Kőhalmi élvezi a klímakatasztrófát

Kőhalmi élvezi a klímakatasztrófát

Egy maciméz a főszereplője Kőhalmi Zoltán második regényének, Az utolsó 450 évnek. A vad, sőt bátor ötletből egy nagyon szórakoztató sci-fi bontakozik ki, ami csak azért nem nevezhető disztópiának, mert simán alakulhat így a klímakatasztrófa. Szekunder szégyenérzet: azon nevetünk, hogy tönkretesszük a bolygónkat. A hét könyve okos és vicces sci-fi, ami hibái ellenére óriási vállalás volt.

Valuska László | 2021. szeptember 13. |
Kőhalmi Zoltán
Az utolsó 450 év
Helikon Kiadó, 2021, 248 oldal

Ritka, hogy a borító a regény része legyen, hogy ne illusztráljon egy történetet, hanem az alkotás részese legyen. Arra példaként, hogy a borító vagy a kép a történet szerves része , titkos kedvencemet, Simon Stålenhag svéd képzőművészt és írót hozom, aki a Mesék a Hurokbólt jegyzi: a festményekkel egy retrofuturista világ képarchívumát és esztétikáját teremti meg. Hasonlót valósít meg Tillai Tamás, akinek munkáit régóta ismerjük, viszont a grafikusra szabott képzelt határvonalat átlépve már a borítóval világot teremtett. A Marsra jellemző vörös tájban egy hatkerekű jármű felől sétál egy figura egy épülethez, amit csendesen túlnő egy maciméz, a klasszikus méztartó műanyagforma a nyolcvanas évekből. Benne vagyunk a regény világában, ugyanis ez a maciméz (Maci) a főszereplője a kötetnek, ami 450 év történetét meséli el, 

ugyanis ennyi a maciméz műanyagjának lebomlási ideje. 

Kőhalmi első kötete (A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Djamfjordban) a skandináv krimik egyfajta túlírása, paródiája volt, de nem imitáció: egy olyan játék, ami önálló sztorit mesélt el és teremtett karaktert. Az elbeszéléshez egy sokak számára ismert kódrendszert használt, a skandináv krimiét. A második regény ötletének megszületését nagyjából úgy lehet elképzelni, hogy Kőhalmi Zoltán, a sikeres humorista és író agya egyszerűen felrobbant egy reggel, amikor a macimézet használta, de nem agyvelődarabok, hanem csillogó flitterek hullottak szerteszét a konyhában. A Maciméz azért szuper ötlet, mert egyfelől lesz egy főszereplőnk, akinek a nézőpontjából különösebb trükközések nélkül elmesélheti a szerző 450 év történetét, ráadásul a Tarr Béla-i értelemben lassú folyamat mentén a környezetszennyezésről, a klímakatasztrófáról és a társadalomról is nagyon sokat lehet beszélni. Amit a kötet első felében olyan elemekkel színez, kiszolgálva az olvasókat, mint a Trónok harcára vagy A Gyűrűk Urára történő hivatkozások, de játszik a szereplők neveivel (Havasdzsón, Kártmen), miközben Fluor Tomi száma szól a retrórádióban.

Az elején megismerjük, hogyan születik meg a Maci: “Sosem volt kimondottan hálás dolog egysejtű moszatnak lenni”. Ez az első mondat. A regény felépítése lineáris, a Maci megszületése után minden évszázad kap egy fejezetet, ezért a szöveg iszonyú sűrű, a nyelvezete ironikus, és olyan ügyesen építi be a környezetvédők, a klímakritikusok vagy a zöldpolitika és -technológia nyelvezetét, hogy olvasóként érezni, ahogy körülöttünk nincs más, csak szemét és műanyag. “Egy új technológiának hála könnyen és gazdaságosan lehetett a régi hulladékból benzint előállítani, de a folyamatnak sajnos volt egy mellékterméke. Ez volt a műsalak, a XXII. század szemete, ami csak nyolcszáz év alatt bomlott le. A sűrű világoskék jobbára Európa és Amerika földjeit szennyezte, az öreg kontinensek kénytelenek voltak fogadni a szemétszállítmányokat is, ha nyersanyaghoz akartak jutni.” 

A világépítésben Kőhalmi olyan bravúros, hogy sokszor elviszi a figyelmet a történetről, a szereplőkről.

De ez annyiban lényegtelen, hogy Az utolsó 450 év nem zsánerregény, hanem szerzői, aminek minden apró elemében megjelenik Kőhalmi.

Olvassuk el ezt a leírást, ami szándékosan egy unalomig ismert fordulattal indul, hogy megkapjuk ezt az új világot egy átlagos munkanap részeként: “Reginának az a bizonyos reggele is ugyanúgy indult, mint az összes többi munkanapon. Ahogy az Országháznál leszállt a szolgálati szekeréről, szokása szerint egy pillanatra megállt a tornác előtt, és felnézett a kupola nádfedelére. Aztán felfelé menet a díszlépcsőn megsimította az egyik fából faragott szürkemarha szarvát. (...) A legtöbbet a búbos kemencével dolgoztak, annak padkáján nyugodott az országalma, a jogar és a Szent Korona.”

