A medvék szemében az ember csak egy kizsákmányoló, oktondi lény

A medvék szemében az ember csak egy kizsákmányoló, oktondi lény

Mit észlelnek és mit érthetnek világunkból az állatok? Vajon milyennek látná a huszadik századot egy olyan magányos és fenséges állat, mint a jegesmedve? Mintha ezekre a kérdésekre keresné a választ a japán származású Yoko Tawada világszerte feltűnést keltő regénye. Valójában persze mégsem ezekre a kérdésekre válaszol, hiszen nyilvánvaló képtelenség hitelesen egy jegesmedve bőrébe bújni. A regény nem etológiai mű, sokkal inkább szatíra az elmúlt néhány évtizedről és jelenünkről. A megszokott, emberi perspektíva elutasítása, az emberek által uralt világ görbe tükörben való ábrázolása, az emberi faj bemutatása egy fiktív, a szokásostól nagyban eltérő perspektívából. A hét könyve az Egy jegesmedve emlékiratai, amely nem is egy, hanem egyből három medve történetét meséli el.

Kolozsi Orsolya | 2021. február 15. |

A különös regény szerzője Tokióban született, orosz szakon végzett, majd Hamburgba költözött és német irodalomból doktorált (műveit japánul és németül is írja, az Egy jegesmedve emlékiratai magyar fordítása a német változat alapján készült). Ezek a nyelv- és országváltások azt feltételezik, hogy az író életében is volt néhány radikális változás, meghatározó perspektívaváltás. A nézőpont elmozdítása, a megszokott környezetre egy másik szemszögből való rápillantás életének alapvető tapasztalata, ezt tette egy fokkal még erőteljesebbé, és próbálta az emberi társadalmat és világot egy főemlős „szemüvegén” keresztül láttatni. Egy olyan lényén keresztül, aki gyakorlatilag képtelen azonosulni az ember világértelmezésével. Ezt mondja például a tavaszról: „A fagyott föld felengedett, és latyakot sírt. Viszkető orrjáratából úgy mászott ki egy meztelen csiga, akár a takony. A szemkörnyék duzzadt nyálkahártyáiból bugyogtak a könnyek. Egyszóval: a tavasz a gyász ideje.”

Yoko Tawada
Egy jegesmedve emlékiratai
Ford.: Dobosi Beáta, Jelenkor, 2020, 297 oldal
Yoko Tawada: Egy jegesmedve emlékiratai

A három részre osztott szöveg első egységében egy, a cirkusz világából kiöregedett jegesmedve meséli el saját történetét, íróvá válásának históriáját a Szovjetunióban. Sokáig él a szocialista országban, ahol megírja bestsellerré váló memoárját (Tapsvihar a könnyeimért), majd Németországba, később Kanadába emigrál. Ezt követően az ő lányának, a szintén cirkuszi medve Toscának az életébe pillanthatunk bele, bár itt nem a medve az elbeszélő, hanem az idomár és barátnő, Barbara, aki azonban ért a medve nyelvén, és képes annak érzelmeit, gondolatait kommunikálni. A harmadik egység Tosca fiának, Knutnak a története, aki a berlini állatkert aprócska sztárja, és aki egyes szám első személyben számol be gyermek- és ifjúkorának legfontosabb eseményeiről.

A szövegben gyakran elmosódik a határ ember és állat, álom és valóság között.

Az emberek és a jegesmedvék élete összefolyik, és sokszor álmaik is összekeverednek, egymásba gabalyodnak. A regény sok szempontból eltér az átlagostól: nemcsak sajátos narrátori pozíciója miatt, hanem azért is, mert nem hagyja, hogy az olvasó belesimuljon a történetbe és kényelmesen hátradőljön. Az elmosódó határvonalak próbára teszik a befogadót: izgalmas, de korántsem hagyományos olvasói élményt kínálnak. Bár a három medve története jól elkülönül, történeteik rekonstruálhatóak, végig nem válik egyértelművé, mit is akar ez a szöveg valójában. A környezetvédelemről beszél? A cirkuszi medvék kizsákmányolásáról? Az írás nehézségeiről? Ember és természet kapcsolatáról? A különböző politikai és társadalmi berendezkedések előnyeiről és hátrányairól? Az emberi természetről? A kötetnek nincs kiemelt témája, határozott fókusza, csapongva halad és különösen bátran keveri a különböző hangsúlyokat. Nemcsak témáit tekintve változatos és nehezen pozícionálható az Egy jegesmedve emlékiratai, de műfaját, stílusát is nehéz lenne egyértelműen meghatározni. 

