Egy hűtlen férj, mentális gondok és anyaság – Sylvia Plath drámája

Egy hűtlen férj, mentális gondok és anyaság – Sylvia Plath drámája

Sylvia Plath kultikus, Az üvegbúra című regénye egy friss kutatás szerint az egyike annak a 20 könyvnek, amelyekről az amerikaiak a legtöbbször hazudják, hogy elolvasták. A bipoláris zavarral küzdő írónő azonban nem élhette meg félig önéletrajzi ihletésű regénye sikerét: a megjelenés után alig egy hónappal öngyilkos lett. Elin Cullhed könyve, az Eufória életének utolsó évéről mesél lírai szépséggel. Mutatunk belőle egy részletet!

Könyves Magazin |

A svéd írónő, Elin Cullhed könyvének lapjain a „fiktív személlyé” váló Sylvia Plath életének utolsó évében egy angliai kisvárosban él a férjével, a költő Ted Hugheszal, és a második gyerekét várja. De boldogtalan és magányos, a házasság egyre sivárabb és egyre üresebb. Folyamatosan őrlődik, többre vágyik az anya és feleség szerepénél. A férje hűtlenségétől is szenvedő nő az írásban, az alkotói munkában lel átmeneti menedékre.

Elin Cullhed
Eufória – Sylvia Plath élete nyomán
Fordította: Papolczy Péter, Európa Könyvkiadó, 2022, 384 oldal
-

Az Eufória, amely remekül idézi meg az amerikai író- és költőnő, Sylvia Plath műveinek stílusát, hangulatát, nemcsak a mély átéléssel megírt, felkavaró története, hanem az anyaságról, családról, szerelemről, művészi alkotómunkáról megfogalmazott gondolatai miatt is magával ragadó olvasmány. Megjelenésekor azonnal a svéd sikerlista élére került, kritikusai és olvasói szerint egyaránt kiemelkedő mű, el is nyerte a legrangosabb svéd irodalmi elismerést. Első megjelenése után mindössze egy évvel már huszonnégy nyelven kiadták, a sikere töretlen, Elin Cullhed nemzetközi rajongótábora vitaklubokat alakít, fő témájuk az anyaság, a poláris zavarok és az alkotói függetlenség. Sylvia Plath kultikus műve, Az üvegbúra is ismét reflektorfénybe került.

Elin Cullhed svéd író, újságíró, tanár. Első művével, a Gudarna (Istenek) című ifjúsági regénnyel komoly kritikai sikert aratott. A 2021-ben megjelent Eufória megkapta az August Strindberg drámaíróról elnevezett August-díjat.

Elin Cullhed: Eufória – Sylvia Plath élete nyomán (részlet)

Az életem volt a szöveg.

A bőröm, fehéren derengő csuklóm, a testem, ahogy vitt magával biciklinyeregben át Devonon. Amikor találkoztam valakivel, akit felismertem, összerezzentem, mintha az idegek és a vérerek a testemen kívül futottak volna finom mintázatban, és a szívem volt a szám, a szívem beszélt, az vetett oda egy hellót, amikor találkoztam a szomszédasszonnyal (a bankigazgató feleségével), aki szeretett vizslatni, hogy kiderítse, normális vagyok-e.

A szívem ott ketyegett belül, középen.

A szám. Piros szám. Én voltam maga a téma, maga a tárgy, hogyan tudtam volna magamból kinyúlva megteremteni a művet? Hogyan helyezkedhettem volna el némi távolságra a tárgytól?

