Madeline Miller Kirkéje és az Akhilleusz dala után a mítoszok kedvelői most ismét egy izgalmas regényt vehetnek a kezükbe. Genevieve Gornichec új könyve, A boszorkány szíve nagyszabású munka, amely nemcsak, hogy új nézőpontot talált az északi mitológia elmeséléséhez, de sikerült is összefűznie a prózai Edda és az Edda-versek legfontosabb történéseit és alakjait. A regény szép nyelvezete és élettel teli karakterei révén pörgősen, élvezetesen és átélhetően meséli el az istenek alkonyának történetét, amely során
egy nagy csatát követően a világon majdnem minden elpusztul, hogy aztán új világ születhessen.
„Egyszer régen, amikor az istenek még ifjak voltak, Ásgard pedig egészen új, felbukkant egy boszorkány a világ pereméről” – így kezdődik a történet, amely stílusával és nyelvével is megidézi a mítoszok világát. Ahogy az már az első mondatból is kiderül, ezúttal egy olyan alak kerül a középpontba, aki mindeddig szó szerint és átvitt értelemben is a peremen volt: Angurboda, a boszorkány, akiről fokozatosan kiderül, hogy sokkal több minden köthető hozzá annál, minthogy Loki, a tréfacsináló isten felesége volt. A nagy hatalommal bíró nő, aki az istenek két nemzetségét, az ászokat és a vánokat is megtanította a vajákosságra, és aki aztán az események áldozata lett, az istenek és óriások csatározásának főszereplőjévé lép elő ebben a történetben, amelynek szerteágazó szálai az ő kezében futnak össze, még ha ezzel sokáig ő maga sincs tisztában.
A megindító, elsöprő erejű történet újragondolja az északi mitológiát. Olvass bele!
Tovább olvasokA cselekmény kezdetén Angurboda lábadozik a traumájából: az ászok dárdákat döftek belé és háromszor megégették, aztán pedig kitépték a szívét, de ő mindannyiszor újjászületett. Az őt üldöző Ódin elől a világ peremére, a Vaserdőbe húzódik, hogy ott kezdjen magányos, új életet.
Ott talál rá a vicces és közvetlen bajkeverő istenség, Loki, aki visszaadja neki a szívét.
Barátság, majd szerelem szövődik köztük, aztán pedig össze is házasodnak. És bár Loki nem egy mintaférj (az idő java részében távol van és lesz egy másik felesége is), három utódjuk is születik: Hel, Fenrir és Jörmungand. Egyikük sem szokványos gyerek azonban, Helnek, akit a halálból kellett visszahozni, az egyik lába halott marad, Fenrir farkas, míg Jörmungand kígyó bőrében születik a világra. És miközben zajlik a – nem éppen szokványos, de azért boldog – családi életük, Angurbodát éjszakánként egy rejtélyes erő húzza a mélybe és egy borzalmas látomás kísérti. Megtudja, amit senki sem akart volna tudni: hogy a világ hamarosan véget ér, és hogy a saját gyerekei is áldozatul esnek majd a szörnyű csatának, amelyet egy mindent felemésztő tűz követ. A boszorkány innentől kezdve a jövő terhének szörnyű súlya alatt kell éljen, és miközben fokozatosan megéli a jóslat beteljesülését, fel kell tennie magának a kérdést: mi az, amin változtathat, ami az ő döntésein múlik, és mi az, ami meg van írva a sorsban, és amivel szemben úgyis tehetetlen?
A könyv éppen e köré szerveződik: a sors és a szabad akarat dilemmája köré,
amelyben a végzet megmásíthatatlan folyamát a jövőbe látó Angurborda, míg a döntések esetlegességét a szertelen Loki képviseli. A boszorkány szíve azonban ezek mellett még az élet sok más örökérvényű kérdéséről is szépen mesél: például a szerelemről, a hűségről, az anyaságról, az árulásról, a veszteségekről, vagy épp a belső erőnk megtalálásáról.
A könyvben izgalmasan elevenednek meg az északi mitológia legfontosabb alakjai, például maga Loki, aki egyszerre nagyon szerethető és bosszantó karakter, és aki bármit megtenne, csak hogy ne kelljen unatkoznia, beleértve akármilyen csínytevést vagy bűntettet. De fontos szerepet kap a könyörtelen Ódin is, aki a jövőt akarja megtudni Angurbodától, hogy befolyásolhassa azt. Vagy éppen Skadi, az óriás, aki hű barátként mindvégig ott áll a boszorkány mellett, örök segítőtársává válik, és aki a feltétel nélküli szeretet képviselőjeként jelenik meg. De természetesen fontos szerep jut más isteneknek is, például Freyának vagy Thornak.
Ebben a történetben azonban az istenekben nem sok szimpatikus vonást találunk, a legtöbben öntörvényűek, önteltek, gyakran visszaélnek a hatalmukkal és olykor kegyetlenek is. A könyv felteszi a kérdést, hogy mi értelme van az istenségeknek, ha nem lehet imádni őket? Majd választ is ad erre azzal, hogy az istenek és az egész általuk képviselt világrend pusztulásra ítéltetett. A boszorkány szíve az istenek és óriások közti viaskodás történetét tehát inkább az óriásoknak, azon belül pedig leginkább az óriások anyjának, Angurbodának a szemszögéből mutatja be, a mesét pedig mindvégig meghatározza ez a női perspektíva. Főleg, hogy a boszorkány sokkal összetettebb karakterré válik, mint eredetileg volt, nemcsak Loki felesége, vagy egy „szörnyeket” világra hozó anya, hanem
komoly hatalommal bíró, eszes, bátor és kitartó alakként jelenik meg, akit akárhányszor is próbálnak eltiporni, mindig képes a feltámadásra.
A regény tanulsága szerint egyébként az életben maradás egyetlen valódi módja a történetekben rejlik. Mert ahogy Loki is megfogalmazza: „Az emberek meghalnak. A történetek viszont továbbélnek a versekben és a dalokban. Az ő tetteikről szólnak. Az isteneik tetteiről”.
