Lehet, hogy a világirodalom klasszikusai, lehet, hogy olvasó millióinak kedvencei, lehet, hogy felmérhetetlen hatást gyakoroltak a kultúrára – írójuk mégsem volt elégedett velük. Az okok sokfélék lehetnek: volt, aki nem találta elég jónak a szövegét, volt, aki úgy látta, elvonta a figyelmet a többi művéről, és olyanok is akadtak, akik könyvük hatása miatt bánták meg azt, hogy megírták. Mutatunk néhány példát.
Franz Kafka
Amikor egy rajongója megajándékozta egy speciális kötésű példánnyal az egyik, még életében megjelent könyvéből, az Átváltozás szerzője a következőket mondta:
„Az én firkálmányom, nem más, mint az iszonyat materializálása. Egyáltalán nem szabadna kinyomtatni. El kellene égetni.”
Mint közismert, meg is kérte barátját, Max Brodot hogy halála után égesse el műveit, köztük A pert és A kastélyt is. Barátja nem teljesítette a kérését, így ma a prágai író említett művei a világirodalom legmagasabb polcán trónolhatnak.
Karl Ove Knausgård
A norvég író Harcom című önéletrajzi sorozaának könyvei sok kapcsolatát tették tönkre, mivel túlságosan sokat árultak el nemcsak az író, hanem a körülötte lévők magánéletéről is. Ezért nyilatkozta KOK a következőket:„Szomorúsággal tölt el minden alkalom, amikor beszélek róla. Eladtam a családomat. Most már mindenki láthat minket.”
Lev Tolsztoj
Az orosz irodalom klasszikusa Vallomásaim című művében arról ír, hogy abban a tizenöt éves periódusban, mely alatt Háború és béke című nagyregényét is papírra vetette, triviális dolognak tartotta az írást, és a szerinte „értéktelen munkáért” járó pénz és siker is befolyásolta, sokszor azért írt, hogy biztosítsa a megélhetését és elfojtsa a lekében az életével és az élet értelmével kapcsolatos kérdéseit. Persze műveit ismerve sejthető, hogy talán kicsit túlságosan is szigorú volt magához.
A. A. Milne
Az angol író azért nem szerette a Micimackót, mert úgy gondolta, annak hatalmas sikere beárnyékolja számos színművét és regényét. Úgy érezte, hogy éppen a meseregény hatalmas sikere ejtette csapdába:
„Menekülni akartam a gyerekirodalomtól (...) Hiába.
Anglia ugyanazt várja az írótól, mint a susztertől, hogy ragaszkodjon a legutóbbi elkészített munkájához.” Ráadásul Milne fiát, a valós Róbert Gidát is könyörtelenül zaklatták az apja által megalkotott karakter miatt.
Agatha Christie
Az író unokája, Matthew Prichard azt nyilatkozta, hogy Christie szinte belebetegedett Hercule Poirot karakterébe, és már 30 évvel korábban meg akarta ölni a nyomozót, mint ahogy később meg is tette 1975-ös Függöny című könyvében. Nagyanyja a detektívet „utálatos, fárasztó, egocentrikus kis lénynek” nevezte.
Stephen King
Stephen King megbánta, hogy 1977-ben Richard Brachman álnéven megírta Rage című regényét, miután a könyvet több iskolai lövöldözéssel kapcsolták össze. A történet középpontjában ugyanis egy diák áll, aki fegyvert visz az iskolába. Bár King azt mondta, hogy a könyv kellemetlen igazságokról beszél, és ezt nem takarhatjuk el magunk elől, mégis, lehet, hogy fel is gyorsítja az erőszakos bűncselekmények elkövetését. A könyv végül azért nem ért meg újabb kiadásokat, mert az író nem szeretett volna megbántani senkit. (Magyarul a kötet mindezidáig nem jelent meg és a fentiek miatt valószínűleg nem is lesz fordítása.)
Peter Benchley
A Cápa amerikai írója azért bánta meg, hogy megírta a Steven Spielberg által 1975-ben filmre is adaptált regényét, mert szerinte
túl sok emberbe oltotta bele a cápáktól való félelmet.
„Most már tudom, amit nem tudtam akkor, amikor a Cápát írtam, hogy nincs olyan cápa, ami rászokna az emberhúsra. Senki nem veszi észre mennyire sebezhetőek és érzékenyek ezek a lények.”
(BuzzFeed)
