A vízen lebegő, a fokhagymaillatú meg a Guinness-rekorder - Mutatjuk London legkülönlegesebb könyvesboltjait

Tény, hogy online néhány kattintással, pillanatok alatt tucatnyi könyvet vásárolhatunk, ám az is biztos, hogy azokra a kötetekre évek múlva is jól emlékezünk majd, amelyekhez különleges élmény fűződik. Azt például egészen biztosan nem felejtjük el, ha egy vízen lebegő könyvesboltban, vagy több száz éves üzletben akadunk egy-egy különleges darabra. Londonban járva felkutattuk a legérdekesebb könyvesboltokat, melyekből most tízet megmutatunk képes válogatásunkban.

Fotó: Simon Eszter

Simon Eszter | 2023. március 08. |

Stanfords 

-

Arthur Conan Doyle A sátán kutyája című regényében is megemlítette a könyvesboltot, ahol még az Antarktisz-expedíció vezetője, Wilhelm Filchner is megfordult. Edward Stanford 170 éve nyitotta meg az üzletét, ahol kezdetben csak kézzel készített térképeket, útikönyveket és atlaszokat árult. A bolt sikerének titka az lehetett, hogy London egyetlen térkép-kereskedőjeként uralta a piacot, ráadásul kifejezetten jó időben nyitott, mivel az utazás és a közlekedés éppen az 1800-as évek közepén vált egyre népszerűbbé, ezért nagy szükség volt a pontos térképekre és útikönyvekre. Nem csoda, hogy Viktória királynő is azzal bízta meg a Stanford családot, hogy készítsenek térképeket a brit királyi udvar számára. 

Az üzlet apáról fiúra szállt,

így lett az ifjabb Edward Stanford Viktória királynő személyes térképésze. Az üzlet mára csak annyiban változott, hogy az útikönyvek mellett szépirodalmi kötetek is helyet kapnak a földrészek szerint csoportosított polcokon.

-

A Budapest látványosságairól szóló könyvek mellett találhatunk néhány Szabó Magda-, Krasznahorkai László-, Székely János- és Zsolt Béla-kötetet is. A Stanfords védjegye, hogy a világ minden tájáról érkezett eladók maguk is világutazók. „Két angol eladónk van, a többiek Spanyolországból, Olaszországból, Norvégiából érkeztek. Mindig ügyelünk rá, hogy világlátott eladóink legyenek. Ettől leszünk hitelesek” - mesélte egyikük. 

Word on the Water

-

A vízen lebegő könyvesbolt méltán London egyik legkülönlegesebb könyvesboltja. A hajó az 1920-as években épült, az úszó bolt ötlete Jon és Paddy fejéből pattant ki. A Word on the Water tulajdonosai 2011-ben egymás mellett kötötték ki lakóhajóikat a londoni Regent’s Canalon. Hamar összebarátkoztak, majd egy esős délután eldöntötték, hogy megnyitják London első vízi könyvesboltját. A Canal & River Trust szabályai szerint a hajót eleinte rendszeresen mozgatni kellett a csatorna különböző kikötői között. Ennek következtében egyszer majdnem elsüllyedt, ami már csak azért is nagy veszteség lett volna, mert több száz kötet van a fedélzeten. Az állandó vándorlás pedig megzavarta a vásárlókat, akik olykor csak hűlt helyét találták a hajónak. „Emlékszem, néhány éve járt itt egy csapat, akik teljesen odavoltak a helyért. Másnap visszajöttek, hogy megmutassák a barátaiknak is, de addigra tovább kellett állnunk. Arról nem is beszélve, hogy emiatt rengeteg vásárlót vesztettünk” - mesélte az egyik tulajdonos. Jon és Paddy 2014-ben petíciót gyűjtöttek, és

megszerezték az állandó kikötési engedélyt, így azóta egy helyben áll a hajó.

A Words on the Water a TikToknak köszönhetően óriási népszerűségnek örvend az utóbbi időben: „Arra lettünk figyelmesek, hogy a vásárlók lelkesen kameráznak az üzletben. Kiderült, hogy a TikTokra készítik a videókat”.

-

A lebegő könyvesbolt a látszat ellenére kifejezetten tágas, a hajó végében még egy kályha is elfért. Haruki Murakami köteteitől kezdve egészen Salman Rushdie nemrég megjelent Victory City című regényén keresztül a mesekönyvekig, szinte mindent megtalálunk, ugyanis minden négyzetcentiméteren könyvek sorakoznak.

Primrose Hill Books

-

A független könyvkereskedés igazi ékszerdoboz a Regent’s Park közelében, amit közel harminc éve egy házaspár üzemelt. Bár a bolt egészen kicsi, a kortárs irodalom legnépszerűbb kötetei mellett találunk használt könyveket, és néhány egészen különleges dedikált példányt is. Mint a legtöbb londoni könyvesbolt, a Primrose Hill Books is rendszeresen otthon ad különböző kulturális eseményeknek és könyvbemutatóknak. Nemrég Gill Hornby is itt tartotta a könyvbemutatóját, akit egyébként Jane Austenhez szoktak hasonlítani, az Austen kisasszony című regénye pedig magyarul is megjelent.

