![Félévente meg kellene válnunk a könyveink 10 százalékától [Olvasástudomány a Margón]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/37784/fe_1180_600_a_z_generaciosok_tobb_mint_fele_legalabb_hetente_egyszer_olvas_libri_nyarzaro_dedikalas_shutterstock.jpg "Z generáció olvasás / Shutterstock - konyvesmagazin.hu")
Szülőként, gondolom, nem vagyok egyedül azzal a lassan szélmalomharcnak nyilvánítható küzdelemmel, hogy a gyerekeim kezéből kiédesgessem a telefont és több más érdekes tevékenység ajánlása mellett könyvet varázsoljak a kezükbe. Például ezért is volt nagyon hasznos a Margó Fesztivál szombat délelőtti programja, ahol két érdekes beszélgetés is folyt az olvasásról.
Az elsőn Valuska László kérdezte Dr. Vass Dorottea olvasáskutatót, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Gyógypedagógiai Intézet főmunkatársát Olvasásmotiváció címmel megjelent könyvéről. Ebben Vass leírja a módszert, amely az íráson és olvasáson túl támogatja a gyerekek tanulási technikájának, kritikus gondolkodásának, digitális készségének, pozitív énképének és jövőjével kapcsolatos elképzelésének fejlődését. (A könyvbe itt beleolvashatsz, a szerzővel itt interjúztunk.)
Régen jobb vagy más volt?
Valuska László elsőként a mai gyerekeket körülvevő tényezőket említette, kiemelve a mostani szülők gyerekkorának és a mai gyerekek életének különbségeit. Például, hogy régen még sokkal kevesebb inger érte a gyerekeket: ha volt is tévé, csak egy adó volt, később viszont a kapitalizmus gyakorlatilag monetizálja a figyelmünket.
Ma már ebben a mezőben kell elhinteni a gyerekeknek, hogy milyen jó napi egy órát olvasni.
Hogy mennyire van bajban az olvasás? És mit lehet azzal kezdeni, hogy minden gyorsul, és valójában nem is szöveges, hanem képi kultúra vesz körül minket? A digitális eszközök hatását mind felnőtteknél, mind gyerekeknél lehet érzékelni, mondta Vass. Megmérték például, hogy ha felnőttek egy tevékenységet végeztek a gyerekükkel, és nem volt náluk a telefonjuk, nem tudtak 100 százalékban jelen lenni, mert arra gondoltak, hogy milyen intéznivalóik vannak. Ez nehezítette a koncentrációjukat, sőt, a a gyerekek is érezték, hogy megváltozott a felnőtt kisugárzása.
A szakember rámutatott arra, milyen fontos, hogy elérjük az olvasáshoz szükséges meditatív állapotot: „Én mély lélegzetvétellel próbálom megnyugtatni a szervezetemet. Tanulni kell a meditációt, és az olvasást is úgy kell elsajátítani, hogy ez egy meditatív állapotban végzett tevékenység lehessen.”
Ezt a gyerekeknél nehezebb elérni, mert egy tevékenység során folyamatosan keresnek valami ingert, és még nincs belső motivációjuk az olvasási élmény megéléséhez. Amint a kutató rámutatott, létezik külső és belső motiváció, utóbbiban mi határozzuk meg az olvasási szokásainkat, a külső motiváció viszont ennél sokkal összetettebb. Itt mindenki más mondja meg, hogy mit olvasson az ember, attól kezdve, hogy az első osztályban beülünk az iskolapadba. Amennyiben a gyerek pozitívan éli meg az első szakaszt, akkor a szülői, tanári példa alapján magáévá teszi a belső szabályozást.
A szülői minta
A gyerekekkel közös munka során, amely egyébként egy teljes tanéven át tart, Vass Dorottea először például azt a feladatot adja nekik, hogy hozzanak be két könyvet: egy olyat, ami tetszett nekik, és egy olyat, ami nem. Ezzel indul el az a folyamat, hogy egyszerre több könyvet is meg tudnak fogni és fel tudnak lapozni.
