Nem az olvasás, a mániákusság tehet magányossá - #olvass Ott Annával

Időről időre felmerül bennem a kérdés, vajon mit adnak nekem a könyvek. Vajon mi az, ami ilyen elementáris erővel vonz hozzájuk? És hogy van az, hogy bár minden nagy témát feldolgoztak már, mégsem lehet őket megunni? Semmi más nem tud ekkora erővel kiszakítani a hétköznapokból, mint egy-egy jól megírt történet. 

Olyan, mintha le akarnám állítani az agyam, átmosni és valami más élelmet adni neki, mint amin amúgy rágódna. 

Hosszú évekbe telt és vakmerő kitartás kellett hozzá, hogy a legszűkebb környezetem elfogadja bármilyen helyzetben azt a válaszomat egy kérdésre vagy programjavaslatra, hogy “Sajnos nem, mert most olvasok”. Pontosabban: “Olvasnom kell!”. Nyilván mivel én is, mint a legtöbben, olyan közegből jövök, ahol a könyv akkor kerül elő, ha minden mással végeztünk a nap során, mindenkit meglepett, hogy a kezemben a lehető leglehetetlenebb időpontokban és helyszíneken van könyv. Soha nem fogom elfelejteni, hogy egykeként felnőve, miután anyukám újra férjhez ment, meg kellett tanulnom, hogy a vasárnapi ebéd előtt vagy után beszélgetni illik, nem könyvet olvasni. Felnőtt fejjel sem volt ez egyszerű. 

Azt mondják, az olvasás magányos műfaj, szerintem ez nem teljesen igaz. Egyrészt mennyi sorsot, embert és történetet ismerhetünk meg az olvasás során! Másrészt, mennyire szuper érzés, amikor el tudsz beszélgetni a barátokkal, családtagokkal egy-egy könyvről! Szerintem kevés ennél jobb dolog van az életben. 

Nem a könyv tesz magányossá, hanem a mániákusságom talán, ami lehet furcsa szokás mások szemében.

Aztán a nap végén mindig azzal nyugtatom magam, hogy még mindig a legépítőbb drogot találtam magamnak a tudatom módosítására. A pasim az elmúlt heteket Paul Auster 4321 című gigantikus, majdnem 800 oldalas regényével (regényében?) töltötte. Miután tegnap befejezte szomorúan feküdt le, azt mondta, (SPOILER!) a kedves ismerősei közül négyből három meghalt a történet végére. Igazi szomorúságot és talán még gyászt is láttam rajta. 

Ha magányos lett volna, a történetbeli sorosok nem érintették volna ilyen mélyen. 

Az elmúlt hetekben három könyvet olvastam, amiben a mániákusságnak fontos szerepe volt, így megint csak nem éreztem magam magányosnak, azonosságot éreztem, azt, hogy nem vagyok fekete bárány. 

David Grossman A világ végére című regényéről már napok óta minden fórumon elmondom, hogy kötelező olvasmány, mélyen megrendített és maradandó élményt nyújtott. Ora, a főhős kamaszkorában szövetséget köt két fiúval, mindkettőt elszakítja tőle az izraeli háború. Amikor fia három év katonaság után végre leszerel, de önkéntesen visszamegy a második libanoni háborúba, elénk tárul az anya féltése, fia halálát kell legyőznie, meg kell védenie minden bajtól, így nekiindul a hegyeknek. Majdnem kétszáz kilométert gyalogol, közben átrendeződnek benne a múlt darabkái, emlékeire már más szemmel néz, és meg van róla győződve, hogy amíg ezt a zarándoklatot bírja, a fiának nem eshet bántódása a háborúban.

“– Ígérd meg, Ofer, hogy készakarva nem fogsz bántani senkit.

Ofer megrázta a fejét, elmosolyodott, és vállat vont. – Nem megy, Mama. Háború van.

Egymásra néztek. Idegenségük megrémítette őket. Ora fejében fölvillant egy emlék. A rémületnek és a kudarcnak ugyanez a hideg perzselése majdnem harminc évvel ezelőttről, amikor Avramot vették el tőle, amikor az ő, Ora életét kobozták el. 

Ugyanazt a régi történetet élte át újra: államunk megint olyan helyre tette be otromba, katonai bakancsos lábát, ahol semmi keresnivalója.”

