Az 1828-ban Nürnberg utcáin felbukkant Kaspar Hausert egyesek badeni hercegnek, némelyek Napóleon, mások pedig Gutenberg bambergi kanonok fiának tartották. A fiatalember látszólag a semmiből bukkant fel, és bár se beszélni, sem pedig írni nem tudott, a nála talált névtelen levélben az állt, hogy csecsemőkorától fogva teljes elszigeteltségben tartották,
és egy titokzatos férfi vigyázott rá.
A kékvérű lelenc
A semmiből jött fiú története felkeltette a közvélemény érdeklődését, és egy csapásra hírességgé tette Kaspar Hausert. Amikor pedig I. Lajos bajor király elrendelte, hogy a fiatalembert éjjel-nappal őrizni kell, egyre több találgatás kapott szárnyra Kasper múltjával kapcsolatosan.
Az egyik pletyka szerint a Badeni-ház leszármazottja lehetett.
A magát két évszázadon át tartó „hercegi elmélet” szerint Kaspar Hauser Károly nagyhercegnek lehetett a fia, akit újszülött korában elraboltak és egy halálosan beteg csecsemővel cseréltek ki. A hivatalos dokumentumok szerint ez utóbbi fiúgyermek születése után nem sokkal meghalt, és mivel a hercegi pár második fia ugyancsak pólyásként hunyt el, egy oldalági rokon örökölte a trónt.
A „hercegi elméletet” a bíró és kriminológus Anselm von Feuerbach terjesztette el, aki felbukkanásától fogva megszállottan kutatta Kaspar Hauser múltját és kilétét. Mivel úgy vélte, a fiú 16 éven át tartó fogva tartására csakis nagy fokú összehangoltság és fegyelem teremtett módot, illetve ahhoz nem kevés pénz és személyzet is szükséges volt, Feuerbach figyelme egyre inkább a királyi házak, azon belül is a badeni nagyhercegi családra koncentrálódott.
Hajminták a múzeumi öltözeten
A történészek a fiú halála óta vitatkoznak Kaspar Hauser személyazonosságának rejtélyén, azt követően pedig, hogy a 20. század végén megjelent a DNS-technológia,
a tudósok is csatlakoztak a rejtély megoldására irányuló erőfeszítésekhez.
A bajorországi Ansbach múzeumában kiállított, állítólag Hauser által viselt ruházatból vett haj- és vérmintákon az elmúlt harminc évben elvégzett DNS-elemzések azonban ellentmondásos eredményeket hoztak.
Új törvényszéki módszerek
Nemrég a Bath-i Egyetem Milner Evolúciós Központjának igazgatója, Turi King által vezetett tudóscsoport a legújabb törvényszéki módszerek alkalmazásával vizsgálta a szóban forgó ruhadarabot. (Érdekesség, hogy nevéhez méltó módon King professzor végezte III. Richárd maradványainak azonosítását is.)
A csapat az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS (mtDNS) nyomait elemezte, és egyértelműen be tudták bizonyítani,
hogy Hauser mtDNS-típusa nem egyezik a Badeni-ház tagjainak mtDNS-ével.
A rejtélyes és tragikus sorsú fiú kiléte továbbra is homályban maradt ugyan, a története azonban régóta foglalkoztatja a történészeket és az írókat. Négy róla szóló könyvet ajánlunk.
Jacob Wassermann: Kaspar Hauser avagy az emberi szív restsége
1828. május 20-án a nürnbergi utcán a járókelők találtak rá „Kasparra” ‒ egy tizenhat év körüli fiúra, aki sem értelmesen beszélni, sem járni nem tudott, holott makkegészséges volt.
A lelencet a város vette gyámságba, és egy tanárhoz adta ki gondozásba. A fiú lassanként megtanult beszélni és beszámolt addigi életéről: egy sötét tömlöcben,
minden emberi társaságtól és szeretettől megfosztva kellett felnőnie, oktalanul és szeretetlenül.
Rejtélyes és rettenetes múltja miatt Kaspar körül hamarosan ellenőrizhetetlen mendemondák kaptak lábra: egyesek úgy vélték, hogy ő a badeni trónörökös, de némelyek Napóleon, mások Gutenberg bambergi kanonok fiának tartották. Személye nemcsak Németország, hanem egész Európa képzeletét is megmozgatta. Csodálói és hívei tiszta lelkű, „nemes vadembert” láttak benne, ellenségei, a kétkedők és a józanabbak agyafúrt szédelgőnek hitték.
A valós történet leghíresebb irodalmi feldolgozása Jakob Wassermann 1908-ban íródott regénye. A mű nem a szélhámosnak, hanem a legendák Kaspar Hauserének állít emléket: a társadalomba ártatlanul, tiszta lélekkel, szinte már felnőttként belecsöppenő ifjút örökíti meg, aki képtelen beilleszkedni a korlátolt, ostoba, kicsinyes környezetébe, akit a szűk látókörű német polgárvilág hiába próbál a maga képére formálni. Kaspar, „Európa gyermeke” rövid életében egyszer sem talál igazi otthonra: gyámjai és „jótevői” hol nevelési elveiket szeretnék kikísérletezni rajta, vagy saját személyüket igyekeznek a híresség által előnyösebb helyzetbe juttatni, hol álnok kétszínűséggel közelednek hozzá,
hogy a nem kívánatos trónörököst eltegyék láb alól.