Ted tisztában volt ezzel, ezért vett el: Én voltam a sok ideg, én voltam a vér, én voltam a szív, én voltam a fehér bőr, én voltam a gyöngysor, én voltam a márvány, én voltam a gerle, én voltam a szarvas, én voltam a döglött vakond, amit a földön találtunk, én voltam a lány, én voltam a nő, én voltam gyermekei anyja. Én voltam Amerika, egy egész földrész voltam, én voltam a jövő, én voltam a téma, amit fel akart fedezni, én voltam a személy, akit gyarmatosítani akart, fel akart falni, el akart szállásolni, meg akart őrizni. Haza akart vinni magával Amerikából, ahol a világra jöttem, meg akarta mutatni a szívemnek a londoni élet lüktetését, és utána el akart helyezni egy vidéki házban Devonban a sok nárcisz és madár között. Vett nekem egy biciklit. Keményen megdugott a kanapén a hideg nappaliban, egy meleg tócsa voltam alatta, amibe beleélvezhetett. Hús és vér szaga terjengett. Spermáé. Utána mindenhatónak érezte magát. Meghódította Amerikát, kiterjesztette saját határait, tökéletesítette a témát: A nő, akinek meg kell halnia. 

A halálra ítélt nő.

Ő teremtett engem.

Kiemelkedtem a tócsából, és boldog mosollyal az arcomon megmosdottam, megtermékenyített, hordoztam gyerekét, álmát, ígéretét. Angliát. Ez az ő földje volt. Az ő nyúlvadászatai. Az ő almafái, hetvenegy darab (én hetvenkettőt számoltam). Az ő szavai, az ő fái, az ő írása. Az ő hangja. Beteljesítettem számára az életet. Egy gyermeke az én húsomból pottyant a világegyetembe. Frieda. Egy alma a fáról. Vörös száj, vörös szív, vörös pulzus. Akkor éreztem én is, hogy élek. „Semmi nem tett boldogabbá a gyereknél”, írtam egy levélben haza anyámnak. De azt is tudtam, hogy minden, amit mondok és írok (A HANGOM EGÉSZE; AMI ÉN VOLTAM), egy nap majd ellenem fordul. A valóságom percenként váltott alakot, Ted tudta ezt, az egyik percben elégedett voltam, a másikban boldog, a harmadikban elkeseredett, a negyedikben sírva fakadtam, izzadtam, vágyódtam, kívántam és reméltem.

Mindebből igazából semmit nem lehetett komolyan venni.

Így amikor a bankigazgató felesége odajött hozzám a központban, miután lecsúszkáltam a nyeregből (ismét egy terhesség vége felé jártam), azt kívántam, bár én lennék ő, bár én láttam volna ŐT, és nem ő engem. Én, Sylvia, bizonyára sokkal szebb látványt nyújtok, és nem láthattam magamat!

Kifulladva magamra erőltettem egy mosolyt, letöröltem egy verítékgyöngyöt az arcomról. Melegem volt a meleg ruhákban. A központot már feldíszítették, néhány héten belül itt a karácsony. A bankigazgató felesége vásárolt valamit, amit tulajdonképpen nekem is vennem kellett volna, észrevettem, hogy egyáltalán nem engedélyezem neki a létezést saját jogon, én is – észrevétlenül – gyarmatosítottam őt, magamévá tettem prűd megjelenését, és felhatalmaztam, hogy fellobbantsa bennem a szorongást és a stresszt.

– Csomagért jött? – kérdezte.

– Pontosan. Szándékomban áll megtartani néhány amerikai előfizetésemet – feleltem, és rögtön megbántam, hogy egy ilyen hosszú és kacifántos választ adtam egy ennyire egyszerű kérdésre.

Eltűnődtem, milyen lehet a barátnőjének lenni, de ezt a gondolatot egy másikkal űztem el: istenem, milyen rettenetes egy kabát!

– És hol hagyta Friedát? – kérdezte.

Élénk mosolyt lövelltem felé a veríték mögül.

– Otthon, az apjával – feleltem büszkén.

– Ügyes férfi a férje – mondta a bankigazgató felesége.

– Ted – emlékeztettem őt. – Ted Hughes.

A bankigazgató felesége bólintott. Úgy tűnt, mint aki éppen fontolóra vesz valamit.

– Nincs kedvük egyik este átjönni vacsorára? Csak bekapnánk valamit együtt. Arra gondoltam, hogy ideje lenne megismerkednünk, ha már szomszédok vagyunk. Megfelelne… holnap?

Annyira… annyira illedelmes.

