Hajnóczy Péter tragikusan rövid élete, és a tavaly nyolcvanadik születésnapját ünneplő Nádas Péter életművében látszólag alig vannak közös pontok. Ennek ellenére a Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításában mégis párba állították őket, és nemcsak mint a „Pétereket” (Esterházy mellett), hanem két olyan szerzőt, akik alapjaiban meghatározzák a magyar kortárs irodalmat. Nem voltak közös mestereik vagy hasonló szövegviláguk, de mindketten olyan elemi élményekből táplálkoznak - még ha nem is szándékosan -, amelyek bőven elég indokot adnak rá, hogy szorongva, olykor kívülállóként szemlélve a világot, mégis maradandót alkossanak. Barnás Ferenc megnyitóbeszédében azt mondta:
„Mindketten saját magukról írnak, vagyis a világról, a személyesen van a hangsúly, nem az önéletrajzin”.
A szerzőket élettörténetük tükrében kell vizsgálni
A kiállítás kurátora, Bazsányi Sándor azt helyezte a középpontba, hogyan lehet két ennyire különböző szerző írói világát egy térben bemutatni. Elmondása szerint az volt a legnehezebb, hogy megtalálja a megfelelő koncepciót, hiszen Hajnóczy Péter életműve teljes, míg Nádas Péter esetében máig történő irodalomról van szó. Vannak persze párhuzamok, mint például az is, hogy mindketten 1942-ben születtek és húszévesen írták meg életük első publikálásra került prózáját. Mindketten a Kádár-korszak művészei, akik a hetvenes évek végén léptek be az irodalomba. A kurátor szerint noha ezek csupán felszínes azonosságoknak tűnnek, igenis elementáris erővel hatottak. „Üdítő volt a nem hivatalos irodalmiság. Hihetetlen ereje volt az 1982-ben megjelent kötetnek (A halál kilovagolt Perzsiából - a szerk. ) és az 1986-os szinte kezelhetetlen méretű, egzotikusnak számító Emlékiratok könyvének”.
A kiállítás címét a kurátor Nádas Péter Évkönyv című kötetéből kölcsönözte. Ebben olvasható egy részlet, amelyben a szerző Hajas Tibor művészetét és a saját látásmódját tárgyalja: „Legfeljebb, ha a létezés botrányáról beszélő szövegekről van szó, akkor az ember alkata szerint választ és ítél. Ám senki nem állítsa nekem, hogy van alkat, mely elkerülhetné a saját botrányát.” Bazsányi Sándor ezt azzal magyarázta, hogy
a létezés botrányával való szembesülés alkati kérdés.
Mindketten nehéz természetű írók hírében állnak, amit a kurátor szerint munkáik is alátámasztanak. Az életrajzuk a nehéz tapasztalatok feldolgozásáról szól, a korszakról már nem is beszélve, hiszen pályakezdőként a halványuló Kádár-korszak a létezés botrányát is közelivé tette számukra. Bazsányi Sándor azt tanácsolta, hogy a szerzők írói világát ennek tükrében kell vizsgálni. A kiállítás több audiovizuális elemmel, képpel, videóval, régi rádiófelvétellel hozza közelebb a szerzőket. Az egyik ilyen videóban Nádas Péter kettejük kapcsán a negativitásról beszél. A szerző szerint a negativitás átformálható pozitivitássá, és azt is meg lehet mutatni, hogy mennyi szépség rejlik benne. A szerző szerint az már alkati kérdés, hogy ez megy-e valakinek, vagy sem.
Regényvilágokat térben ábrázolni, olyan mint fából vaskarika, vagyis lehetetlen vállalkozás
„A halál kilovagolt Perzsiából és a Párhuzamos történetek egy-egy szálát húztuk ki, teljesen más szerkezetű térben” – mondta a kurátor. A kiállítás három teremben tárja fel az írók életművét, amelyeket vastag piros csík választ el. A kettéosztott tér jobb oldalán Hajnóczy Péter, bal oldalán Nádas Péter élete mutat görbe tükröt egymásnak. A termeken végighaladva élesen kirajzolódik, hogy
a szerzők élete, temperamentuma, látásmódja aligha keresztezi egymást.
