Minden egy döntéssel kezdődik, morfondírozott magában Eszter. Ezzel a mondattal engedte őt útjára legutóbb a pszichológus, akihez egy éve kezdett járni a pánikrohamai miatt. Persze ezekről a tünetekről nem beszélt Helénának, hol vannak az ő problémái a barátnője elmebajához képest, neki csak légszomja van, kiveri a víz, úgy érzi, mintha fojtogatná valaki vagy valami, nem bír nyelni és gombóc van a torkában. Először azt hitte, hogy ezek a korai menopauza tünetei, főleg az izzadás meg a hangulatingadozás, de a nőgyógyász szinte kiröhögte, miután megvizsgálta. Ugyan már, Eszter, 41 éves, semmi jele a klimaxnak, én inkább a stresszre gyanakodnék. Minden rendben van otthon, kérdezte, és akkor Eszteren volt a sor, hogy felröhögjön, nem, nincs minden rendben,
de mutasson egy embert, akinél minden rendben van.
A pszichológust egy kolléganője ajánlotta, hatékony, ezzel az egy szóval jellemezte, és Eszternek ennyi elég volt. Igen, minden egy döntéssel kezdődik, de mivel kapcsolatban kellene döntenie? Hiába járt egy éve Sarkadi Évához, úgy érezte, egyhelyben vesztegel. Szél kellene a vitorlába, addig nem tud kihajózni, ilyen mondatokat kapott a terápia során, ő pedig bólogatott, de valami kézzel foghatóbbra lett volna szüksége, persze, a pszichológus nem fogja megmondani neki, mit csináljon, nem az anyja, ő mégis bizonytalan volt. Félt a változástól. Elméletben jól megoldotta az életét, de ha cselekedni kellett, bepánikolt.
A gondolataiból a hentes hangja szakította ki. Jó reggelt, mosolygott a nagydarab, őszes hajú, hatvanas pasi, piros foltokkal az arcán. Biztosan iszik, jegyezte meg magában Eszter,
minden reggel ledönt egy négycentes pálinkát és szalonnát eszik kolbásszal meg fehér kenyérrel.
Jó reggelt, köszönt vissza kimérten a nő, aki Eszter előtt állt. Azt a csirkemellet kérem, ott, jobbra, mutatta, ami közelebb van magához, igen, második sor, nem az, a mellette lévő, nem az, alatta, igen. Mint régen a torpedóban, G6 nem talált, G7 talált, de nem süllyedt, nevetett a hentes. Ah, legyintett a nő, a mai gyerekek már nem ismerik a torpedót, csak megy a nyomkodás a telefonon, bizony, csak a telefon, még a gumizást sem ismerik, helyeselt a hentes, vagy az ország-várost, kontrázott a nő, a gumizás, erősködött a hentes, meséltem a lányomnak, hogy fiú létemre beálltam a csajok közé gumizni, annyira szerettem, de ezt már Eszternek mondja, mert a nő miután megkapta a csirkemellét, már ott sincs, a hentes pedig tovább kedélyeskedik most már Eszterrel, kézcsók, mit tetszik parancsolni, farhát, két kiló, már nem csak annyit lehet kérni, már nem hatósági áras a farhát, kánaán, szólal meg Eszter, bizony, rendeltem is egy új mélyhűtőládát, telepakolom farháttal, ha jön a vírus azt fogom enni, én a macskának adom rizzsel, válaszolja Eszter, persze, értem én, kishölgyem, de a pörköltbe mindig kell, nincs csirkepörkölt farhát nélkül, még valamit adhatok, de a választ meg sem várja, mintha Eszter arcára lenne írva, hogy ennyi volt, egy gyors kézcsókommal el is köszön.