Nicole Krauss A szerelem története évek óta a polcomon várja, hogy elolvassam, most is csak azért kezdtem el, mert Grossman regényét ő is méltatta. Tudom, hogy felszínesnek tűnik, de igyekszem őszinte lenni: Krauss regényének címe és a könyv borítója sem győzött meg arról, hogy mindenképp el kell olvasnom ezt a könyvet, de becsülettel megpróbáltam. A történet három szálon fut: Leo Gurskyt, a szívbeteg Lengyelországból Amerikába menekült ötvenes férfit és Alma Singert, az apját gyászoló tizenéves kislányt összeköti egy könyv, A szerelem története; a harmadik szálon pedig ennek a könyvnek az íróját, Zvi Litvinofft ismerjük meg. Ez nekem már sok volt, így a felénél abbahagytam az olvasást, de ebben is megtaláltam a számomra megnyugtató mániákusságot, a valamibe fektetett mélységes hitet, csak itt nem az olvasás, hanem az írás az, amit mindenki űz annak érdekében, hogy kiszabaduljon a saját valóságából. 

“Gyerekkoromban szerettem írni. Mást nem is akartam kezdeni az életemmel. (...) Mikor idősebb lettem, elhatároztam, hogy igazi író leszek. Igazi dolgokról próbáltam írni. Le akartam írni a világot, mivel leíratlan világban élni nagyon magányos dolog.” 

Nem lehet vége a cikknek úgy, hogy ne említeném meg benne legnagyobb kedvencemet, Karl Ove Knausgard-t, aki azzal lett világhírű, hogy hat köteteben megírta az életét, középpontjában azzal a vággyal, hogy egyszer író lesz. A negyedik, Élet című kötetet olvasom épp újra, hogy jól megágyazzak a nemrég megjelent ötödiknek, az Álmoknak. A negyedikben a kamasz Knausgard-t látjuk, aki tizennyolc évesen egy észak-norvég kétszázötven fős faluba költözik, hogy tanárként dolgozzon a helyi általános iskolában. “Az ötlet, amit Apa ültetett el, hogy tanárként dolgozzam Észak-Norvégiában, egyre jobban megerősödött bennem. Igazából csak előnyökkel jár. 1) Messze, nagyon messze lakhatnék mindentől és mindenkitől, és teljesen szabad lehetnék. 2) Rendes munkahelyen pénzt keresnék. 3) És írhatnék.”

Mindhárom történet meggyőz arról, hogy van értelme valamibe ennyire belebolondulni. Nyilván eggyel több értelme van, ha ez a bolondéria alkotás, nem csak passzív befogadás, mint az én esetemben. Mégis, ez a befogadás az, ami formál, ami nyitottá, empatikussá tesz, hiszen bebizonyítja, hogy nem csak az én valóságom létezik, nem biztos, hogy az én igazam az igaz.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Buddha díler, boldogsággal üzletel - #olvass Ott Annával

A boldogságot hiába nem vásárolhatjuk meg, vannak, akiknek mégis elég pénzük van rá, hogy megpróbálják. Az orosz Viktor Pelevin Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre című regénye azt bizonyítja, hogy a boldogságnál már csak a mocsárba való visszazuhanás kerül többe.

...
Nagy

Egy anya haláláról, kétszer, sűrítve - #olvass Ott Annával

Simone De Beauvoir a Szelíd halálban a halálig kíséri az anyját, Max Porter pedig innen folytatja a Bánat egy tollas állatban a gyászmunkát.  Rövid, kemény és szép regények, és egy varjú.

...
Nagy

Az én valóságom egyezik Barnás fikciójával - #olvass Ott Annával

Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét először karácsonykor, az év legterheltebb időszakában olvastam, amikor pattanásig feszül mindenkiben a húr a tudattól, hogy eljött az idő, amikor együtt a család, és ha tetszik, ha nem, szeretnünk kell egymást. Mindig nagyon érdekelt a család, az intézmény, a különböző szabályrendszerek, a rutinok, a hagyományok, a mintázatok és a szereposztások.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Az izlandi Dan Brownt keresték, ezért megírta első krimijét Lilja Sigurðardóttir

Lilja Sigurðardóttir az izlandi krimi fontos szerzője, Csapda című regényét most fordították magyarra. Az éppen Budapesten tartózkodó szerzőt a regény kapcsán kérdeztük többek között a skandináv krimiről, írói rutinjáról, az izlandi társadalomról, kokaincsempészetről és homoszexualitásról. 

