Nem az olvasás, a mániákusság tehet magányossá - #olvass Ott Annával

Időről időre felmerül bennem a kérdés, vajon mit adnak nekem a könyvek. Vajon mi az, ami ilyen elementáris erővel vonz hozzájuk? És hogy van az, hogy bár minden nagy témát feldolgoztak már, mégsem lehet őket megunni? Semmi más nem tud ekkora erővel kiszakítani a hétköznapokból, mint egy-egy jól megírt történet. 

Olyan, mintha le akarnám állítani az agyam, átmosni és valami más élelmet adni neki, mint amin amúgy rágódna. 

Hosszú évekbe telt és vakmerő kitartás kellett hozzá, hogy a legszűkebb környezetem elfogadja bármilyen helyzetben azt a válaszomat egy kérdésre vagy programjavaslatra, hogy “Sajnos nem, mert most olvasok”. Pontosabban: “Olvasnom kell!”. Nyilván mivel én is, mint a legtöbben, olyan közegből jövök, ahol a könyv akkor kerül elő, ha minden mással végeztünk a nap során, mindenkit meglepett, hogy a kezemben a lehető leglehetetlenebb időpontokban és helyszíneken van könyv. Soha nem fogom elfelejteni, hogy egykeként felnőve, miután anyukám újra férjhez ment, meg kellett tanulnom, hogy a vasárnapi ebéd előtt vagy után beszélgetni illik, nem könyvet olvasni. Felnőtt fejjel sem volt ez egyszerű. 

Azt mondják, az olvasás magányos műfaj, szerintem ez nem teljesen igaz. Egyrészt mennyi sorsot, embert és történetet ismerhetünk meg az olvasás során! Másrészt, mennyire szuper érzés, amikor el tudsz beszélgetni a barátokkal, családtagokkal egy-egy könyvről! Szerintem kevés ennél jobb dolog van az életben. 

Nem a könyv tesz magányossá, hanem a mániákusságom talán, ami lehet furcsa szokás mások szemében.

Aztán a nap végén mindig azzal nyugtatom magam, hogy még mindig a legépítőbb drogot találtam magamnak a tudatom módosítására. A pasim az elmúlt heteket Paul Auster 4321 című gigantikus, majdnem 800 oldalas regényével (regényében?) töltötte. Miután tegnap befejezte szomorúan feküdt le, azt mondta, (SPOILER!) a kedves ismerősei közül négyből három meghalt a történet végére. Igazi szomorúságot és talán még gyászt is láttam rajta. 

Ha magányos lett volna, a történetbeli sorosok nem érintették volna ilyen mélyen. 

Az elmúlt hetekben három könyvet olvastam, amiben a mániákusságnak fontos szerepe volt, így megint csak nem éreztem magam magányosnak, azonosságot éreztem, azt, hogy nem vagyok fekete bárány. 

David Grossman A világ végére című regényéről már napok óta minden fórumon elmondom, hogy kötelező olvasmány, mélyen megrendített és maradandó élményt nyújtott. Ora, a főhős kamaszkorában szövetséget köt két fiúval, mindkettőt elszakítja tőle az izraeli háború. Amikor fia három év katonaság után végre leszerel, de önkéntesen visszamegy a második libanoni háborúba, elénk tárul az anya féltése, fia halálát kell legyőznie, meg kell védenie minden bajtól, így nekiindul a hegyeknek. Majdnem kétszáz kilométert gyalogol, közben átrendeződnek benne a múlt darabkái, emlékeire már más szemmel néz, és meg van róla győződve, hogy amíg ezt a zarándoklatot bírja, a fiának nem eshet bántódása a háborúban.

“– Ígérd meg, Ofer, hogy készakarva nem fogsz bántani senkit.

Ofer megrázta a fejét, elmosolyodott, és vállat vont. – Nem megy, Mama. Háború van.

Egymásra néztek. Idegenségük megrémítette őket. Ora fejében fölvillant egy emlék. A rémületnek és a kudarcnak ugyanez a hideg perzselése majdnem harminc évvel ezelőttről, amikor Avramot vették el tőle, amikor az ő, Ora életét kobozták el. 

