Az élet fojtogatóan szűkös és közben maga a végtelenség

Az élet fojtogatóan szűkös és közben maga a végtelenség

„És a lét, ami olyan óriásnak tetszik, mintha az tartaná meg az eget, végül is csak egy egér, ami egy októberi napon átsurran a konyha kövén, és kész, vége?” – kérdezi Jón Kalman Stefánsson (interjúnk ITT) magyarul most megjelent regényének elbeszélője, és mintha arra vállalkozna, hogy megértse, mi is ez az egérsurranáshoz hasonló élet, mely egyszerre fojtogatóan szűkös és közben maga a végtelenség; az egyetlen távlat, melyben gondolkodni tudunk. Az izlandi író 2017-es könyvében egy élettörténet bemutatásával próbálja megragadni az emberi létezés lényegét, legfontosabb érzelmeit, eseményeit. Egy konkrét történeten keresztül igyekszik érthetővé és átélhetővé tenni, mi a szerelem, a fájdalom, a veszteség, a temetetlen düh lényege, vagy a szabadság és a függetlenség ára. Nagy sikerű trilógiájához (Menny és pokol) hasonlóan most sem ijed meg a nagy szavaktól, a szinte látomásos gondolatmenetektől, vagy a mondatnyivá sűrített aforizmáktól, és hogy az ő kezében mindezek nem válnak közhelyekké, esetleg giccsé, azt hihetetlen arány- és stílusérzéke garantálja. A hét könyve az Ásta, melynek középpontjában egy lány felnőtté válásának és életének története, valamint a huszadik század második felének Izlandja áll.

Kolozsi Orsolya | 2021. március 22. |

Bár a történet a címszereplő fogantatásával, egy szenvedélyes szeretkezés leírásával indul, az események mégsem időrendi sorrendben követik egymást. A több, mint ötszáz oldalas regény szövegdarabokból építkezik, Ásta életét nagy idő- és térbeli ugrásokkal beszéli el: „Nincs elbeszélés anélkül, hogy néha hibáznánk, ingoványos utakra tévednénk, nem tudunk előre haladni, csak akkor, ha visszatérünk a múltba, nem is egyszer, de legalább kétszer, mert hiszen egyszerre élünk mi minden korban.” Az emlékek egymásba akadnak, egy esős napról az egyik szereplőnek eszébe jut egy másik fontos nap, amikor szintén esett, és máris tíz-húsz évvel korábbi események felidézése zajlik, a múlt és a jelen egy motívumon keresztül rétegződik egymásra.

Egy tekintet, egy megcsörrenő telefon képes váratlan összeköttetést teremteni, visszavinni az időben, megmutatva azt, hogy az életben az időrend csak másodlagos dolog, a valódi kapcsolódások ennél mélyebben rejtőznek.

A tér és idő segíthet racionálisan elrendezni a dolgokat, de az igazi összefüggések a szívben lakoznak, ahol sokszor érthetetlen módon vetül egyik esemény a másikra. A szív valósága pedig egészen más, kevésbé rendezett, mint a világé: „(…) a szívben rejlő igazság nem mindig azonos a világ igazságával.”

JÓN KALMAN STEFÁNSSON
Ásta
Ford: Egyed Veronika, Jelenkor, 2021, 516 oldal
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

A térben és időben is szétszabdalt történetdarabkákat összefogó író-elbeszélő (aki maga is szereplő, többször megjelenik a szövegben, ahogyan a lány történetének megírásával birkózik) sok szereplőnek ad hangot: az események egy részét Ásta édesapja meséli el, a járdán fekve, közvetlenül a halála előtt: koncentrikusan épülnek egymásra az emlékek, melyek után mindig visszatérünk a haldokló férfihoz. Külön szólamot alkotnak a főhős levelei, melyeket az őt elhagyó férfinak ír; de a történeteken belül sokan megszólalnak (a mindentudó elbeszélő közvetítésével) még, és levelek, elbeszélések, beszélgetések formájában avatnak be életükbe. A regény középpontjában a címszereplő áll, de az őt körülvevő emberek (többek között apja, anyja, nővére, szerelme, nevelőanyja, nagybátyja) is megkapják a maguk lehetőségét, szólamát. Ezzel a technikával a szöveg arra hívja fel a figyelmet, hogy 

egy ember élete nem beszélhető el a vele kapcsolatban álló személyek történetei nélkül.

