„Először a kép, aztán a szó” („Zuerst das Bild, dann das Wort“) címmel nyitották meg ünnepélyesen vasárnap Berlinben a Nádas Péter-archívumot. A megnyitón részt vett a nyolcvanéves író is, akit elsőként Werner Heegewaldt, az archívum igazgatója köszöntött, majd Lothar Müller irodalomkritikus méltatta. Mindenekelőtt viszont – német felirattal – levetítettek egy rövid részletet a Könyves Magazin Nagyon sajnálom című portréfilmjéből, amely a Világló részletek megjelenésekor készült. Nádas Péter ebben a kisfilmben egyebek között arról is beszél, hogyan betonozták be a kéziratai egy részét a gombosszegi házába, és ez a mozzanat később újra és újra szóba került az ünnepségen.
Mindenesetre azt már Werner Heegewaldt is megjegyezte, hogy Nádas Péternek nemcsak a prózája nagyszabású, hanem a személyes archívuma is, a Berlinbe került gazdag gyűjteményben pedig megtalálhatóak a 11 éves diák jegyzetei éppúgy, mint a regényeihez készített vázlatok (az archívumban minden prózaművéhez vannak feljegyzések), amelyek Nádas munkamódszeréről is sokat elárulnak. A gyűjteményben mindezeken túl 14 ezer levél található, ahogy rengeteg családi fénykép, valamint a fotográfusi életmű darabjai is. Werner Heegewaldt úgy vélte, az archívum, amelyet egyfajta időkapszulának is nevezett, óriási lehetőség a későbbi kutatók számára, ugyanakkor a portréfilmre utalva azt is mondta, majd az idő megmutatja, hogy kell-e régészeti feltárásokat végezni Gombosszegen.
Lothar Müller laudációját követve Ulrich Matthes színművész olvasott fel (őt legutóbb A feleségem története című filmben láthatták a magyar nézők), mégpedig az Emlékiratok könyvéből, amelyet Hildegard Grosche fordított németre (Buch der Erinnerung). Ezután lépett színpadra Nádas Péter, akit Katharina Raabe szerkesztő vezetésével Iris Radisch kritikus és Navid Kermani író kérdezett. Raabe bevezetőjében azt mondta, aki valaha olvasta az Emlékiratok könyvét vagy épp a Világló részleteket, az egy életen át emlékszik rá, ugyanakkor meglepve hallotta, hogy az író annak idején bebetonoztatta a kéziratai egy részét. Örökké hálásak lesznek Nádas Péter öccsének, Nádas Pálnak, hogy közbelépett és megmentette testvérét az írói önmegsemmisítéstől, tette hozzá.
!["Csak azzal vagyok munkaviszonyban, amit írok" [Nádas 80]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/28322/fe_229_160_20220520_nadas_peter_vg_7664_sai_stabilize.jpg)
Nyolcvan éve született Nádas Péter, akinek első publikált műve egy elbeszélés volt. Születésnapján az Arcanum segítségével ennek korabeli fogadtatásának néztünk utána.
Tovább olvasokIris Radischnak a kézirat megsemmisítésére irányuló szándékról Kafka jutott eszébe, ami magában hordozza azt is, hogy csak az írás művelete számít, nem pedig az, hogy mi marad a világra. A kritikus szerint Nádas könyveiben van egy láthatatlan mag, amely a könyvei mélyén rejlik (mint a mesében a borsószem a királylány sokadik dunnája alatt), ezt a magot, ezt a központot ugyanakkor nehéz leírni. A beszélgetésben felvetődött az én-mi (az individuum és az általános emberi) kérdése, mire Nádas elmondta, hogy írásaiban valójában nem személytelenítette magát, hanem önmagától fosztotta meg, és erre a folyamatra fordítója, Christina Virágh talált is egy jó szót (Entselbstung). Szerinte individualista korunk sok jót hozott létre, de egoista szakadék szélén áll (és ez nem szimbolika, hiszen ezt látjuk most a világban).
Az írásra szakmaként tekint, ami egyúttal olyan, mint egy ima („Az élet ehhez idomul, ezt nem én találtam ki”). Az írás ugyanakkor egyfajta kényszerneurózisként is jelentkezik az életében: tíz éven keresztül minden barátját és a feleségét is azzal kínozta, hogy komolyan győzzék meg arról, fejezze be az írást, mert nincs értelme, hiszen a befektetett munka sokkal nagyobb, és nem térül meg. Végül nem így történt, és a mai napig ír.
Egy radikális író, aki hiába fejezte be az írói programját, továbbra is hatással van a magyar irodalomra. Szembenézés a Nádas-jelenséggel: hogyan határozta meg a testről, halálról vagy politikáról való gondolkodásunkat?
Tovább olvasokSzóba került az is, miért éppen Berlinbe került az író személyes archívuma, mire Nádas azt mondta, hogy Budapestről őt nem kereste emiatt senki. Szerinte két intézet is megkereshette volna, de ezt a kérdést szerinte tudatosan nem tették fel neki, szemben a németekkel. Nádas elmondta azt is, hogy már három-négy rezsimet megélt – nem vett részt bennük, de megtapasztalta őket. „Nincs olyan hatalom, ami érdeklődik a munkám iránt, ennek örülök” – tette hozzá. Az ünnepség végén Nádas Péter olvasott fel németül a Rémtörténetekből, de előtte még elmesélte, hogy ehhez a könyvéhez a hetvenes években készített jegyzeteit akarta felhasználni, amelyek akkor már Berlinben voltak. Az eredeti papírokat ugyanakkor már nem kaphatta kézhez, csak a másolatokat, ám végül ezekre nem is volt szüksége az íráshoz.
