Az angol-jamaicai Zadie Smith 2000-ben robbant be az irodalomba Fehér fogak című regényével, ami díjakat és komoly eladási számokat hozott számára (a könyvből négyrészes tévésorozat is készült). Az elmúlt húsz évben aztán a kortárs brit irodalom egyik legfontosabb és legnépszerűbb szerzője lett. Számos könyve magyarul is megjelent (Fehér fogak, A szépségről, NW, Swing Time). Legutóbbi kötetében, a Sugallatokban olyan esszéket olvashattunk, amelyeket a pandémia első hulláma ihletett. A rövid írások olyan témákat pedzegettek, amelyeket a járvány, a karantén, az elszigeteltség, a félelem hozott magával, de olyan társadalmi problémák is felmerültek bennük, amelyek nemcsak tavaly, hanem általában véve is meghatározók voltak az utóbbi időben (nők helyzete, társadalmi egyenlőtlenségek, rasszizmus). A Sugallatok nagyon személyes, olykor szinte naplószerű könyv, amelynek szövegei izgalmasan rezonálnak a magyarul idén megjelent Menekülés New Yorkból című kötettel.
A Menekülés New Yorkból (angolul 2019-ben adták ki Grand Union címen) tizenkilenc történetet tartalmaz, és bár ezek rendkívül sokfélék – vannak bennük autofikcióba hajló írások, disztópikus szövegek és egészen szürreálisak is – bizonyos témák, motívumok, játékok lazán összekapcsolják őket. Ilyen például a férfi-női szerepekkel való játék, a kisebbségi létből fakadó problémák (rasszizmus, előítéletek, félelmek) ábrázolása, az életközépi válság, vagy az írás, a történetmesélés izgalmainak és nehézségeinek bemutatása.
A kötet abból a szempontból pont jó nyári olvasmány, hogy három nyaralás-történettel kezdődik. Bár nem biztos, hogy szívesen lennénk ezeknek a nyaralóknak a helyében, a helyzetek, amelyekkel találkozunk, nagyon is ismerősnek tűnhetnek. Az első történetben (Dialektika) egy gyerekeit egyedül nevelő anyát és családját látjuk a tengerparton. A nő kimond egy egyszerű gondolatot, ami nyaralás közben megfogalmazódik benne („Szeretnék jóban lenni minden állattal.”), a dühös, egész világra mérges kamaszlánya azonban megsemmisíti őt odaszúrt igazságaival. A második szövegben (Érzelmi fejlődés) szintén egy strandon járunk, ahol pihenés közben egy anyuka elmereng a férfiakkal való viszonyán. Ahogy felidéződnek a múltbeli kapcsolatai, kiderül, hogy a problémáit az okozta, hogy nem azonosult a hagyományos női szereppel, a szerelem tárgya helyett az alanya akart lenni.
Zadie Smith ebben a történetben teljesen felcserélte a megszokott narratívát, a nők helyett a férfiakat tette meg múzsának, a vágy tárgyának, a tekintetnek kitett, birtokba vehető testnek.
„Egy matriarchátusban azt hallanád, ahogy a nők hencegnek egymásnak: »Behúztam a seggembe. De úgy, hogy eltűnt a farka. Egyszerűen elraboltam tőle, és bedugtam mélyen önmagamba, hogy már nem is létezett.« (…) Valósággal benyeltem – folytatta Monica még hangosabban, valahogy önkéntelenül –, totálisan kipréseltem a farkát.” A harmadik novellában (A Lusta Folyó) pedig teljesen új perspektívából ismerjük meg az all-inclusive hotelek világát. A brit turisták egy spanyolországi szállodában pihennek és jóformán ki sem jönnek a Lusta Folyó nevű forgómedencéből, ahol – akárcsak a mindennapi életben – úsznak az árral. „Hallottatok már az élet ciklusáról? Mert ez olyan.”
Talán mindebből már kitűnik, hogy
Zadie Smith történetei korántsem átlagosak, mindig van bennük valami olyan csavar vagy kiszólás, ami miatt egy-egy szituáció vagy kapcsolat bemutatása általánosságban az életről vagy az emberi kapcsolatokról kezd szólni.
Ugyanakkor ezek az elbeszélések sosem adnak nekünk egyszerű válaszokat, sőt, felvállaltan játszanak velünk, és nem engedik elfelejteni, hogy amiket olvasunk, azok mesterségesen megalkotott történetek. „A Lusta Folyó egy metafora, ugyanakkor egy valóságos, mesterséges víz egy all-inclusive szállodában, Almeriában, valahol Dél-Spanyolországban.”
A Menekülés New Yorkból nagyon heterogén kötet. A The Washington Post azt írta róla, olyan, mint egy stílusosan felszolgált leves, amely meghökkentően különböző összetevőkből áll. Ez így is van, Zadie Smith nagyon bátran kísérletezett és nem félt különböző műfajokat kipróbálni (vagy épp teljességgel kifordítani azokat). Van olyan szöveg, ami egy iskolai feladatlap mintájára íródott (Szülők reggeli Epifániuma), akadnak egy-egy benyomást, hangulatot rögzítő egypercesek (Hangulatok), olvashatunk tragikomikus celebtörténetet 2001. szeptember 11-ről Michael Jackson, Marlon Brando és Elizabeth Taylor főszereplésével (Menekülés New Yorkból), de van egy-két disztópiába hajló szöveg is (Találkozás az Elnökkel, A hernyó, Jobban, mint valaha).
Rengeteg olyan novella van, amelynek a főszereplője középkorú és ilyen vagy olyan formában, de életközépi válsággal küzd.
Zadie Smith hőseit tulajdonképpen az köti össze, hogy az életük eddigi történetein, a mindennapok küzdelmeinek évtizedek óta tartó körforgásán merengenek: hogy milyen utakat jelöltek ki számukra a társadalmi szerepek, hogy milyen lehetőségeket szalasztottak el, hogy milyen alternatív életeik, énjeik lehettek volna, és mit lehet kezdeni az elmúlt idővel. Közben pedig olykor filozofikus, olykor cinikus, olykor pedig egészen szürreális történések és gondolatmenetek révén rajzolódik ki, hogy „tévedni élethossziglani elfoglaltságot jelent.”