Amikor a sci-fi ideális olvasójára gondolok, akkor nem Greta Thunberget látom magam előtt, mert Kőhalmi úgy merül bele a klímakatasztrófába, hogy közben élvezi azt. Játékosan, sokat provokálva teremti meg a világát, amiben nem lehet olyan jó élni, de csak azért nem, mert jól látható, milyen hülyék vagyunk mi, földlakók. 

“Semmi meglepő nincs abban, hogy Péter mérnökként kedvelte a sci-fiket. Ahogy az sem véletlen, hogy a világ összes rendszergazdája, ha írásra adta a fejét, nem romantikus költeményekbe vagy realista drámákba öntötte fantáziáját, hanem távoli, jövőbeli társadalmakat képzelt el. Mert bármennyire is úgy tűnt, a lehetőségek korlátlanok, valójában minden történet leegyszerűsített tudományos kísérlet volt, logikusan levezetett, érdekes matematikapélda, egzakt megoldással” - hangzik el, amikor Péter és Regina megismerkedik a könyv elején, miután beszéltek már újrahasznosított táskáról, ökolábnyomról vagy azokról a szerverekről, amelyek a netflixes filmeket tárolják, és amiknek a zabálásával rengeteg energiát fogyasztunk. Kőhalmi pedig minden apró ötletéből, és iszonyú sok van neki, elvégzi ezt a tudományos kísérletet, és ez a sok kis elem együtt határozza meg Az utolsó 450 év szuper atmoszféráját. 

Zacskóátvonulások, szemétviharok és szórványos fogkefeszitálás történt például 2040 tájékán.

A klímakatasztrófa közös, társadalmi narratívája már évtizedek óta épül, de az elmúlt 5-10 évben lett az egyik legmeghatározóbb téma. A tudósok olyan közeli időpontokra mondanak disztópiákba illő forgatókönyveket, hogy a gyerekeknél is kimutatható már a klímaszorongás. Senki sem akarja közelről megnézni azt a katasztrófát, aminek a mozis verziójára már mind jegyet váltottunk, ezzel is előmozdítva a Föld pusztulását. Kőhalmi nagyon szórakoztatóan dob be ötleteket, elméleteket, sőt akár tárgyakat is, ezért a regény makró része konkrétan lenyűgöző. Totális őrület. “Senki sem figyelt fel például arra az érdekes összefüggésre, hogy a fekete-fehér filmek korában a legnagyobb sztárok maguk is mind fekete-fehérek voltak. 

Ha valaki a való életben találkozott Charlie Chaplinnel vagy Stannal és Pannal, ugyanazokat a fehér férfiakat látta fekete öltönyben, mint a mozivásznon.”

Minden évszázad saját fejezetet kapott a kötetben, ezért mindegyiknek különböznie is kell a másiktól, hogy az időbeli utazás működjön. Ahogy távolodik tőlünk a cselekmény ideje, vagyis egyre messzebb van a jövőben tőlünk, számomra úgy mosódtak össze ezek a világok. Ezt magyarázhatja az is, hogy olyan ütemben gyorsul a társadalmunk, hogy már elhalványodnak azok az éles határok, amelyek mondjuk a 18., a 19. vagy a 20. századot megkülönböztették. A fejezetek közül a 21. század működött talán a legjobban, mert a jelenemből egy jövő múltját építette fel, ami izgalmas nézőpontváltás volt (a könyvborítón Kőhalmi életrajza is ezzel játszik, amikor a szerző jövőbeli könyveinek címeit és megjelenési dátumait is megadja). A Maci vándorol, különböző eseményláncolatokat indít be ezzel, sokszor kalandosakat, néha nagyon emberieket.

Ez a könyv látszólag könnyű falat, de valójában nem az, mert Kőhalmi szóról-szóra, tégláról-téglára halad a világépítésben, és ebbe bele lehet fáradni. Viszont ügyesen húz be és visz magával erre az útra, elbeszélve egy optimista jövőképet, hogy a 25. században is viszonylag normális keretek között lesz élet a Földön. Ami azt is jelenti, hogy jelenleg a tudósok vadabb történeteket mesélnek a jövőnkről, mint amit egy író el tud képzelni. 

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Könyvesblokk: Hawkins, Kőhalmi, Kondor

A friss könyvesblokkba olyan könyveket válogattunk, amik feszült thrillerként, krimiként vagy éppen a humorukkal felpezsdíthetnek. 

