„Elárasztanak az üzeneteikkel azok a frontvonalban dolgozó nők, akik mind egyértelműen bizonyítják, hogy a védőfelszerelések nem illenek rájuk.
És még mindig vannak emberek, akik vidáman kitartanak amellett, hogy az összes védőfelszerelés uniszex és teljesen oké” – posztolta nemrég Twitterén az Egyesült Királyságban élő Caroline Criado Perez, aki épp a nem megfelelően illeszkedő – a Guardian egyik cikke alapján leginkább egy 1 méter 90 centi magas, rögbis testalkatú férfira kitalált – orvosi védőfelszerelések veszélyeire igyekszik felhívni a figyelmet.
Tavaly megjelent könyve, a Láthatatlan nők Margaret Atwood világhírű Szolgálólány-könyveinek tényirodalmi párja, vagy pesszimistább gondolatkísérletben dokumentarista előtörténete is lehetne – írtuk februárban. A könyv, ahogyan azt a védőfelszerelések esete tökéletesen példázza, megmutatja, mit okozott mára az emberiség felére vonatkozó adatgyűjtés hiánya. Az adatszakadék az élet szinte minden területét befolyásolja az autós közlekedés miatt veszélyes közterületektől a mosdók aránytalan kialakításán át a férfiak számára kitalált gyógyszerekig. Criado Perez sok jót nem jósol a koronavírus utáni időkre, a sokk nagysága miatt viszont lehetségesnek tartja a pozitív változásokat is. Skype-on beszélgettünk.
Nemrég arra kérte a követőit, hogy írjanak az országgyűlési képviselőiknek levelet a nem megfelelően illeszkedő orvosi védőfelszerelések ügyében. Történt valamilyen haladás ez ügyben?
Pozitívum, hogy már a mainstream média is felkapta a témát. Írt róla a Guardian és a BBC, megkerestek néhány interjúra. Az emberek elkezdtek róla beszélni, szóval legalább tudják, hogy ez egy létező probléma. A másik jó hír, hogy több gyártó is felvette velem a kapcsolatot. Ők sem voltak eddig tisztában a helyzettel és most szeretnének tenni valamit. Ezek mind szuper eredmények, láthatóan történik valami. De még nagyon az elején járunk. Érdekes módon eddig inkább a privát szektorból érkezett reakció.
Ez a férfiak, férfiak, férfiak világa - Könyves magazin
Criado Perez érezhetően rengeteg munkával létrehozott szövege Margaret Atwood világhírű Szolgálólány-könyveinek tényirodalmi párja, vagy pesszimistább gondolatkísérletben dokumentarista előtörténete is lehetne. A nem a múlt magyarázata vagy a jövő elképzelése hangsúlyos. Criado Perez nem talál ki történeteket vagy főhősöket, olvasóként nincs új, egzotikus világ, amiben el lehetne merülni.
Sok közéleti kampányon dolgozott már. Jellemző ez a gyakorlat, hogy a privát szféra reagál az állami helyett?
Bizonyos szempontból igen, hiszen a magánvállalkozások gyorsabban tudnak mozogni. Ugyanakkor minden csak elhatározás kérdése: a törvényekről és szabályozásokról végül mindig a kormány dönt. Ha például az autóipart nézzük, a hivatalos törésteszteken azok a cégek teljesítenek jól, ahol a törésteszt-bábu egy átlagos férfi testalkatát utánozza. Így egyik gyártó sincs arra kötelezve, hogy a női testek védelmét is kidolgozza. Ehhez először meg kellene változtatni azt a törvényi előírást, ami a teszteket vizsgálja. Ilyen esetekben tehát leginkább arra lenne szükség, hogy a magánszektor és a kormányzatok együttműködjenek, szinte fej-fej mellett haladjanak.
Sok képviselőről tudok amúgy, aki már jelezte az egészségügyi minisztériumnak, hogy baj van a védőfelszerelések méretével, de a kormány hivatalosan még nem ismerte ezt el (az interjú május 7-én készült – a szerk.). Frusztráló, mert a terepen dolgozóktól viszont pontosan tudjuk, hogy valójában mennyire súlyos a gond. Közben arról is próbálok adatot szerezni, hogy mi alapján határozzák meg a szabványméreteket.
Sajnos úgy látom, és épp ez a könyvem központi témája, hogy nem különböztetik meg a női és férfi adatokat a maszkok illeszkedésének tesztelésekor.