Természetesen. Sarokba szorított – és lám, milyen ravaszul kihasználta az alkalmat! Az emberek közötti ismeretség itt teljesen más volt, mint a hazámban, ahol nyugodtan azt lehetett mondani, hogy szeretlek, valakinek, akivel csak egy unalmas vacsorát költött el az ember félszívvel. Szeretlek – az ember könnyűszerrel letört egy darabkát a szívéből, nem feltétlenül jelentett különösebben intim kapcsolatot. De itt, Angliában az emberi érintkezés mintha szigorú szabályrendszert követne, az ember nem jókedvében barátkozik, hanem furcsa kötelességtudatból. Ideje lenne, nekünk, szomszédoknak. Kell. Nem élhetünk egymás mellett, nem láthatjuk egymást nap mint nap úgy, hogy nem fedjük fel egymásnak, kik vagyunk, és milyen öreg, poros bútorokat tartunk otthon. Erre képtelen voltam. De képtelen voltam arra is, hogy a szemébe nézzek, és azt mondjam: Nem. Nem! Nem akarom! Felejtse el!

Megkaptam a csomagomat a pult mögött ülő fiatal postahivatalnoktól, és a külsőmben valami arra késztette, hogy elkapja a tekintetét, de lehet, hogy az idegeim miatt volt, a szívre emlékeztető, idegesen lüktető, vörös szám miatt. 

A néni felé fordultam:

– Hogyne – mondtam ragyogva. – Nincs más dolgunk. Nagyon szívesen.

A bankigazgató felesége elégedetten mosolygott a szőrmekabátja mögött. Csivitelt.

Ám legyen, gondoltam: valakinek örömet szereztem.

– Csodás, szívem! – kiáltotta át a téren.

Hogy én soha nem tanulok! Elhozok egy csomagot, teszek-veszek, biciklizem, elvakkantom, hogy „helló” meg „kösz”, mintha ennél megerőltetőbb a világon nem lenne. Másokat sokkal jobban igénybe vesz a napi munka, én csak annyit teszek, hogy 1. várandós vagyok és 2. bebiciklizem egy csomagért a központba, és még ez sem sikerül, még ezt sem sikerül úgy megoldanom, hogy ne hagyjak valamiféle nyomot a világon.

Muszáj? Tényleg muszáj? Muszáj egy két lábon járó cirkusznak lennem? Muszáj szívvel élnem? Muszáj emlékeztetnem valamire az embereket – saját érzéseikre és indítékaikra? Muszáj az élet eleven, bicikliző időmérőjének lennem?

A csomagom ott volt a csomagtartón, nem tudtam egyenesen tartani a kormányt, és csalódott voltam, mert már el is intéztem, amiért jöttem, és hiába vártam ÉN, hogy majd történik valami – felmerül egy gondolat, a testmozgás hatására mocorogni kezd egy verssor, vagy csak történik valami vidám, valami jópofa –, ez elmaradt. Nem fogant meg a fejemben egyetlen szó sem, egyetlen fejezetnyitás sem, egyetlen regény sem, egyetlen szereplő sem. Semmi. Két órakor másztam meg a bejárati lépcsőt masszív, terebélyes testemmel, mint egy hazatérő óriás. Ismét otthon voltam.

Ez volt a mi közös birodalmunk, Ted Hughesé és az enyém. 

És Friedáé. Elém jött, rám nehezedett egyéves testecskéjével. Elébe mentem a kérésnek: anya most nem tud felvenni, túl nehéz vagy. Majdhogynem félrerúgtam, miközben letornáztam a kabátot, de magamon hagytam a gyapjúpulóvert. Nagy meglepetésemre azt láttam, hogy Ted az én dolgozószobámban ír.

Eddig még nem vett észre, de most felállt az írógép mellől, és lebattyogott a lépcsőn.

– Írsz? – kérdeztem. Úgy festett, mint aki lebukott. Az értetlenkedő mosolyomat öltöttem fel, aminek volt egy hordereje.

– Írtam néhány sort, igen – ismerte el. – A BBC-nél több anyagot szeretnének tőlem.

