Január 26-án indult útjára a Három Hollóban az a hat részesre tervezett sorozat, amely 2023 irodalmi Nobel-díjasa, Jon Fosse bemutatását tűzte ki céljául. A norvég szerző A. Dobos Éva fordításában megjelent Reggel és este, valamint Fehérség című köteteit a hét könyvének választottuk nemrégiben (előbbi a 2023-as év végi listánkon is a top10-ben szerepelt), ezért kíváncsian vártuk a Fosse, a lírikus címmel, március 28-ára meghirdetett eseményt. Melynek keretében A. Dobos Éva, Kukorelly Endre és Piros Vera cserélt eszmét
a „füllel olvasható” próza poétikumának kérdéseiről.
„Nyugi, dagi, slowly!”, avagy Fosse és a lebegés
Az est elején A. Dobos Éva Dante Isteni színjátékának első tercináját olvasta fel Babits Mihály fordításában. A nyitósorok megidézték Fosse Fehérség című könyvének kezdőjelenetét, így aztán Kukorelly Endre a Kalligram gondozásában frissen megjelent szövegből olvasott fel egy hosszabb részletet.
Majd pedig megosztotta a hallgatóság tagjaival, hogy úgy érezte, ennek a prózának a finom hömpölygéséhez hozzá kell lassulnia. El kell találni a tempót, hogy igazán megszólítsa, hogy „visszabeszéljen” neki a szöveg, ami a rohanó munkanapok között számára nem olyan egyszerű. „Nyugi, dagi, slowly!” – fogalmazta meg Kukorelly, hogy mit üzen számára Fosse kötete.
Piros Vera azzal egészítette ki az előtte szóló gondolatát, hogy nyugalmat áraszt a Reggel és este is. Szerinte a hőlégballonozáshoz hasonló tapasztalatot jelent olvasni a kötetet, így a „fix pont körüli lebegés élményét” adta neki a szöveg. Voltaképpen ez jó megközelítést kínál a Fosse, a lírikus című est dinamikájának leírásához is. A beszélgetésnek ugyanis egyértelműen a Nobel-díjas norvég szerző volt a centruma, emiatt nem hiányzott belőle megítélésem szerint a jól körülírható tematika, és nem vált hátrányára az a kockázatos manőver sem, hogy a bő hatvan perc alatt végig vándorolt a moderátor-szerep.
A nyugatnorvég fjordok nyelve
Az eseményről a közösségi médiából értesülő publikum előzetesen arra számíthatott, hogy A. Dobos Éva lesz az est háziasszonya, azonban Kukorelly Endre a fordítóhoz intézett izgalmasabbnál izgalmasabb kérdései miatt lépten-nyomon változott a dramaturgia.
Piros Vera, Kukorelly Endre és A. Dobos Éva. Fotó: Grátzer-Bogdán Tamás
A. Dobos Éva először Fosse szövegeinek nyelvéről, a nynorskról, vagyis újnorvégról mesélt. Megtudtuk, hogy ez a skandináv ország nyugati parti partjainál beszélt népi nyelv ezernyi dialektusából a 19. század közepén, Ivar Aasen gyűjtései nyomán mesterségesen megalkotott nyelvtani rendszeren alapul. Hiába készült el azonban a struktúra, ezt követően még hosszú ideig a bokmål (vagyis könyvnyelv) számított Norvégiában általánosnak – ezen írt Ibsen, és ezt használja Karl Ove Knausgård, valamint a mai norvégok túlnyomó többsége is.
Egy ideje azonban nemzeti nyelvnek számít már a nagyjából 250 ezer ember által beszélt nynorsk is – így akinek kedve tartja, így töltheti ki az adóbevallását, de minden más hivatali papírnak is van újnorvég változata. Sőt, Oslóban működik egy színház, ahol kizárólag nynorsk nyelven játszanak, így, ha Ibsent visznek színre,
akkor le kell fordítaniuk a darabot.
Tájszavak nem, líraiság igen
Kukorelly itt megkérdezte, hogy ha Fosse és Knausgård találkozik, akkor vajon milyen nyelven kezdenek el egymással diskurálni. A. Dobos Éva szerint az egyik nynorskul, a másik pedig az oslói „könyvnyelven”, elvégre nagyjából olyan közel van egymáshoz a kettő szókincse, mint a cseh meg a szlovák. És itt a fordító hangsúlyozta: egészen biztos benne, hogy Fosse nem váltana bokmålra, még egy ilyen helyzetben sem.
A Reggel és este egy jósággal teli, konok halász könnycseppektől könnycseppekig tartó története. A cigarettafüstbe és ködbe burkolózó szöveg minden mondata gyönyörű, sötét, fénylő és bizonytalan. Összekeverednek benne az újszövetségi és a norvég nevek, egymásba ér lapjain a csend és a hebegés. Ez a hét könyve.