A pénztárnál aztán Eszter újra belefut a nőbe, aki az előbb még a hentespultnál állt. Most hangosan köhög, közben jobbra balra tekinget, cicceg, az óráját nézi, majd az orra alatt morgolódva, félhangosan megjegyzi, nem hiszem el, a pénztárban senki, nem igaz, hogy nem látják a sort, na, ezért utálom a CBA-t, bezzeg az Aldiban meg Lidlben egyből csöngetnek, és bemondják ezt a kasszaszalag dumát, ugye, fordul hátra és egyetértő bólogatást vár Esztertől, közben megcsörren a telefonja, Maroon 5 Memories a csengőhangja, na, itt vagyok, igen, vettem csirkemellet, de kérlek, ne zsírba süssed majd ki, és főleg ne étolajba, kacsazsír, hát, nem tudom, van otthon kókuszolaj, és vegyél, kérlek vegán sajtot is, nem, a CBA-ban nem lehet kapni, és ne dobd ki a papírját, meg akarom nézni az összetevőket, köretnek, hm, szerintem gluténmentes, teljes kiőrlésű tésztával lenne a legjobb, nem, krumplit semmiképp, mindegy, akkor legyen csirkepörkölt,
de én már vissza nem megyek combért, azt vegyél te.
Miközben Eszter a nőt hallgatja, elismétli magában a mondatait, elképzeli, kihez beszél, milyen az otthonuk, kertes házban élnek vagy panelban, kutyájuk van vagy macskájuk, tiszta a fürdőszoba vagy tele a mosdó hajszállal. Gyerekkora óta ezt csinálja. Figyel és rögzít. A külvilág történéseit – emlékszik, hét-nyolcéves lehetett, amikor az orvosi rendelőben az anyjával a fogorvosra várták, és ő unalmában a narancssárga műanyag székeket számolta és a csempék mintázatát figyelte, aztán eldöntötte, hogy amikor sorra kerülnek, nem lép a barna-fehér csempéket elválasztó vonalra, mert akkor biztosan nagyon fog fájni a vizsgálat. A történetgyártós és számolós szokás végigkísérte Eszter életét, ezt csinálta a strandon, a boltban, a buszon vagy a metrón, most is, ahogy felszáll a villamosra az embereket nézi, főleg azokat, akik szerinte gyanúsan viselkednek, megjegyzi az arcvonásaikat, a ruházatukat, elképzeli, hogy pisztolyt ránt az egyik utas, vagy robbanás történik, így később, amikor a rendőrség kihallgatja, hasznos szemtanú lesz, és az ő vallomása alapján készítik el a támadó fantomképét. Eszter olyan, mint a szivacs, magába szívja a szagokat, az illatokat, az embereket, a mozdulataikat, gesztusokat, arcmimikát, hanghordozást, milyen ruhát hordanak, miről beszélgetnek, mindent elraktároz, hátha egyszer szüksége lesz rá.
A villamos megáll a hídon, záródnak az ajtók, Eszter kibámul az ablakon, a szikrázó napfény megcsillan a Duna vizén, ő meg hunyorog, és úgy érzi, néha nagyon szereti ezt a várost. Megáll mellette két nő, mindketten futóruhában, ha egy férfi azt mondja, hogy jóban van az anyjával, az mindig gyanús, szólal meg az alacsonyabbik, igen, helyesel buzgón a másik, de én attól is ki vagyok készülve, ha azt mondják, hogy jó viszonyban vannak a volt feleségükkel, téged az nem triggerel, de, az is gáz, én tegnap megkérdeztem Gábort, hogy boldog-e, mire ő azt mondta, nem boldog, inkább elégedett, érted te ezt, hogy tud így élni. Eszter próbálja nem feltűnően végigmérni őket, az ajtó felé indul, és akkor mintha egy ütés érné őt, rájön, hogy mit kell tennie. Megérkezett a szél a vitorlába, írni fog, és onnantól kezdve, hogy leírja az első mondatot, megváltozik az élete.
Semmi sem lesz ugyanolyan mint előtte.
Amíg felfelé sétál a Margit utcán az iménti párbeszédet memorizálja, ha hazaér, első dolga lesz leülni a laptophoz, megnyitni egy Word dokumentumot, és leírni, amit hallott. Amikor megérkezik, meglátja a férjét a fürdőszobában, ahogyan az a füléből vágja ki a szőrt, és Eszternek elszáll minden gondolata, egyetlen szó sem jut eszébe, amit leírhatna.