Hajnóczy Péter oldalán Hajas Tibor képzőművész, performer, költő, filmrendező, Nádas Péter oldalán Nádler István képzőművész képi világa segíti a megértést. Annak ellenére, hogy a szerzők életében alig akad közös pont, Hajas Tibor és Hajnóczy Péter sorsa egész sok hasonlóságot mutat. A képzőművész az íróhoz hasonló önpusztító életet élt, mígnem 1980-ban autóbalesetben meghalt. Nádler István festői világa pedig Nádas Péterhez áll közel, hiszen egyszerre heves és önelemző. A kiállítást Barnás Ferenc nyitotta meg, aki elsőre megijedt a felkéréstől, mert azt gondolta, ez egy olyan feladat, amit nem vállalhat el. „Félek a nagy íróktól, Nádastól különösen” – mondta, majd hozzátette, hogy a felkérés után eszébe jutott Szerdahelyi Zoltán Beszélgetések Hajnóczy Péterről című tizenhét beszélgetésből álló interjúkötete, amely a szerző halálának tizedik évfordulójára jelent meg. Barnás Ferenc felidézte, hogy a könyv sokáig olvasatlanul hevert a polcán, majd elementáris erővel hatott rá, amikor kézbe vette. Az író szerint szerint senki nem illette olyan szép szavakkal Hajnóczy Pétert, mint Mészöly Miklós Szerdahelyi kötetében, akinek szintén meghatározó szerepe van a kiállításban. Az első terem a kezdetekre fókuszál és kiderül, hogy a különböző írói alkat ellenére mégis van néhány párhuzam a szerzők munkái között. Barnás Ferenc is a születéssel kezdte nyitóbeszédét, kiemelve, hogy Hajnóczy Péter rövidre szabott élete már akkor, a születés pillanatában megpecsételődött. Ugyan a legendákat ő gyártotta magáról, ám Barnás Ferenc szerint a lelencházat, vagy Nádas Péter esetében a hányattatott gyermekkort még a kreált történetekkel sem lehet elfedni.
Mi a közös nevező?
Az életművek metszete a hetvenes évekre jellemző rövid prózák világa,
olyanoké, mint Mészöly Miklós az Alakulások című szövegcsoportja, Nádas Péter a Leírás című novelláskötete, és Hajnóczy Péter A pad vagy A szertartás című szövege. Mészöly Miklós 1979 nyarán a bécsi olvasóknak bemutatta a pályakezdő Nádas Péter, Hajnóczy Péter, Esterházy Péter, Bereményi Géza és Lengyel Péter írásait. Itt találkozhatott volna a két szerző, ám Hajnóczy Péter nem vett részt az eseményen, így tulajdonképpen ez is csak egy félig közös halmaz. Az írók első szövegeiből sokszor érzékelhető a mester hatása. Nádas Péter egyetlen, igazi mestere Mészöly Miklós volt, akivel a hetvenes években egymás mellett is éltek és dolgoztak Kisorosziban, egészen addig, amíg teljesen más poétikai irányt vettek. A terem Nádas-oldalára felkerült néhány portré, amelyeket az író fényképezett szerzőtársairól. Örkény István, Pilinszky János, Esterházy Péter személye nemcsak emberileg fontosak, de a kurátor szerint Nádas Péter önmagát is a másokról készült portrékon keresztül értelmezi. Ezt az állandó önelemzést említi Forgách András is, ugyanis az utolsó teremben a látogató meghallgathatja, hogy milyen hatással vannak a „Péterek” (Nádas és Hajnóczy) a mai kortárs szerzőkre.
Forgách András szerint Nádas Péter szövegeinek van egy különös belső értelmezése. Az író a videóban felelevenít egy kritikát a Párhuzamos történetekről, amely azt fogalmazta meg, hogy a kötet túl nyitott, befejezetlenül hagyott történet. Forgách András szerint a kritika nem állja meg a helyét, hiszen amióta Nádas Péter kitűzött maga elé egy célt, azaz, hogy feltárja önmagát, minden egyes idegszálával azon dolgozik, hogy ezt elérje. „Elsősorban önmagát elemzi. Ugyanakkor nem ad válaszokat.
Számomra egy Nádas-mondat megnyitja a dolgokat, nem bezárja.
