• Mécs Anna családja történetmesélő család, ezért természetes volt számára, hogy ezekben az anekdotákban nő fel. Anyai ágon pedig a nagybátyja gyűjti „levéltáros precizitással” a családi ereklyéket.
• Első emlékei az írásról kissé homályosak, de kamasz volt, a Városmajori Gimnáziumba járt, és valahogy sikerült megszereznie az egyetlenegy, gyerekeknek fenntartott gépet négy fiútestvérétől, hosszas tárcsázás után felcsatlakozott az internetre, majd az iskolai fórumra, Tojás nicknéven sikerült bepötyögnie az első verset, aminek egyik sora: „felnőni annyi, mint látni a rosszat, látni hogy az Isten az ördöggel borozgat”.
• Az egyik legjobb matekos volt a suliban, de drámafakultációra is járt, paródiákat írt, ezek jól mentek neki, de a matek más volt: „A matek magasra értékelt dolog a fejemben, megkérdőjelezhetetlen, tiszta, amiben az embernek jó lenne alkotnia”. Attól félt, hogy nehezen maradna meg az a matematikai világ, ha nem tanulná egyetemen. Ahol aztán hamar az egyetemi újság szerkesztője lett, de mindig a matek szakos volt az elsődleges identitása, ezért nehéz is volt elengednie, amikor másfelé vitte az útja. „Az ilyen döntés végleges, hiszen hobbiból nem fejtesz meg nagy tételeket és nagy sejtéseket. Az írás nagyon jól megadja azt a keretet, amiben mélyen dolgozhat és aztán elviseli az ezzel járó nehézségeket, de sokkal több a szép rész, ahogy erre rezonálnak mások”.
• Szüleinek (Mécs Imre és Magyar Fruzsina - a szerk.) szerelme a demokratikus ellenzékhez kötődött, a szerző felidézett egy anekdotát is: „Apukám még a terítőt is felkapta az egyik ilyen gyűlésen, hogy anyukámat elérje és ő vihesse haza”. Mécs Anna azonban a családi legendáriumon túl meg akarta tudni a teljes történetet, ezért kezdett el a szüleivel több órás interjúkat készíteni. Így lettek érthetőek számára is a nem „univerzumban lebegő anekdoták”. Önálló viszonya lett a családtörténethez, totálból tudott rátekinteni.
• Kiemelte: különösen fontos, hogy annak a szereplőnek a nézőpontja is érvényes, akit a többi narratíva kicsit leural. Lehet, hogy sok minden homályos számára és sok minden összemosódik, de erős érzelmeket vált ki belőle, próbál kigabalyodni belőlük, és a fiatal női szereplő nézőpontja is érvényes.
• A Gyerekzár után jött egy felkérés a kiadótól a családtörténet megírására. „Arra gondoltam, milyen jó, hogy akkor lesz egy papírom arról, hogy könyvet írok, és nem arról van szó, hogy a bolond lány szórakozgat és a pecsétes füzetébe szép dolgokat ír, hanem ez valami komoly dolog.”
• 2017-ben a Hét hárs című folyóiratban felkérésre írta meg az első esszét édesapja '56-os szerepéről, ezek után nem is volt annyira meglepő, hogy komolyabban fontolgatja ennek megírását.
• Volt benne félelem azzal kapcsolatban, hogy édesapjának nehéz lesz az ő szemüvegén keresztül olvasni a saját életéről, de épp ellenkezőleg történt. Vannak, persze, nehéz lelki pillanatok, például, amikor a halálsort felidézik együtt. „Az valószínűleg sosem fog rutinból menni, hogy az ember felidézze azt, hogy a halálsoron van kilenc hónapot és ez megviseli, főleg úgy, hogy ő most 88 éves. Ő nem egy adatközlő, ez benne is olyan munka, ami napirenden tartja ezeket a kérdéseket.”   

Az E/3 címen indult sorozatunkban a Könyves Magazinon női szerzőket kérdezünk nőiségről, írásról, felnövésről, az irodalom strukturális rendszerében betöltött helyükről. A Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával megvalósuló sorozattal láthatóvá és hallhatóvá szeretnénk tenni a női szerzők tapasztalatait. Vonnák Diána, Vida Kamilla, Puskás Panni és Harag Anita után Mécs Anna mesélt nekünk. Mécs Anna 2017-ben Margó-díjat nyert Gyerekzár című kötetével, Kapcsolati hiba címen tárcasorozatot írt a Könyvesen, majd azonos címmel kötete jelent meg a Scolarnál. Idén a Mastercard Alkotótárs programunk döntőse volt, ezzel kapcsolatban édesapja ’56-os történetét feldolgozó kötetének tervéről beszélgettünk vele.