A medvék szemében az ember csak egy kizsákmányoló, oktondi lény

A medvék szemében az ember csak egy kizsákmányoló, oktondi lény

Mit észlelnek és mit érthetnek világunkból az állatok? Vajon milyennek látná a huszadik századot egy olyan magányos és fenséges állat, mint a jegesmedve? Mintha ezekre a kérdésekre keresné a választ a japán származású Yoko Tawada világszerte feltűnést keltő regénye. Valójában persze mégsem ezekre a kérdésekre válaszol, hiszen nyilvánvaló képtelenség hitelesen egy jegesmedve bőrébe bújni. A regény nem etológiai mű, sokkal inkább szatíra az elmúlt néhány évtizedről és jelenünkről. A megszokott, emberi perspektíva elutasítása, az emberek által uralt világ görbe tükörben való ábrázolása, az emberi faj bemutatása egy fiktív, a szokásostól nagyban eltérő perspektívából. A hét könyve az Egy jegesmedve emlékiratai, amely nem is egy, hanem egyből három medve történetét meséli el.

Kolozsi Orsolya | 2021. február 15. |

A különös regény szerzője Tokióban született, orosz szakon végzett, majd Hamburgba költözött és német irodalomból doktorált (műveit japánul és németül is írja, az Egy jegesmedve emlékiratai magyar fordítása a német változat alapján készült). Ezek a nyelv- és országváltások azt feltételezik, hogy az író életében is volt néhány radikális változás, meghatározó perspektívaváltás. A nézőpont elmozdítása, a megszokott környezetre egy másik szemszögből való rápillantás életének alapvető tapasztalata, ezt tette egy fokkal még erőteljesebbé, és próbálta az emberi társadalmat és világot egy főemlős „szemüvegén” keresztül láttatni. Egy olyan lényén keresztül, aki gyakorlatilag képtelen azonosulni az ember világértelmezésével. Ezt mondja például a tavaszról: „A fagyott föld felengedett, és latyakot sírt. Viszkető orrjáratából úgy mászott ki egy meztelen csiga, akár a takony. A szemkörnyék duzzadt nyálkahártyáiból bugyogtak a könnyek. Egyszóval: a tavasz a gyász ideje.”

Yoko Tawada
Egy jegesmedve emlékiratai
Ford.: Dobosi Beáta, Jelenkor, 2020, 297 oldal
Yoko Tawada: Egy jegesmedve emlékiratai

A három részre osztott szöveg első egységében egy, a cirkusz világából kiöregedett jegesmedve meséli el saját történetét, íróvá válásának históriáját a Szovjetunióban. Sokáig él a szocialista országban, ahol megírja bestsellerré váló memoárját (Tapsvihar a könnyeimért), majd Németországba, később Kanadába emigrál. Ezt követően az ő lányának, a szintén cirkuszi medve Toscának az életébe pillanthatunk bele, bár itt nem a medve az elbeszélő, hanem az idomár és barátnő, Barbara, aki azonban ért a medve nyelvén, és képes annak érzelmeit, gondolatait kommunikálni. A harmadik egység Tosca fiának, Knutnak a története, aki a berlini állatkert aprócska sztárja, és aki egyes szám első személyben számol be gyermek- és ifjúkorának legfontosabb eseményeiről.

A szövegben gyakran elmosódik a határ ember és állat, álom és valóság között.

Az emberek és a jegesmedvék élete összefolyik, és sokszor álmaik is összekeverednek, egymásba gabalyodnak. A regény sok szempontból eltér az átlagostól: nemcsak sajátos narrátori pozíciója miatt, hanem azért is, mert nem hagyja, hogy az olvasó belesimuljon a történetbe és kényelmesen hátradőljön. Az elmosódó határvonalak próbára teszik a befogadót: izgalmas, de korántsem hagyományos olvasói élményt kínálnak. Bár a három medve története jól elkülönül, történeteik rekonstruálhatóak, végig nem válik egyértelművé, mit is akar ez a szöveg valójában. A környezetvédelemről beszél? A cirkuszi medvék kizsákmányolásáról? Az írás nehézségeiről? Ember és természet kapcsolatáról? A különböző politikai és társadalmi berendezkedések előnyeiről és hátrányairól? Az emberi természetről? A kötetnek nincs kiemelt témája, határozott fókusza, csapongva halad és különösen bátran keveri a különböző hangsúlyokat. Nemcsak témáit tekintve változatos és nehezen pozícionálható az Egy jegesmedve emlékiratai, de műfaját, stílusát is nehéz lenne egyértelműen meghatározni. 

Hosszúra nyúlt állatmese antropomorfizált csúcsragadozókkal, tanulság nélkül; szatíra a huszadik századi európai emberről; mágikus realista regény, amely nem tesz választóvonalat a valóság és a fikció közé; klímaregény egy kipusztulás szélén álló fajról?