Hosszúra nyúlt állatmese antropomorfizált csúcsragadozókkal, tanulság nélkül; szatíra a huszadik századi európai emberről; mágikus realista regény, amely nem tesz választóvonalat a valóság és a fikció közé; klímaregény egy kipusztulás szélén álló fajról?

A regényt éppen ez a sokféle eldönthetetlenség, a kategóriáknak való ellenállás teszi izgalmassá, bár egészen biztos lesznek olvasói, akik az egységesség hiányát fogják (némileg jogosan) felróni ennek a kísérletező szövegnek.

A regényben feltűnő három medve közül kettő (Tosca és fia, Knut) valóban létezett, utóbbi Németország egyik legnagyobb sztárja volt 2006-os születését követően (még a Vanity Fair címlapján is szerepelt). A kicsi jegesmedve óriási profitot termelt, és bár a klímaválság elleni küzdelem jelképévé kívánták tenni, – ironikus módon – mégis a fogyasztói kultúra csúcsra járatását illusztrálták vele, brandjével mindent el lehetett adni: tollat, bögrét, pulóvert, plüssöket, csupa olyan holmit, melyre senkinek nincs valódi szüksége. A rövid életű Knut így felmutatta azt az ellentmondást, amely napjainkat is jellemzi: a természetvédelem, a klímaváltozás elleni harc sem képes letéríteni a nyugati társadalmakat a fogyasztás útjáról, sőt, paradox módon sokszor talán még fel is pörgeti azt. A kötet három része közül talán ennek az ellentmondásnak a plasztikussá tétele miatt ez a legsikerültebb egység, és talán azért is, mert a medve szemszögéből próbálja meg értelmezni azt a szoros kapcsolatot, amely az aprócska kölyök és Matthias (a valóságban Thomas Dörflein) nevű gondozója között kialakult, és amely leginkább egy szülő-gyermek kapcsolatra emlékeztetett. A regény nem jut el a valóság tragikus végkifejletéig, a gondozó váratlan, fiatalon bekövetkező haláláig, majd az őt mindössze néhány évvel túlélő, az emberek közelségét talán túlságosan is igénylő fiatal állat váratlan és megmagyarázhatatlan elpusztulásáig. Nemcsak Knut, de anyja életének bemutatása során is sok valós elem keveredik a fikcióba: a nőstény medve a világhírű állatidomárral, Ursula Böttcherrel dolgozott együtt, a könyvben Barbaraként megjelenő nő sikereihez járult hozzá.

 Mindkét állat esetében az emberi kizsákmányolás áll a középpontban

(és ebből a szempontból lényegtelen, hogy cirkuszi vagy állatkerti körülmények között történik), ezek a jegesmedvék (még a fiktív nagymama, a harmadik is) mind az emberi haszonszerzés áldozatai, akik saját antropomorfizált nézőpontjukból mutatják meg ezt a hatalmi szituációt, kiszolgáltatottságot. Tosca elbeszélésében szó esik a világhírű számról, a halálos csókról, amely egy háromméteres jegesmedve és egy apró termetű idomárnő csókja, és amely tűnhet bármilyen „aranyosnak”, mégiscsak halálos veszély és az állat kizsigerelésének, természetes ösztöneitől való megfosztásának szimbóluma. A szocialista blokk (Szovjetunió, NDK) állatkínzása némileg módosul, de nem tűnik el a nyugati világban, sőt a huszonegyedik század elején sem. Mintha az ember nem tudna másképp viszonyulni a természethez, a benne élő állatokhoz, csak ezen a módon. Viszont – és erre az ellentmondásra több helyen is reflektál a szöveg – aki ezeket a kizsákmányolt állatokat meg akarja érteni, vagy épp meg akarja menteni, az sem teljesen önzetlen segítő, sokszor nem is érti pontosan, mi zajlik ezekben a sok éven át trenírozott, megszelídített állatoknak a lelkében.

