koszovóban. Franciául, angolul és oroszul anyanyelvi szinten beszél, de megtanult türkménül, albánul és vietnámiul is.
Írni reggelente, a munkaidő megkezdése előtt szokott.
Amint a fentiekből kiderül, Nayler megfigyelőként, idegen kultúrákban töltötte és tölti az ideje javát. Egy interjúban kiemeli, hogy a sajátjától eltérő társadalmakban szerzett tapasztalatai nagy mértékben meghatározzák a szemléletét, és bár ezek a helyzetek óhatatlanul magukkal hozzák, hogy az amerikai, valamint a francia-kanadai identitásától távolodik, egyszersmind hozzájárulnak ahhoz is, hogy élesebben lássa a számára fontos értékeket és vonatkoztatási pontokat. Az idegenségérzés területén szerzett jártasság, és az ebből következő empátia pedig szemmel láthatóan Nayler bemutatkozó regényében is visszaköszön.
A kolonialista tekintettől messze
Nayler az a nyugati, akit magával ragadott és elvarázsolt a kelet (ebből a szempontból Tod A távoli rokona). És ez nemcsak a kultúrára vagy a gasztronómiára, hanem az irodalomra is vonatkozik. Imádja ugyanis az orosz és a lengyel sci-fit. Bár az is igaz, hogy Stanisław Lem mellett a számára fontos szerzők sorában rendre kiemeli Isaac Asimovot, Philip K. Dicket, Ursula K. Le Guint és Theodore Sturgeont. Világépítésében pedig felfedezhető az európai drámairodalom legnagyobb klasszikusa. Nem véletlenül. A már emlegetett interjúban Nayler arról beszélt, hogy néhány éve minden más könyvet félretett, hogy végigolvashassa a Shakespeare-életművet,
mert szerinte ezekben a művekben minden benne van, amit a cselekményépítésről tudni kell.
Távoli kultúrák és városok, idegenségtapasztalat, átlag feletti kommunikációs skillek, Shakespeare és orosz sci-fi. Nayler kitűnően kerüli meg az atlanti-kolonialista tekintet korlátait.
Odalent, a víz alatt
Az óceán szeme kezdetén a Vietnámban található Con Dao-szigetvilágba érkezik a már emlegetett tengerbiológus, Dr. Ha Nguyen, és azt a feladatot kapja egy mesterséges intelligenciára szakosodott technológiai cégtől, hogy derítse ki, mi lapulhat odalent a víz alatt.
Az elszigetelt kutatóállomáson csatlakozik a tudóshoz Evrim, a nem nélküli, hiperintelligens android (aki természetesen A viharból idéz), valamint a központ háborús veterán biztonsági főnöke, egy bizonyos Altantsetseg nevű nő,
aki hatalmas kamikaze drónsereg fölött diszponál.
Nayler közeljövőben játszódó regénye felsorakoztat egy rakás találmányt, és bármennyire izgalmas és borzalmas képet fest is az előttünk álló évtizedek politikai és technológiai helyzetéről, a legizgalmasabb szereplői és szimbólumai kétségkívül a fejlábúak.
Homérosz és a polipok
Aki látta Craig Foster Oscar-díjas Tanítóm, a polip című, a dél-afrikai sekély hínárerdőben játszódó drámai dokumentumfilmjét, annak talán nem teljesen ismeretlenek ezek a furcsa, földönkívüliekre hasonlító magányos és briliáns lények.
A regényt olvasva mégis zavarba ejtenek Dr. Ha a következőhöz hasonló megállapításai: „Az óceánból származunk, és csak úgy vagyunk képesek életben maradni, ha mindig tartunk magunknál sós vizet – a vérünkben, a sejtjeinkben. A tenger az igazi otthonunk. Ezért találjuk olyan megnyugtatónak a tengerpartot:
állunk a hullámtörésben, akár a hazatérő száműzöttek.”
Apropó, hazatérés. Nayler egy ponton Odüsszeuszhoz hasonlítja a polipokat. És nem nehéz belátni, hogy míg a tenger színén a legrátermettebb kalandor természetesen a leleményes Odüsszeusz, az óceánmélyi intelligencia csúcsát a polipok képviselik.
A sokkarú lényeket különben Homérosz rokontalannak, istentelennek és hajléktalannak írja le, Dr. Ha pedig az óceán mélyén sodródó elmék kivetüléseiként képzeli el ezeket a kifinomult, antiszociális, ősi állatokat.
Polipok közt valami emberit
A tengerbiológus szerint a történetmesélés hagyománya juttatta evolúciós előnyökhöz az embereket, Nayler regénye pedig azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha a polipoknak is lennének az absztrakt gondolkodást lehetővé tevő mítoszaik?
Az óceán szeme a polipok közt keres valami emberit, és ezzel arra utal, hogy többre mennénk, ha ahelyett, hogy a streamingfelületekre tapadunk, megszólítanánk a másikat, és hátrahagyva a mélyben gyökerező félelmeket, eszmét cserélnénk mindarról, ami elválaszt és ami összeköt.
Ray Nayler bemutatkozó regénye tehát egyfelől afféle szemiotikai krimi, ami az elménk felépítéséről, a nyelv specifikumáról, valamint a fordítás lehetőségeiről és korlátairól elmélkedik.
Olvasható persze a posztkolonialista elméleteket a bioszféra egészére kiterjesztő ökothrillernek is.
Hogyha a szövegből nem lenne eléggé világos, a köszönetnyilvánításból egyértelműen kiderül, micsoda kutatómunkát végzett el Nayler a regény megírása előtt. Nemcsak az óceánbiológia, hanem az elmefilozófia, az agykutatás vagy a bioszemiotika területén. A legfontosabb viszont talán mégis az, hogy a kötet magunkkal szembesít, ami a szerző hite szerint meghozhatja a változást. Érdemes tehát elmerülni Az óceán szeme fejezeteiben.
