160 szamár bőrére írták az ördög Bibliáját ‒ Lapozz bele!

160 szamár bőrére írták az ördög Bibliáját ‒ Lapozz bele!

A középkor legnagyobb ránk maradt illusztrált kódexét, az ördög Bibliájának is nevezett Codex Gigast öt éven át írták és 75 kilogramm a tömege.   

vn | 2024. június 11. |

Ora et labora! (azaz Imádkozzál és dolgozzál!), tartja a benedekrendiek jelmondata. Ebben benne foglaltatik természetesen a Biblia ismerete is. Herman, a podlažicei kolostor szerzetese azonban megszegte a bencés regulát. Azt nem tudjuk pontosan, miféle kihágást követett el, de a kilátásba helyezett büntetésből arra következtethetünk:

valami komolyabb dolog lehetett.

A bukott szerzetes, aki Luciferhez imádkozott

Rendtársai ugyanis a legenda szerint közölték vele, hogy befalazzák a cellája ajtaját. Az egyetlen lehetősége, hogy elkerülje az élve eltemetést, az maradt, ha egyetlen éjszaka alatt lejegyzi az összes korabeli tudást egy kódex lapjaira. Mi mást tehetett volna, nekiállt. Ám amikor csüggedni kezdett, mert be kellett látnia, hogy hamarosan véget ér a számára határidőül szabott éjszaka, segítségért folyamodott.

Csakhogy a Lucifer (vagyis fényhozó) nevű bukott angyalhoz fohászkodott.

Ha nem is így történt az eset, a történetben felfedezhetünk azért némi valóságmagot. Ezek közé tartozik például a Codex Gigasban található, karmokkal, két nyelvvel, zöldre mázolt arccal és hermelin ágyékkötőben ábrázolt sátánfajzatról készült illusztráció, ami miatt sokan az ördög Bibliájának nevezik a kötetet.

-

A világ összes tudása

Ami tartalmazza a Szentírás teljes szövegét, de megtalálható benne Sevillai Szent Izidor Etymologiae című enciklopédiája, Josephus Flaviustól A zsidók története, Prágai Kozma Cseh krónikája, egy kalendárium, egy sor történeti, etimológiai és fiziológiai tárgyú értekezés, továbbá a podlažicei kolostor szerzeteseinek listája is Mindezen felül pedig varázsigéket és további,

helyi jelentőségű érdekességeket is feljegyeztek a lapjaira.

Az összesen 160 szamár bőréből készült kötet 624 oldalas, közel 90 centiméter magasak és 49 centiméter szélesek a lapjai, a tömege pedig nem kevesebb mint 75 kiló. Ezzel pedig a Codex Gigas a világ legnagyobb fennmaradt középkori illusztrált kézirata.

Fél emberöltő egy éjszaka helyett

Egyes kutatók szerint a kódex összesen 5 év alatt készült el, az illusztráció megrajzolása pedig akár további 20 évet is igénybe vehetett. A Codex Gigas jelenleg a Svéd Nemzeti Könyvtárban tekinthető meg, a digitális változata viszont itt végiglapozható.

A sok-sok, a kötettel kapcsolatos rejtély egyike az, hogy miért öltöztette vajon a kizárólag uralkodóknak kijáró hermelinbe a kódex illusztrátora a pokolfajzatot? Talán a megírásában nyújtott segítség, valamint a sötétség fejedelmének kijáró tisztelet miatt.

Forrás: Open Culture

Nyitókép: Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Árpád-házi hercegnőt azonosítottak egy vatikáni kódex titokzatos főszereplőjeként

Több mint százéves tudományos vitára tett pontot Peter Schreiner, a bizánci kor szakértője, aki a magyarországi Anna hercegnővel azonosította a Vatikáni Könyvtár egyik kódexe mostanáig titokzatos főszereplőjét.

...

Az Arany Kódex felkerült az UNESCO világemlékezet-listájára

Felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világemlékezet-listájára a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárban őrzött, a tinta színe után Arany Kódexnek nevezett Codex Aureus.

...

A szerelemről és hitről, jövendölésekről és útkeresésről is szólnak a Háy-kódex versei

"Végre olyan versek, mint régen, amiket mégsem írhattak volna meg régen." Májusban új kötete jelenik meg Háy Jánosnak, benne szerelmes, istenes, okosos versekkel. Olvass bele!

A hét könyve
Kritika
Nem csak te érzed magad üresnek, ez a globális tapasztalat
Mickey 17: Robert Pattinsontól mindenki azt kérdezi, milyen érzés meghalni

Mickey 17: Robert Pattinsontól mindenki azt kérdezi, milyen érzés meghalni

Mickey abból él, hogy újra és újra meghal egy idegen bolygón, de még ez is jobb sors annál, mint ami a Földön vár rá. Megnéztük az Élősködők dél-koreai sztárrendezőjének új filmjét.

Az esti meseolvasás lehet az apák egyik szuperereje

Az esti meseolvasás lehet az apák egyik szuperereje

Az apás mesélésekhez ajánlunk egy nemrégiben megjelent, kortárs antológiát, az Apa olvas című kötetet. 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Mickey 17: Robert Pattinsontól mindenki azt kérdezi, milyen érzés meghalni

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia felforgatók voltak: nem a rangot és a vagyont választották, hanem a szívüket követték

SZÓRAKOZÁS
...

Miért ajándékozott 200 millió könyvet Dolly Parton gyerekeknek?

Sok kisgyerek azt hiszi, hogy Dolly Parton a nagymamája, akitől havonta jön egy könyv.

...

A Véletlenül írtam egy könyvet elhozta a Montréal Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját

Fődíjat nyert Montréalban Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje. 

...

Scorsese és DiCaprio megfilmesíti az évszázad egyik legjobb regényét

A Megfojtott virágok után Scorsese egy újabb adaptáció után nézett. Most Marilynne Robinson Gilead könyvsorozatának egyik részét dolgozza majd fel, Leonardo DiCaprióval az oldalán.