...
Kritika

Kőhalmi Zoltán könyvében minden mondaton átüt a nyelvi humor

...
Nagy

Kőhalmi Zoltán: Haragból sosem lehet humort csinálni

A hét könyve
Nagy
Nincs Isten, de van pokol
...
Kritika

Meg Mason regényében az olvasó és a főhős együtt tapogatózik a sötétben

Lehet-e úgy normális életét élni, szeretni valakit és szeretve lenni, és egyáltalán szerelemnek nevezhetjük-e azt, amikor két ember kétségbeesetten kapaszkodik egymásba? Erről is szól a Bánat és öröm, amiben a mentális betegséggel küzdő Martha negyvenévesen mégis újradefiniálja az életét.

Még több olvasnivaló
...
Panodyssey

Závada Péter: Az új formákról

"A színház az elmúlt kétezerötszáz év során jelentős fejlődésen ment keresztül, és ma már olyan technológiák állnak rendelkezésünkre, melyek még huszonöt évvel ezelőtt sem léteztek. Mégis ahhoz, hogy számomra egy színházi előadás igazán inspiráló legyen, valami újat, eredetit és felforgatót kell mondania néző és színész relációjáról, olyasvalamit, ami mindent más perspektívába helyez." Závada Péter esszésorozata negyedik részében az új színházi formákról értekezik. 

...
Nagy

Nádas és Hajnóczy is magukról, vagyis a világról írnak

Azonosíthatjuk Nádas Pétert a Párhuzamos történetek főszereplőjével? Hajnóczy Péter magáról mintázta volna A halál kilovagolt Perzsiából alkoholista főhősét? Ezeket a kérdéseket boncolgatja a PIM kiállítása, amelyen Barnás Ferenc mondott beszédet.

...
Kritika

Bevezetés a városi magány mesterségébe

Jhumpa Lahiri Amerre járok című kötete pillanatképeket villant fel a városi magány mindennapjairól: a folyamatosan pergő mentális film egy névtelen nagyváros kulisszái között játszódik, hőse és mesélője pedig egy negyvenes nő, egy klasszikus megfigyelő, aki állandó önreflexióban él – sőt, nemcsak egyszerűen létezik, hanem folyamatos mozgásban van, jön, megy, bolyong.

...
Nagy

Húsz éve csak a kedvenc könyveiket akarták kiadni, majd az Agave minta és mérce lett

Húszéves idén az Agave kiadó, most vezetőjével, Velkei Zoltánnal beszélgettünk a kezdetekről, trenddiktáló borítókról és trendkövető élfestésről, kudarcokról és dacról, Veres Attila sikeréről és Zsoldos-díjakról, valamint az új Magnóliáról. Interjú.

...
Nagy

Boldizsár Ildikó: A jó kérdés kapu a megoldás felé

Boldizsár Ildikó hatvanéves lett, ez alkalomból köszöntötték őt barátai, pályatársai és olvasói, valamint legújabb kötetét is bemutatták a Puskin moziban rendezett ünnepségen. 

...
Nagy

Jónás Tamás: Nincs időm a mellébeszélésre és a tabura

Hosszú hallgatás után új kötettel jelentkezik Jónás Tamás, akit önéletrajziságról, fájdalomról, szeretetről és Istenről kérdeztünk. 

Hírek
...
Hírek

Könyvesblokk: Odüsszeusz hű feleségétől Virginia Woolfon át az olasz hegyekig

...
Zöld

Megölt újságíróról és őslakos szakértőről neveztek el két élesztőgombafajt

...
Alkotótárs

Harmadik alkalommal hirdetik meg a Mastercard® - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramot

...
Hírek

Dr. Máté Gábor a depresszió szorításában fordult először a terápia felé

...
Hírek

Orbán Balázs Székelyföld-köteteire és Széchenyi-ritkaságra is lehet licitálni egy aukción

...
Hírek

Elhunyt Dubravka Ugrešić, horvát-holland író

...
Beleolvasó

Tom Felton: Harry Potter és Draco Malfoy egyazon érme két oldala

...
Gyerekirodalom

Petőfi Sanyinak mindig kijön a lépés

...
Hírek

Petőfi Fedél Nélkül: tematikus különszámmal jelentkezik az utcalap

Olvass!
...
Beleolvasó

Tom Felton: Harry Potter és Draco Malfoy egyazon érme két oldala

A Harry Potter-filmek forgatásáról, felnövésről, barátságokról, a hírnév előnyeiről és hátrányairól is mesél önéletrajzában Tom Felton színész, akit Draco Malfoyként ismert meg a világ. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Szerhij Zsadan: Ezt a földet mától Ukrajnának nevezd!

Harkiv Hotel címmel jelent meg az ukrán Szerhij Zsadan kötete, melynek verseit Vonnák Diána válogatta és fordította magyarra. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Az elitiskola tanárának manipulációja a szülők életét sem kíméli

A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok. Olvass bele!