Amikor becsukom a könyvet, egy nagyobb világban vagyok. Akkor kap el a történet, ha mélyre fúr, akkor is, ha ez problémás” – mondja Forgách András a videóban. Hajnóczy Péter esszenciája ezzel szemben abban rejlik, hogy tanúként viszonyul önpusztító életéhez, akit éppen ezért Csáth Gézához, Ady Endréhez, Edgar Allan Poe-hoz, vagy F. Scott Fitzgeraldhoz hasonlítanak. Erre reflektált Barnás Ferenc is, és azzal egészítette ki, hogy mindketten egy olyan korban éltek, amikor a mindennapi tapasztalás és életérzés még a létezésnél is botrányosabb. „A Kádár-rendszer velejéig hazug világa, a teljes kilátástalanság bizonyos fajta irányokba mozgatja az írói képzeletet, például az egyik látomásos világát…A másik is azt az anyagot dolgozza meg, amiből jórészt állunk, azokról a viszonyokról tudósít, melyek a tudatunkat, életünket, és végeredményben lét-érzékelésünket sokkal elementárisabban határozzák meg, mint azt gondolni szeretnénk. Épp az ő írásaikon keresztül tudjuk, mi volt a rendszer, milyen volt a rendszer – hazug, megalkuvó, ügynök-fundamentumú, önkényes, kisszerű, viszolyogtató, émelyítő stb.” – fogalmazott Barnás Ferenc.
A második terem a szerzők magánéletét állítja fókuszba, itt Hajnóczy Péter oldalán túlsúlyban vannak a személyes tárgyak, iratok, hiszen az ő esetében már kész, lezárult életművel állunk szemben. A szerző bármennyire igyekezett, nem tudott rendszerezni, napló helyett a naptárba jegyzetelt. Egészen kaotikus módszerét valószínűleg csak ő tudta követni, külső szemlélőként fogalmunk sincs mit jelenthet a Merőkanál és FREUD: 72.old bejegyzés augusztus elsején. Vitrin mögé kerültek A halál kilovagolt Perzsiából kéziratához készült jegyzetei, illetve több tucat üres gyógyszeres üveg is. Az utolsó teremben egymás mellett, ám mégis jól elválasztva veszünk el Nádas Péter Párhuzamos történetek, illetve Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című regényében. Utóbbinál szó szerint, ugyanis egy labirintuson keresztül, régi újságcikkek kivágásaival tűzdelt falak között vezet az út. A regény hőse megpróbálja elhitetni magával, hogy szerelmes, akárcsak a szerző az olvasóval, hogy A halál kilovagolt Perzsiából szerelmes regény, amiben egy alkoholista férfi visszaemlékezéseit olvashatjuk, miközben megelevenedik a Kádár-rendszer. Mire a labirintus végére érünk, úgy érezhetjük magunkat, mint a regény főhőse. Kiégve, a korszak jellegzetes életképei között, kudarcra ítélve. Az utolsó teremben látható videóban Cserna-Szabó András arról beszél, hogy
Hajnóczy Pétertől megtanulhatjuk hogyan kell méltósággal veszíteni.
Az író azt is elmondja, hogy először gimnazistaként olvasott Hajnóczy-szöveget, de máig érvényes, fontos üzenetet kapott tőle. „Megmutatta, hogy van jogunk feladni a harcot, amikor a világ csak arról szól, hogy nyerni kell. Ez erőt ad.” A terem másik oldalán Nádas Péter Párhuzamos történetek című kötete ezzel szemben sokkal letisztultabb formában jelenik meg. Az Emlékiratok könyve után csaknem húsz évig dolgozott a háromkötetes regényen, amiben a huszadik század meghatározó eseményeit, rengeteg szereplőt, teret és időt vázol. Az már a látogató fantáziájára van bízva, hogy Nádas Péter és Hajnóczy Péter főszereplői vajon mennyiben a szerzők alteregói, mindenesetre, ha olvasunk a sorok között, a kiállítás talán erre is válaszol. Az biztos, hogy a szerzők valóságai hasonlítanak, de a világaik mégis különböznek. Nádas Péter morális kérdéseket jár körbe, miközben nem moralizál, és komplexitásában tárja fel az életet. Hajnóczy Péter életműve pedig egy olyan ember története, akinek a teljes széthullás közepette is van ereje egyben tartani magát.
Hajnóczy Péter nyolcvanadik születésnapjára készült cikkünket ITT találod, Nádas Pétert pedig EBBEN a cikkünkben köszöntöttük fel.