Hogyan is érthetnénk medvéket, mikor még önmagunkat sem értjük? – mintha ennek a belátása felé vinne a nyugtalanító, sokhangú kötet.

De érthetnek-e ezek a fenséges állatok minket? Valószínűleg erre is nemmel kell felelnünk, hiszen a kötetben megszólaló jegesmedvék valójában állatok bőrébe bújt emberek. Arra azonban mindenképpen alkalmas ez a furcsa (és szükségszerűen fiktív) nézőpont, hogy önmagával szembesítse az embert, kizökkentse önértelmezéséből és újszerű megállapításokat tegyen az emberi fajról, az emberi természetről: „A Homo sapiens lomhán mozog, mintha sok felesleges hús volna a testén, pedig siralmasan sovány. Túl sűrűn pislog, főleg a döntő pillanatokban, amikor mindent látnia kellene. Ha nem történik semmi, kitalál magának valamit, hogy kapkodhasson, de ha valós veszély fenyegeti, túl lassan cselekszik. A Homo sapienst nem harcra teremtették, szóval igazán eltanulhatná a nyulaktól és az őzektől a menekülés bölcsességét és művészetét. Mégis szereti a harcot és a háborút. Ki alkotta ezt az oktondi lényt?”

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

A verset nem kell slaggal verni, hogy megértsük

Tizenhat kötetből áll Billy Collins életműve, Kőrizs Imre fordításában jelent meg az Az a baj a költészettel címen egy nagyszabású válogatás, ami késéssel, de a hét könyve lett. Verseken keresztül igyekszünk utakat mutatni egy csodálatos életműhöz. 

...
Kritika

Szabó T. Anna hősei megtörik a nők évszázados hallgatását

Szenvedély, önátadás, szégyen, szerelmi megsemmisülés, sóvárgás, eksztázis, öregedés, boszorkányság – ezek a kulcsszavai Szabó T. Anna új novelláskötetének, amelynek hősei legféltettebb titkaikat, legmélyebbre temetett vágyaikat és sérelmeiket mesélik el. A Szabadulógyakorlat a hét könyve.

...
Kritika

Ben Lerner Amerikájában a nyelv fegyver, a kultúra mindig férfias

Ben Lerner élettörténete több egybeesést mutat Az iskola Topekában című regényének főhőséével, legalábbi annál bizonyosan többet, minthogy pusztán véletlen legyen. Kilencvenes évek, elhallgatott traumák, kommunikációképtelenség, és szavak, amelyek évtizedes sebeket tudnak ütni - ez a hét könyve.

Olvass!
...
Beleolvasó

Máté Péter életét és halálát ellentmondások és rejtélyek övezték

Bauer Barbara archív anyagokból, családtagok, ismerősök, egykori zenésztársak visszaemlékezéseiből dolgozva fikciós regényt írt Máté Péterről, Most élsz címmel. Olvassatok bele!

...
Beleolvasó

Spiró: Mikor szabad ölni?

Új esszékötettel jelentkezik Spiró György. A Hamlethez kapcsolódó erős cím (Mikor szabad ölni?) szellemében az esszék empatikus és okos ajánlatok arról hogyan lehet szabadon gondolkodva élni.

...
Beleolvasó

Ez itt a pszichiátria, az új otthonod

„De ne rémüldözz: nyugi. Minden jel szerint ebben a fejezetben végre megvalósul vágyaidnak netovábbja. A pszichiátria.” Keresztury Tibor új könyvében különböző kórtermeken keresztül leshetünk be az élet fontos pillanataiba. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Less bele a Lars Kepler-krimik sorozatgyilkosának lelkivilágába!

