Elveszett próféciák - fotó: Amazon Studios - konyvesmagazin.hu

Kérdéses, hogy mi lesz a sorsa az utolsó Elveszett próféciák évadnak

Az Amazon Studios szünetelteti a Neil Gaiman regényéből és közreműködésével készülő sorozat, az Elveszett próféciák gyártását.

ki | 2024. szeptember 11. |

Az Amazon ideiglenesen leállította a Neil Gaiman és Terry Pratchett 1990-es regényéből készült Elveszett próféciák című sorozat gyártását. A sorozat harmadik, egyben utolsó évadát az eredeti tervek szerint 2025 elején kezdték volna forgatni Skóciában.

Nem ez az első váratlan szünet

Az Amazon nem kommentálta a hírt a Deadline-nak, és a szünet pontos okai sem derültek  ki. A lap annyit tudott meg, hogy az Amazon változtatni akar a produkción. A sorozat executive producere, forgatókönyvírója és showrunnere is Neil Gaiman. 

Az Elveszett próféciák (Good Omens) szereplői a bukott angyal, Azirafael (Michael Sheen) és a visszavonult démon, Crowley (David Tennant), nekik kellene megmenteniük a Földet az apokalipszistől. A második évadban alaposan összekuszálta az életüket az amnéziás arkangyal, Gábriel (John Hamm), az évad ráadásul azzal a cliffhangerrel ért véget, hogy elvált a két főhős útja.

A közelmúltban két másik Gaiman-mű feldolgozásának sorsa is bizonytalanná vált. 

A Netflix bejelentette, hogy nem készül második évad a Halott Fiúk Nyomozóirodából, mert kevesen nézték. A Disney pedig épp múlt héten jegelte A temető könyve című YA-regény filmváltozatát. A vállalat döntésében szerepet játszott, hogy az írót a nyár folyamán öt nő vádolta meg szexuális zaklatással. Gaiman tagadja a vádakat. Az ügyről itt írtunk bővebben.

(Deadline)

Fotó: Amazon Studios

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Neil Gaiman zaklatási ügye miatt meghiúsulhat egyik könyvének filmváltozata

A Disney leállította Neil Gaiman egyik YA regényének előkészületeit, részben az írót ért súlyos vádak miatt.

...

Neil Gaimant már négy nő vádolja szexuális zaklatással

Két újabb áldozat állt elő. Az egyik esetben Neil Gaiman a nő szorult helyzetével élt vissza, és erről bizonyítékok is vannak.

...

A Coraline rendezője készít filmet Neil Gaiman legszemélyesebb könyvéből

Henry Selick rendezi Neil Gaiman Óceán az út végén című könyvének moziváltozatát és úgy fest, az Oscar-jelölt Coraline-hoz hasonlóan stop-motion technikával készül a feldolgozás.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Eladják Alan Rickman jegyzeteit és személyes tárgyait

...

Nézd meg az Üvöltő szelek előzetesében a fejőlánynak öltözött Margot Robbie-t!

...

Ők a Déry-díj nyertesei 2025-ben

...

Felrobbant a színház, amikor Draco Malfoy megjelent a Harry Potter-darabban

...

Miért hiszünk jobban egy alkalmazásnak vagy az AI-nak, mint magunknak?

...

A Dua Lipa-effektus: David Szalay nem félti a fiatal olvasókat

SZÓRAKOZÁS
...

Elkezdődött a Dűne: Prófécia második évadának forgatása

És új szereplőket is hoz magával. 

...

Cserhalmi György visszatér a színpadra

Őszinte visszatekintés lesz az emberi élet törékenységére és humorára.

...

A gyászoló Benedict Cumberbatch-et egy varjú kísérti Max Porter könyvének adaptációjában

Erős, pörgős előzetes érkezett A bánat egy tollas állathoz.

Listák&könyvek
...

Náray Tamás vezeti a Bookline októberi toplistáját, Krasznahorkai László a második

...

10 dolog, amit minden könyvmolynak ki kellene próbálnia egyszer

...

4 regény, ami segít szembenézni az apával, aki sosem szeretett