Ez a könyv feltárja az okokat, sőt felkínál egy új módszert az olvasástanulás motivációjához és az olvasóvá váláshoz. Dr. Vass Dorottea olvasáskutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Gyógypedagógiai Intézet főmunkatársa. Módszere az íráson és olvasáson túl támogatja a gyerekek tanulási technikájának, kritikus gondolkodásának, digitális készségének, pozitív énképének és jövőjükkel kapcsolatos elképzelésük fejlődését is.
Vass Dorottea: Olvasásmotiváció (részlet)
Kedves Olvasó,
Az olvasás, mint olyan, ugyanis egy nagyon komplex folyamat. Első pillantásra azt hisszük, hogy csupán betűkből, szavakból és mondatokból álló információtömkeleg, amelyet rengetegen szeretnek elolvasni és ugyanannyian nem szeretnek elolvasni a világon. De ha jobban belegondolunk, ez csak az olvasási tevékenységünk felszíne. Alatta idegrendszeri és mélylélektani folyamatok zajlanak bennünk, amelyek hatással vannak a hétköznapjainkra, a problémakezelésünkre, a félelmeinkre, a boldogságunkra, a munkánkra, a karrierünkre, a szerelmünkre, a barátságokra – tulajdonképpen a teljes működésünkre. Így ez a könyv inkább arról szól, hogyan képes változni az olvasás iránti érdeklődésünk.
Miért is fontos erről beszélnünk?
A hétköznapokban nem veszítette aktualitását az olvasóvá válás problémája. Tucatjával születnek azok a szakcikkek, amelyek arról számolnak be, hogy a gyerekek nem olvasnak, hogy sok az írástudatlan a világon, és hogy a gyerekek írásbeli teljesítménye és az olvasás iránti motivációja is gyenge. Számos nagyszerű projekt látott már napvilágot, amely arra sarkallja az embereket, hogy olvassanak. Az olvasó emberek pedig mindent megtesznek azért, hogy azt tükrözzék,
olvasni menő dolog.
Legalábbis mi, felnőttek, akik ezt a könyvet a kezünkbe vettük, ezt gondoljuk az olvasásról. És ami még nagyszerűbb, próbáljuk is ezt az életérzést átadni a fiatalabb generációknak. Csakhogy az egyáltalán nem olyan egyszerű.
Közösségi felületeken létrejönnek csoportok, amelyek a gyerekek olvasóvá válásával és a nem olvasás problémakörével foglalkoznak. Egyrészt boldog és elégedett szülői élménybeszámolókat lehet ezeken a felületeken olvasni, akik arról számolnak be, hogy az ötéves gyermekük már önszántából könyveket lapozgat, és korát meghaladva olvasni próbál, de kétségbeesett szülők beszámolóját is lehet olvasni arról, hogy elsős lett a gyermeke, de utál olvasni, pedig ők mindent megtettek, hogy megszerettessék vele az olvasást.
Az utóbbi szülőket szokták saját, hasonló beszámolóval vigasztalni más szülők azzal, hogy milyen praktikákat vesznek elő. Sajnos arra is akad példa, hogy az olvasás lassan már az élmény helyett feladattá alakul át az iskolában vagy odahaza – teljesen érthető módon. Érthető módon, mert belefér, ha kicsit megijedünk, hogy a gyerek iskolaköteles és nem olvas. Rendben van, ha kicsit megijedünk, hogy a gyerek még nem ismeri fel a betűket, pedig néhány hónappal ezelőtt még tudta őket. És akkor sincs gond, ha kicsit megijedünk, hogy a gyereknek nincs kedve elolvasni a házi feladat szövegét. Mindezek azt jelentik, hogy fontos számunkra gyermekünk sikere. Viszont, ha a gyermekünk olvasási élménye és olvasási sikere között kell választanod, melyiket választanád?
Válaszd inkább az olvasási élményt!
Hogy miért?
Ha gyermeked élvezi az olvasást, több időt fog az olvasással tölteni. Ha több időt tölt az olvasással, többet is fogja gyakorolni azt. Ha többet gyakorol, javulni is fog az olvasási technikája. Ha javul az olvasási technikája, könnyebben megérti a szöveget, a szövegeknek köszönhetően pedig egy olyan pozitív lélektani folyamatot él meg, amely örömet fog neki okozni, így olvasás közben jól fogja magát érezni, és még több időt tölt majd az olvasással. A gyakori olvasással számos információ birtokába jut majd, amely által sikereket érhet el, és egyre bonyolultabb szövegek olvasására lesz nyitott az évek során.
Ha esetleg ez túl jól hangzik, és most arra gondoltál, hogy „jól van, értem én ezt, de honnan kezdjem el?”, akkor ez joggal fogalmazódott meg benned. És jó helyen vagy, mert ez a könyv lépésről lépésre fogja Neked elmesélni, mi zajlik egy gyerekben akkor, amikor kiszeret az olvasásból. Elmondja, mit tehetsz akkor, ha fel szeretnéd kelteni a gyerekben az olvasás iránti kedvet, és elmondja azt is, mi zajlik a gyerekben akkor, amikor olvasni tanul, de azt is elmondja, hogyan szerethet ki az olvasásból egy olyan gyerek, akinek odahaza kisgyermekkorában meséltek és jó példát mutattak. Ez a könyv tehát feltárja az okokat, sőt felkínál egy új módszert az olvasástanulás motivációjához és az olvasóvá váláshoz, amelyet ki tudsz próbálni.
A következő fejezetekben a praxisomból vett három digitális bennszülött gyerek történetét fogom elmesélni, akik szöges ellentétei voltak egymásnak. Csak egy közös volt bennük: mindhárman utáltak olvasni. Mára azonban imádnak.