A magas, erőteljes férfi. Barna haj, hosszúkás arc, éles vonalú orr. Hideg volt a házunkban, fent is, lent is meg lehetett fagyni, fűteni kellett. Nem volt rendjén, hogy ő írt, míg én kint voltam a szabadban, abban a pillanatban NEKEM kellett volna szabadnak lennem, szabadnak a faluközpontban a biciklimen.

És mégis…? Mégis ő írt?

– És hogy ment? – kérdeztem, és lehajoltam a lányomhoz, hogy segítsek kifújni az orrát. – Ha én valami mást csinálok, Frieda egy másodpercen belül ott van, és elkezd cibálni.

Ted vállat vont.

– Mondom, csak egy sort akartam írni.

Friedának lemaradása volt szeretetből és szülői gondoskodásból, úgy láttam rajta, hogy sokáig lehetett egyedül. Most szüksége volt valakire. Kapaszkodott a csípőmbe, de én túl fáradt voltam a biciklizés után.

– Csomagod jött? – kérdezte Ted.

Horkantottam a csomag felé – már elvesztette a vonzerejét. Hiszen nem volt semmi érdekes.

– Ja – mondtam hárítóan. – Csak néhány háztartási magazin anyától.

– Ez remekül hangzik – mondta Ted. – Jó, ha éri valami öröm az embert.

Komolyan beszélt? Felpillantottam rá. Bizonyára ugrat. Biztos iróniának szánta.

Nem gondolhatja komolyan…

Tényleg örömet kéne okoznia néhány amerikai újságnak az otthonról és az életvitelről?

– Mondom, nem érdekes – feleltem, és miközben felálltam, nagy kedvem lett volna ledobni magamról Friedát, úgy csimpaszkodott a csípőmbe, mint egy kutyakölyök a velős csontjába.

– Holnap este vacsorára vagyunk hivatalosak – mondtam nyögve, miközben egy széken ülve felügyeskedtem magamra a gyapjúzoknimat. – Náluk talán melegebb van. Tyreréknél. Belebotlottam a bankigazgató feleségébe lent a központban.

– Rendben – mondta Ted –, akkor mesélhetek a sok BBC megbízásról valakinek, akit talán érdekel is.

Ezt meg hogy értette? Miféle fekete ingovány húzódott a mondandója alatt? Fáradt? Mérges?

Nem az én kiváltságom fáradtnak és mérgesnek lenni?

Pillangó verdesett nyugtalanul bennem a szárnyával, egész nap lesben feküdt, és törékeny szárnyai most reszketésre késztették a bensőmet. A pillangó kelepcébe került, és a kijáratot keresve egyenesen a húsomnak ütközött. Kerestem egy szót.

– Frieda aludt? – kérdeztem inkább.

– Nem, fektesd le! – mondta Ted.

– Ebédelt? Már két óra van!

– Van szalonna.

– Te mit ettél?

– Nem voltam éhes.

Sóhajtottam, kinyitottam a kandalló ajtóját a nappaliban, és bedobtam egy fahasábot a parázsfészekre, de nem élesztette fel a tüzet, mint hittem; a hasáb fojtotta el a parazsat, a fészek elfeketedett.

Meg lehetett fagyni nálunk

 – a bába mondta, hogy januárban, amikor jön a baba, melegebbre lesz szükség.

– SZALONNÁT REGGELIRE EVETT! – kiabáltam olyan hangosan, hogy a gyerek a hasamban szökkent egyet az erőlködésemtől.

– Akkor adj neki zsírpapírt! Szalonna van itthon!

Erre nem volt válaszom.

– Most már befejezem ezt a verset! – mondta Ted türelmetlenül, felment és magára csukta a padlásajtót.