Ugyanazt a régi történetet élte át újra: államunk megint olyan helyre tette be otromba, katonai bakancsos lábát, ahol semmi keresnivalója.”

Nicole Krauss A szerelem története évek óta a polcomon várja, hogy elolvassam, most is csak azért kezdtem el, mert Grossman regényét ő is méltatta. Tudom, hogy felszínesnek tűnik, de igyekszem őszinte lenni: Krauss regényének címe és a könyv borítója sem győzött meg arról, hogy mindenképp el kell olvasnom ezt a könyvet, de becsülettel megpróbáltam. A történet három szálon fut: Leo Gurskyt, a szívbeteg Lengyelországból Amerikába menekült ötvenes férfit és Alma Singert, az apját gyászoló tizenéves kislányt összeköti egy könyv, A szerelem története; a harmadik szálon pedig ennek a könyvnek az íróját, Zvi Litvinofft ismerjük meg. Ez nekem már sok volt, így a felénél abbahagytam az olvasást, de ebben is megtaláltam a számomra megnyugtató mániákusságot, a valamibe fektetett mélységes hitet, csak itt nem az olvasás, hanem az írás az, amit mindenki űz annak érdekében, hogy kiszabaduljon a saját valóságából. 

“Gyerekkoromban szerettem írni. Mást nem is akartam kezdeni az életemmel. (...) Mikor idősebb lettem, elhatároztam, hogy igazi író leszek. Igazi dolgokról próbáltam írni. Le akartam írni a világot, mivel leíratlan világban élni nagyon magányos dolog.” 

Nem lehet vége a cikknek úgy, hogy ne említeném meg benne legnagyobb kedvencemet, Karl Ove Knausgard-t, aki azzal lett világhírű, hogy hat köteteben megírta az életét, középpontjában azzal a vággyal, hogy egyszer író lesz. A negyedik, Élet című kötetet olvasom épp újra, hogy jól megágyazzak a nemrég megjelent ötödiknek, az Álmoknak. A negyedikben a kamasz Knausgard-t látjuk, aki tizennyolc évesen egy észak-norvég kétszázötven fős faluba költözik, hogy tanárként dolgozzon a helyi általános iskolában. “Az ötlet, amit Apa ültetett el, hogy tanárként dolgozzam Észak-Norvégiában, egyre jobban megerősödött bennem. Igazából csak előnyökkel jár. 1) Messze, nagyon messze lakhatnék mindentől és mindenkitől, és teljesen szabad lehetnék. 2) Rendes munkahelyen pénzt keresnék. 3) És írhatnék.”

Mindhárom történet meggyőz arról, hogy van értelme valamibe ennyire belebolondulni. Nyilván eggyel több értelme van, ha ez a bolondéria alkotás, nem csak passzív befogadás, mint az én esetemben. Mégis, ez a befogadás az, ami formál, ami nyitottá, empatikussá tesz, hiszen bebizonyítja, hogy nem csak az én valóságom létezik, nem biztos, hogy az én igazam az igaz.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Buddha díler, boldogsággal üzletel - #olvass Ott Annával

A boldogságot hiába nem vásárolhatjuk meg, vannak, akiknek mégis elég pénzük van rá, hogy megpróbálják. Az orosz Viktor Pelevin Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre című regénye azt bizonyítja, hogy a boldogságnál már csak a mocsárba való visszazuhanás kerül többe.

...
Nagy

Egy anya haláláról, kétszer, sűrítve - #olvass Ott Annával

Simone De Beauvoir a Szelíd halálban a halálig kíséri az anyját, Max Porter pedig innen folytatja a Bánat egy tollas állatban a gyászmunkát.  Rövid, kemény és szép regények, és egy varjú.

...
Nagy

Az én valóságom egyezik Barnás fikciójával - #olvass Ott Annával

Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét először karácsonykor, az év legterheltebb időszakában olvastam, amikor pattanásig feszül mindenkiben a húr a tudattól, hogy eljött az idő, amikor együtt a család, és ha tetszik, ha nem, szeretnünk kell egymást. Mindig nagyon érdekelt a család, az intézmény, a különböző szabályrendszerek, a rutinok, a hagyományok, a mintázatok és a szereposztások.