Daunt Books Marylebone

-

A több mint százéves üzletet nem véletlenül emlegetik London egyik legszebb könyvesboltjaként. Ma is ugyanaz az Edward-korabeli tölgyfa padló recseg a lábunk alatt, mint amit a Daunt Books alapítója 1912-ben lefektetett. A Stanfordshoz hasonlóan, eleinte a Daunt Books is kizárólag útikönyveket és térképeket árult, méghozzá olyan értékes darabokat, hogy a több ezer fontos köteteket egy óriási széfben tárolták. Mr. Daunt nagy figyelmet fordított a bolt berendezésére, amivel William Morrist bízta meg. A festőművész kiváló munkát végzett, mert

a falakat máig az általa készített tapéták borítják.

A földszintről két lépcsősor vezet a galériára - ezek szintén még az 1900-as évekből származnak -, egy pedig a pincébe. Az óriási, klasszikusokat gyűjtő polcok mellett találunk egy tekintélyes gyerekirodalmi szekciót is. A feminista és LMBTQ témájú kötetek is egész polcnyi helyet kapnak, sőt mi több, számos magyar író kötete is fellelhető a boltban.

Books for Cooks

-

Ha Notting Hill utcáin sétálva isteni piruló fokhagyma illata csapja meg az orrunkat, valószínűleg a Books for Cooks séfe tevékenykedik a könyvesbolt konyhájában. Itt kizárólag receptkönyveket árulnak, a helyet pedig az teszi igazán különlegessé, hogy a bolt egyik tulajdonosa - aki egyben remek séf is -, minden héten az üzletben kapható szakácskönyvekből készített ételekkel látja vendégül a vásárlókat. A tulajdonosok elmesélték, hogy a Books for Cooks alapítója, Heidi Lascelles nem jósolt nagy jövőt az üzletnek, amikor negyven éve megnyitotta a boltot.

-

„Heidi szerint a brit gasztronómia mindig is elavult volt a többi európai konyhához képest, ráadásul ő sem volt jártas a konyhában. Arról nem is beszélve, hogy azt sem tudta, hogyan kell működtetni egy vállalkozást” - mesélték a jelenlegi tulajdonosok, Rosie Kindersley és Eric Treuille. Elmondásuk szerint Heidi Lascelles minden idejét a boltnak szentelte, a világ különböző pontjairól gasztronómiai köteteket hozatott, majd szép lassan kiderült, hogy a receptkönyvekre nagyobb kereslet van, mint gondolta. Heidi Lascelles 2001-ben átadta az üzletet a fiataloknak, jelenleg Toszkánában él, és főzőtanfolyamokat vezet.

Walden Books

-

A független könyvkereskedést David Tobin alapította 1979-ben. A tulajdonos megszállottan gyűjti a régiségeket és a különleges dedikált példányokat, ezért kizárólag antik és használt könyveket árul. A bolt több mint harminc éve várja a vásárlókat, bár David Tobin elmondása szerint

leginkább gyűjtők, írók és könyvmolyok keresik fel a boltot.

A Walden Books a tulajdonos kedvenc szerzője, Henry David Thoreau Walden című kötete után kapta a nevét.

Foyles

-

Nem véletlen, hogy a Foyles a világ legnagyobb könyvesboltjaként néhány éve a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, hiszen négy emeleten több mint 200 ezer kötet várja a vásárlókat. A Foyles, csakúgy mint a Daunt Books, több üzlettel rendelkező független könyvkereskedés, de kétségkívül a Soho közelében lévő boltjuk a legérdekesebb. Átláthatatlan mennyiségű könyv, lemez, album, kotta, CD-és kazetta-válogatás várja a vásárlókat. A kortárs, klasszikus, gyermek- és ifjúsági irodalom, valamint a tényirodalom mellett több polcnyi kötetet találunk a kertészkedésről, táplálkozásról, természettudományokról, a második világháborúról vagy a vallásokról, és valójában könnyebb lenne felsorolni, hogy miről nem. Sokan csak azért térnek be, hogy tanuljanak vagy dolgozzanak a legfelső emeleten kialakított kávézóban.

-

A Foyles-testvérpár, William és Gilbert Foyle 1903-ban alapította a vállalkozást. Miután megbuktak az egyetemi felvételin, úgy döntöttek, hogy eladják a feleslegessé vált könyveiket, idővel viszont kinőtték az első üzletet, így mára hét boltjuk van országszerte.

