Az elmúlt napokban több száz halálos áldozata volt a hőhullámnak Amerikában és Kanadában. A hőség Magyarországot sem kímélte, Budapest környékén több településen korlátozni kellett a vízfogyasztást, a Velencei-tóban oxigénhiány miatt tömegesen pusztultak el a halak, a Balaton vize közel 29 fokosra melegedett. Csehországban egy tornádó végzett kegyetlen pusztítást, Ausztriában teniszlabda nagyságú jégeső esett. Mindez csak néhány hír az elmúlt napokból, ami aggodalomra ad okot, és ami világossá teszi, hogy
a klímaváltozás már nem csak egy elmélet, hatásait egyre gyakrabban érezzük a saját bőrünkön.
Az utóbbi évtizedekben az emberiség biztonságosabban élhetett, mint korábban bármikor. A modern élettel sok veszélyfaktort kiküszöböltünk, a mindennapok kiszámíthatóbbá, kényelmesebbé váltak, a fejlődés, a növekedés megállíthatatlannak tűnt. Ehhez képest az elmúlt másfél év alaposan kirántotta alólunk a talajt és nem egyszer úgy érezhettük magunkat, mintha egy katasztrófafilm szereplői lennénk. Világjárvány, erdőtüzek, szárazság, kiszámíthatatlan időjárás, leszakadó jéghegyek - csak néhány dolog, ami kézzelfoghatóvá tette számunkra, hogy a világunk már nem az a biztonságos hely, ami korábban volt. Szembe kell néznünk azzal, mi zajlik körülöttünk és miért, illetve mit tehetünk azért, hogy a civilizációt megvédjük a jövő fenyegetéseitől. Ebben segít David Attenborough legújabb dokumentumfilmje, a Breaking Boundaries, amely elmagyarázza, hogyan destabilizáltuk az ökoszisztémát, és
mikor jön el az a pont, amikortól már visszafordíthatatlanná váik ez a folyamat.
A dokumentumfilm a legfrissebb tudományos felfedezések bemutatásával járja körbe, hogy melyek azok a problémák, amelyeket a következő évtizedben meg kell oldanunk ahhoz, hogy az emberiségnek lehessen jövője a Földön. A filmben Attenborough megismertet velünk egy kutatót, Johan Rockstromot, aki az elmúlt években különböző friss kutatások összefogásával megpróbálta feltérképezni, hogyan működik a bolygó, és mi az, ami elengedhetetlen a stabilitásához. Merthogy a helyzet az, hogy a természetben minden mindennel összefügg, és egy probléma, például a sarki jégtakarók olvadása, könnyen magával hozhat újabbakat is.
A filmben Attenborough és Rockstrom elmagyarázza, hogy a Földön a hőmérséklet csak tízezer éve stabilizálódott, és tulajdonképpen az időjárás kiszámíthatósága volt az, amely megalapozta a modern világot. A holocén korban a tengerszint stabillá vált, az évszakok beálltak, kialakult egyfajta rend a természetben, az ember pedig ezeknek köszönhetően elkezdhette felépíteni a civilizációt. Csakhogy a holocénnek vége szakadt, és eljött az antropocén kora, amikor a bolygón zajló folyamatokat, változásokat már az ember határozza meg. A túlhalászással, a káros anyagok kibocsájtásával, az erdők kivágásával ötven év alatt destabilizáltuk a bolygót, és most
szembe kell néznünk azzal, hogy talán most van az utolsó pillanat, amikor még helyre lehet hozni a károkat.
Johan Rockstrom azt vizsgálta meg, hogy milyen rendszerek határozzák meg a Föld stabilitását, és hogy ezek jelenleg milyen állapotban vannak. Másképp fogalmazva: mik azok a határok, ameddig el lehet menni, anélkül, hogy összeomlana az egész. A dokumentumfilmben több ilyen határról is szó esik. Elsőként például a két állandó sarki jégsapka szerepét magyarázzák el, amelyeknek funkciója a napfény visszaverése, és ezáltal a bolygó hűtése, de persze közük van a tengerszinthez is. Fontos téma a széndioxid-kibocsátás és az üvegházhatás is, mint kiderül, ebben a tekintetben már jelenleg is a veszélyzónában vagyunk. Emellett a földi életközösségek sokszínűsége, a biodiverzitás, a Föld vizeinek állapota, a földművelés és a nitrogén műtrágyák, valamint egyéb új anyagok hatásai is szóba kerülnek.
Attenborough filmje - a tavaly megjelent Egy élet a bolygónkonhoz hasonlóan - elsősorban arra ébreszt rá, hogy még nincs minden veszve, de
az utolsó pillanatban vagyunk.
A Földnek ugyanis megvannak a maga korlátai és nem fogja bírni örökké ezt a fajta környezeti terhelést. Négy olyan terület is van, amelynél már jelenleg is a veszélyzónában vagyunk, ráadásul Johan Rockstrom és a filmben megszólaló többi tudós szerint, ha elérünk bizonyos fordulópontokat, onnantól kezdve ezek a folyamatok visszafordíthatatlanná válnak, és az egyik probléma dominószerűen rántja majd magával a másikat. Szomorú látni ezeket a kutatókat, akik évtizedek óta beszélnek a globális felmelegedésről, és akik tehetetlenül nézik végig, hogy nem történik semmi, a vesztünkbe rohanunk. A filmnek talán az egyik legszívszorítóbb jelenete, amikor a kamera előtt sírja el magát Ausztrália egyik vezető korallzátony-kutatója, miközben a Nagy-korallzátony sosem látott léptékű pusztulásáról beszél. A Breaking Boundaries megdöbbentő összefoglaló a bolygó jelenlegi állapotáról, amelyből megérthetjük, hogy az emberek, az állatok és a környezet egészsége összefügg, így
a mi életünk is azon múlik, hogyan bánunk a természettel.