– Szalonna – mondtam Friedának, én is farkaséhes voltam. Leakasztottam a serpenyőt, behódoltam az éhségnek. Egy kis része ki is áradt belőlem. A kobaltkék, nagy pulóveremet viseltem, a hasamon buggyos volt, mint egy sátor, nem volt előnyös. A nagy hegy (ami én voltam) legmagasabb csúcsán nagy, zsíros folt képződött, néztem, ahogy terjed az anyagon. Sírva fakadtam, grimaszokkal állítottam el a könnyeimet, de a szemem attól még tovább sajgott. Az a kurva vers! A hosszú szalonnaszelet sokáig sercegett a serpenyőben, most merev és kemény volt a tányéron. Felvágtam Friedának. Rágott, undorodva fészkelődött, mert a hús kesernyés és sós volt. Túl sokáig sütöttem. Magamhoz rántottam a tányérját, felszúrtam egy újabb petyhüdt szeletet, és azt is sütni kezdtem; lejjebb vettem a gázlángot a serpenyő alatt.

Az én felelősségem volt pont jóra készíteni.

Frieda tiszta és ártatlan korában csak tejet fogyasztott belőlem, tejet, ami az én mellemből áramlott, nem tudtam, egészen pontosan honnan is jön. Tejet. Fehér, meleg tejet, a mellem most is nagy és érzékeny volt, és ebben az utolsó trimeszterben olyan kancás voltam, minden éjjel szexre vágytam. De Ted nem nagyon fogta fel, mit csinálok. Hátulról hozzásimultam, de mivel a hasam feszült neki a hátának, nem igazán értünk egymáshoz. Sóhajtva elhúzódott tőlem az ágyban. Utánacsusszantam, a karom és a lábam forró verítékben úszott, pedig nagyon hideg volt a hálószobában.

Akkor most egyél, gyerek. Friedának adtam a puhább szalonnát. Nevetve szopogatta. A mosolyát mintha az arcába karcolták volna: így védekezik, gondoltam, ez a páncélja a sötétség ellen, amit a szülein észlel, ami a mosoly strázsája mellett nem tud bejutni. Frieda kőkemény, gondoltam még. Mindannyiunkat túl fog élni.

Hírek
...
Gyerekirodalom

Kiss Judit Ágnes meséjében egy mentett kutya és egy kóbor cica emelkedik felül az ellentéteken

...
Zöld

Alig mozognak a magyarok, pedig tovább szeretnének élni

...
Hírek

Benedek Elek születésnapjára Király kis Miklós is emlékérmére kerül

...
Beleolvasó

Az Arizona mulató bemutatására még Örkény sem találta a szavakat

...
Hírek

Ezeréves keresztény kéziratot kapott vissza Görögország Amerikától

...
Hírek

Hét csapás sújtja jelenleg a könyvszakmát

...
Hírek

Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline

...
Hírek

A könyvtárak adnak menedéket Angliában a megélhetési válsággal küszködőknek

...
Hírek

Sally Rooney idén is felkerült a TIME legbefolyásosabb embereit összegyűjtő listájára

...
Hírek

Judith Schalansky új könyvét csak száz év múlva lehet elolvasni

...
Beleolvasó

Pető Andrea az utókorral ellentétben nem a férjek fontosságában méri a nők életét - Rajk Júliáét sem

...
Hírek

Hogyan látja egy brit történész a Habsburgokat?

...
Nagy

Szvetlana Alekszijevics: Miért nem tudunk szembeszállni a diktatúrával?

Felfoghatatlan volt számomra, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát – mondta interjúnkban a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, akivel a háborúról, a női narratíva fontosságáról, és egy felfüggesztett filmprojektről is beszélgettünk.

Szerzőink

...
Sándor Anna

Pető Andrea: Ha a háborús nemi erőszak áldozatait mártíroknak nevezzük, azzal nem nagyon segítünk

...
Simon Eszter

Szvetlana Alekszijevics: Az emberek akkor tudnak igazán élesen fogalmazni, amikor érzik az elmúlás közeledtét

...
Sándor Anna

Malcolm Gladwell: Nem tudsz változást hozni egy társadalomban, ha a tanárt fizeted a legrosszabbul

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Malcolm Gladwell: Nem tudsz változást hozni egy társadalomban, ha a tanárt fizeted a legrosszabbul

A csapatunk pont annyira erős, mint a leggyengébb csapattagunk, hangsúlyozta a népszerű ismeretterjesztő író, Malcolm Gladwell, a Brain Bar sztárvendége. De mi köze van a sikernek a focihoz és a kosárlabdához? És mindennek az online oktatáshoz? Gladwell a változó világról és a Z generációról beszélt - meghallgattuk.