KÉPALÁ 2020
...
Nagy

Elindult a KÉPALÁ pályázat - Neked mit mesél a fotó?

...
KÉPALÁ - Testőrök között

Győry Domonkos: Papamobil [Képalá]

...
KÉPALÁ - Apa

Papp Ágnes: Vízidő [Képalá]

Még több olvasnivaló
...
Hírek

Hogyan kokainozik a magyar?

Magyar kóla címmel írta meg Dezső András a kokain magyarországi útját. Kívülről néztünk meg egy száz évvel ezelőtti kokainbarlangot a könyvbemutató városi sétáján, de kiderült az is, hogy ki volt Kokós Lexi.

...
Nagy

Az erőszakot semmilyen szinten nem lehet elfogadni - #olvass Ott Annával

A bántalmazó kapcsolatoknak bevett koreográfiájuk van, amely az önbizalom lerombolásától kezdve a verbális agresszión át a tettlegességig vezet. Halász Rita hőse is egy ilyen kapcsolatban él, története pedig fokozatosan veszi el az olvasótól is a levegőt.

...
Nagy

Sofi Oksanen: A disztópia már itt van és nagyon is valóságos

Sofi Oksanen új könyve a női test kihasználásának nagyregénye. A kutyafuttató egy thrillerszerűen megírt történet kizsigerelt modellekről, megvett feleségekről, végletekig dehumanizált ukrán petesejt donorokról és béranyákról. Az íróval az Ukrajnában zajló kutatómunkáról, a meddőségi iparról, valamint a Kelet- és Nyugat-Európa közti gazdasági szakadékról beszélgettünk. 

Olvass!
...
Beleolvasó

A tárgyalóteremben az igazság néha különösen rossz védelem

Graham Moore egy olyan „ki tette?” típusú krimit alkotott, ami mindamellett, hogy fontos témákat boncolgat a törvény, igazságosság, lelkiismeret és rasszizmus tengelyén, veszettül szórakoztató is - írtuk kritikánkban a Bűnösökről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A régi Budaörsöt fedezi fel magának Závada Pál Wandererje

Závada Pál legújabb regényében a budaörsi történelem évtizedeinek és évszázadainak időrétegein utazik keresztül egy-egy alakért, arcért, történetért. Olvassatok bele!

...
Beleolvasó

Végre itt a lehetőség, hogy megmentsük Nemecsek Ernőt!

Interaktív könyv készültt Molnár Ferenc kultikus regénye nyomán. A Pál utcai küldetésben az olvasónak minden fordulópontnál lehetősége van dönteni arról, hogy miként folytatódjon a történet. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Woody Allen: Mindig utáltam a valóságot, de máshol nem lehet jó csirkeszárnyat kapni

Októberben magyarul is megjelenik Woody Allen életrajza, amelyben a rendező családról, forgatásokról, filmekről, barátokról és filmes barátokról mesél. Amerikában a könyv megjelenését kisebb botrány övezte, ti viszont már bele is olvashattok - mutatunk egy részt az Apropó nélkülből!

...
Beleolvasó

Hogyan őrizzük meg humorunkat és ép eszünket vesztegzár idején?

Mihez kezd egy nagymama, ha karanténba kerül? Pataki Éva sok humorral átszőtt regényéből ez is kiderül. Mutatunk egy részt belőle.

...
Beleolvasó

Már megjelenésekor az amerikai kortárs költészet klasszikusaként emlegették

A háború utáni amerikai és egyetemes líra legnagyobb hatású alkotóinak egyikeként tartják számon John Ashberyt, akinek végre magyarul is megjelent az Önarckép konvex tükörben című könyve.

A hét könyve
Kritika
Nagy-Britannia legrosszabb évei, legrosszabb évei
...
Nagy

Csillag Péter: Egy nap a mai futballviszonyok értékelése is biztosan érdemes lesz az utókor figyelmére

Az Ady stoplisban című kötetben magyar irodalmi alakok futballhoz való viszonya, a Kapufák és kényszerítők című könyvben a sport és a történelem kölcsönhatása került terítékre, a Hátsó füves című fotóalbum pedig a mai vidéki focira és a sport társadalmi vetületeire irányítja a reflektort. Interjú.