A vers egy törékeny építmény – erre mutat rá Zelk Zoltán költeménye, A reggel négyszögében. A szöveg Kőmives Kelemen balladáját megidézve beszél a költészet születéséről és működéséről (ld.: „Amit raktak délig, leomlott estére, / Amit estig raktak, leomlott reggelre.”). Romok, kiszámíthatatlanság, képlékenység és nehézségek övezik a költő napjait.

A szavak és a falak itt egymáshoz hasonlóvá válnak. A költő azonban Kőmives Kelemennel ellentétben nem a feleségét, hanem önmagát falazza be, hogy megálljon a vers. Az utolsó két versszakban azért megjelenik a társ is, akinek együtt kell élni ezekkel a nehézségekkel.

Zelk Zoltán: A reggel négyszögében

Estére megölöd a verset –

egy kedvetlen, rossz mozdulat

s leomlik, ami nappal épült.

Szavak. Szavak. Falak. Falak.

És kövek és vasak zuhognak.

És rom, csak rom a fekhelyem –

ki önmagát falazza csak be,

olyan Kőmíves Kelemen.

Aztán a reggel négyszögében

a kedves rajz, térded s hasad,

mert mindig fölcsúszik a paplan,

mert mindig fölkél már a nap.

Nehéz vagyok? Nekem se könnyü,

hogy már csak téged lélegezlek,

mit adhatok? mit kérjek tőled?

próbáld megszokni, hogy szeretlek.