A különleges, égi tisztaságú ifjú egyre kétségbeesettebben vergődik az intrikák, hazugságok, önérdekek és pénzsóvárság hálójában, mígnem a gonosz szándékok őt is a mélybe rántják…
Peter Tradowsky: Kaspar Hauser
Hogyan hatott a csecsemőként elrabolt badeni herceg sorsa a modern kor történelmére? Ha már elrabolták, miért nem ölték meg? Miért tartották inkább tizenhárom évig egy kamrába zárva? Hogyan próbálták tudatát állati szinten tartani? Miért engedték aztán mégis szabadon?
Hogyan tudta volna Kaspar Hauser lefektetni egy új, emberibb társadalmi rend alapjait?
Milyen körök érdekeit szolgálta az, hogy – miután már beilleszkedett a társadalomba – kiszakították barátai közül és megkeserítették az életét? Miért tették ki annyi szenvedésnek, mielőtt megölték volna? Miért próbálták még halála után is minden eszközzel rossz hírét kelteni? Hogy lehet, hogy az egyesek által csalónak vagy vadembernek tartott lélek a halálos ágyán minden rosszakarójának megbocsátott és gyilkosa lelki üdvéért imádkozott?
Kortársai bölcs megérzéstől vezetve Európa gyermekének nevezték Kaspar Hausert. Származásából, egyéniségéből és a történelmi helyzetből adódóan sorsa valóban szorosan összefonódott Európa sorsával. Tragédiája ezért hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt két évszázadban Európa elveszítette saját identitását. Azonban, ha Kaspar Hauser történetét elfogulatlan, értelmes gondolkodással vizsgáljuk, megtaláljuk benne Európa felemelkedésének kulcsait: ha lelkiségünkben őt követjük és történelemszemléletünket átformáljuk,
új értelmet nyer számunkra az európai lét.
Kaspar Hauser romlatlan értelme gyermeki nyíltsággal fordul a világ felé. Jót és rosszat egyaránt a szívébe fogad, de mindenre – még a szándékos rossz akaratra is – csak viszonzásvárás nélküli szeretettel válaszol. A világtól nem vár semmit, hanem Krisztus szívére hajtja a fejét, csak tőle remél vigaszt, és az ő szeretetét közvetíti az emberek, akár megkínzói felé is. Ahelyett, hogy menekülne sorsa elől, az örömöket és nehézségeket egyaránt vállalva rátalál valódi önmagára.
Kaspar Hauser élete tükör, melyben megpillanthatjuk a mögöttünk álló árnyakat, halála tanítás az emberi szellem erejéről és arról, hogy a szeretet legyőz minden rosszakaratot
P. J. Blumenthal: Kaspar Hauser testvérei ‒ A vadember nyomában
Kaspar Hauser, az emberektől elzártan nevelkedett fiú történetével korától kezdve egészen napjainkig rengeteget és rengetegen foglalkoztak. A különös vadember és a hozzá hasonlóan emberektől elvadultan felcseperedett, valódi Tarzanok és Mauglik meséjét néhányan csupán elrettentő kuriózumként borzongták végig, holott ezek a rémmesék valójában az emberi lét legkomolyabb kérdéseit feszegetik.
Vajon eleve gyengeelméjűnek születtek ezek a szerencsétlenek, vagy a társadalomtól, az emberek közösségétől való elszakadás fejlesztette vissza eredetileg velük született képességeiket? Elsajátítható-e felnőttkorban az emberi viselkedés, a beszéd, a társadalmi együttélés szabályrendszere?
Egyáltalán, mi teszi az embert emberré? A születés vagy a neveltetés?
P. J. Blumenthal író-újságíró a témában egyedülállóan gazdag anyagot gyűjtött össze: száz, kisebb-nagyobb részletességgel feldolgozott esettanulmány segítségével mutatja be a Kasparhoz hasonló gyermekek különös fogadtatását a társadalomban és az esetük kapcsán felvetődő legfontosabb problémákat.
A könyv Indiától Olaszországon és Perun át egészen Magyarországig feltérképezi az összes vadgyermek történetét, időben pedig majd kétezer évet fog át: az első, 539-ben feljegyzett esettől egészen 2002-ig, a Bello nevű nigériai csimpánzfiúig kalauzol el bennünket. A témát alaposan ismerő szerző maga sem tagadja: egyértelmű válaszokat a megannyi konkrét eset sem sugall, s az olvasóra bízza a mindig érdekes, helyenként azonban drámai vagy éppen tragikus mélységekig hatoló esettörténetek továbbgondolásának feladatát.
Bogdan-Alexandru Stănescu: Kaspar Hauser gyerekkora
Bobită iskolából kicsapott, a nagyváros perifériáján bandázó kamasz. Csonka családban, kisstílű szerencsejátékosok, egzisztenciájukat elveszítő kisemberek, alkoholista költők és gátlástalan konjunktúralovagok között válik felnőtté. A nyolcvanas-kilencvenes évek Romániájának eksztatikus káoszában szinte öntudatlanul kell kiverekednie a saját helyét a furcsa és folyton változó körülmények között. Az elhagyatottság érzésével küszködő, melankolikus fiatalember drogokkal, nőkkel és alkohollal próbálja erősíteni önmagát, majd az egyetem után beindul kalandos könyvkiadói karrierje. Bár a világ egyre jobban kitárul számára ‒ a történések színtere Bukarest után Kanada, Frankfurt és Kréta ‒,
a talajvesztett és kiégett főhősnek a saját belső korlátaival mindenhol meg kell küzdenie.
A tizenkét szorosabban-lazábban összefüggő történet kesernyés humorú pikareszk fejlődésregénnyé áll össze, mely képet ad a román társadalom nagy átalakulásáról, és arról a generációról, amelyik ebben az átalakulásban elveszítette önmagát.
Forrás: phys.org
Nyitókép: Wikipedia
