Ménes Attila A bolt című kötetéről a szerzővel Szeifert Natália beszélgetett. A könyvbemutató a Margó Fesztivál vita nélküli legsötétebb programja volt, Ménes Attila ugyanis vállaltan szélsőségesen pesszimista, ezt többször elmondta a beszélgetés során, és többször is utalt Magyarország kétségbeejtő jövőképére. A szóban forgó kötetet is teljes mértékben ennek jegyében írta meg. Szeifert Natáliának A bolt olvasása közben olyan érzése volt, mintha egy hasonló disztópikus világban járna, mint az író 2016-os Folyosó a holdra című regényében. Válaszában a szerző a közgazdászokra utalt, és Magyarországot egy süllyedő hajóhoz hasonlította, majd hozzátette, mindig lesz lejjebb. A regényt valóban a Folyosó a holdra folytatásának szánta, mert
a disztópia rabjának vallja magát,
és szeret negatívan nyilatkozni az ország jövőjéről. Nem tartja kizártnak, hogy a könyvében leírt események bekövetkeznek. A könyv, amelyet négy-öt évvel ezelőtt írt meg, és amelyben sokkal súlyosabb a helyzet, mint az előzőben, arról szól, hogy egy ír úriember a posztapokaliptikus Európában rátalál a magyarok közösségére, akik a rossz táplálkozás, az alacsony életszínvonal és a borzasztó egészségügyi körülmények következményeként a látogató derekáig érnek.
„A helyzet sohasem reménytelen, de úgy látszik, a magyar történelemben ez nem egyedülálló”, emelte ki. Mondanivalójából továbbá kiderült, szeret csúnyán és durván nyilatkozni a magyar jövőről, és miután soha nem tud innen elmenni, leginkább gyávaságból, emiatt lejátszódnak benne a pusztulás különböző fázisai, amelyben természetesen ott lesz mindig az emberség és a humor.
A dolog érdekessége még, vette át a szót tőle Szeifert Natália, hogy ezek a magyarok, akik nem is Magyarországon élnek, félállati állapotban leledzenek. Ekkor a különböző hangfestő, hangutánzó igékre mondott példákat a regényből, melyek mintha madárhangok lennének, de ezeket a hangokat az emberek adják ki. Ménes Attila elmondta, van egy “butuska elgondolmánya”, miszerint az emberi beszéd alapvetően a madarak csicsergését megfigyelve alakult ki, és hogy a magyarság annyira kiiratkozik az emberiség köréből, hogy elkezd visszaállatiasodni testi jellemzőiben is. Hozzátette, a könyv megjelenése után jutott eszébe, hogy az ír úriember elé oda kellett volna tenni a konzervatív jelzőt, mert Jonathan Swift, Karinthy Frigyes és mások is írtak hasonló történeteket, amelyekben konzervatív gentlemanek a főhősök. Ezt a hőst Jonathan Lemuelnek hívják, ami szándékos: Swift keresztnevére és Gulliver vezetéknevére utalva, tette hozzá a szerző, mert nagyon szereti a Gullivert, és nem titkoltan regényében is számos utalás van a Gulliver Lilliputban című regényre.
A regénybeli ír úriember egy nagy világégés után jelenik meg, és látja, hogy más népek is a lejtőn vannak, nemcsak a magyarok, vetette fel Szeifert Natália, mire a szerző hozzátette, attól függően, kinek milyen meredek a lejtő, tudnak bizonyos népek visszamászni. Természetesen a magyaroknak olyan meredek, hogy
már nincs visszaút,
és középkori állapotokba zuhantak vissza a történet szerint. Továbbá azt is hozzátette, hogy aggasztó, ahogy a magyarok évek óta fegyverkeznek, nem is akárhogyan, ennek pedig egy oka van: várhatóan megtörténhet egy háborús helyzet, amiben megint a magyarok lesznek a kevésbé békés nemzet.
„Ugyan van egy készülő kéziratom, de szélső-pesszimista világmeglátásom szerint úgy gondolom, hogy a legutolsó könyveimet írom. Ezért kicsit begyorsultam, mert készülni kell a halálra is”, mondta Ménes, akinek előző könyve hét hónappal ezelőtt jelent meg. Ezután az abszurd témakörét érintették a program szereplői, kiemelve, hogy amellett, hogy disztópikus a szöveg, eléggé abszurd is. Szeifert szerint, ha körbenézünk a világban, látva a híreket és a címeket, az már önmagában abszurd. Lehet, hogy már nem lehet abszurdot írni, vetette fel, és talán ezért nyúl több szerző a disztópia eszközéhez.
Az író válaszában elmondta, az abszurdból, ha szó szerint vesszük, nem tudjuk meg, milyen a világ, hanem még azt a kis elképzelésünket is elveszítjük, amit saját tapasztalataink alapján korábban felépítettünk. Viszont az abszurd legmélyebb értelmében ott van, hogy a világ ilyen, ne várj racionalitást a létezéstől, se azt, hogy számodra kiderül valami fontos igazság, amit saját boldogulásod érdekében majd használhatsz. Ezután a sci-fi ‘70-80-as évekbeli, magyarországi népszerűségéről esett szó, Ménes Attila pedig elmondta, főiskolás korában azért szerette a science-fictiont, mert ki tudott lépni a saját nyomorúságos világából. Szerzőként pedig azt érzi, hogy
a disztópia eszközével élnie kell,
és a disztópikus ábrázolás működik.
