A vers egy törékeny építmény – erre mutat rá Zelk Zoltán költeménye, A reggel négyszögében. A szöveg Kőmives Kelemen balladáját megidézve beszél a költészet születéséről és működéséről (ld.: „Amit raktak délig, leomlott estére, / Amit estig raktak, leomlott reggelre.”). Romok, kiszámíthatatlanság, képlékenység és nehézségek övezik a költő napjait.
A szavak és a falak itt egymáshoz hasonlóvá válnak. A költő azonban Kőmives Kelemennel ellentétben nem a feleségét, hanem önmagát falazza be, hogy megálljon a vers. Az utolsó két versszakban azért megjelenik a társ is, akinek együtt kell élni ezekkel a nehézségekkel.
Zelk Zoltán: A reggel négyszögében
Estére megölöd a verset –
egy kedvetlen, rossz mozdulat
s leomlik, ami nappal épült.
Szavak. Szavak. Falak. Falak.
És kövek és vasak zuhognak.
És rom, csak rom a fekhelyem –
ki önmagát falazza csak be,
olyan Kőmíves Kelemen.
Aztán a reggel négyszögében
a kedves rajz, térded s hasad,
mert mindig fölcsúszik a paplan,
mert mindig fölkél már a nap.
Nehéz vagyok? Nekem se könnyü,
hogy már csak téged lélegezlek,
mit adhatok? mit kérjek tőled?
próbáld megszokni, hogy szeretlek.