...
Nagy

Szvetlana Alekszijevics: Az emberek akkor tudnak igazán élesen fogalmazni, amikor érzik az elmúlás közeledtét

Tóth Krisztina nyitotta meg a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek díszvendége idén Szvetlana Alekszijevics. A Nobel-díjas belarusz író a pódiumbeszélgetésen a nők történeteiről, az emlékezés természetéről és a hátrahagyott kéziratairól mesélt, de azt is elárulta,  miért nem tud jelenleg kellő harciassággal írni.

...
Nagy

Mircea Cărtărescu: A diktatúra mindig rossz ötlet

Az évek óta Nobel-díj esélyesként emlegetett román íróval, Mircea Cartarescuval beszélgettünk szabadságról és diktátorokról, a naplójáról és az álmairól, fantasztikusról és valóságosról az irodalomban és az emberi léttapasztalatban. Interjú.

SZÓRAKOZÁS
...
Podcast

Númenor az emberi civilizáció csúcsa Tolkiennél, és ezt a sorozat jól elkapja (A hatalom gyűrűi - kibeszélő 3.)

Megnéztük A hatalom gyűrűi harmadik és negyedik részét, és ismét összeültünk Barna Bálint és Füzessy Tamás Tolkien-szakértőkkel, hogy megvitassunk, mit láttunk. Podcast.

...
Szórakozás

Bereményi Géza kalapja alatt elfér a 20. század

A Bereményi kalapja nemcsak egy alkotó ember, hanem egy korszak és egy kreatív életpálya krónikája is, amelyben a személyesből kiindulva merülünk el a kollektívban. A Papp Gábor Zsigmond által rendezett filmből kiderül, hogy számít-e egyáltalán a név, mire jó „a valósághűség látszata”, hogyan lehet csajozni egy sanzonnal, miközben végigkövetjük azt is, hogyan születik meg a szemünk láttára egy dal a konyhaasztal mellett.

...
Szórakozás

Egy botrány természetrajza: jól összerakott történet, mélységek nélkül

Ritkán fordul elő, hogy a befogadó azt érezi: egy történet megfilmesített változata jobban ül, mint a könyv, amiből készült. Az Egy botrány természetrajza (Anathomy of a Scandal) című Netflix-sorozattal alighanem ez a helyzet.

...

BORDA RÉKA: Minden második ismerősöm abúzus túlélője

...

Númenor az emberi civilizáció csúcsa Tolkiennél, és ezt a sorozat jól elkapja (A hatalom gyűrűi - kibeszélő 3.)

...

Galgóczi Erzsébet nyíltan leszbikusként lett a Kádár-korszak népszerű szerzője [N/ők is írtak]

...

Sandman: jót tett a sorozatnak, hogy Gaiman sokszor nem kötött kompromisszumot

Jó szívvel ajánljuk
Gyerekirodalom
Kiről mintázta Molnár Ferenc Nemecseket?
...
Gyerekirodalom

Mi a népmesék titka, és hogyan lehet újragondolni ezeket a történeteket? [Bookline Kids]

Zalka Csenge Virág A Százegy ajtajú palota című mesekönyve megőrzi a népmesei elemeket, de sikeresen ötvözi azokat a mai gyerekek számára izgalmas témákkal.

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

A Nővérek a képregények nyelvén mutatja be egy szeleburdi, szerethető család hétköznapjait

...

Egy varázslatos könyvesbolt a gonosz markában

...

A világ legjobb ötven illusztrációja között szerepel a Felhőpárna

...

A Kerek élet fája olyan mesekalendárium, ami egész évben aktuális

...
...
Gyerekirodalom

Kiss Judit Ágnes meséjében egy mentett kutya és egy kóbor cica emelkedik felül az ellentéteken

Aranyos állatok, egy hatalmas szívű gazdi, az otthon melege és apró kis konfliktusok Kiss Judit Ágnes új meséjében.