A regényt éppen ez a sokféle eldönthetetlenség, a kategóriáknak való ellenállás teszi izgalmassá, bár egészen biztos lesznek olvasói, akik az egységesség hiányát fogják (némileg jogosan) felróni ennek a kísérletező szövegnek.

A regényben feltűnő három medve közül kettő (Tosca és fia, Knut) valóban létezett, utóbbi Németország egyik legnagyobb sztárja volt 2006-os születését követően (még a Vanity Fair címlapján is szerepelt). A kicsi jegesmedve óriási profitot termelt, és bár a klímaválság elleni küzdelem jelképévé kívánták tenni, – ironikus módon – mégis a fogyasztói kultúra csúcsra járatását illusztrálták vele, brandjével mindent el lehetett adni: tollat, bögrét, pulóvert, plüssöket, csupa olyan holmit, melyre senkinek nincs valódi szüksége. A rövid életű Knut így felmutatta azt az ellentmondást, amely napjainkat is jellemzi: a természetvédelem, a klímaváltozás elleni harc sem képes letéríteni a nyugati társadalmakat a fogyasztás útjáról, sőt, paradox módon sokszor talán még fel is pörgeti azt. A kötet három része közül talán ennek az ellentmondásnak a plasztikussá tétele miatt ez a legsikerültebb egység, és talán azért is, mert a medve szemszögéből próbálja meg értelmezni azt a szoros kapcsolatot, amely az aprócska kölyök és Matthias (a valóságban Thomas Dörflein) nevű gondozója között kialakult, és amely leginkább egy szülő-gyermek kapcsolatra emlékeztetett. A regény nem jut el a valóság tragikus végkifejletéig, a gondozó váratlan, fiatalon bekövetkező haláláig, majd az őt mindössze néhány évvel túlélő, az emberek közelségét talán túlságosan is igénylő fiatal állat váratlan és megmagyarázhatatlan elpusztulásáig. Nemcsak Knut, de anyja életének bemutatása során is sok valós elem keveredik a fikcióba: a nőstény medve a világhírű állatidomárral, Ursula Böttcherrel dolgozott együtt, a könyvben Barbaraként megjelenő nő sikereihez járult hozzá.

 Mindkét állat esetében az emberi kizsákmányolás áll a középpontban

(és ebből a szempontból lényegtelen, hogy cirkuszi vagy állatkerti körülmények között történik), ezek a jegesmedvék (még a fiktív nagymama, a harmadik is) mind az emberi haszonszerzés áldozatai, akik saját antropomorfizált nézőpontjukból mutatják meg ezt a hatalmi szituációt, kiszolgáltatottságot. Tosca elbeszélésében szó esik a világhírű számról, a halálos csókról, amely egy háromméteres jegesmedve és egy apró termetű idomárnő csókja, és amely tűnhet bármilyen „aranyosnak”, mégiscsak halálos veszély és az állat kizsigerelésének, természetes ösztöneitől való megfosztásának szimbóluma. A szocialista blokk (Szovjetunió, NDK) állatkínzása némileg módosul, de nem tűnik el a nyugati világban, sőt a huszonegyedik század elején sem. Mintha az ember nem tudna másképp viszonyulni a természethez, a benne élő állatokhoz, csak ezen a módon. Viszont – és erre az ellentmondásra több helyen is reflektál a szöveg – aki ezeket a kizsákmányolt állatokat meg akarja érteni, vagy épp meg akarja menteni, az sem teljesen önzetlen segítő, sokszor nem is érti pontosan, mi zajlik ezekben a sok éven át trenírozott, megszelídített állatoknak a lelkében.

Hogyan is érthetnénk medvéket, mikor még önmagunkat sem értjük? – mintha ennek a belátása felé vinne a nyugtalanító, sokhangú kötet.

De érthetnek-e ezek a fenséges állatok minket? Valószínűleg erre is nemmel kell felelnünk, hiszen a kötetben megszólaló jegesmedvék valójában állatok bőrébe bújt emberek. Arra azonban mindenképpen alkalmas ez a furcsa (és szükségszerűen fiktív) nézőpont, hogy önmagával szembesítse az embert, kizökkentse önértelmezéséből és újszerű megállapításokat tegyen az emberi fajról, az emberi természetről: „A Homo sapiens lomhán mozog, mintha sok felesleges hús volna a testén, pedig siralmasan sovány. Túl sűrűn pislog, főleg a döntő pillanatokban, amikor mindent látnia kellene. Ha nem történik semmi, kitalál magának valamit, hogy kapkodhasson, de ha valós veszély fenyegeti, túl lassan cselekszik. A Homo sapienst nem harcra teremtették, szóval igazán eltanulhatná a nyulaktól és az őzektől a menekülés bölcsességét és művészetét. Mégis szereti a harcot és a háborút. Ki alkotta ezt az oktondi lényt?”

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

A verset nem kell slaggal verni, hogy megértsük

Tizenhat kötetből áll Billy Collins életműve, Kőrizs Imre fordításában jelent meg az Az a baj a költészettel címen egy nagyszabású válogatás, ami késéssel, de a hét könyve lett. Verseken keresztül igyekszünk utakat mutatni egy csodálatos életműhöz. 

