Hallgasd meg Tompos Kátya irodalmi kötődésű dalait!

Hallgasd meg Tompos Kátya irodalmi kötődésű dalait!

A 41 évesen, súlyos betegséget követően elhunyt Tompos Kátya elismert és szeretett énekes is volt. Három olyan dalt mutatunk rá emlékezve, aminek irodalmi vonatkozásai vannak.

sa | 2024. május 31. |

Péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya színész és énekes – halálhíre azért is megrendítő, mert súlyos betegségéről nemrég szerzett tudomást a nyilvánosság, külföldi kezeléséhez pedig gyorsan sikerült közösségi adakozásból összegyűjteni a szükséges összeget.

A Jászai Mari- és Junior Prima díjas művész énekesként is népszerű volt, fellépett Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral is.

A költészet újrafelfedezése

Mielőtt rátérnénk a zenére, érdemes felidézni azt a beszélgetést, amiben egy éve Tompos Kátya az irodalomhoz fűzödő viszonyáról is mesélt Juhász Annának. A színésznő ebben elmondta, hogy a színművészetis felvételijére készülve sok Pilinszky-verset olvasott, a Miféle földalatti harcot pedig meg is tanulta. Annak ellenére lenyűgözte a vers érzelmi világa, hogy nem is igazán tudta felfogni, miről szól a szöveg.

Ahogy sokaknak, a versekhez való viszonyát neki is jó ideig meghatározták és rontották a kötelező memoriterek. Aztán teltek az évek, és mikor már nem volt muszáj, elkezdett újra „találkozgatni” a költészettel. A beszélgetés idejére pedig kifejezetten megszületett benne az igény, hogy „keresgéljen” a versek között. Az újrafelfedezés öröméért zenész kollégájának, Hrutka Róbertnek is köszönetet mondott, aki többször ajánlott neki verseket.

Juhász Gyula: Szerelem

Tompos Kátya Keresztül Európán című lemezén hangzik el Juhász Gyula Szerelem című versének feldolgozása. Erőteljes, szenvedélyes, pont mint az érzés, amiről szól.

Kicsit csíp

Az írás mellett a zenei projektekkel is rendre előrukkoló Grecsó Krisztián írta ennek a dalnak a szövegét, a zenéjét Hrutka Róbert szerezte.

Amália dala

Boldizsár Ildikó Amália-meséiből Gimesi Dórí írt darabot és hozzá dalokat (a zenét Alpár Balázs szerezte). Az előadás elnyerte az V. Gyermekszínházi Szemle fődíját, Tompos Kátya pedig önállóan is elénekelte Amália dalát a Fugato Orchestrával közös fellépésén.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Születésnapi interjú és pingpongozás a 70 éves Garaczi Lászlóval.

Listák&könyvek
...

5 regény, ami újrameséli az Odüsszeiát – a kisembertől a bátor nőkig

...

Rémeket rejt a magyar vidék – 5 hátborzongató könyv

...

6 könyv a balatoni történetek rajongóinak

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

 Németh Gábor Arról, ami hiányzik című visszaemlékezését közöljük.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Kik nyerik a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (3. rész)

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal