A beszélgetés ívét az a gondolat adta meg, hogy az apaság alatt nemcsak azt értjük, amikor valaki apává válik, hanem azt is, hogy van apánk, nagyapánk, sőt irodalmi szempontból is megvannak az apafiguráink, amikből viszont Grecsó szerint a nyolcvanas években mindenki híján volt. Elmesélte, hogy a baráti körében mindössze két-három apa volt igazán jelen a gyereke életében. Mivel mindenki vágyott az apafigurákra, az összes gyerek körülöttük zsongott. “Nem értettük, hogy mit akarunk a másik apjától, utólag persze már tudom”. Grecsó szerint a családjában az a tendencia, hogy a férfiak nyomás alatt jobban bírták az életet. Aztán ahogy enyhült a világ, és kezdetét vette a Kádár-korszak puha diktatúrája, valami megtört bennük. “A mi családunk férfitagjai ezt nem tudták kezelni. Apám álmodozó alkat volt. Színész akart lenni, de ez sosem adatott meg neki, és még azt is meg kellett élnie, hogy a vetélytársának viszont sikerült.” Grecsó apja ennek ellenére nem adta fel az álmait. Tizenöt évig szavalóversenyekre járt, és mindent megmozgatott, hogy kitörhessen a zsellér életből. “Nem elég, hogy apám legnagyobb vetélytársa is indult az országos szavalóversenyen, és megnyerte, de Sándor Pál Herkulesfürdői emlék című film főszerepét is megkapta” - mesélte Grecsó, akinek az a meggyőződése, hogy az életben vannak nagy pillanatok és nagy törések. Az apjának főleg az utóbbiból volt több, rendíthetetlenül követte az álmait.
Abban nőttem fel, hogy apám azt üvölti, nagyon fáj. Félelmetes volt, meg cuki.
Mindenkinek eszébe jut egy szó az apasággal kapcsolatban, de amíg sokan tiszteletet, szabályokat, felelősséget társítanak az apákhoz, Grecsónak elsőre a zöld szín jutott eszébe. “Apám nem hitte el, hogy színtévesztő vagyok. Azt gondolta, hogy ezt a betegséget úgy lehet leküzdeni, hogy meg kell tanulni a színeket” - mesélte a szerző, aki gyerekként tényleg megtanulta, hogy a házukban melyik tárgy milyen színű, de persze ismeretlen környezetben ismét összetévesztette a zöldet a barnával. Ezután Heinrich Heine 1849 októberében című versével folytatta az asszociációt, mivel apja unszolására ezzel a verssel készült a középiskolai felvételire. Nem elég, hogy gondosan megtanulta a művet, azt is bekagyorolta, mikor és hogyan kell intonálni, hova kell nézni, és mikor kell levegőt venni. A történet csattanója, hogy annyira kevés fiú jelentkezett az osztályba, hogy gyakorlatilag bármilyen verssel felvették volna, de Grecsó elmondása szerint az apja végtelenül maximalista volt.
A gyerekkor után szóba került az az időszak, amikor a szerző felnőttként ápolta az édesapját. “Apám behelyezkedett az öreg helyzetbe, így éltük túl. Ez volt valamiféle beavatás. Remélem, én nem így leszek jelen a lányom életében.” Miután felolvasta a Gólyakalifa című novellát a kötetből, Valuska László kiemelt egy mondatot: “Az apaság fikció, mese, álom, amit azután képzelünk el, hogy rádöbbenünk, nekünk nincsen”. Erre a mondatra jól felfűzhető a kötet, és a Lányos apát tulajdonképpen úgy is értelmezhetjük, mintha Grecsónak két oldala lenne. Tekinthetünk rá úgy, mint egy férfira, aki hosszú éveken keresztül kereste az apját, és úgy is, mint egy íróra, aki könyvet ír erről. A kötet tétje az volt, hogy betöltse az apja hiányát, és bár azt írja, “mindenhol ott van, ahol nincs is”, fontos volt, hogy végül létrejöjjön az apakép. Grecsó húsz évig próbált írni az apjáról, ám sokáig nem találta hozzá a módszert, a szavakat, de legfőképpen a nyugalmat.
Nem akartam terápiás írást.
Lehet, hogy másképp alakult volna, ha nem szépirodalmat írok, hanem hagyom, hogy hadd jöjjön a szöveg, de úgy éreztem, ha egyszer elpazarlom a mondatokat, később nem fogok tudni velük dolgozni, és megmarad terápiás szövegnek. Aztán a formát sem találtam. Nem tudtam, hogyan lehet ezekről a történetekről beszélni. Érdekesebb a kettőnk viszonya, vagy az élettörténete, vagy a hatvanas-hetvenes évek vidéki Magyarországa?”