...
Kritika

Szabó T. Anna hősei megtörik a nők évszázados hallgatását

Szenvedély, önátadás, szégyen, szerelmi megsemmisülés, sóvárgás, eksztázis, öregedés, boszorkányság – ezek a kulcsszavai Szabó T. Anna új novelláskötetének, amelynek hősei legféltettebb titkaikat, legmélyebbre temetett vágyaikat és sérelmeiket mesélik el. A Szabadulógyakorlat a hét könyve.

...
Kritika

Ben Lerner Amerikájában a nyelv fegyver, a kultúra mindig férfias

Ben Lerner élettörténete több egybeesést mutat Az iskola Topekában című regényének főhőséével, legalábbi annál bizonyosan többet, minthogy pusztán véletlen legyen. Kilencvenes évek, elhallgatott traumák, kommunikációképtelenség, és szavak, amelyek évtizedes sebeket tudnak ütni - ez a hét könyve.

ZÖLD - TERMÉSZETESEN OLVASOK
...
Zöld

Litkai Gergely: Mennyire vagyunk felelőtlenek a nukleáris anyagokkal? / A katasztrófa küszöbén

...
Zöld

Jane Goodall: A családomban női ágon öröklődik a bátorság

...
Zöld

Peter Wohlleben: Sok fa jelentősen csökkenthetné a magyar városok hőmérsékletét is

Olvass!
...
Beleolvasó

Milbacher Róbert nagyanyjának élettörténetét írta meg a halálos ágyától gyerekkoráig

 A Keserű víz Milbacher Róbert eddigi legszemélyesebb és legkatartikusabb könyve. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Nádasdy Ádám sokat hordta az irháját keresztül-kasul a városon, sosem telt be vele

Nádasdy Ádám visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Amikor anya és lánya hazatér, a család ősi birtokán egy több száz éve eltűnt telepeskolónia rejtélye is megoldódhat

A díjnyertes író, Kimberly Brock titkokkal teli, gyönyörűen megírt történetében magával ragadóan mesél a roanoke-i elveszett kolónia rejtélyéről, és a szeretet, a család, az anyaság és az emberi szív határtalan misztériumairól. Olvass bele!

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Kafkánál a valóság az igazi rémálom, az élet pedig maga a reménytelenség

Franz Kafka az idegenség írója, aki a létezésben nem talál semmiféle otthonosságot – az ember létét a világban kiúttalan, elidegenedett, szorongással és félelemmel teli állapotként jeleníti meg, elsősorban a groteszk és az irónia segítségével, egy szürreális, mégis ismerős világ megteremtésével. Újraolvasó rovatunk májusi könyve Kafka talán leghíresebb műve, A per

...
Nagy

Az izlandi Dan Brownt keresték, ezért megírta első krimijét Lilja Sigurðardóttir

Lilja Sigurðardóttir az izlandi krimi fontos szerzője, Csapda című regényét most fordították magyarra. Az éppen Budapesten tartózkodó szerzőt a regény kapcsán kérdeztük többek között a skandináv krimiről, írói rutinjáról, az izlandi társadalomról, kokaincsempészetről és homoszexualitásról. 

...
Panodyssey

Borda Réka: Hová lettek a tárgyak az irodalomból? [Tárgydilemmák]

"A szépirodalom persze az ember, nem a környezet nagy kérdéseit taglalja – mindazonáltal környezetünk nemcsak hogy nem elhanyagolható, hanem sok esetben minket meghatározó dolgok összessége, amelyek funkcióval való megtöltése képes színesíteni, mélységgel megtölteni az irodalmi alkotásokat. Elvégre tárgyaink és tereink mi magunk vagyunk: nincs civilizáció, ha mi, emberek nem alakítjuk környezetünket." Borda Réka Tárgydilemmák című esszésorozatának következő részében azt vizsgálja, hogyan és miért hiányzik a materialitás irodalmunkból.

...
Nagy

A Dreherek sikertörténetét csak az államosítás tudta megakasztani

A Dreher bejáratott márkanév Magyarországon, a mögötte meghúzódó család- és cégtörténet pedig legalább annyira színes, szerteágazó és fordulatokkal teli, mint az elmúlt durván kétszáz év magyar történelme. Iglódi Csaba első regénye, a Dreher-szimfónia négy tételben meséli el az egymást követő generációk felemelkedését.

...
Nagy

Gurubi Ágnes: Kőr Dáma

Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozatának ez a harmadik része.

...
Kritika

Levélfolyamból bontakozik ki a Kner család megrázó és felemelő története

A magyar történelem egyik legtragikusabb korszaka elevenedik meg a Magvetőnél megjelent könyv lapjain, és a családregényszerű szövetet kirajzoló epizódok arról győznek meg, hogy kivételes szellemi és érzelmi kohézió fogta össze a Kner család egymást követő nemzedékeit.