A pszichiáterek már több mint egy évszázada rávilágítottak arra, hogy az anyával való kapcsolatunk az egész életünkre hatással van. Az egyik legfontosabb – és gyakran leginkább ellentmondásos – emberi kapcsolat az irodalomban is meghatározó téma, különös tekintettel az anya-lánya viszonyok összetettségére.
Mindez magával hoz olyan témákat, mint a családi minták és traumák továbbvitele és elengedése, a lázadás és a leválás kérdései.
A fikció kifejezetten szereti a „nehéz”, az elérhetetlen, saját démonaikkal küzdő anyákat,
állítja Abigail Bergstrom írónő a The Guardian cikkében.
Ezt a témát járja körül Deborah Levy 2016-ban megjelent Hot Milk című regénye is, amelynek filmes feldolgozása nemrég került a mozikba az Egyesült Királyságban (Rebecca Lenkiewicz adaptálta a könyvet). A történet egy beteg édesanyjához ragaszkodó lányról szól: Sofia és édesanyja, Rose Spanyolországba utaznak, hogy gyógymódot keressenek az anya megmagyarázhatatlan bénulására. A következő bekezdésben spoiler következik!
„Az anyám iránti szeretetem olyan, mint egy fejsze. Nagyon mélyen vág”
– olvasható a film alapjául szolgáló kötetben. Sofia anyja betegségét tükröző pszichoszomatikus tüneteket tapasztal: „Néha azon kapom magam, hogy sántítok. Mintha a testem emlékezne arra, ahogyan az anyámmal sétálok”. Sofiának ki kell törnie anyja színlelt tehetetlenségéből, hogy felfedezze saját testét, saját vágyait. Le kell válnia az anyjáról ahhoz, hogy önmagává válhasson. Ebben a regényben ez a folyamat nem kap világos lezárást, a szerző nem zárja le a kapcsolatot, hanem hagyja, hogy az „testben maradjon” – egy fennmaradó kötődésként.
Az elérhetetlen anya
A Hot Milk a hiányzó, vagy más módon elérhetetlen anyát vizsgáló irodalom egyre növekvő kánonjába illeszkedik.
Ezekben a történetekben az anyai figura a kép szélére szorul, a lány kerül a középpontba, kapcsolatuk érzelmi távolságtartással és feszült kommunikációval jellemezhető.
Ezek a történetek nem kínálnak katarzist, hanem annál bátrabb lezárást adnak – hagyják, hogy az anya jelen maradjon a lány személyiségében, de nem akadályként vagy ideálként.
Ennek egyik mintapéldája Elena Ferrante Tékozló szeretet című regénye, amelyben a főszereplő az édesanyja különös halálát próbálja megfejteni. Arra is igyekszik rájönni, milyen szenvedélyek és elfojtások tették őt magát azzá a rideg, saját testével is állandóan hadakozó, szeretetre képtelen nővé, akivé vált az évek során.
Az elveszett lány című Ferrante-regényben a 47 éves, elvált Ledát felszabadító örömmel tölti el a szabadság, amit az új élethelyzet hoz neki. Két lánya az apjukhoz költözött Kanadába. A nő egy vakációval lepi meg magát a tengerparton, de egy sorsszerű találkozás ráébreszti arra, hogy élete egy pontján karrierjét választotta a gyerekei helyett. (A regényből Maggie Gyllenhaal készített filmet a Netflixre Olivia Colman főszereplésével, a kritikánkat itt találod.)
Ebben a cikkben számos, különféle anyaszerepet bemutató könyvet gyűjtöttünk össze.
Az anyaság szent, de az anyák láthatatlanok
A cikk írója, Abigail Bergstrom saját regényét is megemlíti. A Selfish Girls (Önző lányok) három generáción átívelő családi drámát tár elénk. A szerző saját anyjához fűződő viszonyát dolgozta fel: az ambivalencia, a távolságtartás, a bűntudat és a leválás egyaránt jelen van.
„Ahhoz, hogy megfelelően írhassak erről a feszültségről, először is meg kellett vizsgálnom, hogy az anya hiánya miért teszi olyan lebilincselővé a történetmesélést. Miért keringünk körülötte újra és újra?” – teszi fel a kérdést. Az ok szerinte egy kulturális ellentmondás: az anyaságot alapvetően fontosnak tartják és szentként tisztelik, ugyanakkor az anyák gyakran láthatatlanok maradnak és félreértik őket.
„Az anyát mindig a hiánya fogja meghatározni, mert soha nem lesz teljesen ott – vagy soha nem úgy, ahogyan szükségünk van rá” - folytatja a gondolatmenetet Bergstrom. Ha az anya mégis jelen van, megismerhetetlen marad. Úgy összegez:
„Ő a legismertebb idegen, akit valaha is szeretni fogunk, és ez egy aranybánya az az íróknak.”
Nyitókép: Daiga Ellaby / Unsplash
