A címével ellentétben nemcsak lányos és apatörténeteket rejt Grecsó Krisztián legújabb kötete, a kedd esti bemutatón pedig ezek a tematikus buborékok majd sorra ki is pattannak (félelmek, vágyak, szorongások, rácsodálkozások, a boldogság pillanatai és felismerései stb.), az estet mégsem ezzel indítja beszélgetőtársa, Szabó T. Anna – hanem a budapesti óriáskerékkel. A látványosság megjelenik a kötet Baranyai (b) András tervezte borítóján, és megidézi Porogi Ádám is az első felolvasott novellában (a bemutatón közreműködött még a csellista Rozs Tamás).
Hamar egyértelművé válik, hogy az egyéni félelmek meghaladása (ld. tériszony leküzdése azért, hogy a gyerekünk a magasból nagyra nyílt szemmel rácsodálkozhasson a városra) közös szülői élmény; mint a nézői közvetlen reakciókból kiderül, a „szülőség szédülete”, ahogy Szabó T. Anna fogalmaz, mások számára sem ismeretlen élmény vagy fogalom. „Ha az óriáskerék lenne a leghajmeresztőbb, akkor a szülőség könnyű lenne” – állapítja meg Grecsó Krisztián, aki ezzel együtt a szülői lét legnagyobb kihívásának mégiscsak azt tartja, hogy
„mindenféleképpen te leszel a legnagyobb traumája a gyereknek”.
Mindebből pedig egyenesen következnek azok az elvárások, amelyeket mi támasztunk a gyerekeink felé – illetve azok, amelyekkel a szüleink terheltek meg minket. Grecsó Krisztián például csak azért lett népi táncos, mert az anyjának volt egy álma: „Ha tudta volna, hogy lesz az öcsém (Grecsó Zoltán táncművész, koreográfus – a szerk.), akkor megkíméltem volna a mozgalmat”. Saját bevallása szerint is nagyon tehetségtelen volt a tánchoz, és igazából már akkor is a zene meg a vers vonzotta.
A beszélgetésen kiderül, hogy Grecsó a saját írásait nem a „skandináv biográf prózával” (ld. Karl Ove Knausgard) rokonítja, regényei, novellái sokkal közelebb állnak Szabó Magda írói univerzumához. Utóbbi szerinte addig írta az életét, „míg azzá nem lett, amit írt”. Példaként a Für Elisét hozza fel, amelyet Szabó Magda önéletrajzként pozícionált, miközben „fiktívebb, mint bármelyik könyve”. Utóbb egy PIM tárlaton Grecsó Krisztiánnak szembe is kellett néznie a Szabó Magda-olvasók haragjával, amikor azt merte állítani, hogy Cili nem létezik. Szabó T. Anna szerint Szabó Magda volt az, aki könyveiben megírta az igazi lányos apát, hiszen írásaiban sokszor mitizálta a saját apját („Ilyen intenzíven és ilyen szeretettel kevesen írtak az apákról” – állapítja meg Szabó T. Anna, hozzátéve ugyanakkor, hogy Szabó Magda is egy olyan alkotó volt, aki végeredményben a szülői álmokat teljesítette be).
A szülővé válás nem várt kihívások elé is állította az írót, hiszen egy gyerek érkezése a házasság nagy vizsgája is egyben. Ráadásul dupla vizsga: egyszer csak felfigyel arra az emberre, aki a feleségéből kiszól, és arra is, aki belőle. IIyenkor könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy a szüleink szavai, gesztusai, reflexei jönnek elő belőlünk, ráadásul úgy, hogy korábban sejtelmünk sem volt arról, hogy mindez bennünk lakozik. „Két dolog lehetséges: nem tetszik az ember, akivé a feleséged lett, vagy az nem tetszik, akivé te lettél.
Utóbbi a nehezebb.”
Szerinte a mai napig tabutéma, ha valaki ezeket a helyzeteket nem tudja jól kezelni. A szülői létben ráadásul sokszor magunkra vagyunk hagyva, míg régen a gyereknevelés sokkal inkább közösségi feladat volt.