Ezért azt sem tudjuk, pontosan mekkora a gond és hogyan is kellene megoldanunk. Ha nem gyűjtünk nemekre bontott adatokat, elkerülhetetlenek az ehhez hasonló problémák – miközben ha nincsen adat, eleve nehezebb meggyőzni az embereket a problémák létezéséről. Ez egy ördögi kör.
Hogyan lehet kilépni belőle? Hogyan lehet adatok alapján változást elérni, mikor a közbeszédet az érzelmek határozzák meg, nem az észszerűség.
Igen, zűrös egy helyzet… Az egymással szemben álló törzsek problémája meghatározza az elmúlt körülbelül tíz év politikai közbeszédét. Hiába közelítek meg valakit tényekkel a „másik oldalról”, nem fogja érdekelni, hiszen bármit mondok, eleve „rossz ember” leszek. Mikor megírtam a könyvet, az egyik célom éppen az volt, hogy ne ellentétpárok határozzák meg: a nők a férfiak ellen vagy a baloldal a jobboldal ellen. Az emberek érzékenységére és kíváncsiságára szerettem volna hatni. És úgy tűnik, bejött! Elképesztő számomra, őszintén meglep és boldoggá tesz, hogy mennyi mindenkit megszólított a könyv.
A politikai spektrum mindenféle szegmenséből kerestek, férfiak és nők is, hogy elmondják, szinte sokkolta őket az adatszakadék. Persze emellett nyilván vannak olyanok is, akik a kezükbe sem veszik a könyvet, hiszen feminista.
Mikor írtam, végig ott lebegett előttem az a gondolat, hogy én is egy könyv hatására kezdtem el másként gondolkodni. Az a könyv olyat mutatott nekem, ami hiába volt mindig is a szemem előtt, sosem vettem észre (Deborah Cameron Feminism and Linguistic Theory című könyvéről van szó – a szerk.). A Láthatatlan nőkkel épp valami ilyesmit szerettem volna elérni. Hogy az emberek ne gondolják, hogy az igazságtalanságok csak a fejükben léteznek. Kezdjenek megkérdőjelezni normálisnak, mindennapinak tűnő problémákat. Az volt bennem, hogy ha jól csinálom a dolgom, hathatok az emberek gondolkodásmódjára. Elég csak egy olyan dolgot mutatni, ami rezonál az olvasóval. Onnan már maguktól esnek össze a dominók.
Az orvosi védőfelszerelések ügye mennyiben globális probléma?
Mindenképp globális problémáról van szó, mivel az ellátási láncok is globálisak. Azok az országok járnak még rosszabbul, ahol a munkaerő nagy része nem fehér. Latin-Amerika, Ázsia… Ez nemcsak gender, de etnikai kérdés is. Bárki, aki nem átlagos testalkatú fehér férfi, nehézségekbe fog ütközni, mikor jól illeszkedő védőfelszerelést keres. Ahogy látom, az előírásokban általában a maszkok vastagságáról, szűrőképességükről van szó. Csak az szerepel az előírásban, hogy a maszk „jól” illeszkedjen. Jól, de hogyan? Az NHS-ben (National Health Service, a brit állami egészségügyi szolgálat – a szerk.) ráadásul jóval több nő dolgozik, mint a férfi.
A hírlevelében arról is írt, hogy mivel eddigi tudásunk alapján úgy tűnik, a férfi és női szervezetek másként reagálnak a vírusra, lehet, hogy a világ kormányai elkezdik komolyabban venni az egészségügyi adatok nemi bontásának ügyét.
Csak remélni tudom, hogy ez így lesz.
Ez a világjárvány a napnál világosabban mutat rá, hogy mennyire fontos a nemekre bontott adatgyűjtés, de még mindig szélmalomharcot vívunk a kormányzatokkal, a gyógyszergyártó cégekkel… szóval sok munka van még hátra.
A vírus óriási figyelmeztetés: keveset tudunk a női szervezet, a női immunrendszer működéséről. Rengeteget segítene, ha pontosan tudnánk miért okozza a vírus több férfi halálát, mint nőét.
A járvány egyik legsúlyosabb nőket érintő következménye az összezártság miatt megnőtt családon belüli erőszak esetek száma. Magyarországon közben a parlament elutasította az Isztambuli Egyezményt. Mit lát a családon belüli erőszakra vonatkozó adatokkal kapcsolatban?