De ezeket a személyeket is csak akkor érthetjük meg igazán, ha az őt körülvevő embereket ismerjük, és így tovább: „De vajon mesélhetünk-e egy emberről anélkül, hogy az őt körülvevő életre rátapintsunk…?” Mintha megérteni egy sorsot egy soha véget nem érő háló felfejtését jelentené, az egymásba gubancolódó életek megismerését, mely a szükségszerűen a végtelenbe vezet, a „minden” nem elérhető, a legnagyobb alázattal és küzdelemmel is csak töredékként jelenik majd meg, amit egészként szeretnénk látni. Térben, időben is szerteágazó szöveg, a fejezetek elején sokszor fejtörést okoz, ki is beszél éppen, és melyik időpontból, melyik helyszínről? Ezek a fragmentumok aztán szép egésszé állnak össze a végén, a regény koherens és átgondolt felépítésének köszönhetően minden szál megtalálja a maga helyét, az olvasóban nem marad hiányérzet.

Ásta élettörténete tehát végül felépül, de közben mások történeteit is megismerhetjük. A lány sorsának fontosabb eseményeit pedig mintha megerősítenék, vagy néha ellenpontoznák ezek a másokkal megesett történetek. Megmutatják azt is, hogy életkörülményeink, tapasztalataink, személyiségünk más lehet ugyan, de talán nem is annyira különbözünk, univerzális történeteink és érzéseink vannak. A könyvben ezek közül kiemelkedik a szerelem, de fontos szerepet kap a testvéreket összefűző kapocs, a szabadság, a lelkifurdalás, a harag és a szégyen is.

Jón Kalman Stefánsson igazi erőssége (az izlandi táj lenyűgöző erejű ábrázolásán túl) a kapcsolatok és a kapcsolatokat meghatározó érzelmek megjelenítése.

Rövid helyzetekben, állóképekben tudja megragadni az ember legmélyebb élményeit, azt például, hogyan lehet megszeretni valakit egy pár számmal nagyobb gumicsizma miatt, hogyan alakul ki a bizalom egy jól megtalált szóban, vagy hogyan néz ki egy viszonzatlan, utolsó ölelés. Az izlandi író akár konzervatívnak is nevezhető, hiszen nem irodalmi játékokkal foglalkozik (bár struktúrája meglehetősen agyafúrt), hanem az irodalom tétjét a szövegen kívülre helyezi. Már korábbi írásai alapján is nyilvánvalóvá vált, hogy az irodalomra az élet egyfajta kiterjesztéseként, többlettapasztalatként gondol. Olyan entitásnak tekinti, mely képes segíteni az embernek, melyre szüksége lehet a nehéz időkben. Talán épp ez az oka annak, hogy nem fél az érzelmektől, a fontos jelenetektől, nem ironizálja, nem bagatellizálja ezeket, hanem megírja a legjobb tudása szerint. Mindeközben nyilvánvaló, hogy nem egyszerű életvezetési tanácsadónak, füveskönyvnek tekinti az irodalmat, hanem olyan felforgató tevékenységnek („Az irodalom ellenállás” – mondatja ki egyik hősével), mely kérdéseivel a nyugtalanságba vezeti az olvasóját, ezért lesz „kótyagos” az, aki jó könyvet olvas, és ezért értenek meg szinte bárkit azok a nők, akik sokat olvasnak. Az olvasásnak, a szövegeknek erőt tulajdonít, az olvasást és az írást nem habókos szokásnak gondolja, hanem a világ megismerésének és megértésének egyik legérvényesebb módját látja benne. „Vajon a szavakban van-e elég erő, hogy megidézze az eltűnő örömöket – hogy új jelentést teremtsen, ha már minden elmerült?” – teszi fel a kérdést a szövegbeli író, mintha kételkedve ugyan, de mégis a szavakra bízná az érzelmek, a világ megmentését.

