Mihaszna kanok, mitológiai nők, mindent elsöprő érzelmek a Régimódi történetben [A Szabó Magda-titok 2.]

„Anyám gyerekkorán árnyék feküdt – élete dokumentumregényén évek óta dolgozom, remélem, meg tudom mutatni majd ifjú évei tragédiáját” – írta az Új Írásban 1975 májusában Szabó Magda. A regény végül 1977-ben jelent meg, ez volt a Régimódi történet (olvass bele); utóbbit még ugyanabban az évben színpadra állították (az interneten végignézhető egy 1981-es felvétel róla, a főbb szerepekben Sulyok Máriával, Almási Évával, Márkus Lászlóval, Schütz Ilával), majd 2006-ban Bereményi Géza rendezett belőle hatrészes tévéfilmsorozatot.

Az Ókút párjaként szokás emlegetni ezt a regényt, és mindkettőben egészen mélyre merül Szabó Magda, sőt, a Régimódi történetben még tovább is megy, és ősei, a Jablonczay, Gacsáry, Szabó család szövevényes, mitológiai haragokkal, sírig tartó szerelemmel, határfeszegetésekkel, viszonzatlan érzelmekkel, zsigerig hatoló félelmekkel teli történetét szálazza, bogozza ki. A több mint száz évet felölelő családtörténet központi alakja az író édesanyja, Jablonczay Lenke, aki „eleven szülők árvájaként” nevelkedett a rideg, racionális nagymama, Rickl Mária házában, és aki sokszor vágyott szabadnak, függetlennek lenni, de akinek művészi ambícióit végül a lánya teljesítette be.

Kevés olyan írónk van, akit ennyire determinált a közeg, ahonnan érkezett, a szülőföld, a család, a gyerekkor – A Szabó Magda-titok című podcastsorozatunk legújabb adásában így természetesen ezek a témák is szóba kerültek, ahogy beszéltünk a valóság és a fikció keveredéséről, a háztartási könyvek utólagos jelentőségéről, a karakteres nőalakok megjelenítéséről, és arról a bizonyos hattyús kannáról is, amely tulajdonképpen beindította az emlékezést.

Az első adást, amelynek az Abigél volt a témája, itt találod: