Nagy meglepetést okozott 2020 nyarán, amikor bejelentették, hogy Marieke Lucas Rijneveld és fordítója, Michele Hutchison nyerte el az 50 ezer font jutalommal járó Nemzetközi Booker-díjat. A rövidlistán abban az évben mások mellett Daniel Kehlmann és Yōko Ogowa neve is szerepelt, a zsűri azonban Az este kín (angolul The Discomfort of Evening) című regényt ítélte a legjobbnak, amelyet elsősorban azért méltattak, mert költői módon mesél a gyászról. A korábban csak hazájában ismert fiatal költő egy csapásra híres lett, még az amerikai elnöki beiktatásról ismert Amanda Gorman is őt kérte fel, hogy fordítsa hollandra a verseit (bár később Rijneveld visszalépett, mivel sokakban felháborodást váltott ki, hogy fehér fordítót választottak a feladatra.) Bizonyára a nemzetközi sikernek is köszönhető, hogy könyve elég hamar magyarul is megjelent, Wekerle Szabolcs fordításában.
Marieke Lucas Rijneveld és fordítója, Michele Hutchison kapta 2020-ban a Nemzetközi Booker-díjat a The Discomfort of Evening című könyvért. A győztes nevét ma délután jelentették be, miután a koronavírus miatt májusról mostanra halasztották a díjátadót. A győztes nevét rendhagyó módon online hirdették ki. 
Az este kín egy részben önéletrajzi alapokon nyugvó könyv, hiszen Rijneveld maga is elveszítette az egyik testvérét, amikor hároméves volt.
A lélektani regényben a gyermeki ártatlanság és kegyetlenség egyszerre, egymásba simulva jelenik meg, mintha a kettő nem zárná ki, hanem erősítené egymást.
A történetben sötét tónusa mellett is van valamiféle elképesztő frissesség, egészen egyedi, zavarbaejtő világ az, amelyet a szerző megalkotott, talán egyedül Janne Teller Semmijéhez hasonlítható valamelyest, amelyben szintén az egyre inkább eldurvuló játékok és az értelemkeresés áll a középpontban. A különbség az, hogy Rijneveld regényében nem egy elvont filozófiai problémával kell megküzdeniük a gyerekeknek, hanem egy nagyon is valóságos veszteséggel és traumával, amelynek következményei közvetlenül érintik őket.
A könyv egy vidéki, gazdálkodásból élő, nagyon szigorúan vallásos holland család szétesésének történetét meséli el a tízéves Jas szemszögéből. A 2000-es évek környékén járunk, a cselekmény kezdetén éppen téli szünet van, a Mulder család karácsonyra készülődik. Két nap van csak hátra az ünnepig, a legidősebb testvér, Matthies pedig úgy dönt, a barátaival elmegy korcsolyázni a közeli tóra. Jasban, akinek bátyja korábban megígérte, hogy magával viszi aznap, sok-sok érzelem tombol. Dühös a testvérére, amiért nem tartotta be az ígéretét, közben pedig attól tart, hogy az apja levágja kedvenc házinyulát a karácsonyi vacsorához. Titokban azért imádkozik Istenhez, hogy a nyula helyett inkább Matthiest ragadja el tőle. Kérése pedig teljesül is, bátyja alatt ugyanis aznap beszakad a jég és meghal.
A regény innentől kezdve egy nagy lejtmenet, annak a folyamatát követjük végig, hogyan őrülnek bele ebbe a veszteségbe a család tagjai,
hogy a fájdalom, a bűntudat és a halálvágy hogyan emészti fel őket egyik napról a másikra, és hogyan válnak egyre inkább abuzív kapcsolatokká a köztük lévő kötelékek.
2020-ban Marieke Lucas Rijneveld Az este kín című könyve nyerte el a Nemzetközi Booker-díjat. A regény gyerekszemszögből mesél el egy tragédiát, illetve azt, hogy milyen hatással van a gyász egy olyan családra, amelyben a szeretet helyett a büntetés jelenti a fő köteléket. Olvass bele!