A regény főhőse a huszadik század ötvenes éveiben születik, élete nem szokványos: anyja csecsemőkorában elhagyja, apjával való kapcsolata laza, nevelőanyja azonban elhalmozza szeretetével. Ásta gyönyörű nő, aki sok férfi életét változtatja meg, aki sokak szerint csak hódítani képes, de valódi szeretetre nem, holott neve az ast szóból ered, mely Izlandon éppen azt jelenti, szeretet. Nevét szülei a Nobel-díjas író (Halldór Laxness) Független emberek című regényéből veszik, annak egyik hőséről nevezik el lányukat. A lány életét aztán a függetlenség, a szabadság iránti vágy és a szeretet, az elköteleződés ellentmondása határozza majd meg, mintha ezt az örökséget kapta volna a világtól a nevével együtt.

Az Ásta felejthetetlen jelenetei tele vannak kérdésekkel, kiélezett érzelmi szituációkkal, a feloldhatatlan dilemmákkal.

Száz kérdés rakódik egymásra, és ezek a kérdések a kissé fellengzősnek ható, mégis egyedül érvényes kérdés felé vezetnek: „De a fenébe is, mi az: élni?” A könyv persze nem válaszolja meg, csak felveti a kérdést, de mégis mintha azt mondaná, élni mindenekelőtt fájdalom és kétségbeesés, ráadásul „az idő csak múlik, és a másik végét mindig a halál fogja.” Az Ásta lapjain megelevenednek Reykjavík utcái, Izland északi fénybe vont, szeles és kihalt tájai, tanyák és világítótorony a fjordoknál, gyönyörűen ábrázolt helyszínek, tele érdekes, többségében boldogtalan figurákkal, reménytelen szerelmesekkel, gyermeküket elhagyó anyákkal, hűséges fiúkkal, költőkkel, írókkal. Jón Kalman Stefansson kötetében különleges sorsok gabalyodnak össze, rendszertelen hálózatuk megmutatja, hogy senkinek nincs elszigetelt története, csak mások által határolt, befolyásolt sorsa. Az Ásta lehetne akár a magány könyve is, a folyamatos veszteségek és újrakezdések története, de láthatóvá válik benne, hogy nemcsak a kapcsolatokhoz, még a magányossághoz is kell a másik ember, kell a többi élet.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A jó irodalom váratlan és kontrollálhatatlan

...
Podcast

Jón Kalman Stefánsson: Az nem jó könyv, ami nem mozgat meg

Jón Kalman Stefánsson egy csapásra meghódította a a magyar olvasókat. A Menny és Pokol-trilógia a természet, a halál és az irodalom regénye. Az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon az izlandi emberekről, a vallásról és a skáldskapur-ról is mesélt a szerző. Podcast.

...
Kritika

Izlandon az ember összeolvad a küzdelemmel, amit a természet erőivel folytat

2019-ben a Könyves Magazin a Menny és Pokol-trilógiát választotta az év könyvének. A kritikából kiderül, miért döntöttünk így.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

...
Nagy

Katonatisztnek szánták, humanista író lett belőle - Ottlik Géza 110

Száztíz éve, 1912. május 9-én született Budapesten Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, az Iskola a határon alkotója, többszörös magyar bridzsbajnok.

...

Bereményinek egy páternoszterezés után elment a kedve a hivatalos írói szereptől

...

Palya Bea: Egygyökerű a beszéd és a zene. Minden hangadás kapcsolódás

...

Megtörni a hallgatást [Ms. Columbo Olvas]

...

A háború új jelentésréteggel ruházta fel Ruff Orsolya gyerekregényét

Hírek
...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!

...
Hírek

Orbán Viktor a mindennapos olvasásra buzdít

...
Hírek

Libri-díj, Nick Cave-doksi, Irodalmi Diszkó [Programajánló]

...
Hírek

Betilthatták Orwell 1984-ét Fehéroroszországban

...
Hírek

Amanda Gorman írt előszót Martin Luther King kötetéhez

...
Hírek

Krúdy és Radnóti dedikált köteteire is licitálhatnak a gyűjtők

...
Szórakozás

Love, Death & Robots: A Netflix megosztott egy epizódot premier előtt

...
Hírek

Szenzációs kiadvánnyal ünnepli a Marvel Pókember 60. születésnapját

...
Szórakozás

A Disney új feldolgozást készít a Különleges Úriemberek Szövetségéből

...
Hírek

Versterápia: „Estére megölöd a verset”

...
Hírek

Élőben követheted a Libri-díj átadóját

...
Szórakozás

Sok feszültséget ígér az Ahol a folyami rákok énekelnek új előzetese!