- FEJEZET
Olvasásra vagyunk kondicionálva
Mi zajlik bennünk mesehallgatás közben?
Mi zajlik bennünk olvasás közben?
Hogyan kezdünk el gyermekkorunkban érdeklődni az olvasás iránt?
És vajon hogyan utálhatja meg egy gyerek az olvasást?
„Mindannyian olvassuk magunkat és a világot avégett, hogy megragadhassuk, mik vagyunk és hol vagyunk. Azért olvasunk, hogy megértsünk valamit, vagy hogy elinduljunk a megértés útján.”
Alberto Manguel
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan alakul ki az olvasás utálata, érdemes végigvennünk, hogyan épül fel az olvasás szeretete.
Amikor Noé még kicsi volt, a szülei nagyon elfoglalt emberek voltak, de ennek ellenére mindent megtettek azért, hogy gyermekük biztonságban érezze magát, és akárhol is vannak, számíthasson rájuk. Gyakran előfordult, hogy a család akár autóban vagy repülőúton is mesélt Noénak. Arra is akadt példa, hogy Noé nem utazott együtt a szüleivel, de a megszokott esti időben telefonon lépett velük kapcsolatba, amikor is a rituálé fenntartása miatt megtartották a közös mesélést. A telefonon keresztül visszatérő, jól ismert mesehősök lehetővé tették, hogy a Noé és szülei közötti szoros kapcsolat fennmaradjon. És nem mellesleg elősegítették az olvasás iránti érdeklődésének a kialakulását. Mégis, Noé szülei azért kerestek meg, mert fiuk, annak ellenére, hogy szülei által kisgyermekkorában mesei élményben részesült, tízévesen megutálta az olvasást.
Hogyan volt ez lehetséges?
Mielőtt választ adok a kérdésre, ismerjük meg az iskolás Noét.
Noé nyolcéves volt, amikor megismertem, ő volt az a fiú a csoportban, aki szívesen félrevonult, és reggelente, laza mozdulattal egy babzsákra dobta magát. Kezében ilyenkor mindig könyv volt. Korának megfelelő tartalmakat olvasott, vagy ha lazábbra vette a napját, akkor focistákról szóló lapokat böngészett, szünetekben pedig lelkesen mesélt a repülőgépek műszaki elemeiről, karbantartásának folyamatairól és a kedvenc repülőtípusairól.
Irodalomórákon, ha a csapat kevésbé hangolódott rá a nagyobb kihívást igénylő projektekre, Noé segítségére mindig számíthattam. Elsőként nyújtott megoldást a csapatot megszólító feladatokra, szívesen vállalta a több energiát igénylő tevékenységeket, vitte, húzta a csoportot előre: írt, másolt, szöveget alkotott, olvasott. Annak ellenére, hogy Noé a szünetekben nem szaladgált föl és alá az udvaron a többi nyolcéves társával, népszerű volt. Felnéztek rá a társai, így fontos szereplője volt nemcsak a közösségnek, hanem az irodalomórák hatékonyságának is. Két évvel később mégis egy olyan érzelmi állapotba került, hogy
teljes szívéből elutasította az olvasást.
Ahhoz, hogy feltárjam, mi hathatott Noé olvasás iránti érdeklődésére negatívan a nyolc-tíz éveskori életszakaszában, fontosnak tartottam megismerni a csecsemő- és kisgyermekkori olvasással kapcsolatos élményeit.
Noé tulajdonképpen már csecsemőkorában érdeklődve lapozta a kellemesen puha könyveket, hason fekve figyelte a kemény lapokból álló leporellókat, és élvezettel rágta a sípoló, csipogó, vízhatlan textilkönyveket. A felfedezési folyamatokban megtanulta, melyik könyv rágható vagy téphető, és melyik könyv okoz esetleg fájdalmat, ha a kinövésben lévő fogával járó gyötrődést próbálja vele enyhíteni. A leporellók által megtanulta, mit mond az oroszlán, és mit a cica, megtanulta azt is, hogy ha ezeknek a hangját utánozza, számára legközelebbi és legfontosabb személyeknek, az édesanyjának és az édesapjának mosolyt csalhat az arcára. Ebben az időszakban Noé rájött, hogy a könyvek lapozgatásával különleges kapcsolatot tud kialakítani az egyébként igen elfoglalt szüleivel. Felfedezett egy kötődési-kapcsolódási lehetőséget.
Ahogy telt-múlt az idő, Noé is megismerte a mesélés örömét. Édesanyjával a mesén keresztül fedezték fel az egymáshoz vezető utat. A hallottakban Noé felfedezte önmagát, képet alkotott arról, hogy ki Ő, és milyen fontos szerepe van a családban. Mivel a mese földrajzilag meghatározhatatlan helyen játszódik, illetve valós és fiktív alakokat, csodás elemeket tartalmaz egy-egy valóságot megközelítő történetben, Noé összefüggést tudott találni a saját valósága és a tudat alatti képzelete között annak érdekében, hogy hétköznapi élményeit és konfliktusait könnyebben fel tudja dolgozni. A meseolvasásokon keresztül megismerte a világ valóságát, azt, hogy létezik a jó és a gonosz, a szép és a csúnya, és azt is, hogy a világ nem minden csak a kellemes dolgokból áll, hanem jelen vannak a borzalmak is. Noé és a mese között tulajdonképpen kialakult egy erős interakció, amely révén kisgyermek korára képessé vált felismerni az érzelmeit.
De vajon egy ilyen gyerek, aki egy ilyen közegből indul, mint Noé, felnőtt korára is olvasó ember marad? Miért utálhatta meg tízéves korára ilyen alapok ellenére az olvasást?
Noé útját még követni fogjuk a fejezeteken keresztül, de előtte egy Noétól teljesen eltérő személyiséget is be szeretnék mutatni.