London Review Bookshop

-

Ennek a könyvesboltnak ugyan nincs akkora múltja, mint a Foyles vagy a Daunt Books üzleteinek, a London Review Bookshop mégis az angol irodalmi élet egyik meghatározó helyszíne. Az angol stílusú könyvkereskedés egy kőhajításnyira található a British Museumtól, és nagyjából 20 ezer kötettel várja a vásárlókat, ráadásul néhány magyar szerző kötete is helyet kapott a polcokon.

Könyvkereskedők útja

-

A Cecil Court London egyik legérdekesebb utcája, a könyvmolyok számára legalábbis mindenképp. Egymást érik az antikváriumok, és a különböző tematikus könyvesboltok, ráadásul ugyanazon a macskaköves utcán sétálhatunk, amin maga Wolfgang Amadeus Mozart is, aki nyolcévesen a Cecil Court egyik bérházában lakott. A Travis & Emery Music Bookshopban 40 ezer kotta, és zenész életéről szóló tényirodalmi kötet közül válogathatunk, a Watkins Books pedig a világ egyik legrégebbi ezoterikus könyvesboltja, ahol a keleti filozófiával, nyugati ezotériával, pszichológiával és a legkülönbözőbb orvoslási módszerekkel kapcsolatos kötetekre bukkanhatunk, de érdemes benézni a Tenderbooksba is, amely különleges albumokra és képzőművészeti kötetekre szakosodott. 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Márainál talál válaszokra az íróról elnevezett mexikói könyvesbolt tulajdonosa

Javier Corall, a mexikói Chihuahua állam korábbi kormányzója két éve felhagyott politikai tevékenységeivel, és könyvesboltot nyitott, amit Márai Sándorról nevezett el. Interjú.

...
Hírek

Áremeléssel mentenék a könyvesboltokat a franciák

Franciaországban a könyvesboltok megmentése és az igazságos piaci verseny érdekében három eurós kiszállítási díjat vezetnének be az interneten megrendelt könyvekre, írta a francia kormány nyomán az MTI.

...
Gyerekirodalom

Egy varázslatos könyvesbolt a gonosz markában

Vajon van-e olyan olvasni szerető gyerek, aki nem álmodozott még arról, hogy egy könyvesboltban vagy egy hatalmas könyvtárban él? Amelia Mellor ifjúsági regényében mindez megtörténik, szereplőinek viszont nemcsak a könyvesházért, hanem az azzal kapcsolatos emlékekeikért is meg kell küzdeniük.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Hírek
...
Beleolvasó

És te mit tennél, ha éjszaka beállítana hozzád a bátyád egy zsák pénzzel és egy hullával?

...
Beleolvasó

Szöllősi Mátyás szerint Roderik Six világa lágy, nedves, szürke purgatórium

...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

...
Gyerekirodalom

Hétlábú paripák és jó boszorkányok bújnak elő Zalka Csenge Virág mesekönyvéből

...
Hírek

Margó Könyvek néven indít könyvsorozatot a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó

...
Hírek

Meghalt Szirtes András

...
Hírek

Egy vesszőhiba miatt ugorhat a Líra 12 milliós büntetése

...
Hírek

Murakami idén is az irodalmi Nobel legnagyobb esélyese a fogadóirodáknál

...
Gyerekirodalom

Mesés böngészők, varázslatos népmesék, kalandos történetek - Tíz gyerekkönyv a Könyvfesztivál kínálatából

...
Nagy

Bognár Péter: Nyílt sisakkal

Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen, ez a záró rész.

Szerzőink

...
Sándor Anna

John Scalzi: Miért akarna bármi az emberhez hasonlóvá válni?

...
Litkai Gergely

Ürge-Vorsatz Diána: Tévút, ahogy a nagy cégek áttolják a felelősséget a fogyasztókra / Mi van, ha megmentjük a világot?

...
Valuska László

Benedek Ágota felboncolt teste és az irodalmi striciskedés

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Mesés böngészők, varázslatos népmesék, kalandos történetek - Tíz gyerekkönyv a Könyvfesztivál kínálatából

Csütörtökön kezdetét vette a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amire rengeteg újdonsággal készültek a kiadók. A friss gyerekkönyvek közül válogattunk.

...
Gyerekirodalom

Kelta kincsvadászattal folytatódhatnak Mikó Csaba balatoni kalandjai

Egy hajó megmentése, valójában egy igazi nyomozás áll Mikó Csaba balatoni kalandregényének középpontjában. A Lukrécia megmentése új könyv, szerzője ugyanakkor már jó húsz éve papírra vetette. De milyen kötődése van az írónak a Balatonhoz, és hogyan tér vissza Gergő és Zsófi a folytatásban? Mikó Csabát kérdeztük.

...
Gyerekirodalom

„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics” - Idén tízévesek a kuflik

A kuflik jöttek, láttak - és immáron tíz éve, hogy velünk vannak. A kis kukacszerű lények népszerűsége töretlen, amit jól mutat, hogy a szülinapra megjelent a 20. könyv, és még egy új tematikus játszótér is nyílt Budapesten.