Rendszerek jöhetnek-mehetnek, Szindbád akkor is kitartóan nyomoz. A nyugatnémet Aspenauban immár Arpad Schifferként ismerik, egykori 56-os menekült, az Inspektor Szindbád idején pedig sikeres főfelügyelő, aki a történet kezdetén egy aranynepper társaságot fülel le éppen. De a negyedik regénynek nem ez lesz a kulcs-bűncselekménye, hanem egy gyilkosság: a közeli erdőben egy férfi holttestére bukkannak, az áldozatról pedig hamar kiderül, hogy városszéli menekülttábor ágrólszakadt lakója. A helyiek a Cigányok földjének nevezik a helyet – az elnevezés viszont megtévesztő, a lágerben ugyanis nem cigányok tengődnek, hanem olyan csehek, lengyelek, akik a háború után kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat. Sok esetben német származásúak, ez viszont mikroszinten sokat nem jelent, mert hamar kiderül, hogy egyazon társadalmon belül a különbség német és német között elég nagy lehet.
Szindbád a hivatalos beosztása szerint a „szülőföldjükről elmenekült, kitelepített németek környezetében elkövetett bűnesetek” ügyében nyomoz. A nyugatnémet társadalom ebből a szempontból két részre szakad: a helyiek szemében vannak ők, az echte németek és vannak a német származású, de mindenféle obskúrus keleti vidékekről érkezett idegenek („vegyes népség”), akiket kizsuppoltak eredeti hazájukból és most az NSZK-ban igyekeznek lábra állni, vagy éppen megtalálni a saját számításukat. A mi és az ők felosztást a saját bőrén tapasztalja a magyar származású főfelügyelő is:
„De itt még mindig magyar vagyok, legalábbis a többség szemében, és így már eleve hátránnyal indulok. A németek csak a németeket tartják komoly népnek. Még akkor is, ha utálják őket, vagyis saját magukat. A háború után letelepülteket, vagy például az osztrákokat nem tudják komolyan venni. Szeretni szerethetik őket. Az más.
De komolyan venni nem.”
Ez a kettősség viszont nemcsak az országba érkezettek és a régóta itt élők között feszül: Adenauer alatt ugyanis hiába éli a gazdasági fellendülés napjait az NSZK, a háború vége óta alig telt el 15 év, és bár a nácizmus megbukott, de nem lúgozódott ki teljesen. Szindbádnak visszatérő élménye, hogy az útjába vetődő emberek között elég sokan vannak, akik valamilyen módon exponálták magukat a náci rendszerben, vagy simán csak betagozódtak a hitleri hétköznapokba, az új közigazgatás pedig később egyszerűen felszippantotta őket. Szemben velük itt vannak ugyanakkor azok is, akik „kimaradtak a hitlerájból” és most gyanakodva figyelik az egykori nácikat, akik viszont
szemlátomást ebbe a rendszerbe is szépen bele tudtak simulni,
nem kérdőjelezik meg az alapjait és alkotmányos rendjét: „Persze van gyakorlatuk a pálfordulásban. Ahogy ’33-ban könnyedén megtagadták a weimari köztársaságot, most éppúgy megtették ezt a Führer rendszerével”.
Ezeknek a beérkezett polgároknak különösebben nem dobja meg a pulzusát, ha az erdő mélyén kinyírnak egy menekültet, még akkor sem, ha az illető történetesen német származású. Szindbád a gyilkosságból kiindulva koncentrikus köröket kezd róni, a nyomozás során pedig a legkülönfélébb alakok kerülnek a látóterébe: lengyel lágerlakó, kisvárosi ruhatervező, a biztosítással ügyeskedő cégvezető. Miközben a regényen végigvonul a nyomozós szál,
Csabai mintha ezekben a miniportrékban tobzódna a legjobban:
rövid jelenetekben tünedeznek elő az audenaueri NSZK epizodistái, akik egytől egyig plasztikus alakok. Történeteik főleg a nyomozóval folytatott párbeszédekben bomlanak ki, megszólalásaik mögött pedig érződik az alapos írói kutatómunka.
Az Inspektor Szindbád az előző kötetekhez hasonlóan gördülékeny, mégsem felszínes olvasmány. A zsánerszál nem tolakodó, és nem is lóg ki a kötetből. Pont ezért kár, hogy a történet egy adott pontján a szerző fontosnak érezte, hogy az egyik mellékszereplő, történetesen Szindbád legközelebbi munkatársának személyét összekösse az egyik leghíresebb fiktív detektívével, saját háttértörténetet kreálva ezzel. Az inventív húzás ugyanakkor kizökkent, ráadásul a Szindbád-sztorit nem is gazdagítja, legfeljebb tévútra viszi. Viszont az egész mindössze egy villanás, a főfelügyelő sztorija szempontjából nincs is jelentősége. Csabai ráadásul gondoskodott róla, hogy nagyjából a történet felénél hősét is nehéz helyzetbe hozza, akinek a kutyaszorító miatt súlyos, az egész életére kiható döntést kell hoznia. A folytatás garantált.
A fotók a júniusi Margó Irodalmi Fesztiválon készültek, forrás: Margófeszt/Facebook