Grecsó felidézett egy vicces történetet, amikor a pandémia alatt egészen váratlanul hívást kapott az MTK focicsapatától. “Éppen nagyon sajnáltam magam, amikor huszonhárom év után megjelent egy verseskötetem, ami ( Magamról többet - a szerk.) egyetlen napig volt kapható a boltokban, majd kitört a járvány, bezárt az összes könyvesbolt, és minden rendezvényt lemondtak. Egyszer csak csörgött a telefon és az MTK keresett. Azt kérdezték, volt-e valaha közöm a focicsapathoz.” Grecsó ekkor úgy érezte, mintha üzenne az apja. Elmesélte, hogy gyerekként sokszor megverték, amiért ő az MTK-nak, míg a többi gyerek a Fradinak drukkolt. Szegváron az volt a szokás, hogy minden fiú annak szurkolt, aminek az apja. Grecsó apja pedig MTK-drukker volt. “Amikor már sokadszorra vertek meg, hazamentem, és megkérdeztem apámat, hogy nem lehetnénk-e mi is inkább Fradi-drukkerek.” Grecsó apja erre azt felelte, hogy nem lesznek olyanok, mint a többiek. Éppen ezért, amikor az MTK felkérte, hogy zsűrizze a csapat új, készülőben lévő himnuszát, boldogan vállalta a feladatot. Meggyőződése szerint az sem véletlen, hogy az utóbbi években olyan kötetek kerültek a kezébe, amelyek valamilyen módon szintén üzentek neki. Ilyen volt például Szabó Magda Mondják meg Zsófikának című regénye is, ami egészen más perspektívába helyezte az apaság fogalmát. Ezek segítették abban, hogy megtalálja a Lányos apa elbeszélésmódját.
Grecsó szerint vannak tagadhatatlan transzgenerációs problémák, de vannak olyan férfiak, akik az élet más területén helyettesíthetik az apákat. Ennek kapcsán Valuska László arra volt kíváncsi, hogy Grecsó életében kik ezek a figurák az irodalmi apák tekintetében. A szerző szerencsésnek érzi magát, mert a pályafutása során különösen sokan egyengették az útját. “Esterházy Péter remek figura volt, elképesztően szellemes, finom ember. Olyan volt, mint egy mágnes. Az én generációmból sokaknak adott lehetőséget. De egy idő után, amikor már nem engem segített, úgy éreztem, mintha megcsaltak volna.” Grecsónak Szabó Magda íróként és olvasóként is meghatározó, már csak azért is,
mert amikor Szabó Magdát arról kérdezték, hogy kit tart tehetséges fiatal írónak, Grecsót említette.
Fontos számára Morcsányi Géza és a Sárkányfű folyóirat szerzői is, akikkel azért alapítottak lapot, hogy saját magukat közöljék, ugyanis Grecsó elmondása szerint, senki más nem közölte őket. Ezt azzal magyarázta, hogy a rendszerváltás miatt az akkori fiatalok, azaz Grecsó, Karafiáth Orsolya, Cserna-Szabó András, Varró Dániel és még sokan mások, szinte egyszerre indultak az akkor középkorú, ám íróként fiatalnak számító Háy Jánossal vagy Darvasi Lászlóval. “Akkoriban a korombéli írók számítottak fiatal írónak, de vissza voltak tartva, ráadásul csináltak egy nagy paradigmaváltást. Visszahozták a divatba a történetet.”
A beszélgetés során szóba került az írói lét, amiben Grecsó szerint az az egyik legnehezebb, amikor a szerző kikerül a fiatal üdvöske szerepéből. “Nekem a Tánciskola volt az irgalmatlan bukás. Akkor nem kellett író-olvasó találkozókra járni, kidobott a német kiadóm, minden lenullázódott.
Akkor kezdtem el befelé figyelni.
Ennek a másfajta munkának lett az eredménye a Mellettem elférsz, ami tulajdonképpen előkészítette a szerző későbbi köteteit. A Lányos apa szövegei nemcsak Grecsó gyerekkoráról, de legalább annyira a saját apaságáról is szólnak. “Anyám férje egyszer félrehívott, és azt mondta, hogy nagy baj van. Jót akart, de egy nagyon más világból érkező nézőpontot kaptam tőle.” Grecsó azt a tanácsot kapta, hogy ne mutassa ki az érzelmeit, mivel az nem az ő dolga. Neki az a feladata, hogy határokat szabjon és olyan apafigura legyen, akinek tekintélye van. Grecsó hosszan gondolkodott a tanácson, ezért a Lányos apa egyik nagy kérdése éppen az, hogy milyen egy rendes apa. “Velem még sosem fordult elő, hogy nem azok a rutinok működtek bennem, amiket otthon tapasztaltam. Ez volt az első, hogy ösztönösen másképp csináltam valamit” - mondta a szerző, amivel arra utalt, hogy teljesen máshogy van jelen apaként a lánya életében, mint a családja többi férfi tagja, de nem tagadja, hogy szorong. Attól fél , hogy ő lesz a gyermeke legnagyobb traumája, miközben számára a lánya a legnagyobb múzsa. Végül felmerült a kérdés, hogyan viszonyul majd a kötethez Grecsó lánya. “Valószínüleg a kamaszkora előtt kellene elolvastatni vele, hogy legyen egy olyan emléke is, amikor még szerette.”
Fotók: Posztós János