Tovább olvasokAztán a beszélgetés ezen pontján A. Dobos Éva megosztotta a hallgatósággal a fordítással kapcsolatos egyik legfontosabb dilemmáját. Mint megtudtuk, nem szerette volna tájszavakkal, ódon hangzású, népies kifejezésekkel terhelni a magyar szöveget, a nynorsk zenéjét, líraiságát viszont megpróbálta visszaadni.
Bernhardttól a toaletten kiaggatott kitüntetésekig
Kukorelly egy közbevetett félmondatának köszönhetően a beszélgetés ezt követően megint másfelé fordult. Az író gyanútlanul azt jegyezte meg, hogy Fosse prózája őt Thomas Bernhardt írásaira emlékezteti. A. Dobos Éva erre felidézte a norvég szerzővel való személyes találkozásait. Először egy szállodában futottak össze, amikor A. Dobos az Álmatlanság fordításán dolgozott. Az író azt mondta neki, ne törődjön vele, hogy az eredeti szövegben hol vannak az írásjelek, és arra biztatta, hallja meg a zenét a mondatok mögött –
így rá fog érezni a magyar nyelvű változat dallamára is.
Másodjára a nemzet művészének kijáró, az oslói királyi palota szomszédságában található 19. századi villába, a Grottenbe hívta fordítóját Jon Fosse. A. Dobos Éva itt láthatta, hogy az írónak rengeteg Bernhardt-kötete van. És itt szembesült azzal is, hogy a kitüntetéseit a Nobel-díjas rendre a mosdóban rakja ki.
Mit adhatnának nekünk a norvégok?
Újabb éles kanyarral Kukorelly a norvég irodalmi élet működéséről kezdte faggatni A. Dobost. Megtudtuk, hogy a skandináv modell alapja, hogy erős érdekvédelmi szervezetekbe tömörülnek a műfordítók és a kiadók. Ennek értelmében van egy meghatározott ívdíj, aminek nem ígér alá egyik fordító sem – a Közép-Európából elképesztőnek ható praxis hallatán tátva maradt a szánk, utólag pedig úgy tudom szavakba önteni ezt a mifelénk merőben szokatlan gyakorlatot, hogy a betyárbecsület találkozik benne a jóléti államok vívmányaival.
Fotó: Grátzer-Bogdán Tamás
És még ez sem minden. A szerzők és a fordítók ugyanis Norvégiában egytől egyig lemondanak a műveik könyvtári kölcsönzése után nekik járó díjról. Az összeg így közös kalapba kerül, hogy egy független kuratórium döntése nyomán induló vagy még kevesebbet bizonyított írók-költők-műfordítók támogatására fordíthassák. Az ösztöndíjrendszer – mondta A. Dobos Éva –
átlátható és kiszámítható.
Mindezek dacára Fosse fordítója arról számolt be, hogy a norvégul megjelenő címek száma évről évre csökken – főleg a kis nyelvek rovására. Pedig az Utas és holdvilág négy utánnyomást élt meg Norvégiában és Az ajtónak is nagy sikere volt. Hozzátette, hogy bár a kortársak közül Nádas Péter és Krasznahorkai László könyvei is elérhetők norvég nyelven, és bár az ottani olvasók előszeretettel dicsekednek vele, hogy beszerezték a legújabb magyar műveket, szerinte azok rendre a polcokon kötnek ki ‒ olvasatlanul.
Hogyan teremtett stílust a friss Nobel-díjas Fosse a színházban? Miért különleges az újnorvég, és miért nagy dolog, hogy Fosse ezen a nyelven ír? Karl Ove Knausgård melyik könyvébe írta bele példaképét, és mit olvasson az, aki most ismerkedik a fossei prózauniverzummal? Összeállításunkból kiderül.
Tovább olvasokA nyelvek tűrőképessége és a megtizedelt kötőszavak
Az újabb etapban A. Dobos Éva elárulta, hogy kíváncsi volt, mit kezdene a mesterséges intelligencia Fosse szövegeivel. Bár tapasztalata szerint az MI a tényirodalommal, de akár egy Nesbø-krimivel is prímán elboldogul, a Nobel-díjas szerző prózáját meggyőződése szerint képtelenség az algoritmus segítségével magyarra fordítani.
Zárásként szóba került A. Dobos ars poeticája is. Szerinte a legfontosabb, hogy a szövegek átültetése során tekintettel kell lenni a nyelvek tűrőképességére. Fosse például elképesztően sok ’és’-t használ a szövegeiben, amit a magyar nem bírt volna el,
ezért az eredeti kötetek kötőszavainak úgy a negyedét ő kigyomlálta a fordításaiból.
Végül A. Dobos Éva abba is beavatott, hogy a Fehérség nyitómondatán rengeteget morfondírozott. Szerintünk megérte a fáradság, hiszen amint a könyvről írt kritikánkból is kiderül, kitűnő döntést hozott.
Nyitókép: Tom A. Kolstad / Samlaget
