Meghalt Tompos Kátya színész, énekes

Meghalt Tompos Kátya színész, énekes

41 évesen, hosszú betegség után péntek hajnalban meghalt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színész, énekes. A hírt a család és Tompos Kátya menedzsmentje jelentette be.

sa | 2024. május 31. |

Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten, édesanyja orosz származású, ezért folyékonyan beszélt oroszul is. Gimnazistaként egy ideig Földessy Margit drámastúdiójába járt, majd elvégezte a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakát.

2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét. Az egyetem elvégzése után 20052007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 20072008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országosan a Vacka Rádió folytatásos mese hangjáték főszerepével ismerték meg.

Régimódi történet és a többiek

A számos színpadi alakítás mellett több adaptációs szerepben láthatta a közönség a képernyőn. Kislenkét alakította a Szabó Magda Régimódi történetéből (2006) készült sorozatban (a regényről itt podcastoltunk), Krisztinát A gyertyák csonkig égnek (2005) feldolgozásában, Borinkát Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek?-ének 2007-es adaptációjában. Feltűnik az egyperces novellák alapján forgatott Örkény lexikonban (2006) is.

Énekesként fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze, ami zenei utazás Angliától Oroszországig, angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven énekelt dalok. (Itt hallgass bele az irodalmi kötődésű dalaiba!)

Számos díjjal is elismerték a munkásságát: 2005-ben Máthé Erzsi-díjat, 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott.

Tompos Kátya és a versek

A színésznő Juhász Annának mesélt a költészethez fűzödő viszonyáról a Pura poesia című 2023-as műsorban. Itt elárulta, hogy az iskolai memoriterek és az előadásokra megtanulandó szövegek miatt sokáig magától nem nyúlt a versek után, sőt, az is előfordult, hogy úgy szavalt, hogy nem is értette a mondanivalót. Idővel viszont visszatalált a költészethez is.

Tompos Kátya itt azt is elmondta, hogy szerinte a szépirodalom empátiára és önismertre tanít, ráadásul a komplex képek és mondatok a kognitív, elemző képességeinket is fejlesztik. Neki mindig nagy élmény volt, amikor úgy érezte, gazdagodott egy mű elolvasása után: 

„kinyit egy kaput egy író, és fejleszt rajtam valamit, egy kicsit megpróbál magához felemelni – ha nem adom fel…”

Külföldi gyógykezelést terveztek

Május elején derült ki a nagy nyilvánosság számára, hogy Tompos Kátya két éve a daganatos betegség miatt nem látható már – egy-egy felolvasástól eltekintve – színpadon és koncerttermekben.

Péntek reggeli közleményében a család azt írta: „Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében. Nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit”.

Tompos Kátya külföldi gyógykezelésének finanszírozására gyűjtést, jótékonysági aukciót, koncertet, gálaestet is szerveztek, az összegyűlt összeg sorsáról később intézkednek. 

Nyitókép: vehir.hu/Cseh Zoltán/Wikipedia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

A hét könyve
Kritika
A háború megrág és kiköp, de van remény az újrakezdésre – Patrick Ryan: Vadgesztenye
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Fehér Renátó: Elegem lett belőle, hogy az életünket átjárja a szégyen haragja és a megvetés gőgje

Fehér Renátó: Elegem lett belőle, hogy az életünket átjárja a szégyen haragja és a megvetés gőgje

Miért a szégyen és a megalázás határozza meg a kultúránkat? Interjú a Margó shortlistes Fehér Renátóval.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Adorjáni Panna: Mindig bekapcsol valami régi rettegés, hogy ez nem lehet irodalom

Kiemeltek
...

Adorjáni Panna: Mindig bekapcsol valami régi rettegés, hogy ez nem lehet irodalom

Miért érezzük egyre inkább egyedül magunkat, ha minden korábbinál jobban összeköt minket az online tér? Interjú a Margó-shortlistes Adorjáni Pannával.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

Nem a narancs az egyetlen gyümölcs egy fiatal lány történetén keresztül mesél az anya-lánya kapcsolatokról és a láthatatlan férfiakról.

...

Nádas Péter fa volt, és ránk hagyta gyümölcseit

Így búcsúztatták barátai, kollegái és az olvasók Nádas Pétert a Zeneakadémián.