Medvékre vadászó líbiai hadúr, álmok elleni csodakenőcs és ördögűző kalugyerek. Ahogy kritikánkban is írtuk, Az örök székely (ITT elolvashatsz belőle egy részletet) cselekményében minden a feje tetejére áll. A sűrű szövésű fejezetekben ezért nem is olyan egyszerű megtalálni az igazodási pontokat. Mi most mégis kísérletet teszünk rá, hogy megidézzük Magyary Ágnes regényének fogalmi csomópontjait.
Az ördög
Az ördög a regénynek szereplője és a cselekménynek az alakítója is. Köpönyegforgató, ravasz bestia, aki évszázadok óta igyekszik megnehezíteni a székelység dolgát. Sándor Zsigmondban azonban minden bizonnyal emberére akad. És, hogy mit gondolnak róla a székelydályaiak?
„Az Ördögöt jól ismerték arrafelé. Azonban jobban kedvük szerint való volt, ha nem az ő falujukban sétafikál. Ezért is figyelték gyanakodva a békésen illogató idegent, mert nem lehettek biztosak abban, hogy nem pont most jött el hozzájuk galibát okozni. Mert ez a sátánfajzat – azaz az Ördög – nagy mestere a dolgok feje tetejére állításának, a hétköznapok borzolásának, az idegek cibálásának. Ők meg nem álltak készen egyikre sem. Semmi szükség semmit sehova sem állítani – a templom is csak egyszer állt fejre, és az pont elég volt –,
a hétköznapok 1711 óta egyformák, idegeik pedig az ötvenes évek óta nincsenek.”
A történelem
Magyary Ágnes regénye hatalmas időtávlatot fog át. Bár a történet java valamikor napjainkban játszódik ugyan, a különböző konfliktusoknak a közelebbi vagy a távolabbi múltba ér a gyökere. Az örök székely címszereplője, Sándor Zsiga bácsi végigélte az eseménydús, tragédiákkal teli évszázadokat, így aztán nem csoda, ha egy-egy fontosabb ügyben tőle várnak tanácsot a székelydályaiak. Egy alkalommal például a falu népe azon kesereg, hogy egyre többet akarnak tőlük a politikusok.
„Sándor Zsiga azzal vigasztalja a társaságot, hogy semmi meglepő nincs ebben, hiszen Ulászló, Csák Máté, Báthory István, Mihály vajda, Ferenc József vagy Gheorghiu-Dej, vagy akárhogy is hívják, tulajdonképpen ugyanaz a személy: mindent akarnak és semmit sem adnak. Emlékezzenek csak vissza – persze ők nem emlékeztek semmire, hiszen a XX. században születtek –, amikor 1506-ban a királynak fia született.
Micsoda nagy felhajtás lett belőle.
Hogy nekik kötelességük az uralkodó fiúgyermekének világra jövetelekor adót fizetni. Micsoda?! Ők ilyesmire nem emlékeznek. Ki és mikor találta ki ezt az ostobaságot? Hát, hogy még az Árpád-házi királyokkal egyeztek volna meg erről – mondták a hatalom emberei. Ők nem tudnak ilyesmiről, sőt még a nagyapjuknak a nagyapja sem regélt hasonlókról sem – válaszolták. Különben is se Zsigmondnak, se I. Ulászlónak, se V. Lászlónak, se Mátyásnak ők ilyen adót nem kellett fizessenek, akkor II. Ulászló – nekik csak Lengyel László – minek alkalmatlankodik.”
Vendégszövegek
Magyary Ágnes előszeretettel illeszt vendégszövegeket Az örök székely cselekményébe. Azonban előfordulnak olyan esetek is, amikor kitalált citátumok kerülnek a fejezetekbe. Tomori Pál alább olvasható levelét legalábbis, ha nem tévedek, a történettudomány nem ismeri.
„Kelt Budán, 1526. július elsején
Címzett: a magyar nemesség színe-virága
Aláírják: II. Lajos s. k.
Tomori érsek s. k.
Kedves magyarság színe-virága!
Értesítünk benneteket, hogy folyó év augusztusában Mohácson nagyszabású csatát tartunk.
Mindenkit szívesen látunk. Elképzelés szerint kb. 26 000 magyar halott marad a harcmezőn.
Tegyünk meg mindent, hogy a rendezvény a tervek szerint alakuljon.
A részletekről lásd a további értesítőket.
A csatát elveszítjük.”
Az átváltozás
Ebben a regényben minden változik. Nemcsak a cselekmény időpontja és helyszíne, de nem ritkán a szereplők céljai, motivációi, olykor pedig a biológiai nemük is. Sándor Zsigmonddal legalábbis ez történik 1764-ben, a madéfalvi vérengzés során: a sokk hatására Zsigmondból Amália lesz. Ő így élte meg a nem mindennapi átváltozást.
„Nőnek lenni nem azért nehéz, mert ez bármilyen hátránnyal járna – összegezte magában Sándor Zsigmond tapasztalatait –, a kihívást a férfiak nagyképűségének elviselése jelenti. Viszont azt is felismerte: a nők mindenkinél erősebbek. Akármilyen Amáliává lett – ki nem állhatta ezt a nevet, de nem volt abban a helyzetben, hogy vitatkozzon új családjával, főleg úgy, hogy az első pár napot lázasan töltötte, és mire magához tért, a család már így nevezte el őt –, egy cseppet sem vesztett erejéből. A különbség pusztán annyi volt, hogy míg egész odáig az erő a testében lakozott, a szerencsétlenség után – így utalt az átváltozására –
a lelkébe költözött az eltökéltség.”
A 21. század
Ahogy arról a kritikánkban is ejtettünk szót, Az örök székely sok más mellett kiforgatja a történelmi regény műfaji sajátosságait is. Egy ponton aztán a szövegben szót kér a „szerző”, hogy a narratológiai útvesztőben útbaigazítást nyújtson nekünk.
„De azon szerzők, akik ostoba XIX. századi regényeket tartanak non plus ultrának, évszázadokkal vannak lemaradva a haladáshoz képest. Ez itt a büszke XXI. század.
Itt nincsenek bűnök, itt nincsenek gonoszak.
Minden jó, és mindenki csupa jóság. Akik rosszak, azok a hatalmi pozícióban lévő személyek. Ezek az elvetemültek azt hiszik, ha létrehoznak egy világot, abban ők atyaúristenként viselkedhetnek. Hát nem. A XXI.-ben nincsen Isten. Csak szavak vannak. És vélemények. Mindenkinek van véleménye. És mindenkinek igaza van.”
Nyitókép: Valuska Gábor
