A Könyves Magazin különszámmal a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat ünnepeljük. Összefoglaljuk benne az eddigi nyertesekkel egy hónapon át tartott közös levelezést, megmutatjuk, mi volt a díj 10 éves történetének 30 legemlékezetesebb könyve, de magyar és világirodalmi példák segítségével igyekszünk bemutatni azt is, hogy milyen nehéz megtenni az első lépést.
Bookazine-unkban két jelentős külföldi íróval, Sofi Oksanennel és Jón Kalman Stefánssonnal beszélgettünk a pályakezdésről, de megkérdeztük Késely Ajna olimpikon úszót, Ráskó Eszter standupost és Szimler Bálint filmrendezőt is, ők hogyan élték meg a szakmai elindulást.
Ezekből a tartalmakból a következő hetekben itt, a Könyves Magazin oldalán is ízelítőt adunk.
A Margó-díj 10 éve
Az elmúlt tíz évben legalább 500 kötetet neveztek a Margó-díjra, amelyet 2015-ben adtunk át először.
Egy díj szerepét sok apró tényező befolyásolja: a szakmai függetlensége, a hosszú- és a rövidlistára kerülő könyvek és elsősorban a díjazottak. A legfontosabb mégis a döntések utóhatása volt, ahogyan a listán szereplő könyveket vagy kiemelten a győzteseket olvasni kezdték az emberek, illetve a felelősségérzet, hogy ezt jól kell csinálnunk.
Egy díj története nem ott ér véget, amikor átadjuk, hiszen valójában akkor kezdődik.
A Margó-díjjal minden írót ünneplünk, akik éves, sőt – a cikkeinkből kiderül – akár évtizedes távlatban arra készülnek, hogy elmeséljenek egy történetet, amelyhez nyelvet és világot teremtenek, és mindent egy lapra feltéve vállalják, hogy az olvasók elé lépnek. Gondoljunk bele, milyen bátorságra, hitre és munkára van szükség ehhez!
Már le vagyok maradva – nagyon sokat gondoltam erre tizenévesen, amikor sorra derült ki a kedvenc szerzőimről, milyen gazdag az életművük, és bebizonyosodott, hogy mindent visszafelé kell olvasni.
Kész, sikeres szerzők műveit kezdtem forgatni, mondjuk Bohumil Hrabalt, Milan Kunderát vagy Kurt Vonnegutot a középiskolában. Mindenkinek megvolt már a nagy története, hiszen az évtizedes munkásságuk alatt a média, a könyvpiac és az olvasók már kialakították azt. A tutiba kellett belépnem olvasóként, és így minden alkalommal elveszítettem valamit: a felfedezés örömét. Ha csak a kanonizált, legjobb műveket olvassuk, akkor lemaradunk valamiről.
De ha ilyen gazdag életművekről van szó, miért akarnánk a kevésbé fontosakat elolvasni?
Az ismeretlen szerzőből ismerős
Kobe Bryant kosárlabdázó, Lionel Messi futballista, Reisz Gábor filmrendező vagy Jón Kalman Stefánsson író az enyémek: az első pályára lépésüktől, az első kisfilmjüktől vagy könyvüktől kísérem a karrierjüket, megláttam bennük valamit, amit szerettem. Nem egy meglévő sikersztoriba kapcsolódtam be, nem a siker felől visszanézve láttam őket valamilyennek, hanem az ártatlanságuk elvesztésével együtt, a kezdeti útkereséseikkel, sőt sebezhetőségükkel.
A kultúra folyamatos mozgásban van, az ismeretlen íróból, filmesből, színházasból az elvégzett munkát követően ismerős lesz, majd lehet, hogy a pályája során mindent felforgat. Ezért is nevezzük Margó-díjnak:
az író a széléről, első kötetesként elindul a fősodorba, a kánonba.
A kultúra a találkozásokról is szól. Olvasóként vagy nézőként nagyon szeretem, ha először találkozhatok egy történettel, mindenféle előzetes elvárás, tudás vagy értelmezés nélkül.
A Margó-díjra jelentkező szerzőkről és műveikről jórészt alig tudunk valamit: egyszerre kíváncsi, nyers és őszinte találkozások ezek minden esetben, és éppen ezért felejthetetlenek.
A piaci logika soha, sehol nem kedvezett a pályakezdőknek. A vásárló miért kockáztasson, ha egyébként megvásárolhatja a népszerű, kanonizált író könyveit is? Pedig a válasz egyszerű.
A jó olvasó ugyanis nyitott és kíváncsi, szeret kísérletezni, próbálgatni a határait.
Minden első könyv pedig hordozza annak a lehetőségét, hogy felforgassa az irodalmi hagyományt.