Borzasztó, hogy a kormányok még mindig úgy alakítják ki az eljárásrendjeiket, hogy nem gondolnak genderre. Bárki, akinek tudomása van arról, hogy krízisek hogyan hatnak nőkre, előre megmondta volna, hogy el fognak szállni a családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetszámok. Ez történik világszerte: Kínában 30%-al, az Egyesült Királyságban 40%-al növekedett a szám, de ugyanígy felment Brazíliában, Franciaországban. Nem lep meg, hogy ugyanez a helyzet Magyarországon is.
Szükség volt a kijárási korlátozásokra, de a kormányok nem gondoltak bele, mi történik azokkal, akik össze lesznek zárva a bántalmazójukkal.
Az Egyesült Királyságból tudok pontos példát is mondani. A tilalmak bevezetésekor a kormány úgy döntött, a kulcsfontosságú munkát végzők továbbra is iskolába járathatják a gyerekeiket. Mikor nyilvánosságra hozták a listát a munkakörökről, kiderült, hogy mindez a családon belüli erőszakkal foglalkozó szakemberekre nem vonatkozik. Már három hete tartott a kijárási tilalom, mikor a kormány egyáltalán elkezdett beszélni arról, hogy hogyan, hova fordulhatnak segítségért a családon belüli erőszak áldozatai. Ha gondoltak volna a genderre, felkészültek volna erre a problémára. Régóta és pontosan tudjuk: krízisek, háborúk, járványok esetén a családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetek száma mindig megnő.
Mi a helyzet a gazdasági területen?
Sok, egymással összefüggő oka van annak, hogy a járvány hátrányosan érinti a nőket a gazdasági területen is. Eleve több nő dolgozik fizetetlen munkakörökben – háztartás, nevelés, idősgondozás –, illetve a nők átlagosan kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Így sok heteroszexuális családban lesz logikus döntés, hogy inkább a nő veszítse el az állását, mint a férfi. Emellett azt is látjuk, hogy több nő dolgozik olyan, a járvány által különösen sújtott területen, mint például a gondozói munka vagy a turizmus. Ezek a problémák viszont nem elkerülhetetlenek, nem kellene így történniük. Minden attól függ, milyen döntéseket hoznak a kormányok, például a gyerekekkel kapcsolatban. A nők nem fognak tudni visszamenni dolgozni, amíg a gyerekek nincsenek oviban vagy iskolában. Komoly, kreatív megoldásokat kellene találni erre a problémára. Egy ország gazdasága sem engedheti meg magának, hogy elveszítse a női dolgozóit.
Túlléphetünk egyáltalán az adatszakadék problémáján a kapitalista logikán belül?
Ha arról beszélünk, hogy hozhat-e változást a járvány, akkor azt mondom, van esélyünk.
Ez most egy óriási sokk. Alapvetően két irányba mehetünk. Vagy teljes mértékben visszarendeződünk, vagy valami újat és jobbat építünk. Az olyan, eddig jellemzően nők által dominált, alacsony fizetésű és nem éppen megbecsült munkaköröket, mint amilyen az ápolás és gondozás, most végre elismerhetjük. Mindenki láthatja, milyen kulcsfontosságúak. Bármelyik feminista közgazdász megmondja, milyen borzasztóan állunk ezekhez a kérdésekhez, és hogy a jellemző gyakorlat az egész gazdaság szempontjából káros. Szóval a lehetőség adott, a kérdés az, hogy a kormányok élnek-e majd vele.
A Láthatatlan nőkben rengeteg nemzetközi példát olvashatunk. Tervez írni arról is, hogyan maradhatott fenn ennyi éven át, világszerte az adatszakadék?
Úgy gondolom, már rámutattam a probléma gyökerére: a baj az, hogy a férfi a gendersemleges „ember” (angolban itt a „man-ember” jelentésre is gondolhatunk – a szerk.). A férfihez képest van a nő, a nő a férfi egy variációja. Emiatt fordulhat elő az, hogy uniszexnek hívunk valamit, amit férfiak számára terveztek. Jó példa a szúrásálló mellények helyzete is. Nincsen bennük hely a mellek számára, így a nőket a hasuknál és a hónaljuknál is veszélyezteti. Képzeljük el a helyzetet fordítva: olyan mellényekre mondanák, hogy uniszex, amikben van hely a mellek számára. Nevetséges lenne, nem?