Izgalmas novellát adott közre a skandináv krimi egyik legkedveltebb képviselője, Lars Kepler, aki valójában nem egy személy, hanem egy szerzőpáros, Alexandra Coelho Ahndoril és Alexander Ahndoril. A te sötét labirintusod a sorozatgyilkos, Jurek Walter életébe és sötét lelkivilágába enged betekintést. 

...
Beleolvasó

Nincsen hegedűtok, amibe egy hegedű pontosan illene

Szvoren Edina legújabb írásaiban senki sem csodálkozik, az írások mégis csodálkozásra késztetnek.

...
Beleolvasó

Az Afáziában a Föld már lakhatatlan, de az emberi faj továbbra is előszeretettel harcol

A krimik után ezúttal sci-fivel jelentkezik Baráth Katalin: az Afáziában totális háború van kitörőben, a katasztrófát egy génmódosított szuperkatona és egy veterán hírszerző akadályozhatja meg. Mutatunk egy részt a könyvből!

Még több olvasnivaló
...
Kritika

A Páternoszter megmutatja a Rákosi-rendszer legabszurdabb oldalait

Orosz István grafikusművész első regénye, a Páternoszter több nézőponton, többszörös elbeszélésen keresztül világítja meg, milyen volt az élet az 50-es évek Magyarországán, és milyen abszurd, groteszk vagy tragikomikus eseményeket idézett elő a Rákosi-korszak személyi kultusza.

...
Nagy

Perintfalvi Rita: Az elkövetők mindig hangsúlyozták, hogy “mondd nekem azt, hogy atya”

Perintfalvi Rita könyvében a Magyar Katolikus Egyházon belüli szexuális bántalmazási ügyeket vizsgálja. Nemcsak áldozatokat szólaltat meg, hanem kutatási eredmények és szakértők bevonásával feltárja a visszaélések mögött húzódó pszichológiai és rendszerszintű okokat is. Interjú.

...
Nagy

Finy Petra: A 80-as évekről mindenkinek van egy története

Finy Petra Kerti szonáta című regénye három női generáció történetén keresztül mesél a világháború traumáiról, az ötvenes évek félelemmel vegyes légköréről, és a rendszerváltást megelőző ellenzéki megmozdulások konspirációval teli hónapjairól. Az íróval a regény egyik kulcshelyszíne közelében beszélgettünk, közben szóba kerültek traumák és rendszerellenes csúcsteljesítmények, elfeledett és máig élő városi történetek is.

...
Kritika

Az utolsó indiánkönyv érzékeny pillanatfelvétel arról, hol tartunk ma az indiánozásban

Az utolsó indiánkönyv című antológiához a PIM 79 kortárs magyar szerzőt kért fel, hogy prózában vagy versben reflektáljanak arra, mit jelentett nekik az indián egykor, és mit jelent ma, felnőttként.

...
Nagy

Bojár Gábor: Mindenki az erő jelének veszi, ha az ember szembenéz a saját hibáival

Bojár Gábor a Graphisoft alapítójaként ikonikus név és hivatkozási pont a hazai vállalkozói világban. De mit tud adni második könyvével annak, aki nem üzletember. A válasz: meglepően sokat. Interjú.

...
Kritika

Mit árul el egy ezeréves levél egy keresztény nőről, aki zsidó férfit szeretett?

Egy meneküléssel töltött élet krónikája és e krónika megalkotásának története A hét könyve, A fordult szív.

Film / Színház / Muzsika
...
Kritika

A valódi utazás ott kezdődik, ahol a föld alatti vasút véget ér

...
Hírek

Quentin Tarantino Hollywood-regényében a titokzatos kaszkadőr múltja is feltárul

...
Nagy

Vajon a falusi szuperhősök megmenthetik Erdélyt?