De hogyan tudunk szülőként figyelni arra, hogy ne a terhet tegyük a gyerek vállára, hanem autonómiát adjunk neki az olvasás terén? A külső hatásnak nagy szerepe van és nem csak a szülőn múlik. Ott van az iskola, az osztály, az iskolai könyvtár, a pedagógus, egy könyvklub, egy barát, akik többféle könyvet is behozhatnak a gyerek világába. Az ő hatfős csoportjában is figyelik egymást a gyerekek, erősen érződik a csoportdinamika hatása.
Vajon van-e összefüggés aközött, hogy gyermekkorban meséltek-e valakinek a szülei és felnőttként mennyit olvas az illető? Nem feltétlenül, de
a gyermekkor életszakaszaiban megélt olvasmányélmények nagyban hozzájárulnak az olvasás szeretetéhez.
Érdekes kérdés, hogy mit lehet tudni azokról, akik kevesebb, mint évi egy könyvet olvasnak el. Nincs anyagi forrásuk rá? Nincs kulturális forrásuk? Nem úgy nőnek fel, hogy a könyvnek fontos szerepe van? Valuska László szerint a társadalmi mobilitáshoz elengedhetetlen az irodalom, már csak azért is, mert hivatalos ügyek intézésekor érteni kell a szöveget. Vass kifejtette, hogy régiónként változik, ki milyen környezetben nő fel és miért nem olvas. Továbbá az is meghatározó, hogy a szülő mennyire érdeklődik a gyerek iskolai dolgai iránt, mennyire együttműködő a pedagógussal, és így tovább.
Ráadásul vannak, akik olyan szegénységben élnek, hogy telefonhoz sem jutnak hozzá. Ha mégis, akkor ma már a TikTok a legfontosabb tájékozódási pont, mert ott még annyira sincs betű, mint a Facebookon. Vass tapasztalatai szerint ezeknek a gyerekeknek az önismeret sem megy, így velük beszélgetéssel kezdi a találkozást: hogy vagy? Milyen volt a napod? Mi a terved holnapra? És hasonlók.
Azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen olvasnak, ez a tevékenység elmélkedésre is teret ad, emellett telefonozhatnak, tévézhetnek, de később is az elmélyülést fogják az olvasásban keresni, emelte ki a szakember.
Hang, kép vagy írott szöveg?
A program második részében Ella Berthoud A tudatos olvasás művészete című könyvéről (itt beleolvashatsz) beszélgetett Jakobovits Kitti (tanácsadó szakpszichológus, irodalomterapeuta), Fejes-Vékássy Lili (pszichológus, social media kutató, a @pszichologusszemmel instagram oldal alapítója) és Szász Katalin (a Central Könyvek szerkesztője). A moderátor Milanovich Domi pszichológus-újságíró, a WMN főszerkesztő-helyettese volt, aki a beszélgetés elején körkérdésként arra volt kíváncsi, középiskolás kora óta kinek hogyan változtak az olvasási szokásai.
A sebtében végzett mini mintavétel alapján fiatalon többet és gyorsabban olvas az ember, míg ma jobban meg kell teremteni ehhez a feltételeket és több energiát kell befektetni az értő olvasásba.
A közösségi média és a podcastok térhódításából is leszűrhető, hogy a vizuális kifejezés, érzékelés, illetve a hangos szöveg befogadása sokkal népszerűbb, mint mondjuk egy blogon elolvasni egy hosszabb szöveget. A hangoskönyvek számának növekedése is azt mutatja, hogy egyre többen próbálják felfedezni a különböző olvasási módokat, mert rákényszeríti őket az élet.
A gyerekeinknek vagy az egymásnak való felolvasás például segíti az auditorikus feldolgozást. Fontos, hogy meglegyen a komfort, ki tudjunk szakadni a mindennapjainkból, elbújni a világ elől.
Menekülés a hétköznapokból
Milanovich Domi arról érdeklődött, lehet-e az olvasás menekülés a mindennapok elől. Jakobovits Kitti szerint létezik az eszképizmus, mint jelenség, egy kliense még a feladatait is elmulasztotta, inkább olvasott. Noha az eszképizmus kifejezését fantasyk esetében használják, előfordul az is, hogy valaki inkább elolvas egy önsegítő, ismeretterjesztő könyvet,
ezzel próbálja meg helyettesíteni a saját felelősséget, vagy hogy igazi szakemberhez forduljon.
