Lator László nyerte a Rotary Irodalmi Díjat

.:wendy:. | 2008. október 10. |

Az idén alapított és egyik legmagasabb pénzjutalommal járó Rotary Irodalmi Díjat Lator László Az egyetlen lehetőség című válogatott verseit tartalmazó kötete nyerte. Lator győzelme nem okozott meglepetést, hiszen a szeptember 30-án kiválasztott, utolsó fordulóba bekerült három kötet közül a zsűri a legtöbb szavazatot Lator kötetére adta.

A szeptember 30-án kiválasztott három kötet (Lator: Az egyetlen lehetőség, Schein: Bolondok tornya, Závada: Idegen testünk) közül a szakmai zsűri már akkor is Lator László verseskötetére adta a legtöbb szavazatot, így szinte egyértelmű volt, hogy a végső győztes is a 81 éves költő lesz.

A zsűri megadott szempontrendszer alapján döntött, amely elsősorban a zsűrizés technikai lebonyolítására vonatkozott. Egyérszt a zsűritagok nem tudhattak egymásról (hogy elkerüljék az esetleges összebeszéléseket és lobbizásokat), - így természetesen a nevük nem volt nyilvános, hogy megóvják őket a szerzők és híveik "ostromától". Minden zsűritagnak meg kellett jelölnie 5, általa olvasott művet a jelzett egy év új terméséből, és azokat, rövid indoklással egytől ötig pontozták (az ötös a legjobb). A kuratórim a beérkezett szavazatokból első körben nyilvánosságra hozta az egyes zsűritagoktól 5 pontot kapott műveket. Végül a kuratórium összegezte a pontszámokat, s ebből megállapította a három első, illetve az első helyzettet.

A zsűri egyik tagjának értékelése szerint „Szokás Latort az Újholdasok sorába, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Rába György közelébe helyezni. Valóban ott is van a helye, holott nem közölt verset az Újholdban. Ám meg kellene gondolni, hogy líratörténetileg nem pontosabb-e helyét a modernség paradigmái utáninak látni, hiszen, ha látványosan távol is tartja magát a posztmoderntől – szigorúsága, kötöttségei, a hagyományokhoz való ragaszkodása, kifejezett moralitása élesen leválasztja róla –, mégis, éppen lírájának nyitottsága folytán helye a már nem és a még nem köztes terében jelölhető ki. Ahol még erősen él a hagyományba átfordult modernség eszméje, de már hallatszik az új lírai beszédmódnak a hangja is.”

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.