...
Panodyssey

Borda Réka: Hová lettek a tárgyak az irodalomból? [Tárgydilemmák]

"A szépirodalom persze az ember, nem a környezet nagy kérdéseit taglalja – mindazonáltal környezetünk nemcsak hogy nem elhanyagolható, hanem sok esetben minket meghatározó dolgok összessége, amelyek funkcióval való megtöltése képes színesíteni, mélységgel megtölteni az irodalmi alkotásokat. Elvégre tárgyaink és tereink mi magunk vagyunk: nincs civilizáció, ha mi, emberek nem alakítjuk környezetünket." Borda Réka Tárgydilemmák című esszésorozatának következő részében azt vizsgálja, hogyan és miért hiányzik a materialitás irodalmunkból.

...
Nagy

A Dreherek sikertörténetét csak az államosítás tudta megakasztani

A Dreher bejáratott márkanév Magyarországon, a mögötte meghúzódó család- és cégtörténet pedig legalább annyira színes, szerteágazó és fordulatokkal teli, mint az elmúlt durván kétszáz év magyar történelme. Iglódi Csaba első regénye, a Dreher-szimfónia négy tételben meséli el az egymást követő generációk felemelkedését.

...
Nagy

Gurubi Ágnes: Kőr Dáma

Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozatának ez a harmadik része.

...
Kritika

Levélfolyamból bontakozik ki a Kner család megrázó és felemelő története

A magyar történelem egyik legtragikusabb korszaka elevenedik meg a Magvetőnél megjelent könyv lapjain, és a családregényszerű szövetet kirajzoló epizódok arról győznek meg, hogy kivételes szellemi és érzelmi kohézió fogta össze a Kner család egymást követő nemzedékeit.

...
Nagy

Pléh Csaba életútja a soha el nem fogyó kíváncsiság története

 A pszichológus-nyelvész a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában most megjelent Árnyak lapjain saját élettörténetét, tudományos pályafutását, és ezen keresztül a korszak pszichológiai és a nyelvészeti tudományos világát is bemutatja, miközben annak kiemelkedő alakjairól (munkatársairól, barátairól) is portrékat rajzol.

Olvass!
...
Beleolvasó

Nádasdy Ádám sokat hordta az irháját keresztül-kasul a városon, sosem telt be vele

Nádasdy Ádám visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Amikor anya és lánya hazatér, a család ősi birtokán egy több száz éve eltűnt telepeskolónia rejtélye is megoldódhat

A díjnyertes író, Kimberly Brock titkokkal teli, gyönyörűen megírt történetében magával ragadóan mesél a roanoke-i elveszett kolónia rejtélyéről, és a szeretet, a család, az anyaság és az emberi szív határtalan misztériumairól. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mesés versek ringatják álomba a gyerekeket

Hogyan nyílik ki és csukódik be estére a tündérrózsa, mennyire más a mező napfényben, mint naplementében, és merre oson az esti sötétben a róka? Rachel Williams altatóverseiből kiderül - olvass bele!

A hét könyve
Kritika
A Tél Szokcsóban nem a beteljesülés regénye, hanem az áthidalhatatlan távolságoké
...
Panodyssey

Kiss Tibor Noé: A rovarirtón és a Technokol Rapidon túl (Hogyan gyűjt információkat a prózaíró?)

"Elbeszélőnk áprilisban magokat vet a kertben, de milyen zöldségeket lehet elvetni áprilisban? Például mángoldot, azt mindig vadászni kellett a vásárcsarnokban. Lássuk a mángold típusait: a Lucullus fehér szárú, a Rhubarb Chard piros. Grüner Schnitt, ez nagyon jól hangzik, valamire egyszer még jó lesz." Kiss Tibor Noé esszésorozatának második részében a regényírás egyik legalapvetőbb feladatát mutatja be: az információgyűjtéssel és a kutatómunkával kapcsolatos tapasztalatairól mesél.