Grecsó Krisztián és a felesége sokáig vártak arra, hogy szülők lehessenek, és azt mondja, hogy a betegsége kialakulásáig viszonylag jól tudta kezelni ezt a helyzetet, de akkor azt érezte, hogy „ez már sok lesz”. Saját bevallása szerint akkor nehezen kezelte a gyűlöletet, amely az irigységből fakadt. A szülővé válás ugyanakkor metamorfózissal is járt, amelyben szerinte az áradó szeretet mellett az a legjobb, amilyen emberré a lánya tette. Példaként felemlegeti, hogy korábban soha nem tudott teljesen jelen lenni az adott pillanatban, és olyan tökéletes helyzetek után sóvárgott, amelyek már elmúltak, és mindent ahhoz mért. Ez mára megváltozott, és egy kézzelfogható példát is említ: korábban rengeteget költözött, de amióta gyereke van, az a lakás, amely immáron a lánya „gyerekkorának szent tere”, egyúttal otthon is. Adja magát a kérdés, hogy a lánya mondatait, rácsodálkozásait mennyire használja fel a szövegeiben. Grecsó elismeri, hogy ez időről időre megtörténik, fontos megállapítása ugyanakkor, hogy írásai java részében arra törekedett, hogy
inkább magát és a saját magában végbemenő átalakulást adja ki, és kevésbé a lányát.
A beszélgetésen fontos apafigurák is szóba kerülnek, köztük Kemény István, akinek a családi konyhája meghatározó szocializációs, irodalmi helyszín volt a fiatal Grecsó életében, valamint a nemrég elhunyt Morcsányi Géza. Grecsó Krisztián meghatódva emlegeti fel, hogy ez az első könyve, amelyet a Magvető egykori igazgatója nem olvasott. „Jó itt lenni” – utal a Radnóti Színházra, ahol Morcsányi Géza sokáig dramaturgként dolgozott –, „csak hiányzik”.
Az est következő novellája az Anyám álma című Grecsó-írás, amelyet Szabó T. Anna alapvető fontosságúnak tart. A versekben a magyar költők ugyanis általában öregnek, elesettnek láttatják az anyjukat (ld. „anyám fekete rózsa”), ebben a novellában viszont egy boldog anya képe bontakozik ki. Grecsó Krisztián egy sokéves történetet írt meg ebben a novellában, és szerinte nyilván nem véletlen, hogy most tudta megírni. A gyereke érkezése sok mindenre rádöbbentette, így arra is, hogy rengeteg lelkiismeret-furdalás gyötri. Például amikor azt látta, hogy a lánya micsoda természetességgel viselkedik falun („számára belakott környezet volt”), rájött, hogy benne végig az a hit dolgozott, hogy ő azt a helyet (a közösséget, a falut) elárulta. Ám a felismerés, hogy a lánya otthonként kezelte, benne is változásokat indított el. „Azt is neki köszönhetem, hogy elkezdtem megírni az apámat”; régóta készül ugyanis, hogy regényt ír az apjáról, viszont
fontos szempont volt, hogy az ne legyen terápiás írás.
Persze nagy kérdés, hogy mit szól mindehhez a család. Grecsó édesanyja elviseli („nem nyújt be panaszt”), ugyanez viszont nem mondható el minden családtagról. A készülő kötetből két részletet publikált, ami két nagynénibe került eddig neki: „Most nem beszélnek velem. Majd megenyhülnek”.
A beszélgetésen szóba jön az a közelmúltra reflektáló novella is, amelyben a lakásukba befogadott ukrán menekültekről mesél. Az est ezen pontján Grecsó Krisztián elmondja, hogy annak idején benne rengeteg félelem volt emiatt, menekülni akart a helyzettől, de a felesége ragaszkodott ahhoz, hogy valakit befogadjanak az otthonukba. Egy sakkmester és a felesége került hozzájuk, és a férfi magával hozta a régi serlegeit, díjait, korábbi élete rekvizitumait. Grecsó akkor jött rá, ha egyszer menekülni kell, egyetlen könyvét sem viszi majd magával. Egyik este aztán a sakkmester elővette a dominót, ami nagyon fontos az ukrán kultúrában, Grecsó kislánya viszont nem hagyta őket, és játszani kezdett a lapocskákkal. Ez nem egyezett a sakkmester terveivel, aki úgy képzelte, hogy majd két férfi fog dominózni, teát szürcsölnek, és közben némán beszélgetnek egymással. Grecsó azt mondja, hogy ő ezt akkor nem fogta fel, és utána látta a férfin, hogy elsírta magát. „Kemény nevelődési helyzet volt ez nekem, nem jöttem ki jól magam előtt” – teszi hozzá önreflektíven. A teljes novellát itt tudjátok elolvasni:
Grecsó Krisztián történetei mindig egy apróságból indulnak, ám olyan távlatot keresnek, amelynek segítségével nemcsak a szerző, de az olvasó is megértheti saját sorskérdéseit. Olvass bele a Lányos apába!