A helyzet elfajulását a pubertás szélén álló tízéves Jas szemszögéből nézzük végig, aki minden szempontból izgalmas elbeszélő. A nagy fantáziával megáldott lány folyamatosan figyel és próbálja megérteni a körülötte lévő világot, a kívülről érkező információmorzsákat pedig képzelete segítségével egészíti ki és rendszerezi. Nézőpontján keresztül nagyon érzékletesen tapasztaljuk meg, hogy egy gyerek fejében hogyan keverednek a mesék, a vallás tanításai, a felnőttek képletes beszéde, valamint a racionális és irracionális félelmek, és hogyan állnak össze mindezek egy olyan saját maga által felépített hiedelemrendszerré, amelyet rajta kívül senki sem érthet meg, de amely minden cselekvésének mozgatórugójává válik.
Testvére elvesztésének traumája után a hiedelmei egyre inkább átveszik az uralmat felette, és különös hóbortokban, szorongásokban öltenek testet.
Ezeknek központi szimbólumává válik a piros kabátja, amelyet Matthies halála után többé sosem hajlandó levenni, és amelynek zsebeit csupa olyasmivel tömi tele, amit meg szeretne őrizni. A kabát lesz az ő pajzsa, ami képzeletében megvédi őt a saját és a többi szerettének halálától. „Kétféle ember van, aki fog, és aki elereszt. Én az utóbbi csoportba tartozom. Csak az általam gyűjtött holmikkal vagyok képes megőrizni egy emléket, egy embert, csak így tudom biztonságosan elhelyezni őket a kabátzsebeimben.”
Közben egyre inkább megismerjük a családját, amely valószínűleg a haláleset előtt sem működhetett jól, de a gyásztól egyre mérgezőbb közeggé válik. A szigorúan vallásos szülők szinte csak bibliai idézetekben beszélnek a gyerekekhez, folyamatosan bűntudatot keltenek bennük és isteni büntetésekkel riogatják őket, a szeretetüket azonban nem tudják kifejezni, a tragédia után pedig végképp alásüllyednek az önsajnálatba.
Az este kín tekinthető az érzelmi elhanyagoltság regényének is,
az derül ki ugyanis belőle, hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akiket bár ellátnak otthon, ezenkívül semmilyen figyelmet nem kapnak a szüleiktől. Jas, Obbe és Hannah pontosan tudják, hogy náluk a háztartásban az állatok az elsők, és ők maguk is szinte úgy élnek ott, mint a jószágok, csak talán még kevesebb törődés jár nekik. Ennek ellenére mégsem kapnak több szeretetet, amikor egy járvány miatt az összes tehenüket le kell mészárolni, sőt, a család még inkább elveszti a kontrollt az események felett.
Rijneveld regényének erőssége, hogy megmutatja azt az érzelmi kiüresedést, amelyet a gyász tud okozni és azt, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha magukra maradnak a veszteségükkel. A három testvér – vagy ahogyan Jas nevezi őket, a három királyok – végképp elveszítik a tájékozódási pontjaikat a világban, hiszen nem hogy válaszokat nem kapnak senkitől, de még a kérdéseiket sem tehetik fel. Külön-külön és együtt kísérletezni kezdenek a testükkel,
bántani kezdik magukat és egymást, beteges, gyomorforgató játékaikkal megkísértik a halált, hátha megértenek belőle valamit.
„– A testvéred tényleg halott, vagy a halál a testvéred? – kérdezi végül. Megrázom a fejem, a cipőm orrát bámulom. – A halálnak nincs családja, ezért keres magának mindig új testet, hogy egy kis ideig ne legyen annyira magányos. Aztán amikor a test a földbe kerül, keres magának másikat.” Az este kínban a gyerekkor nem a boldog ártatlanság, hanem a hiányok és a kiszolgáltatottság korszaka, ahol a játékok könnyen átfordulnak reflektálatlan kegyetlenségbe. A gyászról, a szeretetéhségről és képzelet erejéről szóló regény valójában egy olyan bűnbeeséstörténetet mesél el nekünk, amelyben Isten helyét a bánat, a düh és a szorongás veszi át.