Előkerült az a kérdés is, milyen előnye lehet a memoritereknek, és miért hasznos, ha ugyanazokat a könyveket olvassuk újra és újra. Az irodalomterapeuta elmondta, hogy Berthoud a memoritereket is a vigaszkönyvek halmazához sorolja, amik megnyugvást adnak nekünk. Ebben is visszaköszön az eszképizmus, hogy „fogócska közben vissza lehet szaladni a házhoz és akkor nem bántanak”. Ennek kulturális hagyománya is van, a kötött szövegű imádságok, fohászok is hasonlók.
Érdekes nézőpont továbbá, mennyire kell óvni a könyvet: Berthoud szerint megengedhető, hogy látszódjon rajta, ha például a szabadban olvastuk, de belejegyzetelni, meggyűrni sem tilos. Ezt már Fejes-Vékássy Lili pszichológus mondja, aki maga is rendszeresen jegyzetel a könyveibe.
Letenni a könyvet
A tudatos olvasásról is ejtettek pár szót. A szerkesztő Szász Katalin munkájából adódóan rengeteget olvas, olykor idegen nyelven, ezeket a műveket olyan szemmel nézi, hogy maradandó élményt nyújtanak-e a feltételezett olvasói célcsoportnak. Hozzátette, ezek az olvasási élmények nem olyan mélyek, ellenben érdekes tapasztalat és tágítja a horizontját.
Jakobovits Kitti a kiolvasás és elolvasás közötti különbséget úgy határozza meg, hogy előbbi esetben az ember olvasás után csupán kipipálja, hogy megvolt a könyv,
utóbbi viszont az értő olvasás, tehát inkább az elolvasásra törekszik.
„A tudatos olvasás része az is, amikor nem olvasunk”, idézett a könyvből a moderátor. Az irodalomterapeuta ennek kapcsán arról beszélt, hogy ez magában foglalja az olvasás előtti aktusokat: ahogy könyvet választunk, honnan tájékozódunk, eljárunk-e irodalmi estekre, és persze, hogy miután leraktuk a könyvet, mennyire visszük tovább magunkban. Fontos aspektus az is, hogy mennyi impulzus ér minket, még mielőtt olvasni kezdjük a könyvet: mit hallunk a szerzőről, mit árul el a borítója.
Mióta könyvek léteznek, szintén megosztó kérdés, hogy ki mikor teszi le és hagyja abba őket, ha nem szippantják be. Berthoud szerint fontos határ az 50. oldal: ha addig nem tudjuk magunkba fogadni a könyvet, akkor nem kell folytatni. A beszélgetés résztvevői erről különbözően nyilatkoztak. A szerkesztő Szász Katalin a saját olvasásélményei kapcsán elmondta: „Amíg a saját örömömre olvastam, úgy voltam vele, hogy kudarcélmény lenne letenni egy könyvet, így mindig végigolvastam.”
Jakobovits Kitti szerint szakmailag felmerül, hogy az ellenállás egy könyv olvasásakor az olvasóról szól, mert benne van valami tiltakozást kiváltó tényező. Máskor persze egyszerű, profán oka is lehet, ha nem fog meg egy könyv.
Felmászol egy fára?
A beszélgetés végén Berthoud könyvéből emeltek ki egy-egy részt a jelenlévők. Érdekesnek tartották például a szerző javaslatát, hogy félévente-évente érdemes a házi könyvtárunkat újrarendezni, leporolni, és minden ilyen alkalommal érdemes megválni a könyvek 10 százalékától. Volt, aki elmesélte, hogy könyvcserélő házibulit tartott, ahol
a végén a vendégek természetesen annyi könyvvel mentek haza, amennyivel érkeztek.
Kiemelték a könyv azon tanácsát is, hogy ne csak a cselekményre figyeljünk, hanem a nyelv rétegeire is, hiszen érdemes megnézni, egy-egy szerző milyen varázslatos szavakat, kifejezéseket használ, és ne habozzunk leragadni a szép mondatoknál.
A beszélgetés résztvevői megegyeztek abban, hogy biztosan kipróbálják Berthoud néhány ajánlását, például azt, hogy felmásznak egy fára olvasni. Más tippekkel viszont valószínűleg nem tesznek kísérletet: ilyen volt a könyv feldarabolása, ha túl nagy, vagy az, hogy egykerekű biciklin olvassanak.
