![„Úgy képzeltem, az irodalom lesz a főfoglalkozásom” [Lator95]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/30164/fe_1180_600_b.jpg "lator lászló")
95 éves Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista. Tiszasásváron született, Makón érettségizett, majd felvették az Eötvös Collegiumba, két év múlva pedig kizárták onnan. Az egyetemet viszont még el tudta végezni, magyar-német szakos diplomát szerzett. Tíz éve a Könyvesnek adott interjújában azt mondta, hogy amikor a Könyvhivatal nevű cenzúraintézmény 1948-ban megalakult, minden készülő könyvnek a kéziratát, kefelevonatát oda kellett küldeni: „Az első két verseskötet, amit betiltottak, Jékely Zoltán Álom című verseskötete, és az én könyvem volt. Nekem talán még hasznomra is vált, kiforratlan voltam, de Jékely huszadik századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja volt. Akkor nem írhattunk,
jött a hallgatás és műfordítás korszaka,
amikor abból éltünk, hogy fordítottunk”. Négy évig tanított a körmendi gimnáziumba, majd 1955-ben Budapestre költözött. A megmaradt világ című kötetében így írt erről az időszakról:
„Nem tanárnak készültem, mikor beiratkozhattam a bölcsészkarra, úgy képzeltem, az irodalom lesz a főfoglalkozásom, mondjuk, valamilyen szerkesztőségben dolgozhatom, de mikor ötvenegyben átvehettem az oklevelet, örültem, hogy állást adnak, váratlan szerencse volt, hogy gimnáziumban, a minisztériumban kapott papíromon az volt, hogy Vas megyében és csak általános iskolában taníthatok, a vasiak mégis gimnáziumba irányítottak, s egykettőre felfedeztem magamban a furor pedagogicust, de mondhatnám színjátszóösztönnek, komédiáshajlamnak is, kedvemet leltem benne, hogy kapcsolatot tudok teremteni az előttem ülőkkel, hogy látom az arcukon, mi jut el hozzájuk abból, amit beszélek, ezt a szenvedélyemet később is kiélhettem, a hetvenes évektől a világirodalmi tanszéken, stílusgyakorlataimon, később a Színművészeti Főiskolán, vagy, másképp, rádióban, televízióban.”
A körmendi évek alatt már fordított is, Victor Hugót, La Fontaine-t („sose hittem volna, hogy megszeretem”), Shakespeare-től Cymbeline-t, Kormos István jóvoltából pedig írhatott is, akkoriban például verses mesét. Verseivel már egész fiatalon debütálhatott, egy korábbi interjújában (Magyar Nemzet, 1997. november 22.) mesélt arról, hogy hatévesen jelentek meg először versei: „Darvas Iván apja volt a Prágai Magyar Hírlap szerkesztője. Ő közölte a verseimet a vasárnapi gyerekmellékletben.
Minden gyerekben van valami természetes költői hajlam.
Ezt aztán az iskola elrontja. Velem is ez történt. Aranyt, Petőfit kezdtem utánozni”. Negyvenkét éves volt, amikor megjelenhetett első verseskötete (Sárangyal). Csűrös Miklós azt írta a DIA-n, hogy „Lator költészetét első pillantásra megkülönbözteti a kortárs magyar lírában szűkszavúsága és a kötött formákhoz való ragaszkodása”. Domokos Mátyás pedig erről a lírai hajlamról és törekvésről fogalmazta meg azt, hogy „a Létezés egyetlen ősképletét akarja fölírni a halál fekete táblájára”.
Lator László 1955-től 1989-ig az Európa Könyvkiadó latin csoportjának szerkesztője, főszerkesztője volt, költői pályafutásával párhuzamosan pedig tekintélyes fordítói életművet hozott létre. A Szovjet Irodalom című lap 1980-ban (1980/3. szám) interjút készített vele a műfordításról, akkor azt mondta, hogy a művek fordításával a negyvenes évek elején, a beregszászi gimnáziumban kezdett foglalkozni: „A gimnáziumban nyelveket tanultunk – latint, németet, ha jól emlékszem, olaszt is –, és a tankönyvekben található versek óhatatlanul kihívták az embert: hogyan lehetne ezeket lefordítani? Néha egy-egy tanár is adott ilyen feladatot. Persze fogalmunk sem volt a versformákról, csak a latin nyelv révén kezdtünk először érintkezésbe kerülni velük, mert a latin nyelvkönyvekben volt verstan. Makón – ott érettségiztem – már hivatásomnak éreztem a műfordítást, beleástam magam a költészet s a műfordítói mesterség tanulmányozásába.
A mesterség alapos ismerete, úgy vélem, elengedhetetlen.”
2016-ban a költő-műfordító otthonában jártunk, ahol Valuska Gábor lefényképezte az íróasztalát. Az akkor folytatott beszélgetésből kiderült, hogy Lator László mindig írógéppel dolgozik, „ráadásul egészen különleges módon, mert nem jegyzetel, firkál, hanem egyből írógépbe írja a verset, amit előtte már fejben összerakott. A javításokat ugyanazon a papíron végzi írógéppel mindaddig, amíg el nem fogadja.”
Pár éve az Örkény Színház Élő költők társasága című versprojektjében Lator László versét Kókai Tünde mondta el:
Lator László a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a DIA felületén megtalálhatók műfördításai, esszéi, versei - utóbbiak közül most a Régi fénykép címűt ajánljuk:
