Byron Reese neve itthon jobbára ismeretlen volt eddig, pedig a technológiai fejlődés pozitív hatásainak egyik elismert vizsgálóját és szószólóját tisztelhetjük benne – és sajnos a kötetből sem derül ki egyértelműen, hogy ki is ő, vagy miért lenne fontos a véleménye (ez a felvezetés vagy bemutató a könyv egyébként kevés hiányosságainak egyike). Reese ugyanakkor nem csupán, mint a jelen cikkben tárgyalt könyv szerzője vesz részt a technológiai diskurzusban, de vállalkozóként, a Gigaom kutatással és analitikával foglalkozó weboldal kiadójaként, publicistaként, előadóként és podcast műsorvezetőként is próbálja technooptimizmusra nevelni követőit. A negyedik kor a legutóbbi ismeretterjesztő könyve, amelyben igyekszik rávilágítani, hogy nem is olyan nagy baj, ha a gépek és a mesterséges intelligencia átveszik az uralmat a munkaerőpiac bizonyos területein. Sőt, ezt a folyamatot a fejlődés egy olyan elkerülhetetlen lépcsőfokának ítéli meg, ami szükséges ahhoz, hogy az emberiség belépjen abba a bizonyos negyedik korba.
Reese szerit ugyanis mindig az új technológiák felfedezése, és azok hatékony „igába hajtása” vezetett azokhoz a jelentős fejlődési ugrásokhoz, amelyek nemcsak könnyebbé tették őseink életét, de nyomukban kialakulhatott a civilizáció, és segítségükkel eljuthattunk napjaink fejlettségi szintjéhez. Az első korban a tűz és a nyelv kialakulása, a másodikban a mezőgazdaság és a városok megjelenése, a harmadikban pedig az írás és a kerék felfedezése hozta el a változást.
A negyedik korban a robotok és a mesterséges intelligencia előretörésétől várhatjuk majd a társadalmi berendezkedésünket alapjaiban megváltoztató erőt.
Azt azonban a szerző sem tudja pontosan (és szerinte nem is számít), hogy már beléptünk-e ebbe a korba, vagy majd csak később fogunk néhány banális probléma leküzdése, és a most érzékelhető átmeneti korszak után.
„Aztán ott van még a robotok energiaellátása – ez különösen problémás, ha olyan akkumulátort szeretnénk, amely a mobilitást is lehetővé teszi. Ennek megoldásától még távol vagyunk. 2016-ban például egy MI-vel felszerelt orosz robot, Promobot, amelyet önálló működésre fejlesztettek, megszökött a kísérleti laborból, és 50 méter távolságra jutott, mire az út közepén lemerült az akkuja, és egy félórás dugót okozott. Ennyit a robotok felkeléséről.”
Amikor szinte minden hétre jut egy valamilyen jelentős áttörésről szóló hír mesterséges intelligenciával, robotikával, géntechnológiával kapcsolatban, esetleg a transzhumanizmus irányába mutató területről, akkor talán nehéz is eldönteni, hogy a küszöb melyik oldalán állunk. Abban azonban biztos, hogy a fejlődés rohamos ütemét vizsgálva 2050-re már határozottan állíthatjuk, hogy eljött ez a negyedik kor.
A texasi futurológus látszólag messziről indítja érvelését, és menetközben rengeteg filozófiai, szellemtörténeti kérdést is érint. Mi az az én? Mik vagyunk mi? Emberek, gépek, netán állatok? Miből épül fel a világegyetem? Monistaként vagy dualistaként gondolkodunk? Megalkotható-e az általános mesterséges intelligencia és átveheti-e a napjainkban is használt keskeny (azaz egy adott feladatot ellátó) MI helyét? És a természetes intelligenciáét? Antropológiai szempontból pedig az a kérdéskör is fontossá válik, hogy elvehetik-e az összes munkát a gépek? Ha igen, az milyen változásokat fog eredményezni társadalmi és egyéni szinten? Miként kell újragondolnunk az ember fogalmát, ha a gépek átalakítják az életünket, és ha eljön (feltéve, hogy egyáltalán eljöhet) a teljes szingularitás?
A szerzőnek ha nincs is mindenre tökéletes válasza, a történelemből és a technológiai fejlődés eddigi eredményeiből kiindulva derűsen látja a jövőt.
Az emberiség egyik legnagyszerűbb dolgának tekinti az adaptációs képességünket.
Ha elveszi egy gép a munkánkat? Majd találunk mást! Mindig, minden korban, amikor valamilyen technológiai áttörés felváltotta az emberi erőforrást egy munkafolyamatban, jött helyette akár több új is, amit némi átképzéssel embernek kellett végeznie. Sőt, hiába a minden eddiginél nagyobb automatizáció és gépesítés, nemhogy kevesebbet, de többet dolgozunk, mint eddig bármikor. Ha valaki pedig kíváncsi arra, hogy a saját munkáját mennyire fenyegetik a robotmunkások, a könyvben egy rövid tesztet is elvégezhet, amiben olyan kérdésekre kell választ adni, mint például:
- Mennyire hasonlít egymásra két véletlenszerűen kiválasztott munkanapunk?
- Mennyi időbe telik kiképezni valakit erre a munkára?
- Mennyire kreatív a munka?
- Mennyi időbe telik meghozni a legnehezebb döntéseket a munka során?
(Ha pedig valaki arra is kíváncsi, hogy milyen jövőbeli munkahelyen állná meg a helyét, itt tájékozódhat.)
Reese kedvenc témája tele van száraz gazdasági, történetszemléleti, filozófiai koncepciókkal, de végig nagyon olvasmányos stílusban, roppant szórakoztató módon beszél róluk. Ehhez felhasznál a popkultúrából, szájhagyományokból ismert történeteket, anekdotákat is, hogy még színesebb és bárki számára befogadhatóbb legyen az összkép. Ez talán nem is annyira meglepő, tekintve, hogy mind a kortárs sci-fi irodalomban, mind a filmekben újra nagy népszerűségnek örvend a problémakör. Korunk nagy gondolkodóinak (például Bill Gates, Elon Musk, Andrew Ng) sokszor merőben eltérő álláspontját is gyakran ütközteti, ahol ő maga próbálja megtalálni a racionális arany középutat.
Kevés szó esik azonban a fejlődés árnyoldalairól.
Reese megrögzött optimistaként nem pazarolja feleslegesen a karaktereket a közösségi média egyre kiterjedtebb és több területen érezhető negatív hatásainak vizsgálatára, a harci robotokról is csak keveset beszél, valamint a kiberbiztonsági kérdések is marginális szerephez jutnak. Pedig a valós veszélyeket hordozó fejlemények és az elvetemültebb apokaliptikus víziók is ugyanúgy ott bujkálnak az elképzelhető forgatókönyvek között. A könyv utolsó részeiben még a szerző influenszeres, coachos lendülete is előretör, hogy a naponta tapasztalható, olvasható negatív dolgok ellenére is megpróbáljon meggyőzni arról, hogy egyet hátralépve, a nagyobb képet vizsgálva optimizmussal tekinthetünk majd a kapun dörömbölő negyedik, és az eljövendő ötödik korra. Hiszen ha a múlt eredményeinek tükrén keresztül próbáljuk meg értelmezni a jelen technológiájának jövőre mért hatását, akkor korántsem szörnyű az összkép.
Csak alkalmazkodnunk kell.
